A deviza alapú hitelekkel kapcsolatos jogviták elég gyakran megfeneklenek, majd kitörnek, de nem felfelé, hanem alul, a mocsárba. Aki ügyvédként, fogyasztóvédelmi szakemberként, esetleg csak barátként közreműködött már ilyen jogvitában, az saját bőrén észleli, hogyan állít ki magáról nap, mint nap szegénységi bizonyítványt a törvénykezés és az ügyészi szervezet. A Parlamentről és az Alkotmánybíróságról ne is beszéljük. Habár, az AB utóbbi két határozatát lehet jogtudományi szempontból értékelni, használni…

Nekem azonban az a véleményem, az ügyek nyögvenyelős előre haladását nem is annyira a bíróságok fékezik, hanem maguk az állampolgárok, és az őket képviselő jogászok meghatározott, igen zárt köre. Arról most nem ejtek szót, milyen hatása volt egy siófoki ügyvédnek ezerszám ügyekre, avagy némely budapesti ügyvéd hogyan és milyen eszközökkel formál véleményt mostanság olyan szervezetekkel szemben, akik kaptak valamilyen állami támogatást a feladataik ellátásához. Ez pimf ügy a lényeghez képest.

Én arról szeretnék most beszélni, a társadalom mennyire éretlen saját jogainak megóvása körében. És mennyire alkalmatlan ahhoz, hogy legalább elkapjon egy mentő kötelet. A gondolatsort egy olyan chat indította, melyből idézni fogok, hiszen a megnyilatkozó ember – akinek személyazonosságára még csak utalni sem szeretnék – tanult ember, ki ráadásul magát mértékadónak is tartja a véleményformálás útján.

A történet azonban teljes mértékben tipikus, bárkire igaz lehet, és bevallom, életemben már sok ehhez hasonló beszélgetés alanya voltam. Így essünk neki a sztorinak. Elöljáróban csak annyit, az illetőnek, mint milliónyi magyar embernek, van egy deviza alapú kölcsöne, annak minden rákfenéjével együtt. Azaz az ő sorsa össznemzeti sors.

 

- Jut eszembe, mi a helyzet a devizás autóhitelekkel, azokat is forintosították holnaptól? Mert látom, hogy megint nyomtál egy posztot ebben a témában. Azóta sem kerestem meg az autó hitelszerződésemet, hogy beszéltünk, akkor nem találtam. Nekem azután jár most valami vissza, amiről a bank értesít? – kérdezte ismerősöm…

 

„Nyomtam egy posztot.” Az elmúlt 3-4 évben kb. 20 nagy cikket, tanulmányt tettem közzé a deviza alapú kölcsönök problémájával kapcsolatban. Látványosan őrlődök a bírósági perekben, és nem az árral úszom, hanem keresem az előrejutási lehetőséget oly jogelvek mentén, melyeket nem kívánok feladni rövid távú sikerek érdekében. Ugyanis aki már pereskedett valaha, pontosan tudja, a jogvita végén kell nyerni, és évekbe is beletelik.

 

- Nem tudom. – válaszoltam, hiszen azt sem tudom, az illető milyen szerződést kötött, ki mit teljesített, egyáltalán, a szerződés semmissége, létre nem jötte esetében kit milyen kötelezettség, jog terhel.

Erről jut eszembe az orvosos vicc: Bemegy az „emberorvoshoz” az állatorvos a rendelőbe, és leül a kollégával szemben. Az „emberorvos” megkérdezi: Kedves Kolléga úr! Mi a panasza? – mire az állatorvos csak annyit reagál: Ja, így könnyű!

Én is így vagyok ezekkel a jogvitákkal. Fogalmam sincsen, kinek mi a baja, de mondjam meg azonnal fillérre a választ. Az ismerősöm is eljátszhatott a gondolattal, így közölte, akkor majd elkéri a banktól a papírokat, vagy esetleg megkeresi saját magánál. De a fáradtság az fáradtság, így biztosra kéne menni, tehát újra nekirugaszkodott:

 

 - Szóval vonatkozik ez most az autókra, vagy ne is keressem a szerződést, hagyjam a pitlibe?

- Ha Téged ez eddig sem izgatott, most mit izgat?

- Mert már nem az a lakcímem, és ha érkezne egy beváltható csekk, lehet, hogy elkerül. De, ha halott fejsze nyele, akkor nem nagyon hajtanám.

 

Értem én a lényeget. Ha tenni kell valamit a jogok megóvása érdekében, akkor nem fáradunk, ha csak úgy jön a sült galamb, akkor kinyitjuk a szánkat. Én pedig már úgy vagyok vele, nem mondom meg senkinek, miről mit gondoljon, mit tegyen. Ha majd kér tőlem valaki valamit, akkor teszem a dolgomat. De elmondtam újra, ezek a szerződések nem jöttek létre érvényesen. A kapott forint összeget kell visszaadni késedelmi kamataival együtt.

Ismerősöm nem adta fel:

 

- De áruld már el, hogy hány pert sikerült megnyerned deviza ügyben azon az alapon, amit nekem mondtál. Kérdeztem pár dolgot, amire nem válaszoltál. Pl. A jelenlegi helyzet szerint egy 2006-ban megkötött már kifizetett kb. 2,8 milliós szerződés után a mai bejelentés után nekem uszkve mennyi pénzt fizetnek vissza, ha visszafizetnek, és az automatikus-e, a mai bejelentés után. A másik kérdésem meg az volt, még a nyáron, hogy mennyit lehet ebből kihozni, ha a te elméleted alapján indulunk el és abból te mennyit kérsz, ha megnyerjük a pert. A harmadik kérdésem meg az volt, hogy hány ilyen pert nyertél eddig. Ezekkel a kérdésekkel mi a gond? Nagyjából ezek kérdések megválaszolása után tudom eldönteni, hogy megéri-e perelni, ügyvédet fogadni, vagy hagyjam a csudába az egészet. Az nem válasz mindenre, hogy ezek a szerződések nem jöttek létre.

 

Válaszom egyértelműnek tűnik számomra:

 1. Nem kötöttél érvényes szerződést, nincsen logikus válasz a kérdésedre.

2. Nekem nincsen elméletem, csak a jog, amit én tisztelek. Bem lehet kihozni semmit. Válaszoltam már, mi az érvénytelen vagy létre nem jött szerződés következménye.

3. Senkinek a pénzéből nem kérek egy vasat sem. Nekem munkadíjam van, ami x +ÁFA óránként.

4. Mi köze van az ügyednek a többi ügyemhez?

 

És innen jön az az érvelés, mely miatt elhatároztam, megírom e cikket:

 

- Ha több esetben bemész egy étterembe, azt azért teszed, mert valamikor ajánlották és meg vagy elégedve a minőségével, volt egy referencia. Ezért kérdeztem meg azt, hogy hány ilyen autós devizapert nyertél. Ezt úgy hívják, hogy piac, akkor is, ha jog. Ha meg akarok venni egy cipőt, akkor körülnézek pár boltban, és megnézem, melyik cipőmárkáról mit mondanak. Ahogyan az is piac, hogy nem megyek bele adott esetben egy olyan történetbe, amivel veszítek, és nem nyerek pénzt, és sokkal jobban járok, ha hagyom az egészet. Mert ha ez csak arról szól, hogy fizess ennyit, aztán talán nyerünk, akkor nem biztos, hogy nekem megéri. Ugye ezt, ha egy kicsit bele helyezed magad a másik szerepébe, akkor megérted. És biztosan van a fenn említett összeg alapján egy kalkulációd arra vonatkozóan, hogy mennyit fizet vissza az állam a jelenlegi helyzet alapján és mennyit akkor, ha a te jogi alapvetésed szerint járunk el. Én pl. csak ilyen esetben tudom mérlegelni, hogy nekem megéri-e vállalni a kockázatot vagy sem. Szerintem ebben semmi sértő nincs, de ha igen, akkor én kérek elnézést, mert piaci alapon gondolkodok. Függetlenül ettől én nem vonom kétségbe, hogy te ebből ki tudsz szedni pénzt.

 

Megpróbáltam itt lezárni a beszélgetést, mert ilyen játékba nem érdemes belemenni. Nekem nincsen szükségem minden ügyre. Nem fogok ezrével ügyeket vállalni, mint tette azt sok ügyvéd. És „ilyen” piaci alapon sem akarok működni. Ha valaki akarja a segítségemet, az „becsönget” és kifizeti a munkám ellenértékét. Az a piaci valami, amire ismerősöm hivatkozott, konkrétan hányingert kelt bennem. Ostoba, gerinctelen, tudatlan, értéktelen világ mellébeszélése.

Sokan azt mondanák erre, ismerősöm riposztja reális, és életszerű:

 

- Meg ne haragudj, de nem vállalom be látatlanba a rizikót, teljesen fölöslegesen. Amúgy szerintem az nagy baj, ha ezt nem lehet üzleti alapra helyezni. Mondok neked egy példát, de lehet, hogy ez erre az esetre nem áll, nem erre számoltam ki. De tegyük fel, hogy a 2,8 milliós hitel után te behozol 1 millát, akkor én annak örülök, és azt mondom a 20-30 százalék vagy akár a fele a tied, ha nem jön be, én vállalok, mondjuk 80 ezer buktát. de ha nem tudom, még azt sem, hogy mennyi az esélyem.

Minden helyzetben a piac dönt, akkor is, amikor megveszel egy kiló répát, leteszed a voksod. Arra a kérdésemre sem válaszoltál, hogy egy ilyen hitel mellett az állam döntése után a bank mennyit fizet vissza kb.. Ilyen esetben milyen kapaszkodó legyen? Mihez viszonyítsak? Lehet utálni a piacot, de ha kimész a piacra, akkor ott is van két kofa és két szempont alapján döntesz, amikor megveszed a répát. melyik a szebb és melyik kerül kevesebbe. Lehet, hogy megveszed a drágábbat, ha tudod, hogy az biztos minőség.

 

Itt azonban kezdett érdekelni a játék, mert a másik fél érvelésbe kezdett. Így válaszoltam:

 

- Ha velem ki akarsz számoltatni egy jogvita végén alkalmazandó matekot, az nekem 2-3 órai munka. Ingyen akarod? Ne vállaljál rizikót. Én a magam ügyében vállaltam, nem is fizettem ki a kétszeres pénzt. Én leköltöztem a “piacról” a faluba. Nem tülekszem a piacon, Neked biztosan ott a helyed, nekem nem.

 

Vitapartnerem ezen a ponton fogalmazta meg azt a gondolatot, mellyel számtalan esetben találkoztam már:

 

- Bocs, de ez esetben nem tudom az ügylet kimenetét. Tehát lehet bennem kétely. Te sem garantálod 100 százalékra a győzelmet. Nekem nyert ügyvéd pert, az egyetlen perem volt és sikerdíjas volt, jobban járt, mintha óradíjat kért volna.

 

Ezt a sikerdíjas sztorit már nagyon sok fogyasztó ismeri. Hiszen közismert, kik azok az ügyvédek, akik a normál díjon felül sikerdíjat kötnek ki. Csak azt nem értem, mire. Hiszen a perek döntő többségében az a feladat, hogy mondjuk a megbízó nem 10 millióval tartozzon a banknak, hanem 3 millióval. És a köztes 7 millióból kéri a sikerdíjat egy ügyvéd? Akkor, amikor a szerencsétlen fogyasztó a 3 milliót sem képes kifizetni? Miből fizet sikerre díjat? Mi a siker? Így kénytelen voltam így érvelni:

 

- Nekem van egy tudásom. Az sajnos egyedi. Nem piacon árult. Ha valakinek kell, akkor az keményen megfizeti. Ez van. És nem fogom senki perét finanszírozni. De vannak még sikerdíjas ügyvédek. Adjak neveket? Esetleg Léhmann?

 

Sajnos azonban ismerősöm ragaszkodott a kalkulációhoz, így újra érvelésbe kezdtem. Nem tudom, volt-e értelme.

 

- Ha Neked valami bajod van, fáj valamid, akkor elmész az orvoshoz, de nem vezeted elő azokat az érveket, amiket fentebb. Hogyhogy nem? A fog fáj, de rettentően, és akkor belekezd a megbízó, a beteg, hogy kedves doktor úr, hány fogat kezelt már sikerrel életében? Csak azért – elnézést, de beszarok a fájdalomtól – mert, a referencia az nagyon fontos dolog.

 

Én azt mondom minden esetben, aki azért akar hozzám jönni, mert jó a statisztikám, azt visszautasítom eleve. Nem vagyok jós. Ügyvéd vagyok. Én csak azt tudom megmondani, kinek van igaza a jog szerint.

Ismerősöm bevitte az az ütést, melyet vitapartnereim állandóan bekészítenek:

 

- Rájöttem, te egy olyan ember vagy, akinek mindig igaza kell legyen. Én ehhez sok sikert kívánok neked!

 - Soha nem kell. Most sem kell. És csak akkor nyitom ki a számat, ha igazam van. Amikor nincsen, akkor befogom. Nekem az a hivatásom, hogy akkor szóljak, ha igazam van. Ebből élek. - válaszoltam.

 - Nagyon szépen köszönöm a mai kioktatást. Megpróbálok majd meghunyászkodni. Addig is várom a válaszod arra, hogy az állam döntése után mennyi pénzt fizet nekem vissza a bank, ha fizet, az említett hitelem után, legalább százalékban, mert ezt még nem sikerült megtudnom. Sem tőled, sem tőlük. De persze én vagyok a hülye. Be kell vallanom neked még valamit, matek tanár is vagyok az újságíró végzetségemen túl. A szorzótábla szerint ma még mindig nem kaptam választ a kérdésemre.

 - Megadtad az alapadatokat, vagy találjam ki? - kérdeztem.

 - Mennyit fizet a kormánydöntés után egy svájci hiteles autósnak a bank? Nem nekem, úgy általában? Mutasd meg nekem a jogszabályt, ahol van egy képlet is, azért mert bárhol keresem, nem találom, mondd! Nézd nekem, nem élet-halál kérdés ennek a szerződésnek a felülvizsgálata. Letudtam, kifizettem. De az érdekelne, hogy adott esetben, ha olyan jó a Viktor, akkor visszakaphatok-e valamennyi pénzt, mert igazságtalan volt az alku. Erre ma este sem te, és a napokban a kormány sem tudott kézzel fogható megoldást adni. Még csak megközelítőt sem. Pedig én leírtam neked mennyit vettem fel. Érted?

 - Milyen eltérő deviza pártokon számolt a bank? Nem írtad le. Azt sem írtad le, mikor, melyik nap, hány forintot fizettél. Azt hiszed, kurva egyszerű ez a dolog? Hát nem az. Fizesd ki. A Te mentalitásodra alapozott minden bank hosszú évek alatt. Fizess, mert akkor nem kell ügyvédet fizetned! Fizess, nehogy más tudását kelljen megfizetned! - próbáltam lezárni az egyre értelmetlenebb vitát.

 

Természetesen az eredeti beszélgetést jelentősen megvágtam, a személyes dolgokat kihagytam belőle. De így is maradt belőle annyi, melyből „átjön” a lényeg.

A magyar ember mérlegel. A szart is mérlegeli. Amíg én azon gondolkodom, hogy hol az igazság, és ha megvan, akkor lépek is felé egy nagyot, addig mások leragadnak a mérlegelésnél. Teljes mértékben hiányzik a tisztelet egy hivatás iránt, legyen az bármilyen szakma. A magyar ember mindenkinél okosabb, és ha nem, akkor kikéri magának. Ha vitában nem képes nyerni, nem képes érvelni, akkor újraalkot fogalmakat és játékszabályokat.

 

Zoránnak van egy rendkívül jó nótája, mely „A nő” címet viseli. Leszámítva azt, hogy ez Billy Joel száma, a szöveg örök érvényű:

Ő, akin nem látok át

Egyik mosollyal csal

Másik sóhajjal vall

Ő élvez minden csatát

És ha vesztésre áll

Kész egy újabb szabály

 

Ő az Édenbe csábít, és rávesz a bűnre

Közben úgy sebez meg, mintha ő maga tűrne

Ő a szemérmes kezdő s a jó szerető

Soha nem bűnös, nem szent, csak önmaga mindig – a nő

 

Ami azonban egy hölgy esetében megengedett, szinte megkívánt, az élet értelmét, és velejáró szükségszerűségét adja, az társadalmi szinten sima ostobaság. Mert egy jogvitában nőként viselkedni értelmetlenség. Csak erre nem jönnek rá az emberek. És a legrosszabb az, amikor egy ügyvédnő a perben képes újabb szabályokat alkotni…

Jó lenne rájönni, hogy a buta embernél csak egy rosszabb van, amikor még szorgalmas is. Arra is érdemes rájönni, ezt a mocskot nem fogja megoldani senki valami olcsó multinacionális gondolkodás, szócséplés mellett. Ha valaki képtelen felismerni azt, jogától fosztották meg, hülyének nézték, kihasználták, majd ezt tudomásul is veszi – mintegy piaci alapon – akkor ennek az országnak, ennek a társadalomnak vége. Örökre végre.

 

Lehet vergődni tüntetéseket, de látván látszik, Pártunk és Kormányunk helyesen ismerte fel a társadalom nívóját, értékrendjét – pontosabban annak hiányát – és azt is, hogy nem áldoz a magyar jogainak védelmére. Csak akkor, ha nincsen rizikója.

Márpedig rizikó nélkül nincsen élet, nincsen fejlődés, nincsen semmi. Csak a posvány, a mocsár, a lószar.

 

Mindentől függetlenül, lehet, nemem nincsen igazam. Az is lehet, szar ember vagyok. Minden lehet. De ismerősöm fogja kifizetni a kétszeres pénzt…

 

 

Két vicc jut még eszembe ehhez kapcsolódván. Az első pesti zsidóvicc, de bárkire igaz lehet: „Mi az igazi dilemma? Disznóhús – de ingyen!”

 

A másik egy klasszikus bróker vicc: „Két bróker sétál az úton. Az egyik meglát egy kutyaszart a járdán, és megkérdezi a haverját, ha adok 20.000.-Ft-ot, akkor bekapod? Kis gondolkodást követően a srác bekapja a kutyaszart és elteszi zsebre a pénzt. Kis idő múlva – még a szar kesernyés ízével a szájában – az illető meglát egy másik kutyagumit a jártán, és megkérdi a társát: és Te megeszed a szart 20.000.-Ft-ért? Meg bizony, a másik srác is bekapta, és eltette a pénzt. Kis idő múlva rádöbbentek, hogy szart ettek, nem kerestek egy vasat sem, de csináltak 40.000.-Ft forgalmat.”

 

Nos, ez a magyar társadalom ilyen. És ilyen is marad. Mert képtelenek az orrukat kidugni a bűzös magyar állóvízből. Ugyanis ahhoz rizikót kellene vállalni.

7 Responses to “A kutyaszar margójára”