A büntetőeljárásról szóló törvény módosításával kapcsolatos véleményem kifejtése előtt le kell szögezni néhány alapvető tételt, mely a gyakorlati életben minden gyakorló jogász számára egyértelmű:

 

A)   A bíróságok ellenállása még nem tört meg, a kormányzat – pontosabban a párt – még nem képes egyszerű hatalmi szóval vezérelni az egyes ügyekben ítélkező bírákat. Jó példákat lehet látni erre a közfigyelmet érdemlő „elszámoltatási” ügyekben, ahol a bíróságok abban a pillanatban visszazökkennek a törvényes útra, amint az ügy széles nyilvánosságot kap.

B)   Az ügyészség tökéletesen irányított, pórázon vezetett intézmény lett. A szervezet ugyanazt a jogi normát képes eltérően értékelni különböző személyekkel szemben, attól függően, hogy valakit védeni kell, avagy eltakarítani. A hierarchizált rendszer jellemzője, hogy a beosztott ügyész köteles végrehajtani a felettes ügyészi utasítást. E körben a törvényesség már nem irányadó szempont, hiszen egzisztenciálisan érdekelt minden jogász állása megtartásában.

C)   A bírói és ügyészi kar nagy része alkalmatlan a pályára és üdítő kivételt jelent az a csekély százaléknyi szakember, akik minden körülmények között kitartanak a jogszabályok és alapelvek mellett.

 

A büntetőeljárás egésze reformokra szorulna, és ez nem politika függő, hanem racionális alapokon nyugvó szükségesség. Többek között elviselhetetlen jelentőséggel bír, hogy a nyomozás során, a vádirat beterjesztéséig az ügyészség úgy, és olyan korlátlan ura az eljárásnak, hogy közben alig-alig van valódi jogorvoslatra lehetőség. Az ügyészi munka nagy része abból áll, hogy végrehajtandó utasításokat adnak a rendőrségnek. Ám az intézkedések elleni panaszt az bírálja el, aki az utasítást kiadta, így a látszólagos jogorvoslat lehetősége a gyakorlatban semmit nem ér. A panasz elutasítása elleni jogorvoslatot a felettes ügyész bírálja el, aki inkább érdekelt a jogsértés eltussolásában, mint a nyílt konfrontációban. Ha az ügyészi utasítás egészen magas szintről jön, akkor a panaszok rendszere semmilyen jogi garanciát nem jelent.

 

A bíróságnak alig néhány esetben van beavatkozási lehetősége. Az egyik az előzetes letartóztatás elrendelés és megszüntetése, mely során olyan bírák járnak el, akik – hogy is mondjam finoman – nem a szakma csúcsát jelentik. Az ügyekben már az is szép, ha egyáltalán elolvassák az iratokat. Persze itt is van kivétel, habár olyan ritkán látni.

 

A másik kérdéskört a biztosítási intézkedések jelentik. A zár alá vétellel kapcsolatban azonban egyre kevesebb az ügyészi indítvány, mert – ha minden igaz – akkor milliárdos tételben perlik a Fővárosi Főügyészséget e körben. Mondjuk nem teljesen értem, hogy mért kellene mérlegelni e körben. Ha helye van a bűnügyi zár alá vételnek, akkor tessék vele élni. Hja, az már más kérdés, ha a végén a vádak nem állják meg a helyüket, akkor kényelmetlenné válik a szituáció. A bonyolult megítélésű, nagy jogtudást igénylő ügyekben állítom, hogy az ügyészi váderedményesség nem mutat olyan fényes képet, mint azokban az ügyekben, amikor Juliska hátba szúrja Jancsit, vagy a gonosz boszorka feltöri a trafikot. A kerületi ügyészségek gyakorlatilag csak ilyen szinten képesek biztonsággal mozogni, ámbátor egyre feltűnőbb, hogy a fiatal ügyészek egészen érdekes képet alkotnak a világról.

 

Ha tehát az lenne a célja a Be. módosításának, hogy a zörgő-csörgő büntetőeljárásokat tegye működőképessé, akkor üdvözölni kellene a javaslatot, ám ha az igazi cél nem ez, és jelentősen kilóg a lóláb, akkor nagy a hiba.

 

1 . A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítása

1. §

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX . törvény (a továbbiakban: Be.) 3. § (3) bekezdésének

helyébe az alábbi rendelkezés lép :

„(3) A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság határozatai, valamint az ügyész és a
nyomozó hatóság intézkedései ellen, illetőleg a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság
intézkedésének elmulasztása miatt – e törvényben meghatározottak szerint -
jogorvoslatnak van helye .”

 

Gyönyörű gondolatok. egyrészről eddig is volt elméleti jogorvoslat, ám a mulasztások miatti jogorvoslatoknak csak akkor van értelme, ha szankcionálni is lehet a mulasztásokat. Ugyanis a rendőrség és az ügyészség, akár a bíróság, nyugodtan mulaszthat. Legfeljebb igaza lesz a jogorvoslati kérelemnek és akkor mi van? Minden marad a régiben.

 

2. §

A Be. 17. §-a az alábbi (9) bekezdéssel egészül ki :

„(9) Az eljárásra az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész — a legfőbb ügyész döntése
alapján — az eljárás ésszerű időn belül való illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása
végett vádat emel.”

 

Na persze, egy vidéki kis bíróság messze nem túlterhelt, és pörögnek az ügyek. Ám a képzettebb, gyakorlottabb bírók azokon a bíróságokon formálódnak, ahol jelentősebb ügyek vannak, nagyobb az ügyszám, és értelemszerűen a leterheltség. Ilyen pl. a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ahol a bírák jelentős része évtizedes gyakorlattal rendelkezik, és már nincsen olyan furcsa ügy, melyet nem láttak. Nos, a törvényjavaslat alapján előre látható, hogy sem a PKKB, sem a Fővárosi Bíróság nem kap majd jelentős ügyeket, hiszen eleve nagy a leterheltségük. Keresni kell helyette majd más olyan bíróságokat, akik a tyúklopásokon kívül más ügyeket nem tárgyaltak. Öröm lesz látni, hogy rendkívül bonyolult gazdasági ügyekkel hogyan fognak megbirkózni a tájjellegű jogalkalmazási gyakorlattal. ezzel nem leszólni kívánom a vidéki bíróságokat, ám való tény, hogy bizonyos helyeken nem kellett megfeszülni a munkától, és igen érdekes ítéletek születnek rendre.

 

Ha a kormányzat célt ér, és a bírák jelentős részét nyugdíjazza, majd befolyást gyakorol a bírák kinevezése fölött is, akkor már nem lesz nehéz egy elvhű bírót kinevezni egy adott helyre, majd rászignálni azon ügyeket, melyekben elvárt a végeredmény.

 

A hatásköri és illetékességi szabályok nem gumicsontok. Nem véletlenül alakult ki a rendszerük, és nem az eljárási szabályokon kellene változtatni, ha valami nem megy, hanem képessé kellene tenni a leterhelt bíróságokat a gyorsabb ítélkezésre. Mondok néhány példát:

 

a)    A bírók javadalmazását olyan magassá kellene tenni, hogy mondjuk egy 20 éves ügyvédi praxissal rendelkező ügyvéd számára is legyen szakmai cél. ettől mondjuk a buta bíró nem lesz okosabb, ám nevetséges, hogy egy 15 éves szakmai múlttal rendelkező bíró jövedelme nem haladja meg egy hidegburkoló mesterét, vagy egy esztergályosét. A végzett jogászok közül – korábban – az ment bírónak, aki – tisztelet a kivételeknek – nem volt képes megfelelni a jobban fizetett hivatások feltételeinek. A mai világban egy bírói állás egzisztenciális biztonságot ad, már amennyiben a férj és feleség is bíró. Havi 5-600 ezer forintból jól ki lehet jönni. Ám akkor is nevetséges.

b)    A bírók az ítélkezéssel foglalkozzanak kizárólag, és ne a tértivevények kitöltésével. egy bírói tanács mellé 2-3 adminisztratív fő szükséges.

c)    A tárgyalási jegyzőkönyvek szó szerintiek legyenek, és ne holmi diktálmányok, avagy a jegyzőkönyvvezető kisasszony kénye-kedve. A tárgyalások jelentős részében a jegyzőkönyvekkel kell szöszölni, nem lehet a keresztkérdéseket és arra adott válaszokat rögzíteni, a jegyzőkönyv alig ad képet a tárgyalások valós eseményeiről.

d)    És végül, de nem utolsósorban: kellene néhány rendes bírósági épület is, ahol a tárgyalókban nyáron nem 40 fokot meghaladó hőség van, ahol képes a bíróság munkát végezni.

 

Nézzünk némi ellentmondást is a javaslatban:

 

6. §

A Be. 195. (1) és (2) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Akire nézve az ügyész vagy a nyomozó hatóság feljelentés elutasításáról, a nyomozás
részbeni mellőzéséről, felfüggesztéséről, illetve megszüntetéséről, kényszerintézkedés
elrendeléséről (VIII. Fejezet) további vagyoni jogok vagy érdekek korlátozásáról valamint
vagyoni jellegű kötelezettségek megállapításáról hozott határozata közvetlen rendelkezést
tartalmaz, a határozat ellen a közléstől számított nyolc napon belül panasszal élhet.

(2) A feljelentő nem élhet panasszal a feljelentés elutasítása miatt, ha a bűncselekménynek
nem sértettje.”

 

7. §

A Be. 196. § (1) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép :

„(1) Akinek az ügyész vagy a nyomozó hatóság intézkedése vagy intézkedésének
elmulasztása a jogait vagy érdekeit közvetlenül sérti, az a tudomásszerzéstől számított
nyolc napon belül panasszal élhet.”

 

Akkor most élhet panasszal vagy nem az, aki nem sértett, hanem csupán egyéb érdekelt?

A kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró bírói tanácsok összetétele így alakulna:

 

A bíróság

554/D. § Kiemelt jelentőségű ügyben a helyi bíróság és a megyei bíróság, mint első fokú
bíróság két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanácsban jár el.

 

Ez gyönyörű. A politikai elit most küld nyugdíjba közel 300 bírót, és a kényszer-nyugdíjazás kiterjed a népi ülnökökre is, akiket a bíró jogállása illet meg. Tudni érdemes, hogy az összes népi ülnök nyugdíjas, mert egy főállás mellett gyakorlatilag kizárt az ülnökösködés. Ha az összes ülnök tehát elmegy nyugdíjba, akkor kik lesznek a tanács nem hivatásos bíró tagjai? És egyébként is, a három ülnök a mi a fenté tudna hozzátenni egy bonyolult ügyhöz minden jogi végzettség nélkül? Fent kell kötelezően tartani a népi bíráskodás szocialista erkölcseit?

 

Az őrizetbe vétel

554/H. § Kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat. Az
őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhat védőjével.

 

Ez mindenképpen elfogadhatatlan szabály. És nincs is indoka. Az eddigi 72 óra bőven elégséges volt, hogy annyi adat álljon rendelkezésre, melyből a bíróság dönteni tudjon az előzetes letartóztatásról. Az 5 napi tétel nem mást eredményez, minthogy a gyanúsított 2 napig magában gondolkodhat a zárkában, mert eddig sem nagyon szóltak hozzá a terhelthez. Az őrizet alatt kötelesek voltak a rendőrök közölni a gyanúsítást, ám a gyakorlatban érdemi nyomozati munka nem folyt. A 120 óra mennyiben jelent változtatást?

 

Az, hogy az első 48 órában a terhelt nem találkozhat védőjével, egyszerűen tolerálhatatlan. Minden jogorvoslathoz való jog sérül, az alapelveket lábbal tiporja.

 

Nézzük meg a gyakorlati oldalról. Tételezzük fel, hogy a terhelt ártatlan. A törvény is ezt feltételezi. Tehát. Az embert elkapják a rendőrök, vagy az ügyészségi nyomozók. Mondjuk, kirángatják az ágyából és elviszik. Egy szót sem szólnak hozzá, majd közlik vele, hogy adott esetben Budai Gyula vizsgálatot folytatott az ügyében és kiderült, hogy jogosulatlan gazdasági előnyt szerzett meg, etc. Az ember köpni-nyelni nem tud. A vádak teljesen alaptalanok. Csak papíron léteznek. A terhelt védőért kiált, de közlik vele, hogy majd a 49. órában kiabáljon. Közben úgy ül majd 120 órát őrizetben, hogy ebből a gyanúsítás közlése 30 percig tart.

 

Én úgy vélem, hogy a rendőrségnek, és az ügyészségnek kívánnak +2 napot nyerni, hogy az előzetes tárgyalásra jobban összeállíthassák az indítványt. ez még rendben is lenne, ám ebben az esetben a nyomozási bíróra vonatkozó követelményeket is emelni kellene. De akkor vajon miért nem találkozhat a védővel a terhelt? A védő csak gondokat okoz? Ez nyilvánvaló, ám egyszerűbb lenne, ha visszavezetnék az inkvizíciót és a kényszervallatást. Avagy az istenítéletet. Összekötni a lábát, kezét, és vízbe kell hajítani az embert. Ha elmerül és megfullad, akkor ártatlan, ha fennmarad a vízen, akkor boszorkány…

 

A gyakorlatban úgy fog minden kinézni, hogy védő nélkül a terhelt megtagadja majd a vallomást, és akkor semmit nem ér a módosítás. A védő gyakran nem azt javasolja a terheltnek, hogy hallgasson, hanem azt, hogy beszéljen, ám okosan. A büntetőeljárás egy nagy logikai játék, melyet a tervezet úgy kíván módosítani, hogy a felek nem felváltva dobhatnak a kockával, hanem a hatóság mindig kétszer, és a terhelt meg akár ki is maradhat a dobásból.

 

Ám lehet ezt játszani, ám egy feltétellel, ha a vádlottat esetleg felmentik, akkor az állam fizessen százmilliós nagyságrendű kártérítést, és akkor majd minden ügyész elgondolkodik a „nagyságán” egy kicsit.

 

554/C. § Kiemelt jelentőségű ügyben az eljárást soron kívül kell lefolytatni. Az eljárás
soronkívüliségét az eljárás minden részvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani.

 

Két kérdésem van:

 

A)   A soron kívüli eljárás hány napot takar?

B)   A sértettnek vagy a terheltnek milyen „saját eszköze” van?

 

Fogalma sincsen az előterjesztőnek, hogy miket írogat. Gumiszabályokat alkot, mely tényleges, kézzelfogható tartalommal nincsen kitöltve, az amúgy is gyenge Be-t tovább gyengíti.

 

A törvényjavaslat polgári eljárásjogi részével később foglalkozom.

 

 

 

5 Responses to “Egy leendő alkotmánybíró kritikája”