Archive for február, 2016

Sokan tudomással bírnak arról, hogy a PKKB elnöke, az OBH elnöke és a MÜK elnöke felé jelzéssel éltem annak okán, hogy egyes bírói tanácsok az alaptörvénnyel és nemzetközi szerződéssel ellentétesen fosztják meg jogérvényesítéshez fűződő jogaiktól a fogyasztókat, melyek közül az ügyben érintett egyik fél per speciel az én ügyvédi segítségemmel kívánt jogot érvényesíteni egy pénzintézettel szemben.

 

A konkrét ügyben fizetési meghagyásos eljárással indult az ügy. Az FMH eljárásban maga a FMH kibocsátása iránti kérelem jelenti a keresetlevelet, az ellentmondás pedig az előadott keresettel szembeni érdemi perbebocsátkozást. A fizetési meghagyásos ügyben egy szerződés érvénytelenségét (semmisségét) állítva követelte vissza a felperes a tartozatlanul megfizetett összeget a kötelezettől.

 

A kötelezett ellentmondása folytán az eljárás perré alakult, így a felperes a bíróság 9.P.xx.xxx/2015/3. sz. alatt bocsátotta ki az idézést. A felperes a 2015. május 6. napján kelt előkészítő iratban jelölte meg tény- és jogállításait.

 

„A felek között létrejött kölcsönszerződés (konszenzuál ügylet) kötelező írásba foglalása, azaz az elvileg azt bizonyító magánokirat okirat aláírása előtt a Ptk. 523.§ (1) bekezdés alapján kölcsönszerződés jött létre, melynek tartalma kizárólag azon feltételekre vonatkoznak, melyeket a felek valóban megtárgyaltak. Ez a meghatározott forint kölcsönösszeg, a kamat és a futamidő. Az alperes a megállapodásban szereplő összeget szolgáltatta, e körben létezett egyező akaratnyilvánítás.”

 

A perbíróság a kereseti kérelmet ennek megfelelően rögzítette a tárgyalás során, így a felperes 29.612.-Ft és kamatai kapcsán kérte kötelezni az alperest. A szerződés semmissége ugyanis egy jogi tény, melyet a bíróság figyelembe köteles venni, azt nem kell külön megállapítania, hiszen a felperesi kereset nem jogmegóvó, hanem jogérvényesítő volt.

 

A bíróság a per tárgyalásán közölte, hogy a felperesi tény- és jogállításokat nem fogadja el valónak, így azzal szemben azt állapítja meg, az un. DH1 és DH2 törvények hatálya alá tartozik a per, így az alperes marasztalására irányuló kereseti kérelem tárgyában nem hajlandó dönteni, kötelezi a felperest, hogy változtassa meg kereseti kérelmét, illetve az ahhoz tartozó tény- és jogállításait, csak így hajlandó a pert tárgyalni és ítéletet hozni.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (DH1) a Kúria 2/2014.PJE határozatát „emelte” jogszabályi szintre, mely célját és módszerét tekintve is ellentétes a jogállami alapelvekkel és a jogbiztonság követelményével.

 

Ugyanis az un. deviza alapú, avagy deviza nyilvántartásos kölcsönökkel kapcsolatos jogviták voltaképpen kötelmi jogi jogviták, melyekben a bíróságok a felperesi peralapítás kapcsán kötelesek lefolytatni a polgári peres eljárást, majd dönteni a felperes tény- és jogállításainak valónak való elfogadása felől.

 

A DH1 törvény hatálya így alakul:

 

1. § (1) E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

A DH1 törvény alkalmazása tehát csak akkor megengedett, amennyiben a felek egyező tényállítást tesznek a 1.§ (1) bekezdésében foglaltakkal, avagy erre irányuló ellentétes tényállításuk kapcsán a bíróság már eldöntötte, hogy melyik fél tényállítását fogadja el valónak, így megállapítván a szerződés tartalmát.

 

Mindaddig, míg a felek vitában állnak a szerződés tartalom vonatkozásában, és a felperes tagadja a DH1 törvény hatályát megalapozó feltételek szerződés részévé válását, illetve a bíróság az erre irányuló jogvitában nem hoz döntést, a bíróság DH1 törvény szerinti rendelkezése prejudikálást, hivatali kötelezettségének szándékos megsértését, súlyos jogsértést valósít meg.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény hatálya így alakul:

 

1. § E törvény hatálya a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: 2014. évi XXXVIII. törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekre terjed ki.

 

A bíróság kötelességszegését megvalósító cselekmények nem a jogszabály téves értelmezésén alapulnak, hanem a polgári peres eljárás alaki jogszabályainak tudatos megsértésével a felperes eljárásbeli jogainak csorbításán.

 

16. A szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részleges érvénytelenség) megállapítása iránti perekre vonatkozó szabály alkalmazásának kizárása

 

37. § (1) E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 239/A. § (1) bekezdése alapján, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:108. § (2) bekezdése alapján – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indult és folyamatban lévő eljárásokban a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani vagy az eljárásokat meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn. E szerint kell eljárni a felfüggesztés megszűnését követően folytatott eljárásokban is.

(3) Ha a folyamatban lévő eljárásban a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye, az eljárást meg kell szüntetni, ha a fél a keresetében (viszontkeresetében) a bíróság erre irányuló hiánypótlási felhívásának kézbesítésétől számított 30 napon belül nem kéri az érvénytelen szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását, továbbá nem jelöli meg, hogy milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fél a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn.

 

A fenti jogszabály azért született meg ezzel a tartalommal, mert a felfüggesztéssel érintett 17.000 ügy döntő részében a kereseti kérelmek csak és kizárólag a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdése és a 4.§ (1) bekezdése szerinti feltételek semmisségének deklarálását kérhetik. Mivel egyéb, más feltételek érvénytelenségét nem állították, a jogügyletek biztonsága érdekében kívánta a jogalkotó a perek elhúzódását megakadályozni, így a felperesi fogyasztók számára úgy adni jogérvényesítés lehetőségét, hogy a szerződés érvénytelenségének orvoslását tette kötelezővé a DH2 törvény 37.§ alapján. A hatályossá nyilvánítás és az érvényessé nyilvánítás kötelező eleme azonban a felek szerződéséből mellőzendő érvénytelen kikötés hiányában a jogok és kötelezettségek meghatározása, miként alakul a felek szerződésének tartalma.

 

37/A. § (1) Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során a felek fizetési kötelezettségét a bíróság – a 38. § (6) bekezdés szerinti felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével – az e törvényben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg.

 

A hivatkozott elszámolás az érintett pénzintézetek egyoldalú jognyilatkozata, mely de facto és de jure tételesen mutatja ki, milyen összegben károsították meg a fogyasztókat. Azonban a megkárosítás összege egy forintban kifejezett tétel, míg a „pénzforgalom” elszámolása egy egészében ellenőrizhetetlen deviza nyilvántartás. Ennél fogva a fogyasztó a DH2 törvény 37/A.§ és 38.§ alapján csak a különnemű árfolyamok alkalmazásából eredő – egyébként jogállami keretek között tiszta bűncselekménynek minősülő elkövetési magatartásként kimutatott – többlet követelést kérhetik mellőzni a szerződésből. Így állapíthatja meg a bíróság a szerződés tartalmát.

 

Aki tehát nem állítja a szerződés semmisségét, avagy létre nem jöttét más okból, az képes keresetét így megfogalmazni.

 

Más a kérdés abban az esetben, ha a felperesek eljárást megindító beadványukban, illetve előadott keresetükben azt a tényállítást teszik, hogy a szerződés tartalma nem alapozza meg a 2014. évi XXXVIII. törvény hatályát, ugyanis nem illeszkedik az 1.§-ra. Ráadásul a szerződés érvénytelenségét nem a Hpt. 213.§ (1) bekezdésére alapozzák, hanem egyéb jogcímeken állatják a semmisséget.

 

A bíróságok számára tilos a DH1 és DH2 törvények alkalmazása, hiszen általános kötelmi jogi perben kell a jogvitát elbírálni az alábbiak szerint:

 

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

 

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

 

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

 

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

 

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

 

A DH1 és DH2 törvény alkalmazása eleve sérti az alábbi felperesi alapjogokat:

 

Ø  bírósághoz fordulás joga,

Ø  rendelkezési jog gyakorlása

Ø  jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

 

Mint utaltam arra, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

 

A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet.

 

A PKKB eljáró bírójának, azaz a panaszosnak a munkáját így kell megítélni:

 

Felszólítja a felperest, hogy rendelkezési jogának megsértésével állítson más tényeket és abból vonjon le más következtetéseket. Ellenben a pert megszünteti. Ergo, a felperes jogérvényesítési lehetősége, bírósághoz fordulási joga ezzel megszűnt a bíró szándékos cselekménye által. A felperes helyett, képviseletében jogi képviselője teszi meg a perbeli jognyilatkozatokat. Azaz nekem, mint eljáró ügyvédnek volt felelősségem abban, hogy ügyfelem tényállításai helyett olyan tényeket adok elő, melyek a bíró által kívánt DH1 törvény 1.§-nak megfelelnek, ám ezzel nem csupán én követel el fegyelmi vétséget, hanem ügyfelemet jogairól mondatom le, ráadásul a valóságnak nem megfelelő tények előadására kötelezem, mely bűncselekmény.

 

Mivel a perben a felperes és képviselője változatlanul ragaszkodott eredeti tény- és jogállításához, vele szemben a bíróság jogkövetkezményt alkalmazott. Az ehhez vezető bírói magatartást kell bemutatni:

 

- az eljáró bíró nem az eljárást befejező érdemi döntésében, ítéletében ítélte meg a felperesi tény- és jogállítások valóságát, egy lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként, hanem eleve közölte, a felperes állításai valótlanok. Ezzel a peres eljárás bizonyítási részét tudatosan mellőzte.

- a peres eljárásban az alperes a felperesi tényállításokat vitatva ellentétes tényeket állított. Annak érdekében, hogy tény- és jogállításait a bíróság valónak fogadja el, bizonyítási eszközt vett igénybe. Okirattal kívánta alátámasztani állításait. Az okirattal szemben a felperest ellenbizonyítás joga illette meg. Ettől a bíró a felperest tudatosan megfosztotta.

- a bíró a peres eljárás tárgyalási szakában az eljárási jogok helyes gyakorlásától megfosztotta a felperest, így a fair eljárás joga sérült.

 

Fenti körülményeket előre jeleztem az OBH, a PKKB és a MÜK felé. Tisztelt Elnök úr is megkapta a vonatkozó iratot tudomásszerzés végett. A MÜK elnöke válasziratában jelezte, akkor tud fellépni az Ütv. szerint, amennyiben eljárási jogaim gyakorlásában jogerős bírói határozat korlátoz. Ez sajnálatos módon pont ebben az be is következett:

 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 67.Pkf.xxx.xxx/2015/3. sz. alatti határozatával a per megszüntetésével szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmemet elutasította. Így indokolt a tanács a döntését:

 

“Az alperes csatolta a felek aláírásával ellátott, írásba foglalt kölcsönszerződést, amely írásba foglalt tartalma alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a perbeli szerződés a DH törvények hatálya alá tartozik. A felperesi tényállítások vizsgálata – így az, hogy az ÁSZF nem vált a szerződés résévé – az érdemi döntésre tartozó kérdés”

 Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk én egy okiratot aláírok, melynek az a tartalma, hogy a vörösiszap katasztrófát, vagy bármi mást, mely sok ember halálát eredményezte, én okoztam, akkor a bíróság előbb “halálra ítél”, majd a “kivégzésemet” követően “lehetőséget kapok” ártatlanságom bizonyítására.

A másodfokú bíróság döntésével szemben nincsen helye jogorvoslatnak. Amennyiben a felperes újból megkísérli jogérvényesítését a bíróság előtt, ugyanígy fogják elutasítani idézési kérelmét, avagy megszüntetni a pert.

 

A másodfokú bíróság nem csupán döntését nem volt képes megindokolni, hanem szintén tudatosan követett el kötelezettségszegést annak érdekében, hogy a felperesnek jogsérelmet okozzon.

 

Megelőlegezett jogi érvelésem kapcsán látható volt, hogy az alperes bizonyítási eszköze volt a döntő érv a per megszüntetése mellett. Ebből messzemenő következtetések vonhatóak le:

 

1.    ha az első- és másodfokú bíróság eljárása jogszerű lenne, úgy az okirati bizonyítékok csatolása eldönti a perbeli jogvitát az alperesi pénzintézetek javára

2.    sem a felperes, sem annak jogi képviselője nem gyakorolhatja eljárási jogait

3.    nincsen valós jogorvoslat a perben

4.    nincsen lehetőség a Kúria felülvizsgálatára,

5.    nincsen lehetőség – illetve elméleti jelleggel csupán – az Alkotmánybíróság eljárására.

 

Ennek megfelelően a bíróságok ehhez igazodó eljárása a jogállamisággal össze nem egyeztethető módja a felperesi fogyasztók jogfosztásának.

 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 10. cikkelyének (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkének (1950.) és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkének (1966.) sérelme miatt a felperes ugyan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat, azonban az eljárás évekig eltarthat. Másfelől ez az eljárás nem érinti közvetlenül a polgári perben eljáró jogi képviselő (ügyvéd) jogainak sérelmét.

 

Különös tekintettel, hogy az ügyben érintett bíró még fegyelmi eljárásom lefolytatását is kezdeményezte, mivel tudatos jogsértését felkészültsége hiányának szubjektív oldalával magyaráztam. Sajnos az ügyet megítélő személynek mindkét bíróság kapcsán alappal kell feltennie a kérdést: a bírói eljárás pusztán jogismeret és gyakorlat hiányának, avagy tudatos, célzatos kötelességszegésnek tudható be.

Amikor a fogyasztót és ügyvédjét az ág is húzza, és a langyos tavaszi szellő is árokba löki, akkor lőn csoda, és a posta olyan levelet kézbesít, melyet igen nehéz megemészteni:

 

Budapesti Közjegyzői Kamara válaszlevele 2016_02_04

 

Az alapul fekvő ügyre jelen pillanatban egyszerűen nem emlékszem, az ELLA/AXA ügyfelek a közjegyzők nevét jól ismerhetik.

A következő válaszlevelet intéztem dr. Parti Tamás elnök úr részére:

 

Budapest Közjegyzői Kamara

1016 Budapest, Naphegy u. 33. II/5.

 ügyszám: BKK18/2016.

  

Dr. Parti Tamás

elnök

 r é s z é r e

  

Tisztelt Elnök Úr!

  

Fenti szám alatti tájékoztatását köszönettel megkaptam. Az alábbiakra szeretném kérni szíves válaszát:

 A Ktv. 120.§ (1) bekezdésében foglaltakat a vizsgált közjegyzők milyen módon teljesítették? Ugyanis a közjegyző által készített közjegyzői okirat nem képes bizonyítani azt, hogy a közjegyző valóban a törvény normái szerint járt el.

 A panasz kivizsgálása során milyen tényeket vizsgált meg, és ezek közül melyek kapcsán állapította meg azt, hogy a közjegyzői eljárás megfelelt a Ktv. 120.§ (1) bekezdésének?

 Miképpen lehetséges záradékkal ellátni egy közjegyzői okiratot, amennyiben az eljáró közjegyzőnek fogalma sincsen arról, hogy a jogosult tényállításai és jogállításai megfelelnek a valóságnak? Ráadásul Ön szerint a közjegyzői eljárás nem is terjed ki az állítások jogi kontrolljára, tények valóságnak megfelelőségi ellenőrzésére.

 Az ügyvédi működés során ügyvédi tényállás felvételével kell bizonyítanunk azt, hogy az okiratok szerkesztése során teljesítettük az Ütv. alapján fennálló kötelezettségünket, mely gyakorlatilag megfelel a Ktv. rendelkezéseivel. A közjegyző – akinek nem kell ilyen tényállást felvenni – ugyan mivel bizonyítja azt, hogy eljárása megfelelt a jogszabályoknak? Ön mégis milyen ténybeli alapon vizsgálja ki a panaszt, amennyiben csak a közjegyző állításaira képes hagyatkozni?

 Az egyes perekben tanúként kihallgatott közjegyzők egytől egyig közlik, nem emlékeznek semmire. Az Ön vizsgálati eljárása során is így történt mindez?

 A közjegyzői okiratok készítése során az ÖSSZES közjegyző köteles volt a jogszabályoknak megfelelőség alapján megvizsgálni a szerződéseket és annak aggályossága esetén az okirat kiállítását megtagadni. Az ÖSSZES devizás ügyben a közjegyzők semmis rendelkezéseket foglaltak közokiratba. A jogalkotó és a Kúria egységesen deklarálta a semmisség fennállását. E körben a semmisség az egyes közjegyzői okiratok kiállítása napján is fennállt.

 

Tisztelt Elnök Úr!

 Ön is gyakorló közjegyző. Számos ügyben találkoztam olyan közokirattal, melyet az Ön irodája állított ki. Azon okiratok is semmis rendelkezéseket tartalmaztak. A közjegyzők által készített okiratok Ön állítása alapján hogyan minősülhetnek változatlanul közjegyzői okiratnak? Hiszen az Önök által nem vizsgált semmisségi okok fennálltak, és a jogalkotó kénytelen volt a jogszabályban is deklarálni az érvénytelenséget, hiszen Önök ezt sem akkor, sem most nem veszik figyelembe. Mi ennek az oka?

 A felek (fogyasztó és bank) közötti jogvita eldöntése nem a közjegyzői kamarák feladata, ilyet nem is kértem. Ám a közokiratok bizonyítási eszköznek minősülnek a perben, és a bizonyítandó tények vonatkozásában egyáltalán nem mindegy, kit terhel a bizonyítási kötelezettség. A perben hamis tartalmú okirat felhasználása szintén bűncselekmény alapos gyanúját veti fel.

 Ön mégis milyen eljárás és milyen tények alapján jutott állításommal, aggodalmammal ellentétes következtetésre, amikor a puszta közjegyzői kijelentések (nem emlékszik semmire, betartotta a törvényi rendelkezéseket) mögött semmilyen tényadat nem húzódik.

 Aggodalomra ad okot, hogy Ön a konkrét eljárásban a közjegyzői felelősséget elmosni igyekszik, holott – sajnos – Önnön maga is érintett hasonló jellegű problémákban.

 Kérem tehát szíves válaszát a panasz elbírálása során vizsgált tények vonatkozásában.

 Tagyon, 2016. február 6.

 

A csupasz gond nem más, minthogy amennyiben a közjegyzői kamara elnöke az egyes közjegyzők puszta bemondására deklarálja azt, az összes közjegyzői okirat készítése során az összes közjegyző betartotta a közjegyzői törvényben foglaltakat, akkor annak egyenes és logikus következménye az, a bíróságok nem adnak lehetőséget a közokirattal szemben való bizonyításra.

Ma ott tartunk, hogy a PKKB (járásbíróság) előtt induló kötelmi jogi perekben a bíróság asztalára kerül egy közokirat, akkor azonnal alkalmazni rendelik a DH1 és DH2 “deviza mentő” törvényeket. Ennek folyományaként a felpereseket megfosztják a Ptk.239/A.§ alapján őket egyébként megillető jogmegóvó kereset előterjesztésének lehetőségétől. Kötelezik őket, hogy a Kúria és a jogalkotó által deklarált semmisség (különnemű árfolyamok és egyoldalú szerződésmódosítás joga) mederében szenvedve úgy terjesszenek elő jogérvényesítés iránt keresetet, hogy a szerződés érvénytelenségének levonása körében csak a hatályossá nyilvánítást és az érvényessé nyilvánítást kérhetik. Az eredeti állatot helyreállítása itt kiesik.

A DH1 és DH2 törvények hatálya azon ügyletekre vonatkozik, ahol a keresetet indító felperesek azt állítják, olyan szerződés jött létre a bank és a fogyaszt között, melynek az általános szerződéses feltételek a részévé váltak, és annak is része a fentebb idézett két kitétel. Ha ezt állítja a felepres, akkor kell a DH1 és DH2 törvények alapján megfogalmazni tény- és jogállításait, majd kérni az érvénytelenség jogkövetkezményeinek orvoslását.

Csakhogy jön a józan ésszel rendelkező felperesi fogyasztó és közli a perben, ő olyan tartalommal kötött kölcsönszerződést a bankkal, melynek csak a meghatározott kölcsönösszeg, a meghatározott kamat és futamidő vált a részévé, más egyéb nem. Ezt a konszenzust (felek egymás irányába ható, egyező akaratnyilvánítása) nem foglalták írásba, így a felek szerződése a Hpt. 210.§ (1) bekezdésébe ütköző módon semmis. A bank azt mondja erre, mindent vitat, nem úgy volt.

 

A bíróságok a közjegyzői okiratokat tekintik szerződésnek, nem ügyelvén arra, hogy olyan nincs: “szóbeli szerződés” és “írásbeli szerződés”. A szerződés maga a konszenzus, még pontosabban, a felek konszenzusa szerződést hoz létre, melyből kötelmek fakadnak.

A felek megállapodásának minden olyanra ki kell terjednie, melyet a jogszabály előír avagy az egyik fél lényegesnek tart. A szerződés szóban jön létre, ám bizonyos esetekben kötelező az írásba foglalása. Azaz a szóbeliségnek meg kell egyeznie az írásbeliséggel.

Nos, a közokirat nem szerződés, hanem egy szerződés írásba foglalása. A közokirat egy perben bizonyítási eszköz, nem szerződés.

 

Ha a közjegyzői kamara és a bíróságok abból indulnak ki, hogy a közjegyző által készített okirat önmagában bizonyítja mindazt, amit a közjegyzőnek meg kellett volna tennie, akkor két dolog lehetséges:

A) ha benne van a közokiratban a közjegyző pontos, mindenre kiterjedő kioktatása, melyet a felek aláírtak, akkor megvalósította a közjegyző a törvényben foglaltakat, ha nincsen benne, akkor a közjegyzői okirat nem minősül közokiratnak

B) ha a bíróság a perben csatolt közokirat alapján eleve valótlannak minősíti a felperesi tényállításokat a szerződés létrejötte, tartalma szempontjából, és így csorbítja a felperesi jogokat, akkor későbbi bizonyításnak nincsen értelme.

De megvilágítom ezt:

 

Ha akad egy közokirat, mely szerint én aláírtam azt, hogy a vörösiszap katasztrófájáért én felelek, mert kiástam a töltés alapját, akkor a bíróság előbb elítél 100 év halálra, majd azt mondja, hogy bizonyíthatom ártatlanságomat. Ez nonszensz.

 

A magyar bíróságok felállítottak egy csiki-csuki játékot. Ráadásul úgy malmoznak, hogy a felperesi fogyasztók nem is léphetnek. Ha van rajtuk sapka, akkor DH törvények, ha nincsen, akkor azért DH törvények. Más lehetőség nincsen.