Sokan tudomással bírnak arról, hogy a PKKB elnöke, az OBH elnöke és a MÜK elnöke felé jelzéssel éltem annak okán, hogy egyes bírói tanácsok az alaptörvénnyel és nemzetközi szerződéssel ellentétesen fosztják meg jogérvényesítéshez fűződő jogaiktól a fogyasztókat, melyek közül az ügyben érintett egyik fél per speciel az én ügyvédi segítségemmel kívánt jogot érvényesíteni egy pénzintézettel szemben.

 

A konkrét ügyben fizetési meghagyásos eljárással indult az ügy. Az FMH eljárásban maga a FMH kibocsátása iránti kérelem jelenti a keresetlevelet, az ellentmondás pedig az előadott keresettel szembeni érdemi perbebocsátkozást. A fizetési meghagyásos ügyben egy szerződés érvénytelenségét (semmisségét) állítva követelte vissza a felperes a tartozatlanul megfizetett összeget a kötelezettől.

 

A kötelezett ellentmondása folytán az eljárás perré alakult, így a felperes a bíróság 9.P.xx.xxx/2015/3. sz. alatt bocsátotta ki az idézést. A felperes a 2015. május 6. napján kelt előkészítő iratban jelölte meg tény- és jogállításait.

 

„A felek között létrejött kölcsönszerződés (konszenzuál ügylet) kötelező írásba foglalása, azaz az elvileg azt bizonyító magánokirat okirat aláírása előtt a Ptk. 523.§ (1) bekezdés alapján kölcsönszerződés jött létre, melynek tartalma kizárólag azon feltételekre vonatkoznak, melyeket a felek valóban megtárgyaltak. Ez a meghatározott forint kölcsönösszeg, a kamat és a futamidő. Az alperes a megállapodásban szereplő összeget szolgáltatta, e körben létezett egyező akaratnyilvánítás.”

 

A perbíróság a kereseti kérelmet ennek megfelelően rögzítette a tárgyalás során, így a felperes 29.612.-Ft és kamatai kapcsán kérte kötelezni az alperest. A szerződés semmissége ugyanis egy jogi tény, melyet a bíróság figyelembe köteles venni, azt nem kell külön megállapítania, hiszen a felperesi kereset nem jogmegóvó, hanem jogérvényesítő volt.

 

A bíróság a per tárgyalásán közölte, hogy a felperesi tény- és jogállításokat nem fogadja el valónak, így azzal szemben azt állapítja meg, az un. DH1 és DH2 törvények hatálya alá tartozik a per, így az alperes marasztalására irányuló kereseti kérelem tárgyában nem hajlandó dönteni, kötelezi a felperest, hogy változtassa meg kereseti kérelmét, illetve az ahhoz tartozó tény- és jogállításait, csak így hajlandó a pert tárgyalni és ítéletet hozni.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (DH1) a Kúria 2/2014.PJE határozatát „emelte” jogszabályi szintre, mely célját és módszerét tekintve is ellentétes a jogállami alapelvekkel és a jogbiztonság követelményével.

 

Ugyanis az un. deviza alapú, avagy deviza nyilvántartásos kölcsönökkel kapcsolatos jogviták voltaképpen kötelmi jogi jogviták, melyekben a bíróságok a felperesi peralapítás kapcsán kötelesek lefolytatni a polgári peres eljárást, majd dönteni a felperes tény- és jogállításainak valónak való elfogadása felől.

 

A DH1 törvény hatálya így alakul:

 

1. § (1) E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

A DH1 törvény alkalmazása tehát csak akkor megengedett, amennyiben a felek egyező tényállítást tesznek a 1.§ (1) bekezdésében foglaltakkal, avagy erre irányuló ellentétes tényállításuk kapcsán a bíróság már eldöntötte, hogy melyik fél tényállítását fogadja el valónak, így megállapítván a szerződés tartalmát.

 

Mindaddig, míg a felek vitában állnak a szerződés tartalom vonatkozásában, és a felperes tagadja a DH1 törvény hatályát megalapozó feltételek szerződés részévé válását, illetve a bíróság az erre irányuló jogvitában nem hoz döntést, a bíróság DH1 törvény szerinti rendelkezése prejudikálást, hivatali kötelezettségének szándékos megsértését, súlyos jogsértést valósít meg.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény hatálya így alakul:

 

1. § E törvény hatálya a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: 2014. évi XXXVIII. törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekre terjed ki.

 

A bíróság kötelességszegését megvalósító cselekmények nem a jogszabály téves értelmezésén alapulnak, hanem a polgári peres eljárás alaki jogszabályainak tudatos megsértésével a felperes eljárásbeli jogainak csorbításán.

 

16. A szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részleges érvénytelenség) megállapítása iránti perekre vonatkozó szabály alkalmazásának kizárása

 

37. § (1) E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 239/A. § (1) bekezdése alapján, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:108. § (2) bekezdése alapján – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indult és folyamatban lévő eljárásokban a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani vagy az eljárásokat meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn. E szerint kell eljárni a felfüggesztés megszűnését követően folytatott eljárásokban is.

(3) Ha a folyamatban lévő eljárásban a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye, az eljárást meg kell szüntetni, ha a fél a keresetében (viszontkeresetében) a bíróság erre irányuló hiánypótlási felhívásának kézbesítésétől számított 30 napon belül nem kéri az érvénytelen szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását, továbbá nem jelöli meg, hogy milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fél a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn.

 

A fenti jogszabály azért született meg ezzel a tartalommal, mert a felfüggesztéssel érintett 17.000 ügy döntő részében a kereseti kérelmek csak és kizárólag a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdése és a 4.§ (1) bekezdése szerinti feltételek semmisségének deklarálását kérhetik. Mivel egyéb, más feltételek érvénytelenségét nem állították, a jogügyletek biztonsága érdekében kívánta a jogalkotó a perek elhúzódását megakadályozni, így a felperesi fogyasztók számára úgy adni jogérvényesítés lehetőségét, hogy a szerződés érvénytelenségének orvoslását tette kötelezővé a DH2 törvény 37.§ alapján. A hatályossá nyilvánítás és az érvényessé nyilvánítás kötelező eleme azonban a felek szerződéséből mellőzendő érvénytelen kikötés hiányában a jogok és kötelezettségek meghatározása, miként alakul a felek szerződésének tartalma.

 

37/A. § (1) Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során a felek fizetési kötelezettségét a bíróság – a 38. § (6) bekezdés szerinti felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével – az e törvényben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg.

 

A hivatkozott elszámolás az érintett pénzintézetek egyoldalú jognyilatkozata, mely de facto és de jure tételesen mutatja ki, milyen összegben károsították meg a fogyasztókat. Azonban a megkárosítás összege egy forintban kifejezett tétel, míg a „pénzforgalom” elszámolása egy egészében ellenőrizhetetlen deviza nyilvántartás. Ennél fogva a fogyasztó a DH2 törvény 37/A.§ és 38.§ alapján csak a különnemű árfolyamok alkalmazásából eredő – egyébként jogállami keretek között tiszta bűncselekménynek minősülő elkövetési magatartásként kimutatott – többlet követelést kérhetik mellőzni a szerződésből. Így állapíthatja meg a bíróság a szerződés tartalmát.

 

Aki tehát nem állítja a szerződés semmisségét, avagy létre nem jöttét más okból, az képes keresetét így megfogalmazni.

 

Más a kérdés abban az esetben, ha a felperesek eljárást megindító beadványukban, illetve előadott keresetükben azt a tényállítást teszik, hogy a szerződés tartalma nem alapozza meg a 2014. évi XXXVIII. törvény hatályát, ugyanis nem illeszkedik az 1.§-ra. Ráadásul a szerződés érvénytelenségét nem a Hpt. 213.§ (1) bekezdésére alapozzák, hanem egyéb jogcímeken állatják a semmisséget.

 

A bíróságok számára tilos a DH1 és DH2 törvények alkalmazása, hiszen általános kötelmi jogi perben kell a jogvitát elbírálni az alábbiak szerint:

 

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

 

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

 

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

 

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

 

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

 

A DH1 és DH2 törvény alkalmazása eleve sérti az alábbi felperesi alapjogokat:

 

Ø  bírósághoz fordulás joga,

Ø  rendelkezési jog gyakorlása

Ø  jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

 

Mint utaltam arra, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

 

A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet.

 

A PKKB eljáró bírójának, azaz a panaszosnak a munkáját így kell megítélni:

 

Felszólítja a felperest, hogy rendelkezési jogának megsértésével állítson más tényeket és abból vonjon le más következtetéseket. Ellenben a pert megszünteti. Ergo, a felperes jogérvényesítési lehetősége, bírósághoz fordulási joga ezzel megszűnt a bíró szándékos cselekménye által. A felperes helyett, képviseletében jogi képviselője teszi meg a perbeli jognyilatkozatokat. Azaz nekem, mint eljáró ügyvédnek volt felelősségem abban, hogy ügyfelem tényállításai helyett olyan tényeket adok elő, melyek a bíró által kívánt DH1 törvény 1.§-nak megfelelnek, ám ezzel nem csupán én követel el fegyelmi vétséget, hanem ügyfelemet jogairól mondatom le, ráadásul a valóságnak nem megfelelő tények előadására kötelezem, mely bűncselekmény.

 

Mivel a perben a felperes és képviselője változatlanul ragaszkodott eredeti tény- és jogállításához, vele szemben a bíróság jogkövetkezményt alkalmazott. Az ehhez vezető bírói magatartást kell bemutatni:

 

- az eljáró bíró nem az eljárást befejező érdemi döntésében, ítéletében ítélte meg a felperesi tény- és jogállítások valóságát, egy lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként, hanem eleve közölte, a felperes állításai valótlanok. Ezzel a peres eljárás bizonyítási részét tudatosan mellőzte.

- a peres eljárásban az alperes a felperesi tényállításokat vitatva ellentétes tényeket állított. Annak érdekében, hogy tény- és jogállításait a bíróság valónak fogadja el, bizonyítási eszközt vett igénybe. Okirattal kívánta alátámasztani állításait. Az okirattal szemben a felperest ellenbizonyítás joga illette meg. Ettől a bíró a felperest tudatosan megfosztotta.

- a bíró a peres eljárás tárgyalási szakában az eljárási jogok helyes gyakorlásától megfosztotta a felperest, így a fair eljárás joga sérült.

 

Fenti körülményeket előre jeleztem az OBH, a PKKB és a MÜK felé. Tisztelt Elnök úr is megkapta a vonatkozó iratot tudomásszerzés végett. A MÜK elnöke válasziratában jelezte, akkor tud fellépni az Ütv. szerint, amennyiben eljárási jogaim gyakorlásában jogerős bírói határozat korlátoz. Ez sajnálatos módon pont ebben az be is következett:

 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 67.Pkf.xxx.xxx/2015/3. sz. alatti határozatával a per megszüntetésével szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmemet elutasította. Így indokolt a tanács a döntését:

 

“Az alperes csatolta a felek aláírásával ellátott, írásba foglalt kölcsönszerződést, amely írásba foglalt tartalma alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a perbeli szerződés a DH törvények hatálya alá tartozik. A felperesi tényállítások vizsgálata – így az, hogy az ÁSZF nem vált a szerződés résévé – az érdemi döntésre tartozó kérdés”

 Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk én egy okiratot aláírok, melynek az a tartalma, hogy a vörösiszap katasztrófát, vagy bármi mást, mely sok ember halálát eredményezte, én okoztam, akkor a bíróság előbb “halálra ítél”, majd a “kivégzésemet” követően “lehetőséget kapok” ártatlanságom bizonyítására.

A másodfokú bíróság döntésével szemben nincsen helye jogorvoslatnak. Amennyiben a felperes újból megkísérli jogérvényesítését a bíróság előtt, ugyanígy fogják elutasítani idézési kérelmét, avagy megszüntetni a pert.

 

A másodfokú bíróság nem csupán döntését nem volt képes megindokolni, hanem szintén tudatosan követett el kötelezettségszegést annak érdekében, hogy a felperesnek jogsérelmet okozzon.

 

Megelőlegezett jogi érvelésem kapcsán látható volt, hogy az alperes bizonyítási eszköze volt a döntő érv a per megszüntetése mellett. Ebből messzemenő következtetések vonhatóak le:

 

1.    ha az első- és másodfokú bíróság eljárása jogszerű lenne, úgy az okirati bizonyítékok csatolása eldönti a perbeli jogvitát az alperesi pénzintézetek javára

2.    sem a felperes, sem annak jogi képviselője nem gyakorolhatja eljárási jogait

3.    nincsen valós jogorvoslat a perben

4.    nincsen lehetőség a Kúria felülvizsgálatára,

5.    nincsen lehetőség – illetve elméleti jelleggel csupán – az Alkotmánybíróság eljárására.

 

Ennek megfelelően a bíróságok ehhez igazodó eljárása a jogállamisággal össze nem egyeztethető módja a felperesi fogyasztók jogfosztásának.

 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 10. cikkelyének (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkének (1950.) és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkének (1966.) sérelme miatt a felperes ugyan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat, azonban az eljárás évekig eltarthat. Másfelől ez az eljárás nem érinti közvetlenül a polgári perben eljáró jogi képviselő (ügyvéd) jogainak sérelmét.

 

Különös tekintettel, hogy az ügyben érintett bíró még fegyelmi eljárásom lefolytatását is kezdeményezte, mivel tudatos jogsértését felkészültsége hiányának szubjektív oldalával magyaráztam. Sajnos az ügyet megítélő személynek mindkét bíróság kapcsán alappal kell feltennie a kérdést: a bírói eljárás pusztán jogismeret és gyakorlat hiányának, avagy tudatos, célzatos kötelességszegésnek tudható be.

One Response to “A DH1 és DH2 törvények alkalmazásával való bírói visszaélés kérdése”