É S Z R E V É T E L E K

A Kúria Jogelemző Csoportjának megállapításaira

 

 

 

1.) A pénzügyi intézmény a fogyasztói nem lakáscélú hitel – és kölcsönszerződésekre (fogyasztói kölcsönszerződés) vonatkozó általános szerződési feltételei között (üzletszabályzatában) a kamat, díj, költség ügyfélre kedvezőtlen, egyoldalú módosításának jogát – törvényi felhatalmazás alapján, annak megfelelően – kikötheti. E szerződési kikötés nem semmis önmagában amiatt, mert a pénzügyi intézmény maga számára a fogyasztóra hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás jogát kiköti.

 

Álláspontom szerint a végső konklúzió levezetéséhez vezető út téves, rosszul alkalmazza a tanulmány a releváns jogszabályokat, illetve a gyakorlatban megvalósuló fogyasztói, illetve pénzintézeti magatartást is életszerűtlenül értékeli.

 

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban általánosan elmondható – és itt nem kell különbséget tenni lakáscélú, vagy nem lakáscélú hitelezés között – hogy a pénzintézetek valós piaci viszonyok között kell, hogy kialakítsák szerződéses feltételeiket, melyet a nem jogi szakma termékként jelöl meg. Gyakorló jogász számára egy általános szerződéses feltételrendszer, egy ajánlat nehezen nevezhető pénzügyi terméknek, főként akkor, amikor a jogszabályi környezet eleve a szerződés létrejöttéhez a felek egybehangzó akaratnyilvánítását követeli meg. A „termék”, mint egy elvont fogalom, azt feltételezi, hogy a „terméket” valaki vagy „megveszi”, vagy sem. Tehát már a pénzintézetek által kialakított fogalomrendszer feltételezi azt, hogy a fogyasztó nem lesz részese a szerződéses feltételek kialakításának, választási szabadsága csak különböző konstrukciók közötti választásra korlátozódik.

 

A pénzintézetek, mint piaci szereplők nem csak a Hpt. rendelkezéseinek alávetettek. A szerződéses rendszerek, „termékek” kialakítása során – meglátásom szerint – sokkal fontosabb jogszabály a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény.

 

1)    A pénzintézetek felé akár az uniós normák, akár a hazai jog olyan követelményrendszert fogalmaz meg a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan (Ptk.; Hpt.; Tptv.; 25/2009/EK irányelv;2008. évi XLVII. törvény; BH 364/1996.), mely nem csupán a szerződés aláírásának pillanatára, hanem az azt követő szerződéses időszakra is kihat.

 

2)    A pénzintézetek tájékoztatási joga korlátlan, pontosabban szólva jogszabályban taxatíve körülhatárolt, így sem banki gyakorlat, sem bírósági ítélkezési gyakorlat nem adhat felmentést ezen kötelezettség alól, mert minden ilyen tartalmú bírói ítélet jogszabálysértőnek minősül.

 

3)    A megkötött szerződésekre vonatkozó „pacta sunt servanda” elve, melyet előszeretettel használ – ám teljesen helytelenül – számos bírói tanács, nem jelentheti azt, hogy a kölcsönszerződés megkötését követő bármelyik pillanatban előhozakodhat az egyik fél azzal, hogy indokolttá vált a szerződés módosítása, mert az eredeti feltétellel nem tartható fent a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlya. Ugyanis ennek megengedésével nem a törvényalkotó, hanem a jogalkalmazó teremtene jogot arra – konkrétan a pénzintézetnek – hogy a „pacta sunt servanda” elvét semmibe vegye. Ezzel pedig nem csupán jogtörténelmi alapelveket, hanem a tételes jogot is kiüresítheti a bírói gyakorlat.

 

4)    Mivel a tartós jogviszonyra vonatkozó sajátosságok eleve jellemzik a banki tevékenységet, ugyanúgy elvárható a pénzintézetektől a szakmai felelősség, mint a gyakorló ügyvédektől – vagy akár az egyszerű állampolgároktól – a jogszabályok ismerete és betartása. A pénzintézeti vezetők megfelelő szakmai képesítéssel és gyakorlattal rendelkeznek, és munkájuk során nyilvánvalóan azért kerülnek vezetői pozícióba, mert képesek a tartós jogviszony minden ügyfélre vonatkozó fennállása esetén előre kalkulálni a jövőbeni eseményeket. A napi élet színterén semmi mást nem hallunk, minthogy milyen kormányzati, vagy jogalkotói magatartásra miképpen reagál a piac. Ha tehát van piac, ami „reagál”, akkor ez feltételez egy olyan közgazdasági, jogi logikát, okozati láncot, mely mentén meghatározható egy folyamat, és azt nem a véletlenek hosszú sora determinál, hanem a piaci szereplők magatartása. Sajnos a fogyasztó ebben a láncban a legkisebb jelentőséggel bír, hiszen magatartása csak utólagos hatású, ráadásul a legkiszolgáltatottabb elemnek is minősül. Ugyanis, ha van olyan hitel-konstrukció, mely a társadalmi-gazdasági viszonyok közepette igénybe vehetőnek bizonyul, akkor lesz kölcsönügylet, ha nincsen, akkor a hitelezés pont úgy haldoklik, mint jelenleg.

 

5)    Nyilván a T. Kúria hozzávetőlegesen 50 ügy elemzése kapcsán nem lát bele a társadalmi viszonyokba, ám sok száz, sok ezer adós ügyének ismerete már több mint feltételezés szintjén veti fel a gondolatot, hogy a kölcsönszerződések jelentős része nem az adósok teljesítőképessége mentén realizálódott, hanem a családok gazdálkodásának utófinanszírozása kapcsán. Magyarul, nem azért vettek fel a családok hiteleket, mert abból beruházni szerettek volna, hanem azért, mert már bukott hiteleket kellett finanszírozni. A hazai pénzintézeti gyakorlat tehát a „banki termékeket” folyamatosan úgy változtatta meg, hogy nem kell kezes, vagy nem kell jövedelemigazolás, illetve eleve adósságot kiváltó csomagokat kreáltak.

 

6)    Fenti pontokból az látszik, hogy a banki szektor eladni kívánt, ám ezt nem a racionalitások mentén tette meg, hanem mindenáron erre törekedett. Miért? Mert a szektor teljesítményéből olyan széles réteg kívánt megélni, mely nem volt reális. A banki menedzserek, alkalmazottak mellett kirívóan indokolatlanul nagyszámú hitelközvetítő létezett és befolyásolta a pénzintézeti döntéseket. Ma már világosan látható, hogy a hitelközvetítők szerződésekre gyakorolt hatása nagyobb, mint korábban hittük volna. Ugyanis nem csupán gyengítette a szerződés létrejöttéhez szükséges közös, egybehangzó akaratnyilvánítást, hanem néha meg is szüntette azt. Végső soron, nem hibás szerződésekről kell beszélni, hanem létre nem jött szerződésekről.

 

7)    Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy mennyire volt szükséges a pénzintézetek számára a szerződések egyoldalú módosításának lehetősége jogi morbiditást vet fel.

 

8)    Ugyanis, a Ptk. 241.§-ra történő hivatkozást egyetlen adós vonatkozásában sem fogadta el eddig magyar bíróság – mondhatnám helyesen – de akkor hogyan vetődhet fel ez az igény a pénzintézetek oldalán? Azon túlmenően, hogy a hazai jogszabályok megengedik a korlátozott esetekben alkalmazható egyoldalú szerződésmódosítást (kamat, díj, etc.) ennek akár racionalitásával, akár jogelméleti megengedhetőségével súlyos problémák merülnek fel.

 

9)    A tartós jogviszonyok esetében a pénzintézetek általános tevékenységükkel, magatartásukkal direkt befolyásolják a piaci viszonyokat. A lakossági hitelezés csak egy szegmense a banki tevékenységnek, ám az állampapírok vásárlása, sokkal nagyobb volumenű kereskedelmi ügyletek finanszírozása a fogyasztói hitelezésnél sokkal nagyobb kockázatot rejtenek magukban. A 2008-as válságot nem lehet a fogyasztók nyakába varrni, hiszen a válság kirobbanásához vezető okok nagy részben feltártak, és azok kizárólag felelőtlen, jogellenes pénzintézeti magatartásokhoz köthetőek Pont fordítva, a bank a fogyasztókon szedi be mindazon árbevételt, mely a bukott banki ügyletek finanszírozásához szükséges. A lakosság e tekintetben pont az a „fejőstehén,” melyre nem csupán a pénzintézetek vadásznak, hanem maga az állam is, aki az adók, illetékek, etc. beszedésével minden terhet végül az állampolgárokra hárít.

 

10) Amikor a fogyasztó és a bank megkötnek egy 10 évre szóló szerződést, mindkét fél kötelessége előre látni a 10 éves folyamatokat. Ahogyan a fogyasztó nem háríthatja át például munkanélkülivé válásának kieső vagyoni terhét a bankra, ugyanúgy nem befolyásolhatja a bank magatartását az, hogy a kölcsön fenntartása neki mibe kerül. Abban az esetben, ha a pénzintézet nem gyakorolhatna más tevékenységet, csak lakossági betéteket gyűjtene és annak terhére a lakosságot hitelezne, az elmélet működhetne. Ám onnantól kezdve, hogy ez messze nem így működik, nincsen értelme a szolgáltatás és annak ellenértéke közötti egyensúlyról beszélni. Ugyanis abban a pillanatban, hogy az „egyensúly” egy eleve veszteséges, felróható banki gazdálkodásból ered, és ez a magatartás mondjuk, megfelelhet a Btk. csődbűncselekmény törvényi tényállásában megjelölt elemeknek, már saját felróható magatartására nem hivatkozhat a pénzintézet. Márpedig a banki teljesítmények mögött mindig áll egy turpis magatartás az okozati láncban, valahol, akár messze, akár közel. Jogosan mondhatja a velem vitába szálló személy, hogy nem korrekt feltételezni ilyen magatartást, de a tényekből kiindulva nem igazán lehet kizárni. Ha csupán jóhiszemű magatartásokat tekintünk végig, akkor nem zárható ki az, hogy a gazdasági viszonyok, úgy változzanak meg, hogy az nem felróható sem az egyéneknek, sem a pénzintézeteknek. Ha ők nem részesek az okozatosságnak, akkor mind a fogyasztót, mind a hitelezőt egyformán terheli a káros folyamatok. De vajon mi indokolja, hogy a folyamatok ne érinthessék a pénzintézeteket, csupán a fogyasztókat? Miért lehet privilegizált helyzete a pénzintézeteknek? Ameddig ezt tudományosan nem fejti ki valaki, addig tiltott axióma alkalmazása az, hogy a bank feljebb áll a hierarchiában, mint az állampolgár.

 

11) Mivel a törvényi szabályozás nem csupán a szerződéskötés pillanatára teszi követelménnyé a teljes körű tájékoztatást, nem járhat el a pénzintézet úgy, hogy „ma ez a helyzet, holnap pedig meglátjuk”. Ha egy ilyen, vagy ehhez hasonló magatartás megengedett lenne, akkor senki nem venne fel kölcsönt, hiszen hiányozna a jogügyletből a kiszámíthatóság, az ellenőrizhetőség, a felelősség. Egy példával élve: adott pénzintézet kiad egy konkrét összeget kölcsönként, melynek adott a tervezett árbevétele. Ezt követően az ügyvezetés sikkasztást követ el, vagy bemennek az első kaszinóba, és a maradék vagyont felteszik a „zöld nullára”, melyet jó eséllyel el is vesztenek. Majd ezt követően a fogyasztókra hárítják át a felelőtlenséget, és egyoldalú szerződésmódosítással emelik a bank árbevételét. A fogyasztónak ugyan mi köze van ehhez a felelősséghez? A bank felelőssége az, hogy a szerződéskötéskor pontosan és számoljon, kalkuláljon, hiszen ez a hivatása.

 

12) Fenti gondolatmenetből adódik az utolsó konklúzió. A pénzintézeteket egy gondolat motiválja a szerződéskötéskor. Olyan „terméket” kell az asztalra tenni, mely eladható a piacon. Akkor eladható, ha ismert, ezért milliárdokat költenek reklámra. Eladható, ha szimpatikus a fogyasztónak, így a fogyasztót vagy eleve megtévesztő módon csak az előnyös oldalát mutatja a dolognak, de a hátrányokat elhallgatja, vagy másképpen, nem a valóságnak megfelelően súlyoz. Mindegyik tiltott magatartás. Eladható, ha marketing eszközökkel népszerűvé teszik a terméket, és ebben újra a reklámnak van túldimenzionált hatása. (pl. „Te kinél bankolsz?” vagy a Cofidis reklámjai, etc) A banki „termék” eladása során jogi kategóriák alig játszanak szerepet, ahol a megfelelő jogászi hozzáállást a banki közeg kifejezetten hátrányosan, az „ügyletet akasztónak” minősíti. Tehát az alábbi kúriai megállapítás második mondata a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében nem állja meg a helyét:

 

„Az egyoldalú (fogyasztóra hátrányos) szerződésmódosítás lehetővé tétele annak megfelelő eszköze, hogy a hosszú távú szerződés ideje alatt a szolgáltatás és annak ellenértéke között a szerződésben a szerződés megkötésekor kialakult értékegyensúly fennmaradjon. Célja, hogy a tartós jellegű szerződésekhez kapcsolódó kalkulációkból származó rizikót csökkentse, ezáltal megóvja a fogyasztót attól, hogy az általános szerződési feltétel alkalmazója a lehetséges jövőbeli költségemelkedést elővigyázatosságból már a szerződéskötéskor a fogyasztóra áthárítsa, ezzel a kölcsön felvételét megdrágítsa.”

 

Ugyanis a banki kalkuláció rizikója a banki tevékenység szükséges velejárója, már amennyiben megengedett a kockázatvállalás e körben. A törvényi tilalmak miatt pedig az esetleges jövőbeni kockázatokat nem lehet előre beárazni, így attól félni sem kell. Ha valamilyen rejtett indokát, félelmét a bank beárazza, akkor azt kockáztatja, hogy a kevésbé előrelátó, vagy „félős, aggódós” bankokkal szemben a „terméke” nem lesz eladható, mert drága lesz. Ez a piac, az a logikus. Ha tehát a bank piacion akar maradni, olcsó, kedvező ajánlatokat kell tennie, nem megfontoltat. De a bíróságnak vajon milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy fenntartson egy elítélendő banki felelőtlen magatartásformát? Miért nem a jog következetes alkalmazásával kényszerülnek rá a piaci szereplők a kiszámítható, logikus, tisztességes piaci viselkedésre?

 

A T. Kúria 1.) ponthoz fűződő megállapításával kénytelen vagyok nem egyetérteni, ugyanis az piacot torzító, nem a tényekből fakadó, egyes piaci szereplőket tudatosan előnyben részesítő gyakorlatot készít elő. A T. Kúria – számomra furcsa – álláspontja már kézzel foghatóan befolyásolja a törvénykezési gyakorlatot, és sajnos észlelhető, hogy egyes bíróságok a szerződések tisztességtelensége kapcsán, mint valami érinthetetlen dolgot kezelik a pénzintézeteket a fogyasztók rovására.

 

~ ~ ~

 

2.) Az egyoldalú  szerződésmódosításra vonatkozó  kikötés nemcsak jogszabályba ütközés miatt lehet semmis, hanem azért is, mert az egyoldalú  szerződésmódosításra okot adó  egy vagy több, esetleg valamennyi feltétel – tartalmát tekintve – indokolatlanul és egyoldalúan előnyös a pénzügyi intézmény számára, ezért a Ptk. 209.§-ának (1) bekezdése értelmében tisztességtelen.

 

A Ptk. 209.§-ának (6) bekezdése alapján azonban a bíróság által nem vizsgálható az olyan feltétel tisztességtelensége, amelyet jogszabály határoz meg, vagy amely tisztességtelenségének vizsgálatát jogszabály kizárja (209. § (5) bekezdés). A Magatartási Kódexben foglalt egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételek semmisségét a bíróság vizsgálhatja.

 

 

Elsőként azon aggodalmamnak kell hangot adnom, hogy ma Magyarországon megjelent az a tudatos törvényalkotás, mely nyilvánvalóan tisztességtelen, hiszen alkotmányos alapelveket sértve bizonyos érdekcsoportoknak kedvez, mások hátrányára. A hazai jogban csak jogelméleti szinten merül fel a jogszabályalkotással okozott kár fogalma, annak megtérítésére irányuló lehetőség felvetése. Ám a való életben tömegével lehetne hozni azon példákat, ahol az átlagos jogalkalmazó is érzi, hogy a demokrácia és a jogállami értékek megroppanásával bizony nem egyszerűen jogbizonytalanság alakul ki, hanem a törvényalkotó, mely az uralkodó politikai érdek korlátozásmentes kiszolgálója, egyszerűen a saját akaratának kiszolgálójává, eszközévé alacsonyítja le a jogalkotás rendjét. Amikor maga az Alkotmány (Alaptörvény) is csak eszköz, nem mérce, akkor már nagyon nehezen lehet a hatályos jogot tisztelni. A jog tisztelete tehát egy elvont jogi fogalom marad, ami a valóságban egyre nehezebben realizálódhat.

 

A jogalkotó tehát abból indul ki a Ptk. 209.§ (6) bekezdése esetén, hogy a jogszabály olyan jogi norma, mely eleve tisztességes, tehát az annak megfelelő magatartás sem lehet tisztességtelen. A gyakorlat azonban mást mutat, így az alapelv megtörik. A jogszabályhely tehát jogdogmatikailag követendő, ám jogállami elvek mentén erősen kétségbe vonható. Az ilyen vagy hasonló tendenciák vezethetnek a jogi norma kiüresedéséhez, alkalmazhatatlanságához.

 

Az azonban más kérdés, hogy egy adott bíróság hozhat-e a Ptk. 209.§ (6) bekezdésével ellentétes ítéletet. A válasz egyértelműen az, hogy nem. A problémát alkotmányossági szinten kell megoldani.

 

~ ~ ~

 

3. Tisztességtelen az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó olyan kikötés, amely a fogyasztóval szerződő pénzügyi intézmény számára – a fogyasztó hátrányára – indokolatlan és egyoldalú előnyt nyújt. Tisztességtelen – adott esetben jogszabályba ütköző – az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés, ha:

 

a) tartalma az átlagfogyasztó számára nem egyértelmű, nem világos (világos és egyértelmű megfogalmazás elve);

 

b) az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis ok-listát nem tartalmaz, vagy az ok-lista csak példálózó jellegű felsorolást tartalmaz (tételes meghatározás elve);

 

c) az egyoldalú módosítás feltételei nem objektív jellegűek, vagyis a fogyasztóval szerződő félnek lehetősége van a feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni, a módosításra okot adó változás mértékét befolyásolni (objektivitás elve);

 

d) az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem olyan mértékben hatnak a kamatra, költségre illetve díjra (ténylegesség és arányosság elve);

 

e) a másik fél nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén  és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá  történő áthárítására (átláthatóság elve);

 

f) a szerződésmódosítás bekövetkezése esetére nem biztosítja a fogyasztó számára a felmondás jogát.  

 

Kérdésem az, ha az egyoldalú szerződésmódosítás kikötése sérti:

 

• a világos és egyértelmű megfogalmazás követelményét,
• a tételes meghatározás elvét,
• az objektivitás elvét,
• a ténylegesség és arányosság elvét,
• az átláthatóság elvét, illetve
• a felmondás jogának biztosíthatóságát,

 

akkor hogyan lehet ütköztetni a jogszabályi megfelelősséggel, megengedhetőséggel? Melyik jog a magasabban hierarchizált? Erre talán még nincsen kialakított válasz.

 

Másfelől ha a fenti elveket elismerjük, akkor ennek tisztelete mellett hogyan kerülhet szóba az egyoldalú szerződésmódosítás megengedhetősége? Ugyanis a joggyakorlat eddig nem dobott fel olyan esetkört, amikor bármely bank megfelelt volna a fenti elveknek. Nyilván elméletileg létezik olyan esetkör, amikor egy pénzintézet az összes elvet betartja, de annak interpretálása vajon hogyan néz ki, hogyan működik az egyoldalú szerződésmódosítás kapcsán a megfelelő tájékoztatási kötelezettség? Tehát elméletileg nem lehetetlen az ellentmondás feloldása, csak a gyakorlat nem mutatott rá eddig példát.

A T. Kúria ennél a pontnál egyébként hasonló, vagy szó szerint megegyező következtetésekre jut a banki magatartások kapcsán:

 

„Az arányosság szempontjából kiindulópont lehet, hogy a fogyasztóval szerződő  pénzintézet – aki a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti [Ptk. 685.§ f) pont] – nyilván valamilyen mértékig előre kalkulálja a kölcsönnyújtás kockázatait, és azokat a Hpt. szerint kezelni is köteles.”

 

„Vitatott azonban, hogy a fogyasztóra a körülmény-változással arányban minden esetben és teljes mértékben át lehet-e hárítani a körülmény-változással járó többletterheket.”

 

Ezek szerint a fentiek megítélése komoly bizonyítási kérdés, melyet a Pp.3.§ értelmében közölni is kell a felekkel a bizonyítási teherrel kapcsolatos kioktatás körében. A bírósági gyakorlat azonban ezt soha nem alkalmazta, a legjobb esetben is megrekedt a tisztességtelenség körében alkalmazandó Korm. rendelet szövegének taxatív ismertetésével.

 

„Ehhez képest az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége révén a fogyasztóval szerződő fél – aki a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti [Ptk. 685.§ e) pont] – egyoldalú, indokolatlan előnyhöz jutna azáltal, ha a rendes üzleti kockázatába tartozó hátrányokat is átháríthatná a fogyasztóra.”

 

Igen, így van, és milyen módon lehet azt bizonyítani, hogy indokolatlan az előny, ha a fogyasztó nincs, és nem is lehet ilyen, ezt bizonyító adatok birtokában? A bizonyítási teher a fogyasztóra hárítható, de arra ő nem képes, így az elmélet nem ültethető át a gyakorlatba. Egyetlen lehetőségként egy teljes, átfogó banki könyvvizsgálat lehetne a lehetséges bizonyítási eszköz, de melyik fogyasztó viselné ennek tízmilliós nagyságrendű terhét, és melyik bíró rendelne el ilyen bizonyítást, illetve miképpen lehetne megindokolni az indítványt, hiszen a büntetőeljárásokban is tilalmazott az a szakértői tevékenység, mely a „majd csak találunk valamit” elvre támaszkodik.

 

A T. Kúria elméleti felvetésemet meg is válaszolta:

 

„A konkrét egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán lehet vizsgálni, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra olyan okból került-e sor, mellyel a pénzügyi intézménynek már a szerződés megkötésekor számolnia kellett a kamat, a díj és a költség meghatározásakor, ha igen az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen. Egy ilyen perben a bizonyítási teher megfordul és a pénzügyi intézményt terheli annak bizonyítása, hogy az egyoldalú fogyasztóra hátrányos szerződésmódosításra nem tisztességtelenül került sor, hiszen az árazási elvekben foglaltakat a fogyasztó nem ismerheti meg.”

 

Nem kötözködni szándékozom, de annak elbírálása, hogy a banki bizonyításra ítéletet lehet-e alapozni, vagy sem, igen képlékeny.

 

a)    először is, a bank előadása a fél személyes előadásának minősül, nem pedig bizonyítéknak,

b)    ha bizonyítás szükséges, akkor azt szakértő igénybevételével kell megtenni, hiszen a bírónak egyébként sincsen szakmai képessége ahhoz, hogy ilyen számviteli, közgazdaságtani kérdéseket megítéljen.

 

Azaz monstre, igen költséges pereknek nézünk elébe.

 

~ ~ ~

 

4.) Mind a jogszabályba ütköző, mind a tisztességtelen szerződési feltétel semmis; e két érvénytelenségi ok vizsgálatának nincs a jogszabályból levezethető kötelező sorrendje.

 

Nos, ezzel a kérdéskörrel nem lehet vitába szállni, és nem is indokolt, teljesen egyetértek a véleménnyel.

~ ~ ~

 

5.) Ha a fogyasztó a szerződéskötési eljárás során az egyoldalú  szerződésmódosítás feltételeit nem ismerheti meg, az egyoldalú  szerződésmódosításra vonatkozó kikötés nem válik a szerződés részévé.

 

Szintén egyetértek az érveléssel.

 

~ ~ ~

 

6. a.) A bíróságnak a per tárgyává tett általános szerződési feltétel érvénytelenségét hivatalból kell észlelnie, ha az érvénytelenség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható.

 

b.) A bíróságnak a már nem alkalmazott vagy nem hatályos általános szerződési feltétel érvényességét is vizsgálnia kell, ha ez szükséges a jogvita eldöntéséhez.

 

c.) A bíróságnak az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés érvénytelenségét attól függetlenül kell vizsgálnia, hogy azt a fogyasztóval szerződő fél ténylegesen alkalmazta-e. 

 

Itt azzal kell kezdenem, hogy praxisomban még csak hasonlót sem láttam. A bíróságok nagy részének még az alábbi PK vélemények alkalmazása is nehezen megoldható.

 

Érthetetlen számomra, hogy – a tartalmilag, de sok esetben szó szerint is megegyező –kereseti kérelmet az egyes bíróságok, törvényszékek, illetőleg ezek különböző tanácsai teljesen véletlenszerűen

• azonnal tárgyalásra kitűzik, vagy
• idézés kibocsátása nélkül elutasítják, vagy (akár ugyanazon ok esetében is)
• hiánypótló végzést adnak ki, és
• a hiánypótló végzések esetében azok indoklása igencsak különböző.

 

Az érvénytelenségi perek tekintetében a kereseti kérelemre és az ahhoz való kötöttségre speciális szabályok vonatkoznak. Még ezen belül is különös megítélés alá esnek a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos érvénytelenségi perek. Előbbit a 2/2010., utóbbit a 2/2011. PK vélemény részletezi.

 

Ha a két PK véleményt egymással és a Pp-nek a keresetlevélre vonatkozó szabályaival összefüggésben nézzük, akkor egyértelmű, hogy a keresetek hiánypótlás/idézés kibocsátása nélküli elutasítás gyakorlata ezen PK véleményekbe és a Pp. rendelkezéseibe ütközik.

Nézzük először az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló

2/2010. (VI.28.) PK vélemény számunkra releváns részeit.

2. A félnek a szerződés érvénytelenségére alapított marasztalási kereseti (viszontkereseti) kérelemben pontosan meg kell jelölnie, hogy az érvénytelenség melyik törvényi jogkövetkezményének alkalmazását milyen tartalommal kéri a bíróságtól.

2. A marasztalásra irányuló kereseti kérelemnek az érvénytelenség jogkövetkezményeit illetően konkrétnak kell lennie. Nem elegendő a bíróságtól az eredeti állapot helyreállítását vagy a szerződés hatályossá nyilvánítását kérni. A felperesnek az érvénytelenség jogkövetkezményei hivatalból történő levonásának kizártságára tekintettel pontosan meg kell jelölnie a kereseti kérelmében, hogy ezt milyen tartalommal kéri a bíróságtól (pl. mekkora összeg visszafizetését, mely dolog visszaadását igényli). A jogkövetkezmények alkalmazása során a bíróság elsősorban a fél kérelmét veszi alapul. A kért jogkövetkezmények alkalmazásához nincs kötve, ha az ügy körülményei más jogkövetkezmények levonását teszik szükségessé.

 

A legfőbb probléma ezekben a perekben, hogy a kereset nem tartalmazza azon összeg megjelölését, melyet az eredeti állapot helyreállítása körében a fogyasztó, mint felperes követelhet a pénzintézettől a szerződés semmissége megállapítása esetén. Már amennyiben a bank többet kapott, mint ami járt neki. Az ügyek jellegzetessége, hogy a pénzintézetek ellehetetlenítenek minden korrekt elszámolást a fogyasztói befizetések nyilvántartásának hiányával, vagy az adatszolgáltatás tudatos megtagadásával. A hiányzó elemek azt jelentik, hogy matematikailag lehetetlen marasztalási összeget kérni (nincs miből és nincs mit kivonni).

 

Éppen ezért egy-két évvel ezelőtt ugyanezt megállapítási keresetként nyújtottam be néhány esetben, azonban a megállapítási keresetet a bíróságok nem találták megengedhetőnek. Tegyük hozzá: jogosan.

 

Manapság egyes bíróságok a marasztalási összeg – a fentiek okán egyáltalán nem megjelölhető – pontos mértékét igyekeznek számon kérni, vélhetően mögöttes illeték-megfontolásokból.

 

Tekintettel a Ptk. 2012. május 26-tól hatályos 239/A. § rendelkezésére, amely lehetővé teszi a részleges érvénytelenség megállapításának kérését a jogkövetkezmények megjelölése nélkül is, jogi képviselőként visszaigazolva érzem azt, hogy ez logikailag mindig is első lépésben megállapítási kereset, és második lépésben lehet bármi más. Emellett ez az új rendelkezés az ilyen perekben a marasztalási összegre vonatkozó hiánypótlást is okafogyottá teszi, hiszen már lehet megállapítási keresetet előterjeszteni az érvénytelenségi perekben.

 

Ettől még lehet lesújtó szakmai véleményünk arról, amikor a jogalkotó a Ptk-t kifejezetten Pp-rendelkezésekkel tűzdeli tele [a Ptk. 239/A. § tartalmilag mindenképpen a Pp. 123. § (2) bekezdése], de ettől még alkalmazni kell.

4. a/ A bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie. A semmisség megállapíthatósága érdekében a bíróság hivatalból bizonyítást nem folytathat le. Ugyanígy hivatalból észlelnie kell a bíróságnak azt is, ha a szerződés nem jött létre.

Az egyértelműen megállapítható semmisségi ok hivatalbóli észlelésének a kötelezettsége nem csak akkor terheli a bíróságot, ha a felperes a szerinte érvényes szerződésre alapítja a keresetét, hanem akkor is, ha a kereset más semmisségi okon vagy a szerződés megtámadásán alapszik. A bíróságnak a szerződés létre nem jöttét is hivatalból, a semmisségi okok vizsgálatát megelőzően kell észlelnie.

 

Ha egy kereseti kérelemben felmerül a szerződés létre nem jötte, akkor minden egyébre történő hiánypótlás kizárólag időhúzás, hiszen a keresetet mindenképpen tárgyalni kell.

 

Az egésznek azért van jelentősége, mert a Pp. ugyan csak a per ésszerű időn belüli befejezésének követelményét nevesíti, de ez még nem ok arra, hogy ésszerűtlenül hosszú idő áll rendelkezésre a tárgyalás kitűzésére, mégpedig az idézés kibocsátása nélküli elutasítás vagy a hiánypótlás alkalmazásával – tehát látszólag jogszerűen.

 

5. a/ A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához általában kötve van. A kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által megjelölt jogcímhez is kötve van. A bíróság a fél kérelmének helyt adhat akkor is, ha a fél által előadott tények a kérelmet más jogcímen megalapozzák.

A kérelemhez kötöttség elve nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenségi perben, mert az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében a fél kérelmének tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság azonban nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.

A kereset tartalma a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem. A Pp. 121. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a keresetlevélben fel kell tüntetni a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

A polgári perben a bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához, tehát a fél által érvényesíteni kívánt joghoz is általában kötve van. A Pp. 121. §-a (1) bekezdésének c/ pontja értelmében az érvényesített jogot kell a keresetlevélben megjelölni, nem pedig a konkrét jogcímet. Így a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által tévesen megjelölt jogcímhez kötve lenne. Ha a fél által előadott tények a keresetet, vagy a viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák, a bíróság a jogviszonyt a jogszabályoknak megfelelően minősítheti.

Az érvénytelenségi perekben az említettekkel összhangban az 1/2005.(VI.15) PK. vélemény tartalmazza, hogy amennyiben a felek egyike sem kéri a Ptk. 237. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását, arról a bíróság a Pp. 215. §-a értelmében nem dönthet. Ugyanakkor a kérelemhez kötöttség elve nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenségi perekben, mert az érvénytelenség jogkövetkezményének levonására irányuló kérelem tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság csak annyiban van korlátozva, hogy nem választhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.

A kérelemhez kötöttség kérdése körében nagy jelentősége van annak, hogy a felek az érvénytelenségi keresetben a szerződés semmisségének a megállapítását kérik, vagy – gyakran több jogcímre hivatkozva – megtámadási jogukat gyakorolják. A semmisségre alapított érvénytelenségi kérelem esetén a bíróság a szerződés semmisségét – hivatalból is – más okból, más jogcím alapján megállapíthatja, mint amit a keresetében a felperes megjelölt. Ebben a körben tehát nem érvényesül a kérelemhez kötöttség elve.

A PK vélemény 5/a. pontjából egyértelmű, hogy az érvénytelenségi perekben érvényesül legkevésbé a kereseti kérelemhez való kötöttség. Ergo az a jogcím, amit nem is kell konkrétan megjelölni ahhoz, hogy a kérelem „határozott” legyen, amúgy sem köti a bíróságot. Sőt, még a kért jogkövetkezmény sem. Harmadszor pedig a hivatalbóli észlelés csökkenti a kereseti kérelem megfogalmazásának jelentőségét.

 

Ez mind arra vezet, hogy érvénytelenségi perekben más perekhez képest komolyabb ok kell ahhoz, hogy idézés kibocsátása nélküli elutasítással vagy hiánypótlással a tárgyalás kitűzésére ne kerülhessen sor. Másképpen: érvénytelenségi perekben a keresetnek a tárgyalásra való alkalmassága tekintetében a mérce szükségképpen megengedőbb.

 

Mindezt azért érdemes így leszögezni, mert fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos érvénytelenségi perekben ez – a Kúria kollégiumi véleménye alapján is – még hangsúlyosabb. Ilyen esetben ugyanis igencsak alapos ok kell a határozott kereseti kérelem hiánya miatti elutasításhoz vagy hiánypótláshoz.

 

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy itt már közösségi jogról beszélünk, tehát a Ptk. 209-209/A. § rendelkezéseire alapított kereseti kérelem esetében az Európai Bíróság gyakorlatát is komolyan figyelembe kell venni.

 

2/2011. (XII. 12.) PK vélemény
a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről

3. Fogyasztói szerződésben az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel valamint az általános szerződési feltétel tisztességtelenségét a bíróság – a szerződés teljes feltételrendszerének a mérlegelése alapján – akkor állapíthatja meg, ha az a jóhiszeműség és tisztesség követelményének a sérelmével egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára bontja meg a szerződésből fakadó jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát.

3. A Ptk. 209.§ (1) bekezdése a szerződési feltétel tisztességtelensége megállapításának szempontrendszerét egységesen határozza meg az általános szerződési feltétel és az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel esetére. A tisztességtelenség megállapításának két módját ismeri a Ptk.: egyrészt a bíróság mérlegelésére bízza azt, másrészt maga a Ptk., [209. § (4) bek.] illetve a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) nevesít tisztességtelennek minősülő feltételeket.

A mérlegelés során a bíróságnak figyelemmel kell lennie a szerződésekre vonatkozó diszpozitív szabályokra is, melyek a szerződő felek egyensúlyára, a szerződési kockázatok, jogok és kötelezettségek kiegyensúlyozott elosztásának elveire épülnek. Tisztességtelenségre utal ezért a Ptk. lényeges diszpozitív szabályaitól való eltérés, vagy a jogok és kötelezettségek olyan meghatározása, amely a szerződés céljának a megvalósítását veszélyezteti.

A jóhiszeműség és tisztesség objektív kötelmi jogi kategória, az általánosan elfogadott etikai követelményrendszert juttatja kifejezésre a szerződései feltételeknek a Ptk. 209. § (1) bekezdésében írt szempontok alapján történő értékelésekor. A bíróságnak mérlegelése során e követelmény mércéjén keresztül a szerződés megkötésére vezető minden körülménynek, a kikötött szolgáltatás természetének és az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy a felek közötti más szerződésekkel való kapcsolatának vizsgálatával kell megállapítania, hogy az adott esetben a szerződési feltétel támasztója a másik fél hátrányára egyoldalúan és indokolatlanul nem idézett-e elő egyenlőtlenséget a szerződéses jogokban és kötelezettségekben [Ptk. 209.§ (2) bekezdés].

A tisztességtelenségnek a jóhiszeműség és tisztesség követelményrendszerén keresztül történő megállapítása mellett, a jogalkotó – kizárva a bírói mérlegelést – kifejezetten is meghatározta azokat a konkrét feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek. Ilyen rendelkezést tartalmaz a Ptk. 209.§ (4) bekezdése, amely szerint az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető. A Korm. rendelet – nem taxatív módon – olyan szerződési feltételeket nevesít, amelyek minden esetben tisztességtelennek minősülnek (Korm. rendelet 1.§). Felsorol ezen kívül olyan szerződési feltételeket is, amelyek nem feltétlenül, hanem az ellenkező bizonyításáig minősülnek tisztességtelennek (Korm. rendelet 2.§). Mindezek alapján, ha a vitás szerződési feltétel a Korm. rendelet 1.§-ában felsorolt okok egyike miatt tisztességtelen, a bíróságnak nem kell vizsgálnia a Ptk. 209.§ (2) bekezdéseiben felsorolt egyéb körülményeket. Abban az esetben pedig, ha a feltétel a Korm. rendelet 2.§-a szerint minősül, úgy a feltételt támasztó félnek kell bizonyítania, hogy az nem esik a 209.§ (1) bekezdésének hatálya alá.

 

Ennek értelmében, ha egy kereset megjelöli a Ptk. 209-209/A. § rendelkezéseit, mint a kereset jogalapját, tartalmilag ezt ki is fejti, de külön nem szól szerződéses pontokról, akkor ez a PK vélemény értelmében azt jelenti, hogy a bíróságnak a szerződést a maga egészében a kell vizsgálnia a Ptk. 209. § (2) és (4) bekezdésében felsorolt szempontok alapján.

 

Az, hogy a felperes az összes szerződéses pontot külön megjelöli vagy sem, esetleg az összeset megjelöli vagy egyet sem, teljesen irreleváns, hiszen – ahogy az a fent hivatkozott két PK véleményből is egyértelmű – a bíróság hivatalból vizsgálja a szerződés létrejöttét, illetve a szerződés teljes feltételrendszerét.

 

Nem beszélve arról, hogy az ÁSZF-módosítások és a teljes pénzügyi elszámolások hiányában kölcsönszerződések esetében a kereseti kérelem pontosítására, újragondolására legalább egyszer sor kerül, így az a felsorolás, amely tartalmazhatja a tisztességtelennek tartott pontok listáját, biztosan módosul.

 

A fentiek szerint, a fogyasztói kölcsönszerződések tisztességtelen szerződéses feltételei miatt indított perben az, hogy

• a felperes a Ptk. 209-209/A. § rendelkezésein túl jelöljön meg további / egyéb konkrét jogcímet; vagy
• összegszerűen határozza meg az érvénytelenség jogkövetkezményeit, amely nem csak lehetetlen, de egyáltalán nem is köti a bíróságot; vagy
• szerződéses feltételekre pontonként mutasson rá és egyenként jelöljön meg érvénytelenségi okot, holott ez a 2/2011. PK vélemény alapján egyáltalán nem kötelessége

 

végeredményben jogellenes (vagy jogszabályba ütköző, vagy PK véleményt sért, vagy a tárgyaláskitűzés elhalasztásának szándéka által visszaélésszerűen alkalmazza az elutasítást vagy a hiánypótlást).

 

Hangsúlyozni kell azt is, hogy ha netán egy adott bíróság nem érti a kereset egészét, vagy egy részét, vagy a kereseti kérelmek egymáshoz való viszonyát (mert esetleg csak a petitumot olvassa el, ami 50-60 oldal esetén elképzelhető), ezt is az első tárgyaláson történő keresetpontosítási felhívással, és nem elutasítással vagy hiánypótlással célszerű kezelni.

 

Ugyanis – akár érti elsőre a kereseti kérelmet a bíróság akár nem – a kereset kapcsán fél tucat dolog van, amit vagy hivatalból kell észlelni, vagy nincs kereseti kérelemhez kötöttség, vagy kifejezetten és kizárólag a bírói vizsgálat, mérlegelés függvénye, tehát a keresetet tárgyalni kell. Ebben a kontextusban egy nem érdemi, csak formai (értsd: fölösleges) elutasítás vagy hiánypótlás nem a Pp. szerinti célt szolgál.

 

~ ~ ~

 

7. Az ok-listában szereplő érvénytelen – tisztességtelen, semmis – kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés e kikötés mellőzésével, egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket. A bíróság ítéletében azt állapítja meg, hogy mely tisztességtelen feltétel érvénytelen. Nincs lehetőség arra, hogy a bíróság az érvénytelen szerződési feltétel helyett, vagy azt kiegészítve új, a felek egyenlőségét helyreállító szerződési kikötést állapítson meg.

 

Olyan esetben, amikor a szerződési feltételnek csak meghatározott része tisztességtelen, nincs akadálya, hogy a bíróság – a részleges érvénytelenség szabályait alkalmazva – ne a teljes szerződési kikötés, hanem csak a tisztességtelen jellegét okozó rész érvénytelenségét állapítsa meg és az érvénytelen részt mellőzze, a szerződési kikötést pedig az érvénytelen része nélkül, annak elhagyásával érvényessé nyilvánítsa, ha az adott esetben ennek az érvénytelenségi jogkövetkezménynek az alkalmazása célszerű és indokolt.

 

Igen, egyetértek. A T. Kúria így fogalmaz:

 

„Tipikusan fogyasztói kölcsönszerződések esetén a fogyasztó érdeke kifejezetten ellentétes az egész szerződés megdőlésével, az eredeti állapot helyreállításával: egy ilyen jogkövetkezmény az azonnali, egyösszegű visszafizetési kötelezettségének a beálltát jelentené. A fogyasztó célja és érdeke ezzel szemben az, hogy a szerződés – a kikötés – a tisztességtelen része nélkül legyen érvényes a felek között.”

 

Habár a T. Kúria nem beszél arról, hogy az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatban mi is a lényegi kérdés, talán minden olyan jogalkalmazó, aki találkozott hasonló jogesetekkel, és az egyedileg megtárgyalt, főszolgáltatás tisztességét vitató keresettel, az úgy veti fel a kérdést, hogy mi lesz azon szerződésekkel, melyek esetében a semmisséget a főszolgáltatás körében kell kimondani.

 

Ugyanis az a banki gyakorlat, amikor a kölcsön összegét két egymástól eltérő mennyiségben határozzák meg, mondjuk HUF és CHF összegben, akkor kérdéses a feltétel világossága és érthetősége. A deviza alapú perekben nem a lényegtelen kérdésekben kell elveszni, hanem azt a kérdést kell felvetni, hogy maga a szerződés miről szól? Deviza kölcsön, vagy forint kölcsön?

 

Felteszem tehát a kérdést? A bíróság miért nem vizsgálja hivatalból a főszolgáltatás semmisségét?

 

~ ~ ~

 

8. a) Az általános szerződési feltételek között szereplő ok-listában foglalt feltételek érvénytelensége az egyoldalú szerződésmódosítás érvényességével kapcsolatosan is vizsgálható.

 

b.) Az egyoldalú szerződésmódosítás érvénytelenségének megállapítása iránt – ha az általános szerződési feltételnek minősül – közérdekű kereset indítható.

 

c.) Az egyoldalú szerződésmódosítás érvényességének körében vizsgálandó, érvényesül-e a ténylegesség és az arányosság elve.

 

Itt csak egyetlen megjegyzésem lenne: Magyarország Ügyészsége vagy nem képes, vagy nem alkalmas arra, hogy közérdekű kereseteket indítson. Miért? Mert nem áll érdekében, de ez elsősorban nem jogkérdés. Például a Fővárosi Főügyészség sommás álláspontja az, hogy a főszolgáltatásra irányuló szerződéses kikötések nem támadhatóak, és kész. Ezen a szinten ki is merül az érvelés.

 A kérdés tehát marad egyelőre elméleti jellegű, szándékozik a Legfőbb Ügyészség komolyan venni a jogi és társadalmi problémát vagy sem?

ÖSSZEFOGLALÁS:

 

Saját életemben példátlannak minősül, hogy a kamarán keresztül, de a T. Kúria megtiszteljen azzal, hogy véleményemet kikéri, és feltehetőleg meg is hallgatja.

 

Azt gondolom, hogy a T. Kúria munkájának magas színvonalával egyező minőségben és részletességgel kíséreltem meg a problémás kérdésekre választ adni.

 

Mindenképpen saját elemi érdekem, mint gyakorló ügyvédnek, hogy az ítélkezési gyakorlat ne a bíróságok kávézójában dőljön el – mint sok esetben szomorúan tapasztaltam – hanem a jogalkalmazás számos résztvevőjének bevonásával, részletes álláspontjának meghallgatásával.

Tagyon, 2012. október 8.

Tisztelettel:

Dr. Marczingós László

 

 

 

Pénteken tartották meg az I. Fehérvári Bormustrát. El is mentem, jó is volt, de mi lehetett az, ami kiragadta a különböző fesztiválok egyhangúságából, amiért érdemes volt egyáltalán elmenni?

Kertész Zoltán (Kertész Pince, Etyek) különböző borászokat hívott meg úgy, hogy tradicionális magyar fajtákat hozzon mindenki magával, és az egyes szőlőfajtákból készített fajtiszta borokat (nem házasításokat), egy kupacban állították ki, így a vendégek, érdeklődők, akár egy tucat Olaszrizlinget, vagy Juhfarkot is összemérhettek. Eddig az elmélet, de lássuk a gyakorlatot:

 

Előre kell bocsátanom, magammal vittem én is egy remek borászat néhány termékét, így a révfülöpi Kál-Vin Pince borait újra lehetett látni, kóstolni, ugyanis Varga György borász egy jó ideje felhagyott a marketing-tülekedéssel, és a borok szépen elfogynak a pincénél.  Ami megelégedés a borásznak, az rossza a fogyasztónak, mivel nem azt ihatja, ami tényleg jó, hanem azt, amit az orra elé tesznek. A Bormustra pont ezért jó kezdeményezés, mert egy fajta rajongói elég szép körképet kaphatnak a kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert borokról.

 

Székesfehérváron a Hiemer-Ház adott teret a rendezvénynek, melyet érdekes módon elkerültek a potyázók, így a 200-250 fő megjelenése mellett nevezhetem rangos eseménynek a Bormustrát. Ugyanis ennyi volt a maximum fogadható látogató, a tér kapacitásai miatt.

 A földszinten a Törley fogadta a vendégeket, és a Mangalica Fesztivál „mellékágának” néhány igazán jó ízű falatkája. A fenti teremben a falak elé sorolt asztalokon fajták szerint csoportosították a borokat. Az ajtótól jobbra és balra olyan tételeket találhattunk, melyek létezéséről sem nagyon volt fogalmam. A végletek közé eső fajtákból egyet tudnék pozitív példaként kiemelni, Frittmann Generosa borát, mely nem csak iható volt, hanem tényleg lelkesítő. A másik végletként olyan tétel is megjelent, melyről a fürtképződéstől a szüretig csak negatív jellemzőket tartalmazott az ismertető. Ha tényleg létezik olyan kategória, hogy „bor, de minek”, akkor valahol erre kell keresni az aktualitását. Szándékosan nem mondok neveket, mert távol áll tőlem az, hogy megsértsek valakit, de le kell szögezni, csak azért, mert valami magyar fajta, egyes pártrendezvényeken kívül, nem sok megértésre talál.

A különleges fajták kóstolgatását követően sorra vettem a „nagyokat”, különösen az Olaszrizlingeket és a Furmintokat. Néhány nappal ezelőtt egy tévés vacsorában ejtett szót Figula Mihály, hogy szerinte a jövő nagy magyar borait e két fajta adja. Lehet, igaza lesz. Ehhez képest el kell mondanom, hogy – általánosságban – nagyon kevés jó Olaszrizlinget kóstoltam, és a Furmint terén is rendkívül sok negatív tapasztalatom van.

 

A fogyasztók – a mostani Bormustrán is – gyakorlatilag a címkére utaznak. Ismert név, vagy nem. A kevésbé ismert, vagy nem ismert borászok boraihoz hozzá se nyúlnak. Ha nem ismert a név, akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy van a palackon címke, vagy nincsen, egyszerűen nem kell.  Így tehát gyakorlati jelentősége nagyon kevéssé van annak, hogy van olyan szervező, aki törekszik arra, minél több fajtával, pincészettel ismertesse meg az átlagembert. Gyakorlatilag ugyanilyen elfogultság állapítható meg a vörösborok előnyére is. Ha egy ismert villányi pincészet kitesz akár egy Kékoportót is az asztalra, az előbb fogy el, mint mondjuk Badacsony legremekebb fehérbora. Ilyen a világ.

 

Miután végignéztem a fehérborok garmadáját, hiába tiltakozom az ismertség varázsa után, kénytelen vagyok megállapítani, hogy valahol a név egyben garancia is. Ugyanis Laposa Bence vagy Istvándy Gergely  bora kiemelkedik társai közül. Ha nem másért, azért, mert tudatában vannak annak, nem szabad egy rendezvényre nem tökéletes bort küldeni. A félig jó, még nem jó, vagy már nem jó borokat lehet mustrálgatni otthon, de asztalon kínálása kész öngyilkosság.

 

A fajták kapcsán szintén megalapozottan beszélhetünk előítéletekről. Szép számmal vonultatott fel a Bormustra Rózsakő vagy Vulcanus fajtákat, ám a vendégek gyakorlatilag bele sem dugták a nyelvüket, így fogalmuk sem lehetett arról, hogy a Badacsony környékén mennyire remek borokat készítenek e fajtákból. A Kál-Vin Pincészet – hogy saját magunkat ajnározzam egy kicsit – mindkét szőlőből remek borokat készít, a pince vendégeinek nagy örömére. Ám az ügy itt meg is áll. Aki ismeri, szívesen fogyasztja. Aki nem, az rá sem néz. Ugyanez a helyzet a palackokkal, és a címkékkel el. Akinek nem drága palackba tölti italát, az eleve vesztes helyzetből indul. Aki nem költ a grafikusra, az is. Ez részben érthető, részben nem. Ugyanis a legjobb grafikai megjelenés, és legdrágább palack sem érleli jobban a bort, így az ember arca elkomorodik a szokásosnál is jobban, ha szép csomagolásból gyenge minőség folyik.

 

Sok hasonló dilemmát lehetne felvetni a borokkal kapcsolatosan, nekem egyelőre ennyi is elegendő mellbevágást jelentett. A rendezvény maga ügyes volt, jó volt, sok régi és új ismerőssel beszélgethettem, és egy ember kivételével megállapítható, hogy a kóstolást nem tévesztették össze a leittasodással. A hivatkozott úr megroggyanása biztos a frontnak volt köszönhető…

 

Két hiba azonban orvoslásra vár. Az első a palackok megfelelő hűtése. A 30 fok körüli belső hőmérsékletben a borok 15-20 perc alatt felmelegedtek, melyek a vörösöket kellemessé, vagy éppen élvezhetővé, míg a fehéreket csaknem ihatatlanná tette. Ez engem zavart, sokakat biztosan nem. A másik probléma az volt, hogy a borász, a gazda, elszakadt a borától, így a lényeg elveszett. Nem volt kitől kérdezni, és hiába volt pompás leírás a szőlőfajtákról, az átlagos magyar nem olvas. Más kérdés, hogy jelen pillanatban én sem, tudok jobbat. Egy borász nem tud ugyanis egyszerre ott lenni a 3-4 féle helyszínen a tematikának megfelelően. Ha több hely lenne, akkor a borászok persze feloszthatják egymás között a szakmai feladatokat, és minden gyűjtemény mellé állhatna valaki. Egyszer talán megvalósul ez is. Jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy a Hiemer-ház nem volt rossz választás, és a logikai hiányosságok nem rontották az este élményét. Ám egy alkalom nem fog lendíteni a kevésbé ismert fajták és borászok megismerésén, elismerésén. Ha mások is gondolkodnának hasonlóan, mint itt, a szervezők, akkor elérhető áron szerezhetne az átlagember is tapasztalatot. Jó volt ugyanis embereket látni, akik szisztematikusan mentek végig a tételeken, kóstoltak, kiöntöttek, kimosatták a poharukat, és tényleg a teljességre törekedtek. Sokan még rendesen fel is öltöztek.

 

Nem tudom, mikor megyek el egy hasonló rendezvényre legközelebb, meglátjuk, de egyre fárasztóbbnak tartom a tömeget és a zajt. Egyes borkereskedők szerveznek fajták szerinti kóstolókat, mely út járható, de ez inkább a bennfentesek számára megoldás. Ha csak egy átlagos borszerető ember vagyok, akkor nagy ritkán találni hasonló alkalmat, mely hasonló a mostanihoz.

Don Marcello útja végre egyszer úgy vezetett végig Franciaországon, hogy mód és lehetőség volt kisebb megállásokra, tapasztalatszerzésekre, és leginkább arra, hogy kulturális tapasztalatokat szerezzen.

 

Reims kihagyhatatlan a katedrálisa miatt, ám csábítja az embert a Champagne, a borvidék, a buborék, így azon emberek, akiknek sokkal fontosabb a jelen, azok lekanyarodnak, akik még kibírják, hogy a buborék elfér még egy ideig a palackban, azok tovább haladnak egyenesen. És talán nem is csalódnak, mert Épernay esetében sok mindent lehet mondani, csak nem azt, hogy egy tiszta, bájos, vonzó város. Él abból, amije van, de valahogy nem az igazi.

 

Reims városa sajnos vajmi keveset őrzött meg a középköri hangulatból hála a világpusztító törekvéseknek, de az UNESCO védelme alatt álló katedrális gyönyörű. Azt hiszem, a művészettörténetért rajongók számára szép kiindulópont.

A katedrális előéleteként szokásos elmondani, hogy Chlodvig, frank király 496-ban Reimsben keresztelkedett meg. Erre a keresztelkedésre egyszer még talán visszatérek, mert azért az úgy nem teljesen igaz, hogy a frankok annyira pogányok voltak, hogy élve ették a kecskét. Állítólag a katedrális helyén állt egy karoling székesegyház, ami leégett. Még szerencsére – mondhatnám – mert hiába keresem-kutatom a karoling emlékek tárgyiasult valóságát, minden van előtte, minden van utána, csak mindig véletlenül a karoling emlékek tűnnek el. Amióta a német professzor kidobta a karoling kort reneszánszával együtt a történelemből (Heribert Illig), azóta sehogy nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy igaza van. az bizonyos, hogy 1211-ben megkezdték tiszta gótikus stílusban a mai katedrális építését.

Az évszázadok során épült művet jelenleg is renoválják, restaurálják, így homlokzatán a megfeketedett falrészek furcsa kontrasztot adnak a világos homokszín kövekkel. Nem szeretnék elmerülni a műelemzésekbe, mert egyszer majd szeretnék oda eljutni, hogy különböző gótikus katedrálisokat vessek össze, de le kell szögezni, hogy a reimsi katedrális félelmetesen szimmetrikus. Láttam vonzóbb gótikus templomokat, de talán ennyire kiforrottat még sehol máshol. A részletek megkapóak, sehol túlzás, sehol elnagyoltság, ceruzával le lehetne vezetni az épületen a román stílus kihajtását a gótikába úgy, hogy a katedrális építése során nem estek át az egységet megbontó más stílusba.

 

A katedrális belseje tökéletes alaprajzot rejt, néhol nyomasztóan szűk és magas – adódóan a korai kezdetre, ám az biztos, hogy a gótikát tanítani lehet ebből.

A katedrális előtti tér két oldalán található három champagne bolt. Tulajdonképpen egyik jobb, mint a másik, és ha valaki meg kívánja lepni magát egy-egy üveg buborékkal, akkor azt itt nyugodt szívvel megteheti, mert az eladók figyelmesek, hozzáértőek, tényleg a jót ajánlják, és relatíve nem is drágák a boltok. Épernay laza 10%-ot tesz rá mindenre…

 

Reims többi látványossága kimaradt, mert robogni kellett tovább, ám láttam, élveztem a katedrálist, és ez fontos!

Lehet, hogy a véletlen hozta egybe, de tény, hogy Kalla Kálmán szabad időpontja, szabad asztala, és a születésnapom pont egybeesett. Barátaimmal – kerek tízen – felkerekedtünk Sümegprágára, és átadtuk magunkat a tiszta élvezetnek. Lehet, hogy szentségtörésnek tűnik, de eszünkbe sem jutott borokat párosítani az ételekhez, mindenki a hóna alá csapott néhány butéliát a kedvenceiből, és csak arra figyeltünk, hogy ne hozzon mindenki ugyanolyat. Persze egy kivétel esett azért, hiszen Kertész Zoli barátom közös kedvenc fehér borait hozta magával, így a fogások nagy részéhez etyeki nedűit öblítettük.

 

17-18 óra körüli időpontban kezdődött az esemény, annak tudtával, hogy a konkrét vacsora, a terített asztal csak 19.00 órakor nyílik meg, így az addig eltelt idő nem a puszta szemlélődésre, hanem a konkrét műhelytitkok ellesésére szolgált. Különösen nagyra értékeltem fiatal barátunk, Vince több mint lelkesedését, hiszen egyszerűen közölte édesapjával, hogy ő mindent megtanul, és nagy séf lesz belőle. Mondhatnám, hogy illene kételkedni, de eszembe sem állt, pláne úgy, hogy láttam Vince magatartását. Az alázatot nem lehetett nem észrevenni.

 

Érdekes, hogy Kalla Kálmán séf nem csak megálmodja a menüt, hanem gyakorlatilag le is rajzolja. Az már csak természetes, hogy korábban eltöltött vendégségem ételsorát elővette az archívumból, és félve vigyázott arra, nehogy valami véletlenül ismétlődjön. Vajon milyen zseniális menük feküdhetnek a fiók alján tucatjával?

 

Az első fogás egy tulajdonképpen “egyszerű” liba- és kacsamáj terrin volt ruccolával és vayi saba dressinggel. Különlegességül az szolgált, hogy a két féle máj ízre és küllemre is elkülönült egymástól. Ameddig fel nem szolgálta a séf és kedves felesége a fogást, őrült nagy hangzavar uralkodott a házban, mert a felfokozott hangulatban mindenki túl akarta szárnyalni a másikat, nem csak gasztronómiai élményének megosztásában, hanem hangerőben is. Amint belemártottunk a terrinbe, azonnal csönd lett. fel is figyelt rá Kalla úr, és megjegyezte, a hirtelen csönd a legnagyobb elismerés.

 
Következő fogásként talán még egyszerűbb kombináció szolgált, balatoni fogas, mely mellé hollandi mártás és spárga dukált. Az előkészületet végigéltem a konyhában, és a titkokat igyekeztem ellesni. Vince barátom azonban nem csak lelkesedett, hanem inasként lépett be a színre, és vagy eszközt adott, vagy a lábast fogta a mártás készítése során. Nekem már a mozzanat mindent megért. Mert az egy dolog, hogy jót eszünk, jót beszélgetünk, de előttem állt egy ifjú, aki végre nem csak kinyilatkoztat, hanem mer és képes is tenni. Hja kérem, Kalla Kálmán lábasát fogni nem kis dolog. Saját szakmámban már átéltem ilyet, és tudnék mesélni…

A fogásról azonban két képet teszek fel, mely a mélységélesség miatt érdekessé teszi a díszítést. Egy egyszerű répa levélről van szó., melyet sütőben kellett megsütni. Hja, ez sem olyan bonyolult, és milyen jó lenne, ha a vendéglősök egyszer és mindenkorra leszoknának még a narancs- vagy citromkarika díszítésről, és akkor még nem is szóltunk az általam igen rühellt uborka szeletekről. Nem kell több. Ennyi, így szép, és kellemes.

 

 

A harmadik fogás számomra újdonság volt, mivel soha nem fogyasztottam báránymirigyet. Mondanom sem kell, nagyszerű volt, pedig itt is el kell mondanom, hogy a tökéletes alapanyag mellett a séf biztos keze vezette az ízeket. Ott álltam a tűzhelynél, láttam, hogyan készült, és megesküszöm, hogy nem volt benne varázslat. Csak ízlés, egyszerűség. Később még írok itáliai gasztronómiai élményeimről, és akkor szeretnék visszatérni az “egyszerűséghez”. Mert számomra ez a lényeg. Persze az “egyszerű”, mint szakmai fogalom, azért mégsem olyan egyszerű. Mire eljut oda a séf, hogy csak úgy odadob a serpenyőbe egy mirigyet, rámegy jelentős ideje. Az esti vacsora előkészülete csaknem 2-3 teljes napot igényel még úgy is, hogy nem a séf lövi le a vadat…

A báránymirigy kapcsán a zsályát szeretném kiemelni, mely viszonylag ritkán alkalmazott főszernövény, habár méltatlanul feledték el.

 

A negyedik élmény nem más volt, mint galamb melle és “combja”. Tányérra rendszerint soha nem repült állat húsa kerül, mely amit szárnyalni kezd a madár, a húsa azonnal leszálkásodik, leveshúsnak degradálódik le. Már amennyiben az jelenthet alacsonyabb fokozatot. Számomra mondjuk nem, mert gyermekkoromban, egy présházban a házinagyi egy ablakok köré beszorult galamb okán készített erdei gombákkal olyan fenséges levest, hogy máig az emlékezetemben van.

A köret zöldspárga,és talán itt váltottunk roséra a fehérekről. De az is lehet, tévedek.

 

Ha már szárnyasoknál tartottunk, akkor jöhetett a fácán, melyhez amúgy is nagyon régen volt szerencsém. A gyönyörűen tálalt fogást a házilag szárított paradicsom, és a kerti spenótlevél gyönyörűen körítette.  Azért a magok alatt jelentősebb mennyiségben is fellelhető volt, vagy ha rendőr lennék, mondanám, feltalálható! Ezt nem lehetett kihagynom… A húsok közül mell szeletben, a comb darabban. Tökéletes nem csak a  szemnek, hanem az ízlelőbimbóknak is.

 

Nem is tudom, talán 22 óra felé jött a hatodik fogás, Dámvad rózsaszínűre sütve, sajtkosárban tálalt vörös káposztával, demi-glace mártással. Klasszikus darab, szinte kihagyhatatlan. A sajtkosár egyszerű ötletét ellestem, a káposzta kapcsán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy én is ott vagyok a szeren, de a húsok sütése terén van hová fejlődnöm. A módszer már megvan a fejemben, ellestem a fogást, melyek, keresek az erdőben valami alanyt…

 

Hetediknek olyan sajtokat kaptunk, melyeket már ismerek egy ideje, hiszen a káptalantóti piacról beszerezhetőek. A séf testvérének csodái, kihagyhatatlanok! Itt jut az eszembe, hogy én az egri Tóth Ferenc 2006-os Kékfrankosát és Pinot Noir-ját vittem magamhoz, és talán nem vallottak szégyent a borok a barátok előtt, akik azért ismerték a jót.

 

Nyolcadiknak marad a végére a csokoládé szuflé eperrel, mely szintén klasszikus desszert, melyet mindenki nagy örömmel fogyasztott. A magam részéről elmondhatom, hogy tökéletes volt az este, hajnali kettőig bírtam, nagy elfáradtam, és a borok is szokatlanul eluralkodtak rajtam, jobban láttam lefeküdni, ám barátaim hajnali fél ötig beszélgettek még kint.

 

Azt gondolom, hogy ez a maximum volt. Azon kívül, hogy jó érzés a neves vendégek sorába belépni, a legfontosabb mégis a barátok köre, az emlékezetes este.

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon hosszú idő elteltével ismét vendége lehettem a Gundel étterem borvacsorájának.

Sajnos már nincsen megkülönböztetés, hogy „vendéglősök és éttermesek”, avagy a „polgári tagozat”, azaz a Lórántffy Zsuzsanna Asztaltársaság rendezvényére szólt a meghívó, mert önmagában az a nagy öröm, egyáltalán van borvacsora a Gundelben.

Amikor Kalla Kálmán nyugdíjba vonult, még egy ideig Csőke István vitte a konyhát – remekül – majd lassan valahogy elkopott a patina. Az utolsó vacsora, melyre emlékszem, és egyáltalán el tudtunk menni, valamikor 2010 nyarán lehetett (Bolyki). A nagy szünet után az év elején Ungár Ervin újraszerkesztette az esemény, de már nem lehetett minden a megszokott. Nem csak a régi szakmai vendégek hiányoztak, hanem a korábbi ikonikus alak, Kozma Kálmán is. Bárki bármit mond, nekem Kozma úr egy pozitív jelenség volt, és személyes megjelenése gyökeresen ellentéte a manapság szokásos vendéglátós típusnak. Szerencsére még fél évvel ezelőtt egy jót beszélgethettem vele egy borbemutatón, és legalább visszarázódtam egy objektívebb értékítélet világába.

Azaz számomra a Gundel borvacsorák talán már nem is a tanulás igényét jelentik, hanem valamilyen értékmérőt, és tradíciót, mely kiveszni látszik a mai magyar világból.

 

A 2012. március 25-én megtartott este vendége a szekszárdi Merfelsz Pincészet volt. A borokkal korábban már találkoztam, ám a borásszal még soha. Merfelsz Gábor mondhatni furcsa egy alak, mármint megjelenését illetően. Azonban, ha a kötelező erővel bíró hajráfot kivesszük a képből, akkor egy visszafogott, őszintén nyilatkozó, magát nem megjátszó, hiteles közgazdász-borász áll előttem. Persze, egy találkozásból sokat nem lehet levonni, de feleségével együtt olyan képet rajzoltak fel képletesen a pince falára, mely nem csupán hihető, hanem igen reális is volt. És erre nagy szükség lenne a magyar borászat kapcsán.

 

De nézzük egyenként a fogásokat, a borokat:

 

A welcome drink a Gundel Prestige Brut 2005 pezsgője volt, egy árnyalatnyi édesség érzésével, mely hölgyek számára is jól fogyaszthatóvá tette az italt. A mellé felszolgált citrusos rákpogácsa isteni volt, ám nem tudtam jól odakoncentrálni, mert szerencsére sorra érkeztek a régi ismerősök, így mire mindenkivel csak néhány szót váltottunk, már el is foglalhattuk helyünket az asztalnál.

 

Roséban pácolt lazac málnaolajjal és keserű levelekkel

Nero Rosé 2011

 

Az előétel kapcsán meg kell jegyezni, hogy a Nero szőlőt úgy ismertem, mint festőszőlőt, melyet vörösbor olyan alkotórészeként használtak fel, mely a színért felelős. Másfelől a gyümölcs tényleg az egyik leginkább antioxidánst tartalmazó fajta, így saját kertünkbe is ültettünk. Ráadásul még finom is.

 

A rosé utólagosan szénsavval dúsított, így azon fogyasztók kegyét nyeri meg leginkább, akik szeretik a friss pezsgést egy üdítő rosén. Én inkább abba a csoportba tartozom, akik a rosék esetén is a lágyságot és a harmóniát kedvelik, így a szénsavasság inkább zavaró, mint üdítő. Összességében azonban a Nero Rosé nagyszerű bor, melynek színe is van, így örömmel tapasztalom, hogy egyre több pince használja a fakó helyett az erőteljes színeket. Mondjuk a rosé esetében nehéz is lenne színtelen nedűt nyerni.

A lazac számomra mindig csak egy lazac marad, nem igazán értékelem, de a málnaolaj és a borban pácolás mégis adott neki egy szokásostól eltérő többletet, mely emlékezetessé teszi a bor és az előétel párosítását.

 

Álláspontom szerint az előétel és a beevezető bor éppen arra szolgál, hogy a borász felvezeti az estét, a társaság hangolódik az előadásra, még senki nincsen eltelve az ízekkel, a borokkal, így szerencsés választás a nem túl rafinált fogás feltálalása.

 

Borjúérmék vadgombás rizottóval Cabernet mártással

Esti Csók 2009

 

Számomra ez volt az este fénypontja, és már megannyi esetben megesett velem/velünk, hogy nem a végére maradt a „nagy durranás”. A borjú elkészítésének technikája az alacsony hőfokon történő sütés, mely főleg gépészet függvénye, de idehaza is egyre jobban sikerül az átlagos sütőmben, ha van hozzá időm és türelmem. A gombás rizottó tényleg intenzív és megnyerő volt, a hús puhasága és a rizottó krémessége mellett a vörösbor pompás párosítást valósított meg.

A legjobb minőségűnek tartott Merlot, Nero, Kékfrankos, Zweigelt, és Cabernet Franc borokat házasította a borász, majd együtt érlelte másfél esztendeig, és közel egy félévig pihent palackban „a pince sötétjében” – ahogy írja a pince honlapján. Sajnos nem emlékszem rá, hogy a szőlők szüreti ideje mennyire esett egybe, együtt, vagy külön-külön kerültek kierjesztésre, de ez már szinte szőrözés. Kész tény azonban, hogy a bor könnyen iható, gazdag, bársonyos, igen harmonikus jelleget öltött és számomra ez volt az este legkedvesebb bora.

 

Kacsamell aszalt szilvával, töpörtyűs, hagymás burgonyával

Tűzvirág 2009

 

Az ételről szólok először: a kacsa nagyon elegáns volt, ám elkészítési módja oly nagyon hasonlított az előző fogáséhoz, hogy hiába bolondította meg a töpörtyű, nem igazán találtam érdekesnek. A szilva jó ötlet volt, önmagában is nagykanállal falatoznám, de valahogy lógott a levegőben.

A két Cabernet fajta, a Franc és a Sauvignon szép házasítása. „Vastag”, erős bor, melyben nem uralkodik a tannin. Gazdagsága az érlelt szólőre, az erősen visszafogott termésre vezethető vissza. Álláspontom egyébként az, hogy a most lassan 3 éves boroknak lehet még 2-3 év szép fejlődése, de nem a hosszasan elfektethető borok közé tartoznak. Mivel Merfelsz Gábor nem is titkolta ezt a szándékot, becsületesen bevallom, a gyümölcsösen érett bort bátran merem a legjobb lakomák mellé családomnak, barátaimnak felszolgálni, mert azonnali élményt nyújt. Nincsenek benne nagy trükkök, nem kell lexikont forgatva fogyasztani, hiszen azonnal hozza a szőlő meghatározó jegyeit.

A fogás és a bor párosítása itt is jó volt, de nem volt képes változatosságot nyújtani, így a borvacsora pont azon jegye hiányzott leginkább, mely az évekkel ezelőttit jellemezte: a meglepő gasztronómiai fordulatok.

 

 Grillezett őzborda burgonyafánkkal és vörösáfonya mártással

Cabernet Franc Selection 2009

 

Az őz nagy kedvencem, pláne azóta, amióta a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén kell hazafelé kerülgetnem őket. A helyi vadászok számtalan alkalommal leptek meg őzhússal, melyet egészen tűrhető módon vagyok képes elkészíteni. Ehhez képest maga a hús jó volt, de az íze majdnem ugyanolyan lett, mint a korábbi kacsáé, vagy borjúé, és ez nagy hiba. Ugyanis a vad adja magát, bármilyen furcsa, és formabontó fűszerezést elbíz, jól veszi be az ízeket, és nem is olyan nehéz játszani vele. Jelen esetben a vörösáfonya mártás nem sokat emelt a változatosság és a merészség szintjén, ráadásul az alkalmazott köretek (hagymás burgonya, majd burgonyafánk) is ugyanazt a jelleget vitték.

A bor egyet lépett felfelé a lépcsőn, és egy fajtatiszta, erősebb, koncentrált bort kóstolhattunk, melyre a korábbi borok legjobb jellemzése illik. Becsületes bor, szép bor, bárkinek szívesen eldicsekednék vele.

 

Fekete-fehér csokoládé mousse

Tsokoláta 2009

 

A desszert rendben volt, de megint nem kaptam meg azt az élményt, melyet évekkel korábban. Nem volt ötlet, csak egy becsületes munka a maga nemében. De manapság már szinte bármelyik pesti kiskocsma lehozza ezt a minőséget, és nem egy esetben déli menüben is találtam hasonló jót.

A bor egy dűlőből szüretelt Merlot, melyhez nem igazán lehet bármit is hozzáfűzni. A bor csodás, mint minden szekszárdi Merlot, melyre odafigyel a borász. Nagyon szép lezárása volt az estének.

 

Összességében a borokról az a véleményem, hogy nem akar a pincészet olyan magasra hágni, melyet nem képes teljesíteni. Az összes általam kóstolt bor remek volt, és a mellé rendelt árak sem vágják gyomorszájba az embert. Persze, biztosan van olyan „szakértő”, aki azonnal rávágja, hogy „van jobb is”, vagy „bor, de minek”, ám nekem az a véleményem, hogy mindenki saját pincéjében söpörjön fel, és készítsen egyenletesen jó minőséget hosszú éveken keresztül. Az utóbbi időszakban volt szerencsém ikonként tisztelt borásztól olyan bort inni, melyet azonnal felitattam a kerti magnóliámmal, így nem is kicsit lettem óvatosabb. A Merfelsz borok ügyesen megalkotott, harmonikus tételek, és a fajták közül ki-ki vérmérséklete mentén válogathat.

Az ételsor kizárólag remek alapanyagokból állt, de mindegyik lehetett volna főfogás a maga nemében. Ha egymást követte a három csodás hús, akkor nagy hiba volt jellegtelenné tenni őket elkészítési módjukkal, avagy unalmas köreteivel.

A borvacsora egyébként nagy élményt jelentett számomra, nagyon későn bontottunk asztalt, de remélem, a következő vacsorán olyanok is részt vesznek, akiket már nagyon régen nem láttam!