Archive for július, 2014

Az alábbi irat egy nagyobb beadvány részét képezi, ám talán érdemes arra, hogy a tovább gondolkodás alapját képezze. Tanult kollégáim válaszát várom, és remélem, megcáfolnak, mert ha nem, akkor a baj nagyobb, mint gondolnánk.

 

 

 

Azaz a szereződések úgy, ahogy vannak, semmisek, érvénytelenek. A pertárgy értéke a szerződések értéke.

Ha a felperes tehát az egész szerződés semmisségének deklarálását kéri a bíróságtól, akkor érthetetlen, miért kérdez vissza a bíróság, hogy a részleges érvénytelenséget miként kérem megállapítani.

Én értem azt, hogy a Kúriától Léhmann ügyvédig mindenki a Hpt. miatti semmisségen lovagol, és azt is értem, a Ptk. 209-209/A.§ alapján egyes rendelkezések semmisségének kimondását szokták kérni a felperesek, de nem véletlenül hivatkoztam a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának törvénykezési gyakorlatára.

 

Most az egészet leírom teljesen hétköznapi, (részben) nem jogászi nyelvezetben:

A)   Bemegy a szerencsétlen fogyasztó a bankba. Azért, mert venni akar egy bármit és likvid helyzete nem engedi meg azt saját erőből kifizesse a vételárat. Így olyan kölcsönhöz szeretne jutni, melyből kifizetheti azt a bármit.

B)   A bankok milliárdos költségvetéssel propagálják azt a „banki terméket”, mely manapság a teljes közvélemény hibásnak tart. Korábban csak azért nem tartották azt rossznak – beleértve a bíróságokat is – mert senki nem ismerte a „termék” valódi természetét, és maguk a bírák jelentős része is beleszaladt ebbe a csapdába, így önmaguknak sem merték bevallani, hogy mekkora tévedés, hiba volt a „kölcsön” felvétele.

C)   A bankok központi szinten, 1-2 tudat ember közreműködésével, kitaláltak egy konstrukciót, mely olyan csiki-csuki helyzetet eredményezett, melyben a bankok csak jól járhatta, míg a fogyasztók csak rosszul.

D)   A bankok által készített blanketta szerződések köszönőviszonyban sem voltak a pénzintézeti tájékoztatással, így a fogyasztóval szemben csak és kizárólag olyan banki alkalmazottak ültek, akiknek saját maguknak sem volt semmilyen információjuk, tényismeretük a szerződéses feltételekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően a vak vezet világtalan játékot játszották a felek, ha valaki kérdezett, akkor sem kaphatott volna rá választ. Persze, ezt a perekben a bankok most úgy adják elő, miért nem kérdezett a fogyasztó. A leggusztustalanabb az egészben, ez az elv megjelenik néhány ítéletben is.

E)   A banki alkalmazott a blankettában csak a fogyasztó személyi adatait írhatta bele, változtathatta meg, ezen kívül semmi mást. Mindent valamilyen központi szerv készített, és a belső szabályzatok alapján a banki alkalmazott feladata csak a nyomtatványok (blanketta szerződések) aláírattatása volt. Ennek megfelelően más „tárgyalt” a fogyasztóval, és más írta alá a bank törvényes képviselőjeként.

F)   Fentieknek megfelelően a Ptk. 523.§ (1) bekezdése alapján a felek között konszenzus csak a forint kölcsönösszeg, a futamidő és az ügyleti kamat, esetleg a havi törlesztőrészlet tárgyában jöhetett létre.

G)   A szóbeli megállapodás szerződést hoz létre a felek egybehangzó akaratnyilvánítása kapcsán. A szerződés kötelmet keletkeztet, amennyiben nem áll fent érvénytelenségi ok. (Ptk. 198.§ (1) bekezdése) Érvénytelenségi ok alapvetően abból adódik, hogy a szerződés írásba foglalása és a konszenzus között eltérés van, így nem azt írják le, mint amiben megállapodtak. Márpedig az okirat aláírása önmagában nem jelenti azt, hogy a feltételeket a felek egyedileg megtárgyalták.

H)  Fentiek alapján azt kell megvizsgálni a perekben, hogy a felek egyedileg mit tárgyaltak, meg, és mit nem. Amit nem tárgyaltak meg egyedileg, azok szimplán egyedileg meg nem tárgyalt feltételek, vagy azok általános szerződéses feltételek. A Hpt. 207.§ (1) bekezdése alapján az az általános szerződéses feltétel, melyet a bank üzletszabályzatba foglal, amit nem, az csak egyedileg meg nem tárgyalt feltétel. (A Ptk. 205/A.§ (1) bekezdése az ászf jogi minősítését nem vagylagosan, hanem az „és” szó használatával konjuktív feltételként határoz meg. A (2) bekezdés alapján a bank köteles azt bizonyítani, hogy egy feltétel nem ászf, hanem egyedileg megtárgyalt. Ha nem bizonyítja, akkor a feltételt ászf-nek kell tekinteni.

I)     Az általános szerződéses feltételek csak akkor válnak a szerződés részévé, ha a Ptk. 205/B.§-ban foglaltakat a pénzintézet bizonyítja. A konszenzust is kötelezőnek tartja a törvény, de külön kiemeli, hogy a konszenzust eredményezheti a kifejezett elfogadás mellett a ráutaló magatartás is. Ám önmagában egy okirat aláírása nem jelenti egyiket sem. Az csak azt jelenti, hogy a papíron van egy aláírás, nem többet. Az okirat aláírása csupán az arra hivatkozó fél bizonyítási eszközeként jelenik meg. A fogyasztót megilleti azonban az okirattal szemben való bizonyítás joga.

J)    Az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek akkor válnak a szerződés részévé, ha a mindkét szerződő fél tudata azokat átfogta és konszenzus alakult ki a felek között. Konszenzus nélkül nincsen szerződés! (Ptk. 199.§ az egyoldalú jognyilatkozatok kapcsán) De ez általánosságban is igaz. Olyan szerződésről a jogtudomány nem tud, mely úgy kötelezi a felet, melyről nem is tud, és nem is tudhat. (Más kérdés, hogy mondjuk, azért nem tud a feltételről, mert oda sem figyel rá.) A Ptk. 200.§ (1) bekezdése alapján is csak és kizárólag egyező akarattal lehet eltérni a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől, kivéve, ha az semmiséget eredményezne a (2) bekezdés alapján.

K)   Tehát, a fogyasztót csak egy dolog vezérli, bízván a pénzintézet tisztességében, és szaktudásában, annak törvényes eljárásában, kölcsönt kér. A blankettában megfogalmazott feltételrendszert sem ő, sem a banki alkalmazott, sem a bíróságok nem értik azóta sem. Az néhány kiválasztott ember titka maradt ezidáig. A szerződéskötés során a bank nem egymás mellé rendelt pozícióból tárgyalt, hanem hierarchizált viszonyt épített fel, ahol a fogyasztónak csak egy választása volt: vagy aláírja az összes okiratot, vagy kisétál a bank épületéből. Alternatíva kizárt volt a banki szervezeti felépítés miatt.

L)   A felek a Ptk. 205.§ (3) bekezdése során együttműködni lettek volna kötelesek. Figyelemmel kellett volna lenniük egymás jogos érdekeire, a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni kellett volna egymást a szerződést érintő minden lényeges körülményről. Ha a bank megszegi a Ptk.205.§ (3) bekezdését, az nem érvénytelenségi okot jelent, hanem a konszenzus hiányát és így a szerződés létre nem jöttét annak tekintetében, melyre nem terjedhetett ki e § megsértése által a fogyasztó akarata, azaz konszenzus hiánya állapítható meg.

M)  A Ptk. 205/C.§ alapján, ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé. Ez roppant fontos abból a szempontból, ha a szerződés egyedileg megtárgyalt részében egy pontosan meghatározott forint kölcsönösszeg szerepel, ám az egyedileg meg nem tárgyalt rész (ászf) ettől eltérő számítási módot, nyilvántartást, más meghatározott vagy meg nem határozott kölcsönösszeget tartalmaz, akkor az egyedileg megtárgyalt rész válik csak a szerződés részévé.

N)   A Ptk. 207.§ (1) bekezdése alapján márpedig a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. És a deviza alapú vagy nyilvántartású kölcsönszerződések esetében nem lehet az akkor nyilatkozatot úgy értelmezni, mint ahogyan azt manapság a Kúria szeretné (6/2013. PJE határozat vonatkozó része arra tekintettel, hogy anno a fogyasztók szerződéses akarat mire irányult. Más az a tényismeret, ami ma van – az is csak igen korlátozott – és igen más az, mely a szerződéskötéskor a fogyasztó fejében volt. E rendelkezés természetesen nem csak fogyasztókra igaz, de a (2) bekezdés a fogyasztók felé még több jogot enged.

O)   A Ptk. 207.§ (5) bekezdése alapján a felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Azaz ha rejtve marad egy akarat, meg nem tett jognyilatkozat, akkor az nem is képezheti a konszenzus részét, így nem jön létre szerződés, mely nem hoz létre kötelmet. A szerződés színlelése más kérdés, az nem keverendő ide.

P)   Azaz a pénzintézeteknek a szerződéses konstrukció kiagyalásakor volt egy „titkos fenntartása”, avagy „rejtett indoka”, mely az alábbi volt:

A bankigazgató reggel talál valahol az igazgatói iroda fiókjában 20.000.-CHF-et. Szuper, indulhat a deviza nyilvántartás! Kell a reggeli, 8.30-as ügyfélnek 2.000.000.-Ft. Az legyen 2007. szeptember 6. napján mondjuk 155,13.-Ft az MNB deviza közép árfolyam. Jó, akkor adjuk oda ezt a devizát virtuálisan a fogyasztónak, ahogyan azt a PSZÁF megírta. Ez legyen mondjuk 12.892.-CHF. De a PSZÁF anno azt sulykolta a fogyasztók agyába közpénzen, melyet a Kúria tisztességtelennek minősített most, majd a törvényjavaslat praesumptio juris szinten kezelt. Furcsa, nem? A titkos fenntartás moralitásával súlyos problémák merültek fel.

Adjuk oda a fogyasztónak tehát a fenti összeget, de vegyük vissza tőle vételi árfolyamon, és keresünk frankonként 3-5 forintot. Az biztos üzlet, mert ugye nem csinálunk vele semmit, mégis kerestünk egy másodpercen belül mondjuk hatvan ezret. Ha majd törleszt, akkor ott is húzunk hatvan ezret, részletekben. Nem csináltunk semmit, de kerestünk a kétmillióra százhúszezret. Ugyanis a CHF még mindig az igazgató fiókjában van. Lent a pénztárban pedig az a forint összeg, melyet oda kellene adni az ügyfélnek, hogy kifizesse a kiválasztott, megvásárlandó bármit.

Mivel az alperes a bank, van forintja, hiszen betéteket gyűjt, vagy mifene. Úgy tudja az egyszerű fogyasztó, azért ő a bank, nem fordítva. Az alperes oda is adja a forintot és a fogyasztó boldogan megvehette a bármit. Persze, a CHF az igazgató fiókjában van. Ez a förtelmesen félreérthetetlen ötlet tényleg zseniális, ugyanis:

• voltaképpen semmilyen CHF nem szükséges hozzá, az is lehet, az igazgató fiókjában nincs is CHF,
• ha lenne is CHF, és azt oda is adnák (virtuálisan), akkor is azonnal visszaveszik (virtuálisan), és egyfelől keresnek rajta egy kis „árfolyamrésnek” álcázott „valamit”, másfelől semmilyen árfolyamkockázatról nem lehet beszélni, hiszen a virtuális deviza 2 másodpercen belül visszakerült az alpereshez.
• ugyanazon virtuális devizára hivatkozással 2 másodpercenként lehet eljátszani az ügyletet. A határ a csillagos ég, pontosabban az adminisztráció tűrő- és teljesítőképessége,
• a banknak semmilyen kockázata nincsen, ellenben a semmiből teremt fogyasztói kockázatot, mely a forint értéktelenedése. Ugyanis az árfolyamrésnek nevezett „haszon” eltörpül a forint értéktelenedése miatt szétnyíló olló miatt. Ha ma a régi 155 forintos CHF 255 forint, akkor 100 „becsületes” forintot keresett a bank minden egyes virtuális frankon.

Azaz a bank azért mutatja be az alacsonyabb kamatot, mert nem a kamat az igazi cél, hanem az árfolyamrésből és az árfolyamkockázatból eredő haszon, mely elérheti a tapasztaltak szerinti 60-70%-ot is a futamidő alatt. Ez pedig bőven jobb eredmény, mintha simán forint hitelről lenne szó. Az alacsony kamat tehát nem más, mintsem a megtévesztő magatartás egyik eszköze. Ugyanis ha nem mutatják be csalétekként az alacsony kamatot, akkor a fogyasztók nem rohanják le a bankokat.

Nos, ez lett volna a „titkos fenntartás”, a „rejtett indok”. Ezt azonban a szerződés érvénytelenségénél nem lehet figyelembe venni, ha az nem képezi a szerződés részét a konszenzus hiányában. Más kérdés, hogy amennyiben a mögöttes indok nem tiszta, nem világos, nem érthető rendelkezésekkel belekerül a szerződésbe, mint általános szerződéses feltétel, vagy egyedileg meg nem tárgyalt rész. Ha a szerződés részét képezi a feltétel, akkor már vizsgálható az érvénytelenség.

Q)   Vegyük példaként az alábbi ügyet: A Baumag-sztori (http://index.hu/belfold/2013/11/20/bedurvult_a_biro_a_baumag-ugyben/) jogi megítélése nem csak büntető jogágba tartozó. Ha a piramisjáték típusú elkövetés kapcsán egyes szerződéseket kell megítélni, annak nem a Hpt. „hámozása” a járható útja, hanem a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség deklarálása. Ha tágítjuk történetet, a csalási törvényi tényállások esetében jellemző az, hogy van egy szerződés a felek között, mely kapcsán az elkövető a sértettet megtéveszti, vagy tévedésben tartja, és ezzel kárt okoz. A tényállásszerű magatartás szankciót von maga után. Egyben a szerződés semmis lesz, kötelmet nem hoz létre. A bankos ügyekben a törvénykezés és az állami büntetőhatalom tüntetőleg foglal állást a pönalizálás elkerülése mellett. Ugyanis senkinek nem érdeke, hogy a csalásokat feltárják. Ez tisztán látható.

R)   A Ptk. 209.§ az általános szerződéses feltételek (bármilyen szerződés ászf-je) és a fogyasztói szerződésekben egyedileg meg nem tárgyalt feltételek tisztességtelenségét taglalja. A jóhiszeműség és a tisztesség követelménye a Ptk. 4.§ (1) bekezdésében fogalmazódik meg. A Ptk. 5. § (1) bekezdése szerint a törvény tiltja a joggal való visszaélést. Joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen, ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A Ptk. 205.§ (3) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség a 4.§-on alapul. Ha valaki tehát megsérti a 205.§ (3) bekezdését, az egyben megsérti a 4.§ (1) bekezdését is.

A Kúria 6/2013. PJE határozata alapján a tájékoztatási kötelezettség megsértéséhez a Ptk. nem fűz semmisségi jogkövetkezményt. Ez a jogszabály konkrét szövegét vizsgálva így is van. Ám „A téves vagy nem megfelelő tartalmú tájékoztatás, illetve a félrevezető tájékoztatás –  bizonyítottság esetén – annak megállapításához is vezethet, hogy az adós a szerződés megkötésekor tévedésben volt vagy a pénzügyi intézmény őt szándékosan megtévesztette.” Azaz ha nincsen megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás eleve megtévesztő, akkor az az a szerződés megtámadására ad okot. A megtámadás joga szűk határidőn belül érvényesíthető, ám védekezésként, kifogásként, lehet erre hivatkozni.

Ha azonban a megtévesztés úgy valósul meg, hogy sérti a Ptk. 4.§-át, az 5.§ (1) bekezdését, és a 205.§ (3) bekezdését, akkor alappal merül fel a tisztességtelenség kérdése. Márpedig:

Ptk. 209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.

(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

Azaz a tisztességtelen kikötést meg kell támadni, ilyen actio nélkül nincsen hivatalbóli eljárás a bíróság részéről. A megtámadott kikötés a tisztességtelenség okán semmis. A semmisséget a bíróság hivatalból köteles figyelembe venni. Ám a semmisség észlelésekor a bíróság köteles felhívni nyilatkozattételre a fogyasztót, azaz a felet, hogy megtámadja-e a feltételt, mert ha nem, akkor az azt jelenti, nem kívánja a felperes fogyasztó a semmisség jogkövetkezményének érvényesülését.

S)   A fogyasztói szerződések, az általános szerződéses feltételek jogi hibája jogelméletileg különbözik a tételes jogszabályba ütközés miatti semmisségtől. Pedig érdekes a jogszabályok felépítése. Ugye az érvénytelenséghez két úgy vezet: a szerződés semmissége, és a szerződés megtámadása. A Ptk. 234.§ (1) bekezdése alapján a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A 235.§ (1) bekezdése szerint a megtámadható szerződés a megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik. Azaz az első esetben eleve érvénytelen, míg a másiknál a megtámadás miatt érvénytelenné válik. A jogszabály furcsa fintora alapján azonban a Ptk. 209.§ alapján gyakorolt megtámadási jog semmisséget jelent, azaz kereszteződik a semmisség és a megtámadhatóság. Ráadásul a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Azaz nem fogyasztói szerződés esetében a tisztességtelen szerződéses feltétel nem okozhat semmisség miatti érvénytelenséget.

T)   2009. május 22. előtt a Ptk. 209.§ (5) bekezdése nem létezett, így a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányát meghatározó kikötések semmisségére még akkor sem lehetett elvileg hivatkozni, amennyiben azok nem voltak világosak, érthetőek. Azonban az EU fogyasztóvédelmi Irányelv alapján kimunkált EU bíróság normaértelmezése ugyanúgy kötelező a tagállamok bíróságaira nézve, mint a Kúria jogegységi határozata. Ennél fogva a törvénykezési vita jelenleg az, hogy a régi Ptk. rendelkezését figyelmen kívül kell hagyni az Irányelv kapcsán, vagy sem.

U)   Itt kell azonban visszatérni a fenti H-J) pontokra, ugyanis a Ptk. 209.§ alapján történő jogi értékelés nem érinti az egyedileg megtárgyalt feltételeket, csak azon túlmenő részeket. Az egyedileg megtárgyalt részek kapcsán semmisséget kell vizsgálni a Ptk. 4-5.§-ok, a 205.§ (3) bekezdése, és a Ptk. 200.§ (2) bekezdése alapján. E kapcsán kell értelmezni az Alkotmánybíróság 801/B/2002. AB-határozat jogi elveit.

3.1.

…A magánjog alapvető elvei, a mellérendeltség, az ésszerűség, az igazságosság stb. egyaránt anyagi jogi kérdésként jelennek meg. A támadott szabály – amely szerint a törvény tiltja azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik a kialakult erkölcsi normákat (szokásokat)- a szerződési jogterület egyik alapelveként került megfogalmazásra, de a “jóhiszeműség és tisztesség” általános alapelvi követelményéhez [Ptk. 4. § (1) bek. második mondata] szorosan kapcsolódva a magánjog egész jogterületére kiható [Ptk. 1. § (1) bek.] követelmény…

Az Alkotmánybíróság a „miheztartás végett” okfejtése elején leszögezi, hogy a jóerkölcsbe ütközés szorosan kapcsolódik a jóhiszeműség és a tisztesség követelményéhez, és nincs semmi olyan a magánjogban, amelyre ez ne lenne érvényes. Ebből következően a jóhiszeműség és tisztesség súlyos sérelme automatikus jóerkölcsbe ütközést jelent, és a bírói mérlegelés itt már csak arra korlátozódik, hogy a sérelem súlyossága megalapozza-e a jóerkölcsbe ütközést.

…A jóerkölcsbe ütközés tilalma is felfogható úgy, mint a “szerződéses szabadsággal való visszaélés tilalma“. Az Alkotmánybíróság a 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában rámutatott, hogy e jogelv érvénye “nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom – az egyes jogágak sajátosságaitól függő formában – az egész jogrendszerben érvényre jut. A Magyar Köztársaságban az említett tilalomnak az egész jogrendszerre kiterjedő általános érvénye közvetlenül az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdéséből vezethető le.” [ABH 1998, 240, 244.]…

A szerződési szabadsággal visszaélni az tud, aki általános szerződési feltételek gyűjteményeként blankettaszerződéseket irat alá abban járatlan – a szerződést nem gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül szerződő – személyekkel. A fogyasztó szerződési szabadsága csak az aláírásra vagy az alá nem írásra terjed ki – mint utaltam rá korábban.

A Kúria 6/2013. PJE határozata a jóerkölcsbe ütközést taglalja, ám nem abból az aspektusból, ahogyan én:

„A deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. Annak megítélését, hogy egy szerződés mikor tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek, a jogalkotó a bíróságokra bízta, e vonatkozásban jogszabályban rögzített támpontokat a Ptk. nem ad. A bírói gyakorlat szerint jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet ugyan a jog nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, ezért azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH2000.260). A jóerkölcs tehát egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki.

A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére azért került sor, mert az adós célja az volt, hogy a forint kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre csak úgy volt lehetőség, ha devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, melynek iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható. Önmagában a múltbeli tendenciák nem alapoztak meg a jövőre vonatkozó várakozásokat, még akkor sem, ha abból esetleg az árfolyam gyengülésének tendenciájára lehetett következtetni, különös tekintettel arra, hogy az adott időszakban más tényezők, például az euró övezethez történő csatlakozás lehetősége, deklarált célja, ellentétes tendencia kialakulását is előrevetítette; ekkor úgy tűnt, hogy a kockázatot rövid ideig, az euró céldátumként már kitűzött bevezetéséig kell vállalni. A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális gazdasági, üzleti érdekeinek megfelelően. Így tehát az adóst terhelő árfolyamkockázat nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető. A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el (BH2012/7/G4.). A szerződéskötést követően bekövetkezett, a fogyasztóra hátrányos változások pedig nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.”

A Kúria a fentiekben komolyan csúsztatott. Ugyanis nem ismerte fel, vagy elhallgatta azt, hogy az alacsonyabb kamat még elméletben sem kompenzálhatta a másik oldalon jelentkező hátrányokat. Az euró övezethez való csatlakozás reménye valós volt, de ennek mi köze lenne a CHF elszámoláshoz? Semmi. Nagy valószínűség szerint a CHF volt a legalkalmasabb deviza arra, hogy a bankok manipulálják a jogügyleteket.

V)   Ha az egyedileg megtárgyalt rész tekintetében válik a szerződés semmissé, úgy a további jogi értékelésnek nincsen jelentősége. A semmis szerződés nem lehet még „semmisebb”, ha az egyedileg meg nem tárgyalt részek tisztességtelenség okán semmisek. De azt figyelembe kell venni, hogy a szerződés elsődleges első tárgya tekintetében a jóerkölcsbe ütközés megállapításához az ászf és az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek értékelése nem nélkülözhető. De itt még mindig csak a nem Ptk. 209.§-ban foglaltak miatti semmisségnél tartunk.

W)  Az egyedileg megtárgyalt rész vonatkozik elvileg a szerződés fő tárgyára, melyet a régi Ptk. a 209.§ (5) bekezdésében jelölt meg. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a fő tárgy részben egyedileg megtárgyalt – lásd a forint kölcsönösszeg meghatározását a Ptk. 523.§ (1) bekezdése alapján – részben egyedileg meg nem tárgyalt – lásd a deviza nyilvántartás körülírása okán. Azaz a szerződés elsődleges tárgya vonatkozásában, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás kapcsán részben egyedileg megtárgyalt, részben meg nem tárgyalt rendelkezéseket kell értékelni. Ez pedig azt jelenti, hogy az utóbbi esetében alkalmazni kell a Ptk. 209.§-át, míg az előbbi részben nem. A kettő összevetéséből alakul ki az a bírói ítélet, mely deklarálja a szerződés semmisségét, vagy nem deklarálja.

X)   A szerződés nem elsődleges tárgya kapcsán eltérő filozófiák alakultak ki. A minden alap nélkül „népszerű” hivatkozás (árfolyamrés) nem lehet független a szerződés elsődleges tárgyától. Ugyanis az ellenszolgáltatás körében kell figyelembe venni a jelenséget. A fogyasztó, az adós elvileg kamattal tartozik, és vannak még olyan konkrétan meghatározott elemek, melyeket teherként kell viselnie. Elvileg így adódna össze mindazon tétel, melyet a Hpt. 210.§ alapján kellene kimutatni, meghatározni. Ha azonban az árfolyamrés tisztességtelen – ahogyan a Kúria jogegységi döntése kimondta, illetve a jogalkotó törvényi vélelmet állított fel erre, akkor azt semmisége okán figyelmen kívül kell hagyni. Jogkövetkezmény nem fűzhető hozzá. Ám e haszon megszerzése a pénzintézet olyan „titkos fenntartása”, „rejtett indoka” volt, melyet a Ptk. 207.§ (5) bekezdése alapján a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Vagy mégsem? Az O) pontban kifejtettek szerint ilyen esetben nincsen konszenzus, nincsen szerződés. A 207.§ (1) bekezdése értelmében az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses kitételekre vonatkozó jognyilatkozatot azonban úgy kell értelmezni, ahogyan a szavak általános jelentéssel bírnak. Márpedig eszerint az árfolyamrést azért kellett (volna) alkalmazni, hogy a kamat mellett olyan marzs keletkezzen, melyet nem kívántak teherként megjeleníteni. Ez egyfelől okozza a megtévesztés, tévedésben tartás problematikáját, mely büntetőjogi tényállást is megvalósít (csalás), és semmisséget okoz a jóerkölcsbe ütközés miatt, másfelől a tisztességtelenség folytán a fogyasztónak meg kellett támadnia a semmisség deklarálásához. Azaz a jogalkotó csak most ismerte fel, hogy a tisztességtelen rendelkezést eleve semmisnek kell nyilvánítani, így törvényi vélelemmel szemben kellene a pénzintézeteknek perelni és bizonyítani.

Y)   Ha azonban az árfolyamrés tisztességtelen, és a tisztességtelenség jóerkölcsbe is ütközik, akkor maga a szerződés nem lehet erkölcsös és tisztességes, hiszen az árfolyamrésben jelentkező marzs a fizetendő ellenszolgáltatást célozta elérni. Ugyan egyes ítélőtáblai gyakorlat szerint az árfolyamrés mögött nincsen valós szolgáltatás, és ellenszolgáltatás sem járhat érte, akkor honnan lett volna erre konszenzus, szerződés és kötelem? Csupán azért, mert papírra vetettek ilyen szöveget? Álláspontom szerint ez logikailag kizárt. ez csak egyféleképpen értelmezhető a jelenlegi törvénykezési gyakorlat (Kúria) szerint: a felek között olyan tartalmú szerződés jött létre, melyben a fogyasztó kifejezetten akaratát nyilvánította arra, hogy a szolgáltatás hiányában is ellenszolgáltatást fizet a fiktív pénzváltásokból eredő terhek kapcsán. Márpedig ilyet kimondani, van olyan barbárság, mint azt állítani, hogy anno általában a fogyasztók akarata arra irányult, melyet a Kúria a Szladits tanulmány alapján a bíróságokra kötelező erővel rótt.

Z)   Végezetül eljutunk az ABC utolsó betűjéhez: ha a pénzintézetek úgy állítottak követelést a fogyasztók felé, hogy nem is nyújtottak szolgáltatást, és ellenérték fogalmilag kizárt volt, akkor azt is értékelni kell, hogy értékállandósági kikötés konkrét hiányában a deviza nyilvántartás is szolgáltatás nélküli ellenszolgáltatást, pontosabban hasznot célzott. A P) pontban bemutatottak szerint az árfolyam kockázat a pénzintézetek célzata alapján nem jelentett valós kockázatot. Kockázat nélkül pedig a minden szolgáltatás nélküli haszon lehetőségét teremtette meg. Egy szerződés létrejötte esetén e folyamatot kellett volna bemutatni, és a fogyasztó döntését úgy előkészíteni, hogy a fogyasztó eldönthesse, pirosra, vagy feketére teszi a zsetonját. A forint gyengülésére vagy erősödésére játszik. Ám a játékszabályok szerint azt is közölni kellett volna, ha a forint erősüdésére tesz, akkor a bank emelheti a kamatokat, és kompenzálhatja a forint erősödéséből számított veszteségét. Avagy az árfolyamrését emeli.

Teljesen mindegy, mi történt volna, a pénzintézet mindenképpen nyert volna, de semmiképpen nem vesztett volna az ügyleten. A bukás lehetősége kizárt volt.

Ehhez kell hozzátenni a tipikus olyan feltételeket, melyek megnehezítették a fogyasztó érdekérvényesítését, jogorvoslati lehetőségét, különösen a „választottbírósági kikötéseket” (valójában választottbírósági szerződéseket) és a közokiratba foglalás kapcsán az azonnali végrehajthatóságot. ezek a praktikák a rendszerváltással együtt jelentkeztek, de ilyen tömegével csak az ezredfordulót követően jelentkeztek.

Az egész üzleti konstrukció tehát reménytelenül tisztességtelen és jóerkölcsbe ütköző, de a politikai elitnek, a törvénykezést irányítóknak, nem beszélve az ügyészi szervezetről, még mindig elegendő ellenérdekeltsége van a világos és tényszerű problémakezeléssel szemben. Az okok feltárása nem a fogyasztó feladata.

Fentiek alapján tehát újra le kívánom szögezni az alábbiakat:

v  a T. Törvényszék az összes ABC sorrendben hivatkozott érvek mentén az összes szerződési feltételt vizsgálja meg. Van, amit a Ptk. 209.§ alapján, van, amit a Ptk. többi rendelkezése okán.

v  az egyes szerződéses feltételek összefüggésben vannak egymással, nem különíthetőek el, hogy csak az ászf rendelkezéseit támadom meg, másnak a semmisségére nem hivatkozom,

v  a petitum az egész szerződés semmisségének deklarálására irányul, nem részleges érvénytelenségre,

v  a Kúria 2/2014. PJE határozatának 1./ pontja (árfolyamkockázat) irányadó fenti érvelésem kapcsán, a 3./ pontja szintén irányadó.

v  az elfogadott, de ki nem hirdetett, T/465. irományszámú törvényjavaslatban foglaltak nem vonatkoznak jelen perre, ugyanis az árfolyamrés kérdése nem részleges semmiséget okoz, azt külön elszámolni nem lehetséges, a folyamban lévő perek kezelése kapcsán úgy fogalmazott a javaslat, hogy azokat a pereket kell felfüggeszteni, melyek tárgya részben vagy egészben az árfolyamréssel kapcsolatos szerződéses kikötés. Márpedig jelen petitum az egész szerződés semmisségének deklarálását jelenti, nem részleges érvénytelenség kimondását. A törvényi vélelem egy vélelem, ezzel a fogyasztó nem tud mit kezdeni, hiszen a pénzintézet és a Magyar Állam közötti jogvitában a beavatkozás megengedhetősége kizárt. A felperes jelen perben az egész szerződés semmiségét kérte deklarálni, és ezt a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tanácsa is felismerte.

Fentiek alapján kérem, a T. Törvényszék bocsássa ki az idézést, melyet immáron egy teljes éve nem tesz meg. Ez a fair eljárás súlyos sérelmét jelenti.