A hét közepén egy bírósági kalandot követően megállapodtam Etyeken és meglátogattam Rókusfalvy Pál pincéjét, majd éttermét. A pince aranyos, a minket vendégül látó borász korrekt, ám azt kell, hogy mondjam, összességében a borok nem feltétlenül állják meg helyüket egy hasonló karakterű borokat felvonultató honi verseny elméleti megmérettetésében. Van jó bor, ez nem kétséges, de néhány tétel kicsit vagy félrement, vagy nagyon korai még pálcát törni felette.

 

Az éttermet kedvelem a hely szelleme és a személyzet miatt. A pincérek udvariasak, családisak hangulatot teremtenek, ráadásul az ételek is kiemelkedőek. Sajnos túl későn érkeztünk, már igen fáradtak voltunk, ráadásul a korábbi borkóstolás mellé abszolvált pizzával el is teltünk, de a választott ételeket így is élveztük.

 

A medvehagyma krémleves egyszerű és korrekt volt, kár lett volna kihagyni. Ezt követően őzet rendeltünk, melyet a már korábban megcsodált chilis csokoládémártással variáltuk. Ez is rendben volt. Lehet, hogy csak a szemem kívánta már, de egy desszertet is kipróbáltam, de az nem okozott akkora élményt.

 

Én azért szeretem Vidák Zoltán séf főztjét, mert nincsen benne semmi felesleges kacifántosság. Az elérhető legjobb alapanyagokat úgy variálja, hogy az ételek ára még éppen elérhető a célközönség számára, de önmagában nem lehet olcsónak nevezni a fogadót. Nem is az a cél. Az egyes fogásokat nem igazán tudom elemezni, de itt éppen ez a lényeg, nem is kell. Leülök egy jó fogás mellé, elfogyasztom, és elégedett vagyok. Több hasonlóan jó vendéglőben jártam a közelmúltban, és a legjobbakat nem sztárolták. Ma este beszéltem éppen egyik barátommal, igazi gourmé, aki a Kistücsökkel kapcsolatos értekezésemmel pontosan egyet is értett. Ebből pedig az a tanulság, hogy azon vendégek számára, akik képesek havonta nagyobb összeget hagyni a hazai éttermek kasszájában, nem a sztárolás, hanem a kellemes környezet, a könnyedség, az otthonosság és a diszkrét visszafogottság a lényeg. És amennyiben egy helyes felkapnak, azt is lehet és kell is, a megfelelő hozzáállással kezelni. Mondhatnánk, hogy a vendégek reakciói ellen nem tehet a vendéglős semmit, ha azok agyondicsérik. Lehet, de én ebben nem hiszek. A vendéglős saját maga alakítja ki az alapgondolatot, „lövi be” a remélt vendégkört. Nem lehet másra mutogatni.

Tehát, a Rókusfalvy Fogadó jó hely, a szó nemes értelmében.

Ha valaki azt kérdezi, hogy a magyar történelemtanítás részét miért nem képezte India és egyáltalán a kelet történelme, akkor nem tudok rá választ adni. Az azonban bizonyos, a hiányosság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy képtelenek vagyunk megérteni a távoli kultúrák sajátosságait, értelmét, alaptéziseit, arról már nem is beszélve, hogy vallástörténetileg a vak sötét alagútban bolyongunk.

 

A magyar történetírás is ezer sebből vérzik a honfoglalás előtti idők vonatkozásában, és a tudományt – különösen jelenünkben – megelőzni igyekszik a dogma. Megdöbbenve tapasztaltam magam is, hogy a Parlamentben, a Szent Korona körül holmi sámán keringett és énekelt. Ha komolyan vesszük a kérdést, akkor felháborodunk, ha pusztán a jelenséget látjuk, akkor mosolygunk.

 

Komolyra fordítva a szót, még gimnazista koromban került elő számomra több honfoglalás-elmélet. (László Gyula professzor elméletével kapcsolatos vitákra utalok itt.) Legyen szó akár kettős- akár hármas honfoglalásról, úgy vélem, a tudományos vitát nem lehet egy kézlegyintéssel lezárni. Ráadásul itt van nekünk Heribert Illig is a „kitalált középkor” elméletével, melyen úgy rágtam magam át szóról szóra, hogy több elemében kénytelen vagyok hasonló nézeteket vallani, ami leginkább az európai építészet kapcsán jelenik meg.

 

Tehát a következőkben úgy szeretnék India történelmével kapcsolatos főbb korszakokra rámutatni, hogy közben igyekszem párhuzamokat felállítani az Európa és ezen belül magyar történelemmel. No persze, ha Heribert Illignek igaza van, és az a fránya 300 év csak kitalált, akkor már óriási bajban is leszek. De egyáltalán ez kiütközik? Nem tudom előre.

 

India történelmével kapcsolatban „először” az árjákat (indoiráni népek) kell talán megemlíteni. Az „először” kifejezés csak azért érdekes, mert az útikönyvek és egyéb viszonylag egyszerűbb történelmi leírások itt kezdik történelmet, holott csak az egyetemes állam- és jogtörténet – hogy csak saját szakmámra utaljak – már szentel néhány fontosabb korszaknak és jogforrásnak figyelmet.

 

Ha a feltételezések igazak, akkor az i.e. II. évezredben indultak meg az árják az un. andronvói kultúra (http://hu.wikipedia.org/wiki/Andronov%C3%B3i_kult%C3%BAra) földrajzi területéről a földrajzi Európa és India irányába. Az árja „betörés” előtti korszak Indus-völgyi civilizáció történelméről gyakorlatilag biztosat nem vagyok képes fellelni, és a vonatkozó művek is eleve ellentmondásosnak, talányosnak írják le a korszakot. Ha nagyon leegyszerűsítjük a kérdést, a kőbaltás, vadászos-gyűjtögetős kortól ívelhetett egy magasabb fejlettségi szintig. Mondjuk, sokat segíthetne műveltségemen Mohendzsodáro meglátogatása, ez azonban igen bajos, hiszen a mai Pakisztán területére esik. Az azonban biztos, hogy az Indus völgye i.e. VII. évezredtől volt lakott.

Ha igaz az – márpedig miért ne lenne az – hogy a Harappá-kultúra népei hasonló fejlettségű társadalmat építettek ki, mint Mezopotámia és az ókori Egyiptom, akkor nem lehet azt mondani, hogy az árja betörés olyan zökkenőmentes lehetett. Sok forrás esküszik arra, hogy az Indus-völgyi népek a Gangesz irányába, keletre vándoroltak, és hovatovább feladták addigi lakóhelyüket (klímaváltozás, erdők pusztulása, etc. miatt), kultúrájukat, így az árják egy letűnőben lévő civilizációra törtek rá, ám az árja Rigvéda (egyik könyve a hinduk szent szövegeit tartalmazó Védáknak) szövegei alapján azért volt mit kiirtani Mohendzsodáro (jelentése: halottak dombja) területén.

 

Több műben, így saját jogtörténeti tanulmányaim során is dravidáknak hívták India őslakosait, akik az i.e. IV. évezred tájékán telepedtek le, és alkották az Indus-völgyi civilizáció részét. Kérdés az, hogy a dravidák és Mohendzsodáro népei azonosak voltak-e?

Tényként kezelendő az, hogy ez a kultúrkör, és annak civilizációs, társadalmi megjelenései szoros kapcsolatban álltak Mezopotámiával. Sőt, a dravida szó értelmezése leginkább nyelvészetileg ismert, így konkrétan egy nyelvcsaládot építettek fel ezen keresztül. A Wikipédia így ír erről:

 

„A Dravida nyelvcsalád a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Elterjedési területe Dél-Ázsia vidéke. India lakosságának 23%-a a dravida nyelvcsalád valamelyik nyelvét beszéli. Elterjedt Srí Lankán (33% tamil), Pakisztánban (04% brahui), Mauritiuson (6%, tamil, telugu), Szingapúrban (4%, tamil) és Malajziában (2%, tamil). Sokan beszélik a Dél-afrikai Köztársaságban (tamil, malajálam), és Kuvaitban (malajálam). A négy legelterjedtebb dravida nyelv a tamil, telugu, kannada, malajálam India hivatalos nyelvei közé tartozik.”

 

Felteszem, egy ekkora nyelvcsalád mögött akkora népcsoport állhat, mely az egész Indus-völgyi civilizációt felölelhette. A Pallasz Nagylexikon címszava Müller Frigyes, erdélyi szász evangélikus püspök, történészre (1828-1915) hivatkozva közli, hogy India nem árja eredetű embertörzseinek a neve. Számomra furcsa e negatív megközelítés, ám kénytelen vagyok elfogadni. Ha valaki cáfolni tudja, hogy az Indus-völgyi népek nem csupán a dravidák voltak, akkor szívesen tanulok.

 

Visszatérve tehát az árják előtti korszakra, megállapították a kutatók, hogy az i.e. III. évezredben már kialakult az „osztálytagozódás”, habár némiképpen félek minden olyan szakszótól, mely valahol ideológiai tartalmú. Ám mivel nem csak én, hanem nálam sokkal okosabb tudósok is ezen a rendszertanon nőttek fel, jobb híján alkalmazom a régi nomenklatúrákat.

 

Az Indus-völgyi civilizáció fénykorát i.e. 2500 és i.e. 1700 között élte. Ezzel egyidőben alakult ki gyakorlatilag Mezopotámiában mindazon jelentős városállam a sumér-akkád birodalom (i.e. 2400-2200 körül) területén, melyből kiemelkedett idővel az óbabiloni birodalom. Maga Babilon feltételezhetően már az i.e. IV. évezredben létezett, és erre majd egyszer később vissza is térek, hiszen a Gangesz partján álló szent város, Varanasi létrejötte pont ilyen messze nyúlik vissza a történelemben.

 

A talán sokak által ismert babiloni király, Hammurabi király (i.e. 1792 – i.e. 1750) törvénykönyve (törvényoszlopa) a legrégebbi ránk maradt írásos jogforrás. A jogtörténelem ismer korábbi írott normákat, de az a szerencse, hogy 1902-ben De Morgan Szúzában (Irán területén fekszik) megtalálta a sztélét, majd „véletlenül” az a párizsi Louvre-ba került, csak ezzel a „kődarabbal” történt meg. Az akkori társadalmak közös jellemzője, hogy az uralkodó minden esetben valami isteni eredetből következteti le hatalmát, így a társadalmat szabályozó normák összessége is isteni eredetű, a király csak összegyűjti azokat. A törvénykönyv egy számomra meglepően bonyolult társdalom társadalom még meglepőbben részletes szabályozását tartalmazza, mely az élet legapróbb részleteire is kiterjed. Habár a büntető- és magánjogi szabályozás nem különült el, de kitért a kereskedelem, a tulajdon, a család, a házasság, az öröklés, etc. jogviszonyaira, és külön normákat tartalmazott kifejezetten a bíróságkordás kapcsán is. A sumér városállamokban hozott bírói ítéleteket korábban is feljegyezték, sajátos precedensként alkalmazták, ám Hammurabi normagyűjteménye már több volt a precedensjogi gyűjteménynél. Oly annyira, hogy évszázadokkal élte túl a királyt a nevéhez köthető törvénykönyv.

 

Nem lehet tagadni, és nem is érdemes, hogy a normagyűjtemény egy olyan társadalmi rétegződésnek állítja fel a rendkívül szigorú szabályait, mely rétegződése a rabszolgáktól a legmagasabb rétegekig pontosan szabályozta a jogosultságokat, és ennek igen szigorú védelmét is megteremtette a maga szankció-rendszerével.

 

Nos tehát, amikor Hammurabi király hozzávetőlegesen meghalt, az Indus-völgyi civilizáció éppen szétesőben volt, míg az árják folyamatosan győzték le az indiai őshonos népeket, in concreto, a dravidákat. Azt azonban elég nehéz megérteni, hogy ha a Rigvéda a legyőzött törzseket dásza, vagy dászju néven illeti, azok beletartoztak-e a dravida törzsekbe, vagy sem. (És akkor a munda törzsekről még nem is szóltunk, akik szintén őslakosok lehettek.)

 

Megfigyelhető, hogy a babilóniai és egyiptomi birodalmakban világosan kirajzolódik a papság, a földbirtokos arisztokrácia, a szabad emberek, kereskedők, etc, és a rabszolgák elkülönült rétege, azonban a kasztrendszert az árják hozták magukkal Indiába, és így jogi értelemben véve is jelentős különbséget lehet megfigyelni.

 

A Rigvéda, melyet a bevándorló árják hoztak magukkal, szanszkrit nyelvű. Azonban a szent szövegeket csak az i.sz. 12-13. században foglalták írásba, miután India muszlim hódítsa befejeződött – de erről is később. A Rigvéda tehát – mint korábban utaltam rá – a Védák négy fő részének egyike. Az árják teremtették meg tehát azt a védikus kultúrát, melyben 4 fő kaszt alakult ki: a bráhmana, a ksatrija, a vaisja és a súdra. Az első három a papságot, a harcosokat és a földművelőket öleli fel, és az árja népcsoportokat jogosította, míg az utóbbi az őslakosokat egyesítette. Ezen kívül a rabszolgasorban tengődő elemeket a pária (érinthetetlenek) névvel illették.

 

Az árja hódítás a mai Pandzsáb vidéke felől következett be, és az őslakosokat folyamatosan nyomta délre, keletre. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a mai napig a világosabb bőrűek alkotják észak népcsoportjait és a sötétebb bőrűek a déliekét.

 

Az árják tehát hatalmat, társadalmi szerveződést hoztak magukkal, ám írott jogot nem.

 

Az OSZK-ban találtam meg Dr. Büchler Pál főgimnáziumi tanár szanszkrit fordítását Manu törvényei kapcsán, melyet 1915-ben adott ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztálya Budapesten.

 

A „Szerkesztő bevezetése” c. rész érdekessége, hogy a Szakosztály első jogi kiadványa Hammurabi törvénykönyve volt, mely igaz, 1902-ben került elő Szúzából. A világszenzáció 1911-ben került magyar kiadásra, tehát alig telt el 9 év.

 

Manu törvényeit szanszkritból 1794-ben fordították le angolra, majd 1797-ben németre, és így tovább. Habár mindenki úgy szól ezen „törvényekről”, mint India írott jogáról, az „élő jogról”, melyet Anglia érvényben tartott a bennszülöttekre nézve, Manu nevű uralkodójuk nem volt.

 

A dharma, az indiai szent jog a védikus kultúrából, a Védák tanításaiból ered. Manu a Védákban Vivaszvat napisten fia és Jama fivére. Manu a földön él, az emberek királya, míg Jama az első ember, aki meghalt és az elhunyt ősök királya. A hinduista mitológia – az eposz és a puránák – már 14 Manut ismer, 7 múltbelit és 7 jövőbelit, mindegyik egy világkorszak embereinek ősatyja, a hetedik a jelen korszaké. De ez nekem is egy kicsit sok. Legyen elegendő tehát annyi, hogy a felsőbb kinyilatkoztatásokat, mint védikus tanokat kezdték oktatni bizonyos jogi iskolákban. Ezen iskolák végül saját kódexeket adtak ki, melyekből kialakultak a dharma-sutrák. A jogi oktatás privilégiuma a papi kaszté volt, így a bráhminok a szokásjogon alapuló bírói döntéseket is tárgyalták, feldolgozták, majd a vallási téziseken, előírásokon alapuló normákat saját iskolájukra kötelezővé tették.

 

Mit ad isten, az egyik ilyen iskolát pont Manuról nevezték el, és kódexét Manava-dharma-sutra névvel illeték. Az addig prózában írott kódex-szövegeket immáron versbe foglalták, ez lett a dharma-sastra. Mindez a folyamat azonban „csak”, és talán az i.e. 3. évszázadban alakult ki, így Hammurabi és a Manu-törvények között óriási az időbeli elérés.

 

Minden valószínűség szerint az Indus-völgyi civilizáció népeinek is kellett, hogy legyen valami törvénygyűjteménye, talán hasonlóan a sumér városállamokéhoz, vagy a babiloni Hammurabi törvénykönyvhöz, de ezek a múlt homályába vesztek. Az árja betörés a Védák eszméjét, vallását, társadalmi szabályait hozták magukkal, és úgy vélem, a vallásos előírások, kiegészülve a kasztrendszer súlyával, minden írott jogforrás nélkül is működtették a társadalmat.

 

Mindazonáltal, ha tudomásul vesszük a babiloni jog továbbélését a későbbi korok asszír, hettita, egyiptomi jogforrásaiban, akkor feltételeznem kell, hogy az indiai társadalmakra is valamelyest hatni kiellett e szabályozásnak. Ugyanis az ókori kelet társadalmaiban nagyfokú párhuzamokat lehet kimutatni a földtulajdon, közösségi földközösség, földhasználat, patriarchális rabszolgaság, kapcsán. Mindenütt egyezően kimutatható az uralkodótól származtatott földbirtok, a felsőbb rendek, kasztok privilégiumai. Ám India és más területek között speciális eltérés, hogy míg máshol lassanként, de biztosan elkülönülnek a vallási és jogi normák, Indiában ezek együttesen élnek tovább. Valahol ez lehet a mai kor Indiájának társadalmi, vallási gyökeres is.

 

Szívesen foglalkoznék tovább az ókori kelet történelmével, jogtörténetével, ez azonban nyilván keveseket érdekel, és felettébb száraz olvasmány, így annyiban lehet a fentieket összefoglalni, hogy India őstörténelme – ha nehezen is, de – beilleszthető a környező birodalmak korába.

 

Az árják korának „védikus civilizációjának” nevezett korszak államalakulatairól tehát szinte semmit nem tudunk, de a rajputok kapcsán vissza kell majd kanyarodni ide. A történelemtanítás szerint i.e. 500 körül megbomlott ez a valami, és úgy vették át különböző államok, birodalmak, korszakok egymás helyét, hogy területileg nem, de időben átfedés figyelhető meg. E korszakra vonatkozólag két nagy államalakulatról írnak. Magádhá és Kósala, akik természetesen állandó harcban álltak egymással. Mellettük kisebb államok, fejedelemségek léteztek.

 

Amikor Indiában szinte káosz uralkodott, vagy a világ legtökéletesebb nyugalma, ezt nem tudom eldöntetni, Egyiptomban már ássák a Nílust a Vörös tengerrel összekötő csatornát, a föníciai tengerészek már körülhajózták Afrikát, Asszíria megbukott és Új-babilóni Birodalom alakult ki. Gondoljunk bele, ekkor készítették az Istár-kaput (Babilon), mely Berlinben van furcsa módon kiállítva. I.e.525-ben Egyiptom vereséget szenved a perzsáktól, és elveszíti függetlenségét, II. Nabukodonozor babiloni uralkodó i.e. 597-ben elfoglalja Jeruzsálemet és a zsidókat kitelepíti Palesztinából, és i.e. 586-ban babiloni fogságba veti őket. Közben Karthágó vezetésével egyesülnek a föníciai gyarmatok.

 

Valahogy India kimarad a körforgásból, habár kapcsolatokat ápolnak a perzsákkal, egészen addig nem történik az európai történetírás szempontjából jelentős tény, amíg Nagy Sándor i.e. 327-ben a negyvenezres seregével el nem éri az Indust.

 

Alexandrosz – kis túlzással – egyszerűen leradírozta a történelem színpadáról a perzsákat, így azt gondolta, hogy a lendülete kitart, és talán harci hévből kiterjeszti keleti határait. A korszakbeli India, pontosabban az ott elterülő államok valamelyikének határa nem csupán a mai Pakisztánra, hanem a mai Afganisztán területére is kiterjedt, és szomszédos volt a Perzsa Birodalommal. A területen majd egykor az ókori Selyemút vezetett át, egyik jelentős városa volt Taxilia (ma Pakisztán). Taxilia királya behódolt Nagy Sándornak, de Pandzsáb államai nem követték, így a Hüdaszpész folyó melletti csatában kellett Sándornak győznie. Érdekes módon, a legyőzött Pórosz király később Sándor barátja lett. E korszak történetírása nyilván Alexandrosz hadjáratainak pontos, vagy kevésbé pontos feljegyzésén alapul. Azt is tudni lehet, hogy a Gangesz felé vette útját seregével Alexandrosz, mivel Magádhá fejedelemségét is meg kívánta hódítani, de a monszun, a távolság és a fáradtság megfordulásra kényszerítette, így India valójában úgy nem ereszkedett rédre Nagy Sándor előtt, hogy nagy valószínűség szerint nem is tudtak arról, hogy meg kívánják őket hódítani.

 

A Perzsiába visszavezető út legendás, hiszen Sándor hajókat építtetett, így a sereg egyik fele a mai Dzsalpur városától (Bukephala) a Hüdaszpész folyón, míg a másik a folyó mentén gyalog haladt tovább. Ám, Alexandrosz olyan vidékeket keresztezett Indiában, melyek ellenséges területek voltak, így állandó harcban és pusztításban állva érte el az Indus torkolatát. A sereg negyede tehát tengeren folytatta útját innen, míg a sereg nagyja gyalogolhatott keresztül a mai Beludzsisztán (Pakisztán és Afganisztán) sivatagos részén. A legenda, illetve történetírás szerint, a férfiak fele és az összes asszony és gyerek odaveszett. Miután Babilonba visszatért (előtte még Szúzában 10.000 görög és makedón katona és 10.000 perzsa nő kötött házasságot, „Szúzai mennyegző”), nagy terveket szőtt Arábia és India meghódítására, azonban 32 évesen meghalt. Ezzel India egy időre mentesült az idegen hatalmak támadása alól, de tényleg csak egy ideig.

 

Nagy Sándor hadjárata két hatást jelentett: egyrészről a hellenizmusét, mely tagadhatatlanul hatott, másfelől a „makedón-ellenes” mozgalmat. Ugyanis Sándor a legyőzött területeken nem csak hellenisztikus városokat alapított, hanem a provinciák nyakára saját helytartóit ültette, görög helyőrségeket hagyott hátra.

 

Egy Csandragupta nevű személy, akit több helyen egyszerűen kalandornak neveznek, állítólag előbb Nagy Sándorhoz csatlakozott, majd onnan menekülnie kellett, majd Sándor Perzsiába történő visszatérését követően a makedón-ellenes lázongás élére állt, és végül elfoglalta Magádhát. Ügyes lehetett, mivel az egész Gangesz-síkságot uralma alá hajtotta, megalapította a Maurja-dinasztiát, majd i.e. 305-ben a szeleukida uralkodó ellen úgy nyert nagy csatát, hogy frissiben alakított államának határait minden irányban kiterjesztette.

 

A Terebess Ázsia Lexikon így ír róla:

 

„Apja, a nomád maurják vezetője, egy határ menti összecsapásban vesztette életét. Csandra Guptát az anyai nagybátyja egy marhapásztor mellé adta, aki a saját fiaként nevelte fel. A fiú, később egy vadászhoz került, majd egy Kautilja (más néven Csánakja) nevű brahman vásárolta meg, és Taxilában (ma Pakisztán területén) katonai és művészeti neveltetésben részesítette. A legenda szerint találkozott Nagy Sándorral, és aznap éjjel arra ébredt, hogy egyszer még királyi méltóságig viheti. Csánakja tanácsára zsoldosokat toborzott, megszerezte a nép támogatását, és a Bhaddaszala fővezér csapataival vívott véres ütközetben megdöntötte a Nanda-dinasztia egyeduralmát.

 

Kr. e. 325 körül Magadha állam (kb. a mai Bihar) trónjára emelkedett, a Nanda-uralom alapjait végleg megsemmisítette, és jól átgondolt módszerekkel megszabadult ellenségeitől. Kr. e. 323-ban Nagy Sándor meghalt, és két utolsó helytartója is elhagyta Indiát. Így lehetővé vált, hogy Csandra Gupta Pandzsábot is bekebelezze. A következő évben, már Pandzsáb és Magadha uralkodójaként legyőzte Szeleukosz Nikatórt, aki Ázsiában Nagy Sándor örökébe szeretett volna lépni, s így kiterjesztette a birodalom határait Perzsiáig, délen pedig a Vindhja-hegységen túlra. 600 000 fős haderejével lényegileg meghódította egész Indiát.”

 

Nagy Sándor 326 nyarán szaladhatott bele a monszunba, szeptemberben tért vissza a Hüdaszpész folyóhoz, majd egy év elteltével érte el az Indus torkolatát. Ezek szerint amint „látótávolságon kívül” került Alexandrosz, Csandragupta már harcolt a helyőrségek ellen, majd ekkor rohanhatta le Magádhát.

 

Félek tőle, hogy Csandragupta állama nem alapulhatott a jól szervezett közigazgatáson, központi hatalmon, hanem inkább a rettentő nagyságú területen tovább élő fejedelmek helyi hatalmán, és a védikus előírások, a kasztrendszer dogmáin. Terebess Ázsia Lexikonja szerint Csandragupta állandó hadsereget és hivatali szervezetet tartott fent, ám én erősen kételkedek abban, hogy az az államalakulat, mely Nagy Sándor hadjáratában szinte csak a monszunnak köszönhette a katasztrofális vereség elkerülését, néhány éven belül, szinte a semmiből fejlődött fel egy klasszikus perzsa szintre.

 

Létezik egy Arthasásztra c. „kézikönyv”, melynek egyes korai részeit, a király főminiszterének, Kautiljának tulajdonítanak.

 

„Az Artha-sásztra szerzője egy korlátozott méretű birodalomnak a király által gyakorolt központi ellenőrzésével foglalkozik, leírja az állam gazdaságának megszervezését, a miniszterek kiválasztásának, a háború viselésének módját, valamint hogy hogyan kell az adóztatást megszervezni és az adót felosztani. Nagy hangsúlyt helyez a futárok, a besúgók és a kémek hálózatának fontosságára, mely tájékoztatásügyi és rendőri minisztérium hiányában felügyelő testületként szolgált a király számára, és amely elsősorban a külső fenyegetésekre és a belső „másként gondolkodókra” irányította figyelmét.

 

Céljaiban teljesen gyakorlati lévén az Artha-sásztra nyíltan nem filozofál. Implicite azonban tökéletes szkepticizmussal – ha nem cinizmussal – kezeli az emberi természetet és megvesztegethetőséget, és megmutatja azt az utat, ahogyan a király és megbízható szolgái az ilyen emberi gyarlóságokat ki tudják használni.”

 

(Terebess Ázsia Lexikon)

 

Nos, Csandragupta i.e. 321-től uralkodott és 297-ben halt meg dzsainista hitre térve, visszavonulva a világi élettől, így volt ideje államszervezetét kiépíteni. A hatalmat fia, Binduszára vette át, aki az egész Dekkán fennsíkot elfoglalta, majd út is fia követte, aki nem más, mint a történelemben igen jól ismert Asóka király.

 

Így jutunk el az ókori India legfényesebb koráig, mely kapcsán a következő írásomban részletesen kitérek a brahmanizmusra és a buddhizmusra; India jelképére, az oroszlánokra; a szinte sehol sem említett szárnáthi kolostorra, és egy kis újabb jogtörténelemre.

 

 

Don Marcello elfogott egy levelet, és úgy véli, közreadja vagy vita vagy okulás értelmében…

 

“Akik ismernek, azok tudják, ismerik sokak számára furcsának tűnő határozottságomat a „deviza alapú hitelezéssel” kapcsolatban. Nagyon sokat dolgoztam az ügyben, és a végeredmény, pontosabban a jelenlegi jogi álláspont egy kerek egész lett, tanulmány szintű, mely lassan simán megfuttatható lenne egy kisdoktorira is. J

 

A tanulmányt természetesen nem egyedül készítettem, abban nagyon sok ember véleménye és Gergő kollégám igen jelentős munkája benne is van. Nem voltam rest az interneten informálódni az adósok gondolatai, munkálkodása felől, melyből leszűrtem a tapasztalatokat és a jogilag releváns tényeket, érveléseket bizony átvettem. Ugyanígy jártunk el az ügyben népszerűvé váló közgazdászok munkáival is, persze nem minden kritika nélkül.

 

Az ügyvédi kar jelentős része úgy véli, hogy illik szociális alapon megbízást vállalni, ahol szinte csak a költségek térülnek meg, vagy azok nagy része sem. Ezen a gondolatmeneten végigfutván indultam el, és fogadtam el úgy megbízást, hogy a megbízó felé még akkor is csupán minimális díjat számítottam fel, ami a költségeimet fedezi. ez az összes természetesen jelentős teher az ügyfélnek, aki a havi banki törlesztőrészletekkel is bajban van.

 

De, önmagában az a körülmény, hogy az adósok sértve érzik magukat, konkrétan szóvá téve, kirabolti szituációban senyvednek, még akkor sem jogosít fel senkit inkorrekt viselkedésre, amennyiben a pénzintézetek magatartása de facto és de jure jogellenes, etikátlan, összeegyeztethetetlen a jogállami keretekkel.

 

A facebook oldalon szerveződő „önképző kör” legfőbb jellegzetessége, hogy hangot adjon a sérelmeknek, és a jogos vagy jogosnak vélt felháborodásból keletkező feszültségek levezető szelepének az internetes közösségi oldal remekül meg is felel. Ezen túlmenően megfigyelhető, hogy többen igyekeznek tárgyszerű javaslattal, segítséggel előállni, miként tudják az adósok érdekeiket védeni. Ám elhanyagolható kivétellel a „szakmai megnyilatkozók” csak az interneten keringő jogászi és közgazdászi véleményekkel kapcsolatos pro és kontra álláspontokat tükrözik úgy, hogy egy per vitele során a felvetett dilemmákat hasznosítani vajmi kevés sikerrel lehet.

 

Az egész gondolatvilág aköré épül fel, hogy a bankok működése törvénytelen, és felállított „banki termékeik”, pontosabban egyedi kölcsönszerződésekkel kapcsolatos általános szerződéses feltételeik egy csalási magatartást valósítanak meg. Ez rendben is van. Nem csupán a gondolat felvetése, hanem annak sok lényegi eleme pontos. De az egyes kölcsönszerződések érvénytelenségi problémájának megoldásához nem ez az út vezet.

 

Jellemző felvetések az interneten.

 

A)   kilakoltatják X és Y adósokat, menjen mindenki oda segíteni.

B)   a bank nyilvánvalóan csalt és fizessen kártérítést az adósoknak

C)   öngyilkos lett, vagy öngyilkosságot kísérelt meg X és Y adós a banki magatartás miatt

D)   hogyan intézzünk leveleket a bankokhoz, illetve a bank válasza miért elfogadhatatlan

E)   végezetül tárgyalása lesz X és Y adósnak, mindenki menjen oda a bíróságra

 

Természetesen lehetséges más kérdéskör is, de vagy nem jutott hirtelen eszembe, vagy talán nem is lényeges.

 

A)

 

Nos, a „kilakoltatás” egy végrehajtási folyamat logikus következménye, mely során a bírósági végrehajtót nem szubjektív elemek hatják meg, hanem köti a törvény. A végrehajtási eljárás során számos jogorvoslat van, és pont egyik lenne a végrehajtás megszüntetési, vagy korlátozási per.

 

A Polgári Perrendtartás így szól:

 

366. § Ha a végrehajtás megszüntetésére, illetőleg korlátozására a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 41. vagy 56. §-a szerint a bírósági végrehajtási eljárás keretében nincs lehetőség, az az adós, aki a végrehajtást sérelmesnek tartja, végrehajtás megszüntetési, illetőleg korlátozási pert indíthat a végrehajtást kérő ellen.

 

369. § A végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és a vele egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt pert akkor lehet indítani, ha

a) a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre,

b) a követelés egészen, illetőleg részben megszűnt,

c) a végrehajtást kérő a teljesítésre halasztást adott, és az időtartama nem járt le,

d) az adós a követeléssel szemben beszámítható követelést kíván érvényesíteni.

 

370. § A végrehajtás megszüntetési és korlátozási perben eljáró bíróság az ügyben a végrehajtást felfüggesztheti.

 

370/A. § (1) A bíróság a végrehajtás megszüntetési és korlátozási perben soron kívül jár el, a tárgyalást legkésőbb a keresetlevél benyújtásától számított 15. napra tűzi ki. A perben szünetelésnek nincs helye.

 

Egy ilyen perben nyilvánvaló, hogy a szerződés érvénytelenségét az alábbi szabályok alapján kell megvizsgálni. Az érvénytelenség (semmisség) kapcsán a bíróságnak eleve hivatalból kell eljárni, és a felek kérelméhez e körben sem első fokú eljárásban, sem  jogorvoslati eljárásban nincsen kötve.

Ptk. 209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.

(2) A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát.

 

(4) Az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető.

(5) A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek.

(6) 239 Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.

 

Ptk. 209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.

 

A fenti törvényhely kapcsán a megyei bíróságok, pontosabban jelen pillanatban törvényszékeknek nevezett bíróságok járhatnak el hatáskörükben. Ha azonban valaki azt a dilemmát veti fel, hogy a végrehajtási perben hatáskörrel eljáró helyi bíróság, vagy utóbbi esetben a törvényszék hatásköre erősebb, az alábbi eseti döntés indokolását szeretném idézni.

 

(Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság P.21.019/2011. végzése)

A felperes képviseletében a jogi képviselő 2011. december nyújtott be keresetlevelet a Győr-Moson-Sopron Megyei Bírósághoz, amelyben az alperessel kötött kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének megállapítását és a felperessel szemben indult végrehajtási eljárás felfüggesztését  kérte. A keresetlevél hivatkozása szerint a peres felek között 2009. június 24. napján létrejött xxxxxxxxxxx számú kölcsönszerződésre vonatkozó egyoldalú tartozáselismerő és kötelezettség-vállaló nyilatkozatot foglaltak 2009. június 24. napján xxxxxxxxxx számon közjegyzői okiratba. A közjegyzői okiratba foglalt követelést a közjegyző végrehajtási záradékkal látta el. A végrehajtási záradékkal ellátott közjegyzői okirat alapján indult végrehajtási eljárás a felperes ellen. A felperes keresetében kérte megállapítani, hogy a peres felek közötti kölcsönszerződés I.,IIII2.,IV.2., V.3., V.5., V.6., V.7., VI.1 pontjai tisztességtelen szerződéses feltételek A felperes hivatkozott a kölcsönszerződés alapján kiállított közjegyzői okiratnak a kölcsönszerződés megjelölt pontjainak érvénytelenségére, továbbá a közjegyzői okirat 6. oldalának 4. bekezdése tisztességtelenségére, és a Vht. rendelkezéseibe ütközésére is. A felperes hivatkozása szerint a kiállított közjegyzői okirat nem tekinthető közokiratnak. A felperes hivatkozása szerint végrehajtás megszüntetésére irányuló követelést a megyei bírósági hatáskör miatt nem tudott előterjeszteni. A felperes kérte a végrehajtást záradékkal ellátott közjegyzői okirat alapján a végrehajtási eljárás  felfüggesztését.

A Pp.369. § a, pontja szerint a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és a vele egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt pert akkor lehet indítani, ha a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre.

A Pp. perindítás időpontjában hatályos 367. §-a szerint a végrehajtás megszüntetési, illetőleg korlátozási perre kizárólag az a bíróság illetékes, amely a végrehajtási eljárást elrendelte; ha pedig a végrehajtási eljárást a megyei bíróság vagy a munkaügyi bíróság, illetve a közjegyző rendelte el, kizárólag az adós lakóhelye szerinti helyi bíróság illetékes. A Pp. 41. § (1) bekezdése szerint vagyonjogi ügyek tekintetében a felek a felmerült jogvitájukra vagy a meghatározott jogviszonyból eredő jövőbeli jogvitájuk esetére – törvényeltérő rendelkezése hiányában – kiköthetik valamely bíróság illetékességét (alávetés). A (2) bekezdés szerint nincs helye illetékességi kikötésnek olyan ügyekben, amelyekre a törvény valamely bíróság kizárólagos illetékességét állapítja meg.

A bíróság álláspontja szerint a felperesi kereset a peres felek közötti kölcsönszerződés egyes szerződési rendelkezései tisztességtelenségének és az ezen kölcsönszerződés alapján készült közjegyzői okirat ugyanezen pontjai tisztességtelenségének megállapítására irányul azzal, hogy a közjegyzői okirat közokirati minőségét is vitatja. A végrehajtási záradékkal ellátott közjegyzői okirat alapján végrehajtási eljárás is indult, amelynek felperes a felfüggesztését kéri. Felperes kereseti követelése tartalma szerint nem egyéb, mint olyan kereset, amely a végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján megindult végrehajtási eljárásban a végrehajtani kívánt követelés alapjául szolgáló kölcsönszerződés részbeni érvénytelenségére hivatkozik.

Felperes arra hivatkozik, hogy a kölcsönszerződés egyes pontjai tisztességtelen rendelkezéseket tartalmaznak, a közjegyzői okirat nem is a jogszabályoznak megfelelően lett kiállítva, vagyis a végrehajtani kívánt követelés a kölcsönszerződés teljes tartalma szerint érvényesen nem jött létre. Felperes keresetével tehát végrehajtás megszüntetésére (illetve egyes rendelkezések tisztességtelensége esetén) korlátozására irányuló kereseti követelést érvényesít.

A felperes hivatkozása téves a megyei bírósági hatáskört illetően; a Pp. 367. §-a szerinti rendelkezés – mint a végrehajtás megszüntetésere, illetve korlátozására irányuló perekre vonatkozó speciális rendelkezés – nem csak illetékességi, hanem hatásköri kizárólagosságot is meghatároz. A rendelkezés kizárólagos hatáskörre vonatkozó szabálya a helyi bíróság megjelölése, a kizárólagos illetékességre vonatkozó szabálya az adós lakóhelye szerinti bíróság megjelölése. A felperes által hivatkozott – a kölcsönszerződés VIII.10. pontjában megjelölt – alávetéses illetékesség nem alkalmazható, egyrészt mert a felperes végrehajtási pert indított, amely nem minősül e rendelkezés szempontjából vagyonjogi pernek, másrészt a Pp. az eljárásra kizárólagos illetékességet határoz meg (az adós lakóhelye szerinti bíróság illetékességét).

A bíróság megjegyzi, hogy a felperes által kért végrehájtás irányuló kérelem felfüggesztésére irányuló kérelem is kizárólag vagy a végrehajtási eljárás során, vagy végrehajtási perek esetében bírálható el.

Tehát úgy vélem, hogy az adósi tömegek összegyűlése és lincselése helyett „csak” alkalmazni kellene a jogszabályokat. Megjegyzendő azonban, hogy nagyon sok végrehajtási ügyben az adós olyan pozícióból vág neki az ügynek, hogy nem a CHF – HUF árfolyam probléma okozta a sorsát, hanem a felvett milliós hitel törlesztése kapcsán már a 4-5. hónapban beszüntette a törlesztést.

 

Azaz nem minden végrehajtás alá vont adós lesz sértett, és nem egyértelmű, hogy hol és kinél lehet meghúzni a morális határvonalat. Ezt csak esetenként lehet megítélni, így mindennemű törekvés, mely a sértetti csoportokat tágra nyitja, téves, megalapozatlan és végtére is káros.

 

 

B)

 

Az interneten számos érvelést, vagy érvelés töredéket lehet olvasni, mely szerint a bankok a megkötött kölcsönszerződésekkel ok-okozati összefüggésben fizessenek az adósoknak kártérítést. Ez sem korábban, sem most nem értem. A kölcsönszerződések érvényessége, érvénytelensége viszonylag könnyebben megítélhető jogkérdés. Ha mondjuk a szerződés semmisségét a bíróság kimondja, akkor orvosolni kell a semmisséget:

 

Ptk. 237. § (1) Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.

 

(2) Ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.

 

Ptk. 238. § (1) Érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítása esetén a szerződő felek a szerződésszegésért úgy felelnek, mintha a szerződés kezdettől fogva érvényes lett volna.

(2) Aki érvénytelen szerződés fennálltában jóhiszeműen bízott, a felektől a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti; ha azonban az érvénytelenség az egyik fél magatartására vezethető vissza, a bíróság a másik fél marasztalását mellőzi. Ha a felek valamelyike a harmadik személlyel szemben rosszhiszemű volt, teljes kártérítéssel tartozik akkor is, ha az érvénytelenség nem az ő magatartására vezethető vissza. Ezt a kártérítést a bíróság a szerződés teljes vagy részleges hatályban tartása útján is nyújthatja.

 

Ptk. 239. § (1) A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. Jogszabály ettől eltérően rendelkezhet.

(2) Fogyasztói szerződés részbeni érvénytelenség esetén csak akkor dől meg, ha a szerződés az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető.

 

Azt gondolom, hogy az eredeti állapot visszaállítása, vagy a szerződés érvényessé nyilvánítása körében lehetséges reparálni a sérelmeket. A jogérvényesítéssel kapcsolatos adósi költségeket a perköltség körében kell mérlegelni. De az elég merész érvelés, hogy a jogérvényesítés során valaki egészségi károsodást szenvedett és ebből eredő nem vagyoni kárainak megtérítését követeli. Erre kell azt mondanom, hogy a jog megilleti, csak sikerüljön bizonyítani az összes tényállási elemet (jogellenes, felróható magatartás, okozatosság, kár bekövetkezte, kár összegszerűsége)

 

Ha az emberek az interneten és más közösségekben arra fűtik egymást, hogy majd a bank ilyen jellegű kártérítést fizet, az megint csak elveszi a figyelmet a lényegről és mellékvágányra vezet.

 

C)

 

A lelki folyamatok és a szorult adósi pozíció közötti okozati összefüggést nem érdemes vitatni. De az öngyilkossági szándék nem kifejezetten a banki magatartásra vezethető vissza, az önmagában kapcsolódik az alany genetikai, lelki beállítottságához, életviteléhez, alkatához, és még nagyon sok mindenhez. Az egyéni tragédia borzalmas, de ezt nem tűzhetik ki zászlójukra a „devizahiteles megmentő csoportok”. Ugyanis egyáltalán nincsen jogi vetülete, értelme, és tudatos csúsztatás jellege miatt inkább visszatetszést kelt. Pláne nem elmondható, hogy ezzel bérmelyik perben érvelni lehetne, így tehát jogi hasznot sem hajt.

 

D)

 

A bankkal való levelezés hasznos, de nem szabad lesüllyednie a húsvéti levelezés szintjére. Elsőként tudni kell, hogy a banki ügyintéző, aki válaszol, nem csupán képzetlen a témában, hanem utasítással is ellátott, előre gyártott toposzokkal rendelkezik.

 

A parttalan levelezésből sajnos nem nyerhető bizonyíték. Ellenben a perben a bank köteles jognyilatkozatot tenni, melyet a bíróság értékel. Ám itt azonban szögezzünk le bizonyos alapelveket:

 

Pp.2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.

 

Habár rossz megfogalmazás, nem is szeretem, de a bíróság tényleg nem nyomozó hatóság. A per lényege a felek közötti jogvita, melyet jogszabályi keretek között lehet csak értelmezni.

 

3. § (1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.

(2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

(3) A jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a feleket terheli. A bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve a bizonyítási indítvány elkésett voltának jogkövetkezményei, valamint a bizonyítás esetleges sikertelensége törvény eltérő rendelkezése hiányában a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.

(4) A bíróság a bizonyítási indítványhoz, illetve a bizonyítást elrendelő határozatához nincs kötve. A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. A bíróság a bizonyítás elrendelését mellőzni köteles, ha a bizonyítási indítványt a fél neki felróható okból elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjeszti elő, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezik.

 

A „deviza hiteles csoportok” igyekeznek megkapaszkodni valami számukra tetszetős, ám a jogvita szempontjából teljesen, vagy részlegesen irreleváns okfejtésben. Ezt olyan intenzitással erőltetik, hogy a lényegi kérdésekre már nem marad hely és idő. A parttalanná váló okfejtés felesleges, de nézzük meg közelebbről a kérdést:

 

Ha a bíróság előtti per arról szól, hogy a kölcsönszerződés részben, vagy egészben érvénytelen, a fogyasztói szerződés maradhat-e részben érvénytelen, vagy egészében dől meg, akkor a jogvita során az érvénytelenség következményeit kell orvosolni.

 

A bíróság e körben majd dönt, hogy akkor hogyan kelljen visszafizetni a kölcsönt. E körben a feleket nyilatkoztatni köteles. Minden valószínűséggel a tartozást forintban kell visszafizetni, szóba sem kerül majd CHF és EUR, nem lesz értelmezhető az árfolyamkockázat, etc. Ha ez így van, akkor vajon a perben milyen kereseti kérelemhez köthető, mi értelmet nyerhet az, hogy a banki (csalárd) működés során a pénzintézet milyen „devizacserét” hajtott végre? És hol lesz relevanciája a banki adózásnak? E sort lehetne folytatni.

 

E)

 

Nagyszerű, hogy a tárgyalótermekbe hallgatóságot gyűjtenek, de nem lenne egyszerűbb megoldás, ha mindenki a saját ügyében járna el inkább? Ráadásul a panaszkodás helyett?

 

Ami engem a fenti sorok megírására indított:

 

Tegnap visszaadtam egy megbízást egy ügyfélnek, aki rám akarta erőltetni mindazt a gondolathalmazt, melyet nem fogadhatok el, annak beépítési a keresetbe ellentétes az Ütv. rendelkezésével, az kamarai etikai előírásokkal. Dolgoztam az ügyön igen jelentős időt, és nagyon úgy néz ki, hogy hasztalan. erősen elgondolkodtam az egészen az éjszaka, és arra jutottam, nincsen értelme segítő kezet nyújtani ebben az országban senkinek.

 

Ha az a jó ügyvéd, jó politikus, jó orvos vagy mérnök, aki azt mondja, amit a megbízó hallani szeretne, akkor én rossz ügyvéd leszek, és megtartom magamnak véleményemet. De ilyen körülmények között, ilyen mentális, morális helyzetben inkább megmaradok a családomnak, és a tisztességes ügyfeleimnek. Majd időnként közzéteszek egy tanulmányt, de kénytelen vagyok megfelelő rezignáltsággal és távolságtartással szemlélni az eseményeket. Minden felnőtt állampolgár a maga sorsának kovácsa. Hát kérem, tessék addig verni a vasat, amíg ki nem hűl…”

A blog legutóbbi frissítését követően rászálltak a robotok az oldalra, és két nap alatt százával érkeztek a spam-ek. Ezt szinte lehetetlen kezelni, így szükségessé vált, hogy csak regisztrációt követően lehessen hozzászólni. Ez sajnos némi kellemetlenséget okoz, ám úgy gondolom, hogy mégis megéri. Ha másért nem, azért, hogy ne menjen el a kedvem az egésztől. Köszönöm mindenkinek a megértést!

 

Don Marcello

Vendéglátóm már az utazás szervezésekor meghagyta, vigyek magammal olyan ruhát, melyet azonnal a kukába dobok, ha vége van a Színek Ünnepének (Happy Holi), ami a tavasz eljövetelének nagyon nagy örömünnepe. Kicsit olyan, mint a mi Húsvétunk. Itt is isznak és ökörködnek az emberek. A szokás szerint mindenki magához vesz valami porfestéket, vízzel már bekevert még több festéket, avagy flakonos festéket és merő szeretetből graffitit fest felebarátja testére.

 

Én már reggel úgy álltam a kertben, mint egy lecsúszott, posz-alkoholista szobafestő-mázoló segéd, hiszen otthonról tényleg a kimosott festős ruhámat vittem magammal. Vártuk a csengőt. Én nem mertem ajtót nyitni, mert barátom már a cégtől úgy jött haza előző nap este, mint akire rádőlt a Brico-Store festékes állványa.

 

Megjöttek a vendégek. A házvezetőnő muszlim, a sofőr hindu, a titkárnő indiai keresztény, így nekünk már csak Buddha maradt. Itt jutott eszembe Bödöcs Tibi elbeszélése a magát Buddhára ivó helybéliről. Mi stílusos vagány magyarok vagyunk, szórtuk a festéket, kentük egymásra, de a hindu sofőr volt a nyerő, aki valamilyen virágvázába bekevert lila festékét nagy boldogan öntötte be a nyakamba, de olyan akkurátusan, mintha vizsgázott volna belőle már. Hja, nem ez lehetett az első Holi az életében.

 

http://en.wikipedia.org/wiki/Holi

 

A kedélyes festékszórást – komolyan szólva – baráti, meleg ölelés zárja. Illetve kölcsönös süteménykínálgatás. Vendéglátóm bontott egy Bock villányit, melytől indiai barátaink elég furcsán kacsintottak egymásra, nekem is a fejembe szállt. Jót beszélgettünk, kölcsönös fényképezgetés – bocsánatot kérek, hogy magunkat nem teszem fel a netre, de nem szokásom – majd egy kiadós séta a házak között. A gyerekek az emeletekről vízzel teli ballonokat dobáltak ránk nagy röhögés közepette, de ez nem bántott senkit, nevettünk mi is.

 

Amikor hazaértünk, megpróbáltuk lemosni magunkról a festéket, de nem lett tökéletes az eredmény. A hajunkból két hét elteltével tűnt el a lila és a bordó, és ezt még meg is értem, de azt, hogy a lila festék hogyan hagyott nyomot 10 napig az alsógatyámban, az már tényleg sci-fi téma lehet.

 

Nagyon tartottam az őrülettől, ám roppantul jól éreztem magam. A soha nem látott helyiek nagyon aranyosak, kedvesek voltak, jó érzés volt velük lenni.

Mosakodást követően egy késői ebédet tartottunk, mely során már másodszor ettem olyan erős chili adagot, mely hétfejű tűzokádó sárkányt csinált belőlem. Idehaza nem szerettem a csípőset, de az utóbbi időben megkedveltem és egyre bátrabban nyúltam a korábban félt anyagokhoz. Ám minden előkészület, edzés ellenére az indiai konyha számomra annyira erős volt, hogy a végén ki is készült tőle az epém. Ettől függetlenül az ételek remekek voltak.

 

Idehaza az orvos, aki beoltott minket, felírta egy recept hátuljára, hogy mik a védekezési sorrendek:

 

1.)   Igyak meg minden étkezés előtt egy felest, mondjuk egy single malt whiskyt. Ennyire okos orvossal még soha nem találkoztam. Barátom füstös cuccát meg is ittuk rendben.

2.)   Ha nem használ a whisky, akkor van egy speciális széntabletta, azzal kell élni.

3.)   Ha a szén sem segít, akkor vagy egy pirula, melyből egy ízben kettőt kell bevenni.

4.)   Ha az 1-3.) pontok nem segítenek, akkor nincsen mit tenni…

 

Én szerencsére csak a 2. pontig jutottam el, melyből az első annyira kedvemre volt, hogy kicsit mindig fájt a hasam, de a chili miatt két napig sorra került a szén is. De az étkezésről majd talán később…