Tegnap volt lyukas 2 óránk, és délelőtt 11-kor krémesre vágytunk – minő bűn – így eszünkbe jutott, hogy egyinternetes írás szerint a Retek utcában van a földkerekség legjobb krémese. Az állítás akár igaz is lehet, mivel a krémes-biznisz leszálló ágban van, és egy sereg gyerekből nem lett volna felnőtt, ha anno olyan minősíthetetlen krémeseket csináltak volna a cukrászok, mint manapság. És itt a “csinálni” szót a legjobb helyen alkalmazom.

Az “á table!” elnevezésű hely – első ránézésre – a Moszkva tér túlélésének egyik láncszeme lehet, hiszen a mellette lévő pékséggel karöltve formálja a térség minőségét, arculatát. A Moszkva teret a rendszerváltáskor Széll Kálmán térnek hívtam, csak azért is, de anno pont azok az emberek érveltek a Moszkva tér mellett, akik most törlik a nevet. Sebaj, így marad, öregszem, és legalább annak kell örülni, hogy a Ferenciek terét legalább nem hívom Felszabadulás térnek, habár az ottani Jégbüfé romantikája a “Felszab” térrel nőtt össze. És Mézes Mackót sem tudom elképzelni  másként.

Fenti kitérő után tehát le kell szögeznem, hogy van valaki, akinek nem csak a szája jár, és pénzt vesz fel ezért, hanem cselekszik is. Pont a legnagyobb válság közepette vette magának a bátorságot arra, hogy krémest és “miegymást” készítsen, varázsoljon az asztalra, és francia köntösbe öltöztetve valahogy visszahozza azt az érzelmet, mely előtör belőlem, belőlünk a békebeli krémesek illata kapcsán.

Előre kell bocsátani, hogy a hely nem a kisnyugdíjasok törzshelye, és ezzel még túl finom is voltam, ám ez pont nem azt jelenti, hogy beállt a “lehúzós” sorba, hanem azt, hogy a jó alapanyagot, a kézi munkát, az állandóan friss portékát meg kell fizetni. Mindig igyekszem nyomatékosítani, hogy ameddig a Párt nem termeli ki a maga “narancsát”, vagy kakaóbabját, addig bizony importra szorulunk. És megkockáztatom a kérdést, vajon a cukrászat milyen százalékban dolgozik magyar alapanyagokból, avagy ezek az alapok az olcsó termékek állandó leértékeléseiből származnak, vagy a top kategóriából?

Ha tehát az alap drága, akkor a végtermék sem lehet olcsó, habár eljöhet még az idő, amikor hatósági áras lesz ez a krémes is, illetve az állam (pontosabban a Párt) megmondja, hogy a magánjogi szerződéseknek mi lehet a tartalma, ellenértéke, etc. Na, az lesz  ami utolsó krémesünk….

Sajnos az “á table!” iciripiciri hely. Van egy kis galériája, ahol in concreto 10 ember ülhet le úgy, hogy a villával saját szájába emelje a krémest, és ne a szomszédjáéba. A felszolgálási lehetőségek végesek, ám úgy vélem, aki leül és kiélvezi a manna minden cseppjét, az a helyszűkével nem igazán törődik.

Délelőtt magunkévá tettünk egy-egy kávés és csokis eckler fánkot, egy gyümölcsös kosarat és egy málnás megbolondítású krémest. Kaptunk két remekbe szabott tejes kávét és két ásványvizet. Mondjuk a Perrier és az Evian nem az olcsóságáról híres. A tökéletes megjelenésű és ízű édességekkel csak elégedett lehet az ember, azonban vigyázva intek mindenkit arra, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, ezek viszonylag egyszerű portékák, melyekről mértékkel lehet és kell beszélni. Az árak nyugat-európaiak,a csaknem 15-20.-EUR közötti összegnek megfelelő forint reális, ám nem mindenki számára elérhető. De tegyük itt gyorsan hozzá, egy barátom mondta, nem kell minden mosónőnek a Bahamákon nyaralnia, és ebben sok igazságot találok.

Tárgyalásomat követő feszültséglevezetésként visszatértünk a galériára, rendeltem egy igazi presszó kávét, egy csokis sütit, egy irdatlanul drága és édes szörpöt, még valamit, illetve vittünk magunkkal pékterméket is, és a délelőtti árat újra elértük. Nos, 9-10.000.-Ft gyors elköltését követően még mindig nem tudok rosszat mondani, de:

1., A sütemények és a kávék felszolgálásához használt lap inkább dizájnos, mintsem praktikus, én soha nem tenném ki egyetlen munkatársamat sem annak, hogy ezekkel a nehéz, bizonytalan fogású valamikkel kelljen zsonglőrködni, ugyanis a termékekhez a felszolgálás eszközrendszere semmit nem tesz hozzá. A kis helyen lehetetlen kezelni a lapokat, a vendég elő helyezni, elvenni pedig csaknem lehetetlen. A kávés poharak (benyomódott műanyag pohárra hajazó kerámia) egyáltalán nem ízléses, de nagyon trendi. A sütemények klasszikus felfogásához nem illik, és a tényleg jó kávé pozitív hatását igen lerontja. A kávéhoz csak fehér cukrot szolgálnak fel, mely ebben a kategóriában már csaknem megengedhetetlen. Hol van a barna-, vagy nyírfa cukor, esetleg édesítő? Persze, aki benyom 2-3 süteményt, az nem az édeskével spóroljon – lehetne mondani – de minden vendégnek kialakultak a kávézási szokásai, és ehhez alkalmazkodni kell.

Nem tudok egy árva szót sem hozzászólni a sütemények alapanyagaihoz abban az értelemben, milyen lisztet használnak, mennyire lehetnek egészségesek, etc. Saját háztartásomban is kipróbáltuk már a répacukor és hagyományos liszt nélküli cukrászatot, és előbb váltakozó, majd egyre nagyobb sikerrel lehetett abszolválni a mérsékelt terhelés mellett az édesség, sütemény utáni vágy kielégítését.

Az á table! összességében nagyon kellemes hely. A felszolgálás tökéletes, mindenki mosolyog, közvetlen, kedves. Ha normalizálódik a nyitást követő roham, akkor biztos vagyok benne, igen kellemes órákat ücsöröghetek majd egy süti és kávé mellett évekig a Moszkva tér mellett. Gratulálok!

(A képek iPhone készülékkel készültek, így azért nem tökéletesek, de élvezhetőek)

7 Responses to “á table!”