KÚRIA

1055 Budapest, Markó u. 16.

 

Dr. Darák Péter

Elnök úr részére

Elnö[email protected]

  

Tisztelt Elnök Úr!

  

Emlékezetem szerint nem kaptam választ a mai napig Öntől, sem mástól, azon feltett kérdésemre, hogyan született meg a 6/2013. PJE határozat. A levelem kelte 2016. április 18., a Kúria főtitkára részére pedig másnap küldtem ismételt levelet. Ő sem válaszolt.

 

Annak szomorú ténye, hogy egy ügyvéd levelére a Kúria egyszerűen nem válaszol, megingathatja a bíróságokba vetett bizalom elvárt intézményét. Ugyancsak megingatja ezt a bizalmat az a tény, hogy a Kúria ugyancsak egy PJE határozat előkészítő szakvéleményeit nem adja ki jogerős bírósági ítélet ellenére.

 

Mivel a 2017-es év első hónapja azt a tapasztalatot hozta magával, hogy az egyes „devizás” kötelmi jogi jogvitákban a bankok semmilyen másodlagos tényállítás megtételére nem képesek, csak a 6/2013. PJE határozat tényállításait mantrázzák, felvetődött a kérdés, vajon ennek mi lehet az oka? Hogyan lehet egy perbeli tényállítást, tényvitatást kicserélni egy jogegységi határozattal? Szerintem csak úgy, ha a bankok teljesen magabiztosak abban, hogy a felperesi tényállításokat azért nem fogadhatja el a bíróság valónak, mert „a Kúria 6/2013. PJE határozata egyszer már kimondta, hogy ezek a kölcsönszerződések nem jóerkölcsbe ütközők, illetve hogy az volt a fogyasztók akarata, hogy…”

 

Valahogy nem stimmelnek a dolgok. Nem kívánok összeesküvés elméleteket gyártani, de jogállami mércével mérve a dolgokat, sokkal egyszerűbb lett volna a dolog, ha a Kúria kiad minden szakmai anyagot.

 

Ugyanis 2012. őszén megtisztelték a fogyasztókat képviselő ügyvédeket is azzal, hogy szakmai észrevételeket vártak tőlünk. Jómagam nagy elánnal vetettem bele magamat a munkába, mert azt hittem, érdekel valakit jogi álláspontom.

 

De ne szaladjunk ennyire előre. Tekintsük át röviden, mi is az a jogegységi eljárás, és az annak alapján megszülető határozat:

 

Jelen szakmai álláspontomat tükröző munka nem kíván kiterjedni annak bemutatására, a jogegységi eljárásokat milyen törvényhozói aktus teremtette meg, és milyen okból. Hiszen adott egy aktuális törvényi szabályozás – melyet ugyan kritika tárgyává lehet és kell is tenni – mely normát alkalmazni kell.

 

Van ugye egy gránitszilárdságú Alaptörvényünk, mely jogtudományi szemmel vizsgálva nem képes az alkotmányosság próbáját kiállni, ám normatív jelleggel bír. Márpedig a jogegységi határozatok bíróságokra kötelező erejét az Alaptörvény rögzíti. Nyilván feltételezi, hogy egy jogegységi határozat – akár megszületésének jogi körülményei, akár tartalma szerint – megfelel a jogalkotó akaratának, a jog társadalmi rendeltetésének és azon jogelméleti követelményeknek, melyet a régi, klasszikus Alkotmánybíróság kidolgozott a láthatatlan Alkotmány fogalma kapcsán.

 

Alaptörvény 25. cikk

 (3) A Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.

 

Tudomásul kell venni, a jelenlegi jogalkotói akarat nem minden esetben fedi le azon jogfilozófiai alapelveket, melyeket súlyozottan oktattak az ELTE jogi karán a rendszerváltást követően. El nem vitatható axióma az, hogy egy jogi norma megalkotása, ha az nem a jogállamisággal összeegyeztethető célból, okból valósul meg, nem fogja kiállni az alkotmányosság próbáját. A hatalmi elit ezzel kapcsolatos törekvései és tettei nem képezik írásom tárgyát, csak arra szeretnék utalni, a normatív gondolkodás mögé el lehet bújtatni bármilyen tisztességtelenséget, majd azt le lehet takarni a bírói talárral is.

 

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény így rendelkezik:

 

24. § (1) A Kúria

a) elbírálja – törvényben meghatározott ügyekben – a törvényszék, továbbá az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot,

b) elbírálja a felülvizsgálati kérelmet,

c) a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz,

 

25. § A Kúria az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, joggyakorlat-elemzést folytat jogerősen befejezett ügyekben, valamint elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé.

 

30. § (1) A bírósági joggyakorlat-elemző csoport a vizsgálat eredményéről összefoglaló véleményt készít. Az elkészült összefoglaló véleményt a Kúria tárgykör szerint illetékes kollégiuma megvitatja, és egyetértése esetén annak megállapításait a csoport vezetője a Kúria honlapján közzéteszi. Ezzel egyidejűleg a teljes összefoglaló véleményt a csoport elnöke a bíróságok központi intranetes honlapján (a továbbiakban: intranet) is közzéteszi.

(2) Ha annak feltételei fennállnak, az (1) bekezdés szerinti összefoglaló vélemény alapján a Kúria kollégiumvezetője jogegységi eljárást indítványozhat, vagy jogalkotás kezdeményezése érdekében a Kúria elnökén keresztül az OBH elnökéhez fordulhat.

 

32. § (1)Jogegységi eljárásnak van helye, ha

a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy

b) a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria másik ítélkező tanácsának elvi bírósági határozatként közzétett határozatától vagy közzétett elvi bírósági döntéstől.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Kúria tanácsa a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását felfüggeszti.

 

33. § (2) A jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványban az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri a jogegységi tanács határozatának meghozatalát, és a 32. § (1) bekezdés b) pontjában említett esetben javaslatot kell tennie a jogkérdés mikénti eldöntésére. Az indítványhoz mellékelni kell az indítvánnyal érintett bírósági határozatok kiadmányát.

 

40. § (1) Az indítvány alapján – a 39. §-ban foglalt kivétellel – a jogegységi tanács jogegységi határozatot vagy a határozathozatalt mellőző végzést hoz. A határozatot vagy a végzést a jogegységi tanács elnöke a jogegységi tanács ülését követő 15 napon belül megküldi az indítvány előterjesztője és – ha az indítványozó nem a legfőbb ügyész volt – a legfőbb ügyész részére is.

(2) A jogegységi indítványnak helyt adó határozat rendelkező része tartalmazza a jogegységi eljárás tárgyául szolgáló, illetve azzal szorosan összefüggő elvi kérdésben adott iránymutatást.

(3) A jogegységi tanács az indítványnak nem ad helyt és a jogegységi határozat meghozatalát mellőzi, ha jogegységi határozat meghozatala nem szükséges.

(4) A jogegységi határozat és a határozathozatalt mellőző végzés indokolása tartalmazza, hogy a jogegységi indítványt ki terjesztette elő, az indítvány mire irányult, és mely bírósági határozatokat érint. Ismerteti az elbírálandó elvi kérdésben kialakult eltérő álláspontokat, szükség esetén az indítvánnyal érintett bírósági határozatokban megállapított tényállás lényegét, helyt adó határozat esetében számot ad a rendelkező részben adott iránymutatás indokairól, a határozathozatalt mellőző végzés indokolása esetében annak okáról.

 

A Kúria Polgári Kollégiuma a kollégiumvezető indítványa alapján, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 34. § (4) bekezdés b) pontja alapján jogegységi tanácsként eljárva a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdések tárgyában a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében meghozta a 6/2013. PJE határozatát. Mindez történt 2013. december 16. napján.

 

A lényeget kiemeltem a normák szövegében. A Kúria valóban felmerülő elvi kérdésekben alkothat jogegységi döntést. Ha ilyen elvi kérdések nem merülnek fel, avagy az ítélkezési gyakorlat nem mutat fel jelentős szórást, akkor nincsen helye jogállami mércével mérve jogegységi határozatoknak.

 

A Bszi. 25.§-a kifejezetten utal a jogelemző csoportok munkájára. „Jogelemezni” jogerősen befejezett ügyek alapján lehetséges. Minden más kizárt. Ha a jogelemző csoport befejezte a munkáját, akkor a Bszi. 30.§ alapján összefoglalja a véleményét, és a Kúria azt közzéteszi. A Kúria Polgári Kollégiumának vezető eme jogelemző munka alapján indítványozhatja a jogegységi eljárást.

 

Ön így nyilatkozott a sajtóban:

 

    „Budapest, 2012. április 9., hétfő (MTI) – A Kúria elsősorban magas színvonalú, meggyőző szakmai munkájával és nyitottságával biztosíthatja a jogegységet, nem pedig az alsóbb fokú bíróságra formálisan kötelező jogi aktusokkal. Ezt a célt szolgálják a legfelsőbb bírói fórumon létrejött jogelemző csoportok, amelyek egy-egy jogterület ítélkezési gyakorlatának legégetőbb problémáit igyekeznek tisztázni – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az MTI-nek.

   

A nemrég megalakult öt elemző csoport munkájában kúriai bírák mellett alsóbb fokú bíróságok bírái, más jogászi szakmák, illetve az egyetemi-tudományos szféra képviselői is részt vesznek. A közigazgatási bíráskodás területén a 2013. elején felálló közigazgatásimunkaügyi bíróságok eljárási rendje, a büntetőjogi szakágban a felsőbb bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlata, a polgári jog területén a banki hitelezéssel kapcsolatos általános szerződési feltételek, a munkajogban a rokkantnyugdíjazás feltételei és a szakértői bizonyítás áll a vizsgálatok központjában, az ötödik csoport a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos közigazgatási és polgári jog határán álló perek sajátosságait tekinti át – fejtette ki Darák Péter.   

 

A témákat a Kúria kollégiumvezetői választották elsősorban az alapján, hogy hol vannak, vagy várhatóak a mindennapi ítélkezési munkában a társadalom nagyobb csoportjaira, vagy jelentős gazdasági érdekekre közvetlen hatást gyakorló jogviták, amelyeknél még kellően körül nem járt elméleti előkérdések várnak tisztázásra. A csoportok fél-egy évet kaptak feladatuk elvégzésére. Az alsóbb fokú bíróságokra az elemzések eredménye nem kötelező, nyilván csak akkor fogják beépíteni az ítéleteikbe, ha magas szakmai színvonalú, meggyőző és használható segítséget, támadhatatlan jogi érvkészleteket kapnak a konkrét ügyek eldöntéséhez – fejtette ki az elnök.”   

http://www.lb.hu/sites/default/files/sajto/mti_interju_dp.pdf

 

A Kúria honlapján közzétette 2012 óta a joggyakorlat elemző csoportok összefoglaló véleményeit. Ezekből az alábbi egy érintheti témámat:

 

2012. december 12.

„A fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége megítélése” tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye

http://www.kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_osszefoglalo_velemeny.pdf

 

Ugyanis a Kúria honlapján és sehol máshol az interneten nem elérhető összefoglaló vélemény, mely megalapozta volna a 6/2013. PJE határozatot.

 

Ismert a közvélemény előtt, hogy egy magánszemély kénytelen volt pert indítani a Kúriával szemben annak érdekében, hogy a Kúria adja ki a PJE határozatot megelőző szakmai anyagokat. A Kúria eldöntötte, nem adja ki az anyagot, és erre jogerős ítélet sem kötelezheti, ugyanis a pervesztes szervezet törvényes képviselője úgy döntött, saját maga szervezetéhez intéz felülvizsgálati kérelmet. Jogállamban ilyen igen nehezen fordulhatna elő.

 

Ám engem nem érdekel az, hogy esetlegesen a bankok mit írtak, vagy mit nem. Sokkal jobban érdekelne az a szakmai anyag, mely minden más esetben pedánsan megtalálható a Kúria honlapján, és a jogalkalmazókat bizony alappal segíti az értelmezésben.

 

Az azonban egyre inkább, hogy a jogegységi határozat valóban elvi kérdéseket, jogkérdéseket tisztáz, avagy szépen tényállításokat csomagol be tudatosan a PJE formájába, és teszi az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése alapján kötelezővé az alsóbb fokú bíróságok számára. Ehhez meg kell nézni a PJE határozat szövegezését.

 

Induljunk ki abból, hogy amennyiben a Kúria nem tette közzé a jogelemző csoport összefoglaló véleményét, ilyen csoport nem is alakult meg, nem is készített semmilyen összefoglaló véleményt, és a Polgári Kollégium vezetője tudatosan megszegte a Bszi. 30.§ (2) bekezdését. Nem volt helye jogegységi döntésnek.

 

De nézzük az egyes tényállításokat, melyek sem nem jogkérdések, sem nem elvi kérdések. Hacsak a Kúria nem tekinti elvi kérdésnek azt, hogy igaza csak a bankoknak lehet, és ezért kell titkolni azokat a tanulmányokat…

 

1. A deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések (a továbbiakban: deviza alapú kölcsönszerződések) devizaszerződések. A felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait: a forint gyengülése az adós fizetési terhének növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezi.

 

Ez még nem is az indokolás, hanem a „rendelkező rész”, mely konkrétan deklarálja azt, hogy a felek hogyan, milyen tartalommal határozták meg kötelmeiket. De ezt a Kúria honnan tudta, ha 2013. őszén nem voltak jogerős ítéletek, nem volt jogelemző csoport, nem volt semmi. Ugyanis 2013. őszén nem voltak olyan polgári perek, ahogy a felperesek tömegével tettek volna a keresetlevelek részeként tényállításokat. A blanketta keresetek ezrével indítottak úgy: „a felperes F/1. sz. alatt csatolja a felek között létrejött kölcsönszerződést…”

 

Minden peremben idézem dr. Haupt Egon tanácselnök úr alábbi indokolását, mely pontosan, jogtudományos igénnyel különíti el a szerződés és az okirat fogalmát:

 

 “A jogalap nélküli gazdagodás kisegítő (kötelemfakasztó) tényállás azon esetekre, melyeket a jogalkotó a valóság sokszínűsége folytán számba nem vehetett, s ezért a magánjog valamely tételes szabálya a magánjogi jogalap nélküli vagyonmozgás visszarendezésére, az ilyen vagyon elvonására megoldást nem ad. A jogalap nélküli gazdagodás leggyakoribb esete a tartozatlan fizetés abból származóan, hogy a felek között nem jött létre szerződés, avagy létrejött (és érvényes), de a szerződő fél a kikötöttnél többet szolgáltatott.

 

A szerződés léte körében nem a felek akarata, hanem akaratnyilatkozata (jogügylete) vizsgálandó, az, hogy a hatályosult ajánlat (egyoldalú, címzett jogügylet, mely a megkötendő szerződés legalább lényeges tartalmát magában foglalja) és hatályosult elfogadás (egyoldalú, az ajánlattevőhöz címzett jogügylet, mely az ajánlatban foglaltakkal való teljes egyetértést fejez ki) által szerződés létrejött-e (Ptk. 207.§ (1) bekezdés, 211-214.§, 205.§ (1) és (2) bekezdés). Szerződés, mint kétoldalú jogügylet léte consensust mutat, ezért az akarat valaminő hiánya vizsgálandó erre vonatkozó és alkalmas hivatkozás esetén (akarathibák, mint érvénytelenségi okcsoport).

 

A felperes szóbeli szerződést állít. Szerződés szóban akkor jön létre, ha az ahhoz szükséges nyilatkozatok szóban hangzottak el, a szóbeli elfogadó nyilatkozat hatályosulásával a szerződés létrejött. Szerződés írásbeli létrejöttéről van szó, ha az ajánlat és az elfogadás írásbeli jogügylet.

 

Érvénytelen csak létrejött szerződés lehet. Amennyiben a szerződés szóban létrejött, de a törvény írásbeli alakot rendel, úgy a szerződés semmis, amennyiben az alakiság betartásával szerződtek a felek, úgy az esetleges érvénytelenségének csak más oka lehet (Ptk.217., 218.§).

 

Az elsőfokú bíróságnak szükséges ezért vizsgálnia, illetve állást foglalnia abban, mely nyilatkozatok minősíthetőek ajánlatnak, elfogadásnak, azok szóban vagy írásban hoztak-e létre szerződést, alakiság megsértésre került-e, avagy nincsenek egybeeső jognyilatkozatok.

 

A polgári jogi szerződés absztrakt jogi fogalom, nem tárgy és nem okirat. Szóban már létrejött szerződés tartalma rögzíthető okiratban későbbi jogvita esetére bizonyítékként (tanúsító okirat), e tény azonban nem változtat azon, hogy a szerződés tartalma az, ami szóban létrejött, az attól eltérő okirat léte a bizonyításra tartozó kérdés. A szerződés tartalma akkor esik szükségszerűen egybe okirattal, ha a szerződés írásbeli, azaz az ajánlat, elfogadás jogügylete írásban jelent meg és hatályosult.

 

Az elsőfokú bíróságnak ezért egyidejűleg azt is vizsgálnia szükséges, hogy – amennyiben létrejött – a felek közötti szerződésnek és az okiratnak mi az egymáshoz való viszonya.”

 

Az a gond, hogy a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsának ez evidencia, ám a Kúria elsiklik a dolgok felett és az okiratot azonosítja a szerződéssel. Ugyanis a Kúria egyetlen konkrét peradatot, a felek tényállításait, másodlagos tényállításait nem ismerte, nem is ismerhette jogerős ítéletek hiányában. Ha pedig olyan ügyeket vett volna górcső alá, melyekben hiányoztak a tényállítások, elemi szakmai hiányosság az, nem merült fel senkiben a kérdés, ugyan már, hogyan lehetett az, a fogyasztó bemegy a bankba, nem szól semmit, aláír egy papírt, majd kijön, és kötelmét majd a Kúria kitölti egy jogegységi határozattal?

 

A Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezetője a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült következő elvi kérdések jogegységi határozattal történő eldöntését indítványozta a Bszi. 34. § (4) bekezdés b) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében:

 

1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a deviza alapú kölcsön deviza kölcsön vagy forint kölcsön-e)?

 

Egy ilyen kérdést fel sem lehetett volna tenni. Ugyanis a konkrét perbeli jogviták alapját a felepres rendelkezési joga határozza meg, nem a Kúria jogegységi határozata:

 

A polgári per célja, az, hogy a vitatkozó felek közötti jogvitát feloldja:

 

Pp. 1. § Ennek a törvénynek az a célja, hogy a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa.

 

2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.

 

3. § (1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.

(2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

 

A bíróság kötelessége azon jogvita eldöntése, melyet a felek eltérő tény-, és jogállításukból fakadóan megjelölnek. Még határozottabban, a felperes egy meghatározott kérelmet intéz a bírósághoz, tényállítását és jogállítását fogadja el valónak.

 

A bíróság elé a felperes terjeszti azon jogi tények összességét, mely kapcsán elvárja, a bíróság vegye figyelembe előadását, érvelését. A bíróság a kereseti kérelem felől úgy köteles dönteni, hogy a tények kapcsán teret ad annak, a felperes bizonyíthassa tényállításait, illetve az alperes a felperesi tények vitatásának tényalapját. A bíróság a Pp.8.§ és a Pp.3.§ (3) bekezdése szerint köteles a bizonyítási terhet kiosztani, ám ezt nem sablonszerűen teheti meg, hanem kötelessége a per folyamán kioktatását a felek állításaihoz igazítani. A fair eljárás követelménye alapvetően kell áthassa a polgári per egészét.

 

A keresetlevél előterjesztésekor a felperest megilleti a rendelkezési jog gyakorlása.

A „bírósághoz fordulás joga” (Plósz Sándor) az ENSZ 1948. évi közgyűlésén elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkéből levezetett. A Római Egyezmény 6. cikke, a Polgári Jogok egyezségokmányának 14. cikke szintén ezt az alapjogot biztosítja.

 

A Pp. egészét hatja át a rendelkezési elv, mely szerint a felperes jogát jelenti az eljárás megindítása, az eljárás tárgyi és személyi kereteinek meghatározása, és – részben – az eljárás menetének meghatározása.

 

Az Alkotmánybíróság több esetben hozott határozatot a rendelkezési elv tárgyában:

 

A 8/1990. (IV.23.) AB határozat nem közvetlenül a perjogi rendelkezési elvet taglalja, hanem:

 

Az Alkotmánybíróság  döntése az  emberi méltósághoz  való
jog értelmezésén  alapul.  Ezt a jogot az Alkotmány 54. §
(1)  bekezdése  az alapvető  jogok és  kötelességek  című
fejezet  élén,   minden  ember   veleszületett   jogaként
deklarálja.   Az Alkotmánybíróság  az emberi  méltósághoz
való  jogot  az  ún.  általános  személyiségi  jog  egyik
megfogalmazásának tekinti.  A modern alkotmányok, illetve
alkotmánybírósági  gyakorlat  az  általános  személyiségi
jogot  különféle   aspektusaival  nevezik  meg  :  pl.  a
személyiség szabad  kibontakoztatásához való  jogként, az
önrendelkezés  szabadságához   való  jogként,   általános
cselekvési szabadságként,  avagy  a  magánszférához  való
jogként.   Az általános  személyiségi jog  anyajog,  azaz
olyan   szubszidiárius    alapjog,   amelyet    mind   az
Alkotmánybíróság,  mind   a  bíróságok   minden   esetben
felhívhatnak az  egyén autonómiájának  védelmére,  ha  az
adott tényállásra  a konkrét, nevesített alapjogok egyike
sem alkalmazható.

 

A 9/1992. (I. 30.) AB határozat ellenben igen konkrét megállapításokat tesz a törvényességi óvás alkotmányellenessége kapcsán:

 

A törvényességi óvás intézménye ellentétes a jogállamiság
elvének  (Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdés)  tartalmát
alkotó    jogbiztonság    követelményével,    a    jogerő
intézményével, s  polgári ügyekben  a felek  rendelkezési
jogával is.

 

6. Polgári  ügyekben az  óvás sérti  a felek rendelkezési
jogát is,  mert az ügy jellegére tekintet nélkül, bármely
ügyben lehetséges  óvást emelni, s óvás folytán a jogerős
ítélet a  fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére,
a felekre  kihatóan megváltoztatható.  A polgári per ezen
alapelvének sérelme  egyben az  önrendelkezés alkotmányos
jogának  sérelme.   (Lásd  a   8/1990.  (IV.23.)   AB határozatot.)

Az   önrendelkezés   joga   az   állandó
alkotmánybírósági gyakorlat szerint az emberi méltósághoz
való jog  tartalmi eleme,  a törvényességi  óvás tehát az
Alkotmány   54. §   (1)  bekezdésébe  ütközik.  A   felek
rendelkezési jogának  elvonása sérti  az Alkotmány  57. §
(1)  bekezdését   is.   A    jogvitában   érdekelt    fél
alkotmányos joga  arra, hogy  ügyét bíróság  elé vigye  -
hasonlóan a  többi szabadságjoghoz  -,  magában  foglalja
ugyanis annak  szabadságát, hogy  e jogával ne éljen. Egy
olyan szabály,  amely mindkét  fél akaratától függetlenül
és minden ügyben lehetővé teszi az eljárás folytatását és
a határozat  felekre kiható  megváltoztatását, eleve  nem
lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.

 

Az 1/1994. (I. 7.) AB határozat így érvel:

 

Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy a polgári eljárásban
az ügyész  általános perindítási, fellépési, fellebbezési és
a  jogerős   ítélet  felülvizsgálatára   irányuló  általános
indítványozási    joga     alkotmányellenes.    Ezért     az
Alkotmánybíróság   az   e   jogok   gyakorlására   vonatkozó
jogszabályi rendelkezéseket megsemmisíti.

 

Az eljárásjogi  értelemben vett  fél  rendelkezési  joga  az
alkotmányos önrendelkezési  jog egyik aspektusa, eljárásjogi
vonatkozása, amely  az egyén  autonómiáját érinti, illetőleg
azzal kapcsolatos.  A  fél  rendelkezési  jogának  elvonása,
illetőleg “helyettesítése”  sérti az  Alkotmány  57.  §  (1)
bekezdését. A  jogvitában érdekelt  félnek alkotmányos  joga
van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog – hasonlóan
a többi szabadságjoghoz – magában foglalja annak szabadságát
is, hogy  e  jogával  ne  éljen.  Az  Alkotmány  57.  §  (1)
bekezdése mindenkinek  ahhoz  biztosít  jogosultságot,  hogy
saját jogát  a független  és pártatlan  bíróság  előtt  maga
érvényesítse.    Alkotmányosan     indokolt     kivételektől
eltekintve, senkinek  sincs tehát joga ahhoz, hogy más jogát
- a  jogosult akaratától függetlenül – bíróság elé vigye. Az
olyan  szabályozás,   amely  a   közvetlenül  érdekelt,  ún.
materiális fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére is
általában   teszi    lehetővé   más    számára   a   bíróság
“igénybevételét”, a  jogok és  kötelezettségek  bíróság  elé
vitelét, az  Alkotmány 57.  § (1)  bekezdésében  biztosított
alapjogot sérti, mert az alkotmányos indokok hiányában eleve
nem lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.

 

Ha pozitív értelemben sem összeegyeztethető a rendelkezési joggal a „ráerőltetett igénybevétel”, akkor logikus, hogy a perindítás jogát sem lehet korlátozni.

 

A keresetlevél valójában idézési kérelem. Az alperest megilleti azon jog, tudja, milyen állított jogi tények alapján indult eljárásban kell védekeznie. A bíróság az idézést megtagadhatja, ám csak szorosan körülhatárolt esetekben. Példának okáért a Pp. 130.§ (1) bekezdésének i) pontját (nyilvánvalóan alaptalan kereset) alkotmányellenességét az 59/1993. (XI. 29.) AB határozat állapította meg.

 

1.
Az  Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdése  értelmében  a  Magyar
Köztársaságban mindenkinek  alapvető joga  van  ahhoz,  hogy
valamely perben  a jogait  és kötelességeit  a törvény által
felállított független  és  pártatlan  bíróság  igazságos  és
nyilvános tárgyaláson bírálja el.

Az Alkotmánynak  ez a  rendelkezése, az eljárási garanciákon
túl,  a  bírósághoz  fordulás  jogát  foglalja  magában.  Az
alapvető jogból  következően az  államra az  a kötelezettség
hárul, hogy  - egyebek  között –  a polgári  jogi  jogok  és
kötelezettségek ( a polgári  joginak tekintett  jogviták)
elbírálására  bírói   utat  biztosítson.  Ez  a  rendelkezés
azonban –  az Alkotmány  8. §  (2) bekezdésére figyelemmel -
nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra.

Az eleve  sikerre nem  vezető eljárások  ”kibontakozását”  a
polgári eljárásjogban  szabályozott un.  perakadályok (Pp
130. § (1) bekezdése) korlátozzák. A jogszabályi korlátozás
azonban –  ugyancsak  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére
figyelemmel  -   nem  érintheti  az  alapvető  jog  lényeges
tartalmát; az  alkotmányosság követelménye  kielégítéséhez a
korlátozásnak elkerülhetetlenül  szükségesnek és  az  elérni
kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie.

2.
A  bírósághoz   való  fordulás   alapvető  joga   nemcsak  a
beadványok előterjesztésének  jogára  szorítkozik,  hanem  a
bírósági  eljárásban   a   fél   pozícióját   biztosítja   a
személyeknek. A  személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai,
“elszenvedői”   a    bírósági    eljárásnak.    Alkotmányban
biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt
jogaikat és  kötelességeiket elbírálja,   (s  ne  csak  az
ezeket tartalmazó  beadványról mondjon  véleményt)  és arra
is, hogy  lehetőséget kapjanak  a bírósági  döntés  alapjául
szolgáló  tényállással   és  jogi  kérdésekkel  kapcsolatban
nyilatkozataik megtételére.

A Pp 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben – az i)
pont kivételével  - arról van szó, hogy meghatározott félnek
meghatározott bíróság  előtt a  konkrét  ügyben  hiányzik  a
keresetindítási joga  - akár  azért, mert ilyen nem is volt,
akár azért,  mert még nincs illetve  már elveszett  -, vagy
hiányzik   valamilyen   más,   szükségszerű   és   tételesen
meghatározott előfeltétel.  Az i) pont alkalmazása viszont
eleve azt  feltételezi, hogy  a félnek  van  keresetindítási
joga  és   az   általános   szabályok   szerinti   elbírálás
lehetőségéhez   szükséges    további    előfeltételek    sem
hiányoznak, keresetlevelét mégis elutasítják.

Amíg  tehát   a  többi   esetben   a   bíróság   a   kereset
teljesítésének   konkrét    eljárásjogi   és   anyagi   jogi
előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől
dönt, addig az i) pont esetében már magának a keresetnek az
érdeméről foglal állást és tagadja meg annak teljesítését.

Ezért – ha a keresetlevél az egyéb előfeltételeknek megfelel
- az i) pont alkalmazása ténylegesen megfosztja a felperest
az elvileg hiánytalan és teljes eljárási pozíciójától.

A bíróságok számos esetben más elutasítási ok helyett (vagy
amellett)   hivatkoznak  az   i)   pontra,  holott  ezek
bármelyikének fennállta  szükségszerűen  megelőzi  és  ezzel
kiszorítja az  i) pontban foglalt rendelkezés alkalmazását.
(Miként  ez az  egyik indítványra okot adó konkrét bírósági
ügyben is előfordult.)

Erre utal  a  Legfelsőbb  Bíróság  ítélkezési  gyakorlatából
meríthető több  jogeset indokolása:   eszerint az i) pont
alkalmazására csak  kivételesen, akkor  kerülhet sor,  ha az
anyagi  jogszabályok   alapján  tárgyalás   tartása   nélkül
mindenki által  felismerhető, hogy  a követelést  nem  lehet
teljesíteni (BH 1989/1. sz. 17., BH 1989/5. sz. 193., BH
1985/5.sz. 193.). Ebben  a kérdésben csak a hatáskörrel
rendelkező bíróság dönthet (BH 1974/12. sz. 478.).

A törvény  nem zárja  ki ilyen esetben a keresetlevél újbóli
beadását, illetőleg  ennek ismételt  elutasítása lehetőségét
sem.  Alkotmányossági   szempontból  azonban   nincs   döntő
jelentősége annak, hogy az alapvető jog lényeges tartalmának
ez a  megszorítása a  keresetindítási  jog  tekintetében  az
adott személyre  nézve az  eljárási  jog  tételes  szabályai
szerint nem végleges.

A  bírósághoz  fordulás  joga  -  az  Alkotmány  50.  §  (1)
bekezdéséből  is   következően  -   általános   eszköze   az
állampolgárok (és  más  személyek)  jogai  és  törvényes
érdekei  védelmének.  ”Gyakorlati  igények”  teljesítése  az
alkotmányosság szempontjából – nem lehet elfogadható indok a
Pp 130.  § (1) bekezdés i) pontja rendelkezései fenntartása
mellett.

 Miként arra az Alkotmánybíróság elvi éllel és a jogalkalmazók számára „illik ismerni” kötelezettséggel utal, a bírósághoz fordulás jogának korlátozását nem lehethet kiterjesztően értelmezni semmilyen olyan jogszabályból levezetve, mely ellenkezik az Alkotmánnyal (Alaptörvénnyel).

 

Azaz, a Kúria egyetlen jogegységi határozata sem csorbíthatja a rendelkezési elvet, a felperes eme jogát. Márpedig a szerződés tartalmát a fél hatályosult jognyilatkozata határozza meg, nem a Kúria. A közölt jognyilatkozatok tartalma, időpontja a perben bizonyítandó kérdés. Ahány eset, annyi eltérő eset. Ezt egységesíteni lehetetlenség.

 A Kúria azonban tudatosan, vagy gondatlanul a bankok ama védekezését erősítette, hogy a felek pont azt a jognyilatkozatot közölték egymással, ami az okiratban van. Ez ugyan teljesen életszerűtlen, de mégis így alakították a perek sorsát.

 

A jogegységi határozat kevesek által ismert része az alábbi:

 

2. A jogegységi határozat egyedi szerződések, szerződési rendelkezések érvényességének vizsgálatára nem alkalmas, hanem csak annak elemzésére, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés 1. pontban ismertetett konstrukciója polgári jogi szempontból érvényes-e. Az egyes szerződések, egyes szerződéstípusok egyedi megvizsgálása, egyedi, illetve többlet tényállási elemek feltárása, értékelése csak a konkrét perekben lehetséges.

 Ennek ellenére mégis az alábbiakat deklarálta a PJE határozat:

 A deviza alapú kölcsönszerződés megkötésekor a kölcsönvevő szándéka arra irányult, hogy forintban jusson a kölcsönhöz és tartozását is forintban fizesse vissza, kamatfizetési kötelezettsége ugyanakkor a szerződéskötés idején jellemző forint kölcsönre irányadó kamatnál jelentősen alacsonyabb legyen. Ezen elvárásnak felelt meg a deviza alapú hitelezés konstrukciója, melynek alapjául a Ptk. 231.§-ának szabályai szolgáltak.

 Honnan tudta a Jogegységi Tanács, hogy a kölcsönvevő szándéka mire irányult? És pláne honnan tudta azt, hogy jognyilatkozata fedte-e szándékát?

 

b.) A deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. Annak megítélését, hogy egy szerződés mikor tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek, a jogalkotó a bíróságokra bízta, e vonatkozásban jogszabályban rögzített támpontokat a Ptk. nem ad. A bírói gyakorlat szerint jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet ugyan a jog nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, ezért azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH2000.260). A jóerkölcs tehát egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki.

 A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére azért került sor, mert az adós célja az volt, hogy a forint kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre csak úgy volt lehetőség, ha devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, melynek iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható. Önmagában a múltbeli tendenciák nem alapoztak meg a jövőre vonatkozó várakozásokat, még akkor sem, ha abból esetleg az árfolyam gyengülésének tendenciájára lehetett következtetni, különös tekintettel arra, hogy az adott időszakban más tényezők, például az euró övezethez történő csatlakozás lehetősége, deklarált célja, ellentétes tendencia kialakulását is előrevetítette; ekkor úgy tűnt, hogy a kockázatot rövid ideig, az euró céldátumként már kitűzött bevezetéséig kell vállalni. A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális gazdasági, üzleti érdekeinek megfelelően. Így tehát az adóst terhelő árfolyamkockázat nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető. A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el (BH2012/7/G4.). A szerződéskötést követően bekövetkezett, a fogyasztóra hátrányos változások pedig nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.

 Honnan tudta a Jogegységi Tanács, hogy a kölcsönvevő célja mi volt? Ráadásul milyen jogerős ítéletekkel lezárt jogvitákból merítette azt a tényállítást a Kúria, hogy csak úgy volt lehetőség „alacsonyabb kamatra”, ha devizában adósodik el? Nem lehetséges, hogy a felek megtárgyalták a kamatot? Avagy a kamat és a kölcsönösszeg is ászf volt?

 

3. A pénzügyi intézményt a jogszabály alapján terhelő tájékoztatási kötelezettségnek ki kellett terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre. A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás mértékére.

 

3. A Ptk. 205. § (3) bekezdése alapján a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség a szerződés teljesítése során is terheli a feleket [Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdések]. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések esetén a felek között információs egyensúlyhiány áll fenn. Ezt ellensúlyozandó a Hpt. – többször módosított – 203. §-a speciális többlet tájékoztatási kötelezettséget írt elő a pénzügyi intézmények számára. A Hpt. 203. § (1) bekezdés – a jogegységi határozat szempontjából releváns időszakban hatályos szövege – szerint a pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybe vételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni. A 2005. január 1. után lakossági ügyféllel megkötött devizahitel nyújtására irányuló, illetve ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződéseknél pedig a Hpt. 203. §-a már előírja, hogy a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja. Ennek az ügyfél által aláírt kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. A tájékoztatásnak tehát ki kellett terjednie az árfolyam változásának lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre.

 

Nem lehetséges, hogy a felek az általuk lényeges feltételt voltak kötelesek meghatározni, illetve a törvény által megkövetelt feltételeket? Nem lehetséges, hogy ha valaki nem határozott meg egy ilyen feltételt, akkor az nem vált a szerződés részévé? Nem lehetséges, hogy az un. tájékoztatási kötelezettségnek mindarra ki kellett volna terjednie, melyet a 6/2013. PJE határozat megfogalmazott.

 Én ugyan az átlagosnál műveltebb jogásznak tartom magam, de nem lenne merszem ítélkezni. Ismertem a régi kereskedelmi törvényt, ismertem az értékállandósági kikötés jogi természetét, de soha nem gondoltam volna azt, hogy egy fogyasztónak is ismerni kellett volna. Ám az megdöbbent, hogy a Kúria a XXI. század legfontosabb magyar vonatkozású jogvitájában egy ügyvéd közzétett cikkét beollózza egy jogegységi határozatba úgy, hogy előtte nincsen jogelemzés, összefoglaló vélemény, semmi.

 Az is megdöbbent, hogy a polgári perekben a bíróságok döntő része Bibliaként alkalmazza a PJE szövegét, és az ítéleti tényállásba illeszti bele a Kúria tényállításait, ám arra nem ad indokot, miért nem fogadta el a felperes állításait valónak. Az is megdöbbent, hogy a perekben az banki alperesek nem kényszerülnek védekezésre, mert beadványaikba bemásolják a 6/2013. PJE szövegét.

 Ám leginkább az döbbent meg, hogy a Kúria észlelte a különnemű árfolyamok alkalmazásával, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás jogának kikötésével kapcsolatos semmiségi okot, így a jogalkotó törvényi vélelmét kellett volna a bankoknak megdönteniük. Az egyes perekben tömegével csatolnak a bankok olyan okiratokat, tesznek ténybeismerést, hogy mekkora összeggel károsították meg a fogyasztókat.

  

Igen tisztelt Elnök Úr!

  

Mi a Kúria álláspontja abban a kérdésben, hány forinttal kell valakit megkárosítani ahhoz, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközőnek minősüljön? Egymillió elég? Vagy kell hozzá egymilliárd? Vagy elegendő akár egy forint is? Szerintem az utóbbi is elegendő. Ám Önök siettek leszögezni, hogy egy deviza alapú kölcsönszerződés nem lehet jóerkölcsbe ütköző. A bankok ezt megidézik, és készül is az ítélet, mely szerint a Kúria kimondta, hogy a felperesi kereset alaptalan. Így sikerült az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdését felhasználni a fogyasztók jogfosztásához.

 

Kérem, hogy a Bszi. 32.§ (1) bekezdés a) pontja alapján kezdeményezzék jogegységi tanács összehívását a 6/2013. PJE határozat megváltoztatása, avagy hatályon kívül helyezése céljából. Kérem, hogy a Kúria a jogegységi határozataiból mellőzze az összes tényállítást. Ugyanis ezek az egyedi jogvitákban kerülhetnek csak elbírálásra.

 

Kérem, hogy a Kúria honlapjára helyezzék ki a 6/2013. PJE határozat előzményének tekintendő összefoglaló véleményt.

 Kérem, hogy a 2016. áprilisi levelemet válaszolják meg.

  

Tagyon, 2017. február 1.

 

Tisztelettel:                                                                                                                         

Dr. Marczingós László

 

 

Több remek cikk jelent meg a hazai kávéházi kultúra kapcsán, sőt, egy még remekebb könyv is foglalkozik e témával. Így nálam sokkal inkább felkészült írók gondolatait – egyetemes értékkel – nem tudom meghaladni, de teljesen szubjektív élményeim alapján megközelíthetem a kérdést.

 

A rendszerváltás előtt azon emberek, akiknek gondolatait polgári értékek mentén rendezték el, egy álomvilágban élhették túl a mindennapokat. Irodalom, képzőművészet, a valóságba becsempészett pillanatok, érzések, etc. 1989-et váltásnak éreztük, és olyan volt, mintha kinyitották volna az addig bezárt kapukat. Jómagam is örömmel vetettem bele magamat a mélyvízbe, és bizony egyetemi évek alatt külön munkával összekeresett „jövedelmemet” bizony gyakran feláldoztam a Vörös Postakocsi étteremben egy nyírségi menüsoron, Krúdy kedvencein. És bizony egy remek ebéd után illett lassan átsétálni a Ráday utcából a New York kávéházba. A Mélyvíz pedig a New York éttermi része volt, ahová egy lépcsősor vezetett le.

 

A kávéház – általam értelmezett – rendeltetése nem a folyadék bevitele volt, hanem egy kultúrkörhöz való tartozás kimutatása, avagy pont e kultúrkör meghatározása volt. Hiszen voltak olyanok, akik ott írták műveiket, ott vitatkoztak valóban értelmes dolgokról, és voltak olyanok, aki kibickedtek mindehhez. Ám mégis jobb egy író, költő asztala mellett álldogálni, mint a pártközpontba fényesre nyalni valaki sejhaját.

 

Ergo, egyetemista létemkor a hangulat magamba szívása volt a lényeg, leülni egy fekete mellé, élvezni a kiszolgálást, elgondolkodni a régmúlt értelmén, fontosságán, avagy pont lényegtelenségén, majd fizetni, borravalót hagyni, és mindeközben rendesen felöltözni, viselkedni, szabatosan, kerek mondatokban beszélni.

 

A mostani világ megváltozott. Ez a mondat bármely évszázad bármely napján elhangozhatott a múltba merengvén, de valahogy mostanság valóban úgy peregnek az események, hogy az újdonság varázsa arcul csap.

 

A kávéházakat háttérbe szorítják az olyan típusú gazdasági vállalkozások, mint a Costa, a Starbucks, etc. Én nagyon sokáig ügyet sem vetettem ezekre, mert ha bementem Bécsben a Demelbe, akkor minek nézzem meg a szomszédos, tömegturizmust ellátó gyárat. Ám egy ízben úgy adódott, hogy az La Manche csatornán hajózó komp csak ilyen műintézményt üzemeltetett. A helyi erők minimum fél literes kávékat ittak, abban elhelyezvén 30 dkg cukrot, minimum. Én kértem egy presszót, majd kaptam vagy 3 deci löttyöt, mellyel a tengervizet sem illik szennyezni. Ezt követően kezdtem odafigyelni a valóságra.

 

A budai pláza fogalommá válik manapság. Olyan társadalmi képet mutat, mely alapjaiban hamis. Olyan, mintha jólét lebegné körbe a mindennapokat, hiszen a mélygarázsában egy 15 milliós autó lassan vér ciki. A budai butikosok kasztját kiszorítja a Fidesz-közeli vállalkozók csoportja, zizegnek a számlatömbök, a barátnők kilóra vásárolják a teljesen értelmetlen, ám baromira drága „brand”-eket, és néha azt érzem, csak a reklámtáska a lényeg. Persze, 1984-ben, ha valakinek volt egy Fanta literes pet palackja, csavaros kupakzárral, az a gimi sztárja lehetett.

 

Ebben a közegben már nincsen olyan hely – kivéve a Frei, mely megküzdött a nyelvórák asztalfoglalásaival – ahol egy rendes kávét lehetne inni. A Costa alkalmatlan minden értelmes kávéházi mértékre. A legkisebb capuccino is orbitális, az átlagos méret pedig még inkább értelmetlen. Azaz, a fogyasztó nem kávézik, hanem nagy mennyiségű folyadékot visz be, melyet csak a „coffee to go” megoldással lehet még mélyebbre vinni a mocsárban. De kinek a pap, kinek a paplan…

 

Az én érzéseim azt mondatják, hogy az az ember, aki képes fél liter kávés szart magába önteni, az a kávéháztól és a vendéglátástól oly messze áll, mint én  migráncsoktól való rettegéstől. De azt is konstatálni kell, hogy e híg lötty értéke nem számottevő európai mércével számítottan. Ha elfogyaszt hozzá valaki egy liszttel leöltött cukros bödönt, az sem kerül a gasztronómia csúcsára, de anyagi romlásba sem.

 

Ilyen körülmények között láttam meg az angolul beszélő hölgyet, aki szambát járt a pult előtt, mire megrendelte a cukros bödönt és a literes kávét. Az egész borzadály ellenértéke lehetett vagy egy ezres, de a hölgy villantott. Egy olyan fekete, érintőképernyős paypass rendszerre alkalmas órát, mellyel vagy egy percig buzerált, mire odaérinthette a leolvasóhoz. És kifizette a kb. 978.-Ft összeget.

 

Nos, ez a modern világ, melyre azért annyira én nem vagyok kíváncsi. Ugyanis nekem az óra az időt mutatja, és adott esetben – ha van rá anyagi lehetőségem – némiképpen legyen szép is. Ha egy kis összeget fizetek, akkor mindig van nálam annyi apró, hogy a kávémat, újságomat, parkolásomat ki tudjam fizetni, és ne kelljen kártyával bohóckodnom. Ha kávét szeretnék inni, akkor keresek egy kávézót.

 

A hölgy – bárki is legyen az – az összes dolgot egybemossa, összekeveri, majd kihányja a földre, ugyanis a több értékből (kávé – gasztronómia, kultúra, óra – pontosság, banki rendszerek – technológiai forradalom) teremt egy totális értéktelent. A kávé szar, a sütemény szar, az óra bár mutatja az időt, de a célja nem az, a fizetési módszere indokolatlan, felesleges, vér ciki. A pult előtti szambázástól a fizetés befejeztéig lezajló mozdulatsor számomra csak az idegbajt, a kivagyiságot jelenti. Egy barátom azt vetette fel, hogy a paypass fizetéssel megspórolta a borravalót. Én erre azt mondom, ha nem veszi meg az órát, a kávét, a cukros szart, sokkal többet spórolhatott volna. És e hölgy soha, sehol nem lesz vendég. És e hölgy soha, sehol nem fogja eljátszani azt a „játékot”, amikor valaki borravalót hagy, melynek nem anyagi vonzereje a lényeg, hanem egy gesztus.

 

A világ nem az értelem felé hajt, és nem az értelmes emberek igényének felel meg. Lehet megsértődni azon, hogy a plebs szót egyre többször használom, de mit mondjunk helyette? Ha valakinek van jobb ötlete, szóljon.

 

Egy ember – legyen akárki is – viselkedhet normálisan és hülyén is. Kinek mire van igénye. Én nem fogom azt mondani, hogy aki egy liter kávét megiszik, az nem ember. De azt érzem, hogy a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni ugyanúgy nem képest, mint a fontost a nem fontostól. Csakhogy a régi, metróaluljárókban volt, létezett automaták világa a Costa rendszerétől így alig különbözik. És arra jó a paypass óra is. Ám egy kávéházat, szerényebb kávézót nem kell automataként üzemeltetni. Ha pedig erre van igény, akkor hajrá! Csakhogy az nem az én világom és értékrendem.

Amikor a Tanú c. filet nézzük, vagy néztük, a röhögés áll belénk. Avagy Hofi bizonyos humoreszkjei is ugyanezt a hatást váltják ki. Csakhogy a humor minden esetben valami rossz dolgot takar. Magyarországon akkor lesz a polgárság egyre viccesebb, amikor egyre nagyobb a szar.

Ma, 2016-ban, visszaidézőnek a történelmi korok. No nem az aradi vértanúk esete – ne is kerüljön ilyenre sor, de a legsötétebb pártállami idők diaképeit pörgethetnénk le egy diavetítőn, ha még lenne ilyen a sufniban.

A vasárnapi népszavazás - a köznyelvben már lassan csak “savazás” – olyan elementáris ostobaságokat vetett fel, melyet Rogán helikopteres kalandja sem tud elfedni. Történt ugyanis az, hogy a vezér megesküdött a 100% -os részvételre és a 100%-os NEM szavazatokra, mely olyan fegyver volt a kezében, mint a jövő hétvégi lottóötösöm. Kiderült, hogy a vezér boldogságát és nyugalmi állapotát nem zavarták meg holmi közvélemény kutatási adatokkal, mely már előre vetítette az érvénytelenséget, így bíztak a pártfunkcionáriusok a véletlenben és a vakszerencsében.

Csakhogy a részvételi adatok vasárnap délelőtt már tragédiát sejtettek. Nemhogy 100% nem lesz, de annak fele sem. Így bizony azon településeken, ahol erre lehetőséget adott valami függőségi viszony, korrumpált kapcsolat, sógorság-komaság, ott bizony a Párt hatalmasságai bizony letelefonáltak, hogy a Pártközpont elégedetlen a disznó ellési számával, jaj, bocsánat, a részvételi aránnyal.

A bepánikolt polgármesterek aktivizálni is kezdték magukat, és bizony személyes vonzerejüket vetették latba a lakosság savazási (népszavazási) hajlandóságának emelése érdekében. Könyörögtek, rimánkodtak, fenyegetődztek, imádkoztak, és legszebb érvük csak az lehetett, hogy az elvtársak nem ezt várják el, és milyen hátrányos lesz az a helyi elvtársaknak, ha nem lesz központi pártfinanszírozás, nem fognak beszállni a májusfa kőcségeibe, nem adnak majd közmunkásokra pénz, meg nem lesz a pályázati támogatás, melyből 40-50, avagy 90%-ot kell visszaosztani, hiszen akkor a kicsi sem marad meg, és jaj, nem lesz szociális segély.

Így tehát az önérzetes lakosság feleszmélt, és anyujukra nézve közölte a férjem uram, márpedig itt Allah senki nem fog megerőszakolni, ezért elmentek nemmel szavazni.

Persze erről Allah mit sem tudott, miként a saját szarában fog mindenki továbbra is megfulladni, de legalább az elvtársak megtettek mindent, amit lehetett. És ettől szép az élet!

Ezer blogbejegyzés keletkezik állandóan arról, hogy a magyar társadalom miért van halálra ítélve. Kerülgeti mindenki a kását, de senki nem meri tudatosítani a lényeget. Ha ez a magyar társadalom erre képes, akkor a nyilas hatalomátvételkori szituáció gyakorlatilag megegyezik a mostanival: van kit gyűlölni, van kin kitölteni a vélt vagy valós sérelmeket, a legrondább emberi reakciókat lehet kiváltani, és a leggerinctelenebb megoldásokat lehet adni a problémákra.

A nagyvárosokban nem működhetett ez a pártállami élvárás, mert nincsenek meg a személyes kapcsolatok, egy elidegenedett társadalom nem alkalmas a kézi irányításra. De a vidéket az egész jól jellemzi. Ahogyan kutatások arra is utaltak, az a vidék akar olimpiát, melynek valójában az egészhez semmi köze sincsen.

Régen írtam már erre az oldalra, ugyanis vagy saját szakmai nyomorommal voltam elfoglalva, vagy percekre azt hittem, rendesen mennek majd a dolgok. Ám ismét és ismét felveti magát a szakmai gőg, a megfelelési kényszer, mely erősebb lehet az igazságnál, és a gerincnél.

Mivel akadt egy bírsági titkár, aki megint átlépett egy bizonyos határvonalat, a törvényszék elnökéhez fordulok panasszal. Ha ehhez hozzátesszük a Kúria saját bohózatát a jogegységi határozatot “megalapozó” szakmai anyagok kapcsán, akkor eljutunk oda, ahová Szundi jutott el a bányából hazavezető úton, amikor a csendes bandukolásban egyszer csak Hapci teljes erővel belevágta Szundi hátába a csákánykáját. Szundi megfordult, és azt találta mondani: “Ez most komoly? Mert viccnek nagyon durva!”

És is így vagyok ezzel. Ez most komoly?

A vonatkozó panasz:

Budapest Környéki Törvényszék

1146 Budapest, Thököly út 97-101.

 

Dr. Hilbert Edit

Elnök Asszony

 

r é s z é r e

 

 

Tisztelt Elnök Asszony!

 

 

A mai napon két megdöbbentő végzést vettem kézhez, ugyanazon bírósági titkár „tollából” származóan. A két ügyszám a következő: 10.P.21.325/2016. és 22.P.21.333/2016.

 

A két hasonló (un. devizás ügy) kötelmi jogi perben olyan fogyasztókat, adósokat képviselek, akik ellen végrehajtást indított bankjuk, miután közjegyzőjüket rávették arra, záradékolja azt a közokiratot, mely törvényességével kapcsolatosan ezrével merülnek fel kételyek.

 

Miután én csak olyan ügyfelek képviseletét vállalom el, akiknek nem az eljárások elhúzása az érdekük, hanem a bankokkal szembeni jogvita végleges jelleggel történő lezárása, az érvénytelenség jogkövetkezményét hatályossá nyilvánítás útján kívánom orvosoltatni, így a törvényszék olyan mélységben vizsgálhatja a fogyasztókkal kötött szerződéseket, melyet a végrehajtás megszüntetése iránti perekben törvényileg kizárt. A bíróság ítélete végleges jelleggel határozza meg a felek kötelezettségét, így ügyfeleim a valóban jogos tartozást megfizetik, az esetleg nekik járó követelést érvényesítik. Ezzel a vitás felek örökre elválnak egymástól.

 

Az általam készített keresetlevelek, előadott keresetek pontos tényállításokat tartalmaznak arra nézve, ki kivel, hol, mikor és miről tárgyalt. A felek tárgyalásai alapján a bankok ajánlatot tettek, a fogyasztók az ajánlatot elfogadták, így létrejött a szerződés, melyből kötelem fakad, már amennyiben nincsenek olyan jogi tények, melyek a jogkövetkezményeket kizárják.

 

A perekben kénytelen vagyok dr. Haupt Egon törvényszéki bíró eseti döntéséből idézni, hiszen olyan mélységű vitákat vagyok kénytelen bírókkal folytatni a kötelmi jogi alapkérdésekben, melyek anno az ELTE nappali karán az index visszaadását eredményezték rossz válasz esetén. Most e jogi barbárság a napi peres viták derekát teszik ki. Így a neves, és elismert felkészültségű bírót érvelésemmel „belekényszerítettem” abba, hogy határozatának indokolásában tegye helyre a kötelemkeletkeztető jogi tényeket. Úgy vélem ugyanis, engem lehet semmibe venni – már megszoktam – ám a neves bírót talán nem. Vagy tegyék meg bátran, de annak lesz következménye a bírói karon belül. Pont ezért is volt érdekes számomra, hogy a szakmai tisztesség követelményének megfelelően ilyen jogelméleti részletességgel tette helyre a bíró a kérdést.

 

Az általam képviselt ügyekben egyezik az a tény- és jogállítás, hogy a felek közötti szerződés részévé a meghatározott forint kölcsönösszeg, ügyleti kamat, futamidő vált, továbbá általános szerződéses feltételként elfogadott ajánlat volt a közjegyzői okiratba foglalás kötelezettsége, a zálogjog alapítása, vételi jog alapítása. Ugyanis ezek azok az általános szerződéses feltételek, melyek megtámadása alapozza meg a törvényszéki hatáskört. Amennyiben ezt nem teszik meg a felperesek, úgy járásbírósági hatáskörben vergődhetnek jogvitájukkal a kilátástalanság mocsarában, és a helyi bírók megfelelési kényszerétől karöltve.

 

Jómagam ugyan 2014-et követően megkíséreltem a kötelmi jogi jogviták feloldását járásbíróságokon, ám a keresetlevelek 80%-át elolvasás nélkül utasították el a bírók, majd a másodfokú tanácsok valójában indokolás nélkül hagyták helyben az elsőfokú döntéseket.

 

Így kényszerültem arra, hogy a magasabb szakmai szinten álló, jelentősebb gyakorlattal bíró törvényszéki bírókra bízzam ügyfeleim jogvitáinak megítélését. Volt ugyan panaszom a Budapest Környéki Törvényszék konkrét bírája ellen, akinek „megpróbálom ezt is” fajtájú ítélete bennem páni félelmet keltett, ám aggodalmamat feloldotta a bíró igen korrekt, fair eljárása, továbbá az, hogy a reá szignált ügyekben rendben ki is bocsátotta az idézést, és a peralapító cselekmények sorában ügyfeleimnek biztosította alkotmányos jogát a jogvita elbírálásához.

 

A jogviták jellegére visszatérve, a peralapításhoz kapcsolódva kell – teljesen feleslegesen – emlékeztetnem Önt arra, hogy az un. DH1 törvény normája konkrétan meghatározza azt, milyen jogvitákra, jogviszonyokra terjed ki a törvény hatálya. Röviden szólva, azokra, ahol a felperesek jogállítása szerint a létrejött szerződés részévé vált azon általános szerződéses feltétel, mely az un. különnemű árfolyamok alkalmazását, illetve az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tette. Amennyiben egy felperesi fogyasztó úgy jelöli meg a perbe vitt tényeket, hogy ilyen feltételek nem váltak a szerződés részévé, akkor a bíróság csak azt teheti, hogy a perben nyilatkoztatja az alperest, az a felperesi tényállítást vitatja-e, avagy elismeri. Ha vitatja, akkor majd bizonyítási terhet oszt arra tekintettel, az alperes milyen bizonyítási eszközt használ fel tényvitatásának alátámasztására. A lényeg tehát nem más, minthogy a szerződés tartalma a peralapításkor nem eldöntött tény, hacsak egy más bíróság res judicata hatállyal nem döntött e kérdésben. Ennek hiányában a bíróság türelemre intendő, hisz bizonyára minden tanács erősen izgul azon, mi lesz a jogvita vége, de az fogalmilag kizárt, hogy az idézés kibocsátását megelőzően a bíróságnak „hivatalos tudomása” lenne a szerződés tartalmáról. Kérem, higgye el, én is megütköztem ezen a „hivatalos tudomáson”, ám a PKKB bírái között ez ítélkezési gyakorlat, így egy magánokirat, vagy közokirat puszta léte miatt kizárják az ellenbizonyítás lehetőségét, és a fogyasztónak egyáltalán nem lehet igaza, hiszen aláírt az okiratot és nem szorítottak pisztolyt a fejéhez.

 

Miután már kifejezett jó vélemény alakult ki bennem a Budapest Környéki Törvényszék különösen fair eljárásai miatt, megjelent az életemben dr. Csőre Eszter bírósági titkár, aki a hivatkozott két ügyben tulajdonképpen végzés toposzokat alkalmazott, és szó szerint megegyező mondatokat foglalt írásba.

 

A titkár hölgy alap kiinduló pontja az, hogy idézés csak akkor kibocsátható, ha és amennyiben a felperesek besorolják magukat a DH törvények hatálya alá. ezt úgy tehetik meg, ha a perben azt állítják, hogy a szerződések tartalmává váltak az ominózus feltételek.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (DH1) a Kúria 2/2014.PJE határozatát „emelte” jogszabályi szintre, mely célját és módszerét tekintve is ellentétes a jogállami alapelvekkel és a jogbiztonság követelményével. Arról nem is beszélve, hogy a 6/2013. PJE határozat nem szakmai anyagokon alapult, hanem valami pártállami elváráson. A Kúria a reá vonatkozó jogerős ítélet alapján kiadná az alapul fekvő anyagokat, nem pedig rávenné saját magát arra, hogy az ellene szóló végrehajtást függessze fel, majd a Kúria, mint pervesztes fél által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a pervesztes fél, azaz a Kúria bírálja el. Ne adj isten, esetleg a Wellmann-tanács legyen a felülvizsgálatot végző tanács, aki a sajtóban engem per speciel nem jogásznak nevezett, hiszen fogyasztókat is képviselek, ráadásul az un. Wellmann-levél ellen írásban emeltem fel a szavam.

 

A DH1 törvény hatálya így alakul:

 

1. § (1) E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévéa 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

Mindaddig, míg a felek vitában állnak a szerződés tartalom vonatkozásában, és a felperes tagadja a DH1 törvény hatályát megalapozó feltételek szerződés részévé válását, illetve a bíróság az erre irányuló jogvitában nem hoz döntést, a bíróság DH1 törvény szerinti rendelkezése prejudikálást, hivatali kötelezettségének szándékos megsértését, súlyos jogsértést valósít meg.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény hatálya így alakul:

 

1. § E törvény hatálya a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: 2014. évi XXXVIII. törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekre terjed ki.

 

A bíróság kötelességszegését megvalósító cselekmények nem a jogszabály téves értelmezésén alapulnak, hanem a polgári peres eljárás alaki jogszabályainak tudatos megsértésével a felperes eljárásbeli jogainak csorbításán.

 

16. A szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részleges érvénytelenség) megállapítása iránti perekre vonatkozó szabály alkalmazásának kizárása

 

37. § (1) E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.

 

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 239/A. § (1) bekezdése alapján, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:108. § (2) bekezdése alapján – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indult és folyamatban lévő eljárásokban a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani vagy az eljárásokat meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn. E szerint kell eljárni a felfüggesztés megszűnését követően folytatott eljárásokban is.

 

(3) Ha a folyamatban lévő eljárásban a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye, az eljárást meg kell szüntetni, ha a fél a keresetében (viszontkeresetében) a bíróság erre irányuló hiánypótlási felhívásának kézbesítésétől számított 30 napon belül nem kéri az érvénytelen szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását, továbbá nem jelöli meg, hogy milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fél a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn.

 

A fenti jogszabály azért született meg ezzel a tartalommal, mert a felfüggesztéssel érintett 17.000 ügy döntő részében a kereseti kérelmek csak és kizárólag a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdése és a 4.§ (1) bekezdése szerinti feltételek semmisségének deklarálását kérték. Mivel egyéb, más feltételek érvénytelenségét nem állították, a jogügyletek biztonsága érdekében kívánta a jogalkotó a perek elhúzódását megakadályozni, így a felperesi fogyasztók számára úgy adni jogérvényesítés lehetőségét, hogy a szerződés érvénytelenségének orvoslását tette kötelezővé a DH2 törvény 37.§ alapján. A hatályossá nyilvánítás és az érvényessé nyilvánítás kötelező eleme azonban a felek szerződéséből mellőzendő érvénytelen kikötés hiányában a jogok és kötelezettségek meghatározása, miként alakul a felek szerződésének tartalma.

 

37/A. § (1) Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során a felek fizetési kötelezettségét a bíróság – a 38. § (6) bekezdés szerinti felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével – az e törvényben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg.

 

A hivatkozott elszámolás az érintett pénzintézetek egyoldalú jognyilatkozata, mely de facto és de jure tételesen mutatja ki, milyen összegben károsították meg a fogyasztókat. Azonban a megkárosítás összege egy forintban kifejezett tétel, míg a „pénzforgalom” elszámolása egy egészében ellenőrizhetetlen deviza nyilvántartás. Ennél fogva a fogyasztó a DH2 törvény 37/A.§ és 38.§ alapján csak a különnemű árfolyamok alkalmazásából eredő – egyébként jogállami keretek között tiszta bűncselekménynek minősülő elkövetési magatartásként kimutatott – többlet követelést kérhetik mellőzni a szerződésből. Így állapíthatja meg a bíróság a szerződés tartalmát.

 

Aki tehát nem állítja a szerződés semmisségét, avagy létre nem jöttét más okból, az képes keresetét így megfogalmazni.

 Más a kérdés abban az esetben, ha a felperesek eljárást megindító beadványukban, illetve előadott keresetükben azt a tényállítást teszik, hogy a szerződés tartalma nem alapozza meg a 2014. évi XXXVIII. törvény hatályát, ugyanis nem illeszkedik az 1.§-ra. Ráadásul a szerződés érvénytelenségét nem a Hpt. 213.§ (1) bekezdésére alapozzák, hanem egyéb jogcímeken állatják a semmisséget.

 

Az általam képviselt felperesek olyan semmisségi okot állítanak, amely törvényes rendelkezéssel egyébként fel nem oldott volt, a felperesek jogállításuk egészének megítélését kérik. A kötelmi jogi tény megállapításán túlmenően azonban előadott jogalakítási keresetükkel nem önmagában ítéleti kinyilvánítást igényelnek, hanem a jogérvényesítés iránti kérelmüknek megfelelően az ítélethozatalig terjedő időre szóló hatályossá nyilvánítását igénylik a bíróságtól.

 

A bíróságok számára tilos a DH1 és DH2 törvények alkalmazása, hiszen általános kötelmi jogi perben kell a jogvitát elbírálni az alábbiak szerint:

 

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

 

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

 

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

 

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

 

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

 

A DH1 és DH2 törvény alkalmazása eleve sérti az alábbi felperesi alapjogokat:

 v  bírósághoz fordulás joga,

v  rendelkezési jog gyakorlása

v  jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

 

Mint utaltam arra, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

 

A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet. De olyan sem létezik, hogy a „frissen indult” perekben a bíróság az idézés megtagadását helyezi kilátásba akkor, ha a felperesek nem tesznek olyan tényállítást, mely megalapozná a DH törvények hatályát.

 

A törvényszéki bírósági titkár célzatos, tudatos munkáját így kell megítélni, amennyiben valaki azt állítja, hogy a titkár egyébként képzett, megfelelő jogismerettel rendelkezik, alkalmas a beosztására:

 

Felszólítja a felperest, hogy rendelkezési jogának megsértésével állítson más tényeket és abból vonjon le más következtetéseket. Ellenben az idézés kibocsátását megtagadja, a korábban indult pert megszünteti. Ergo, a felperes jogérvényesítési lehetősége, bírósághoz fordulási joga ezzel megszűnt a titkár, bíró szándékos cselekménye által. A felperes helyett, képviseletében jogi képviselője teszi meg a perbeli jognyilatkozatokat. Azaz nekem, mint eljáró ügyvédnek van felelősségem abban, hogy ügyfelem tényállításai helyett olyan tényeket adok elő, melyek a titkár, bíró által kívánt DH1 törvény 1.§-nak megfelelnek, ám ezzel nem csupán én követek el fegyelmi vétséget, hanem ügyfelemet jogairól mondatom le, ráadásul a valóságnak nem megfelelő tények előadására kötelezem, mely bűncselekmény.

 

Mivel a perben a felperes és képviselője változatlanul ragaszkodik eredeti tény- és jogállításához, vele szemben a bíróság jogkövetkezményt alkalmaz majd. Az ehhez vezető bírói magatartást kell bemutatni:

 

Ø  az eljáró bíró nem az eljárást befejező érdemi döntésében, ítéletében ítéli meg a felperesi tény- és jogállítások valóságát, egy lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként, hanem eleve közöli, a felperes állításai valótlanok. Ezzel a peres eljárás bizonyítási részét tudatosan mellőzi,

Ø  a peres eljárásban az alperes a felperesi tényállításokat vitatva ellentétes tényeket állít. Annak érdekében, hogy tény- és jogállításait a bíróság valónak fogadja el, bizonyítási eszközt vesz igénybe. Okirattal kívánja alátámasztani állításait. Az okirattal szemben a felperest ellenbizonyítás joga illeti meg. Ettől a bíró a felperest tudatosan megfosztja.

Ø  a bíró a peres eljárás tárgyalási szakában az eljárási jogok helyes gyakorlásától megfosztja a felperest, így a fair eljárás joga sérült.

 

Fenti körülményeket előre jeleztem az OBH, a PKKB és a MÜK felé. Mindenki magasról tett a levelem tartalmára, válaszra sem méltattak.

 

A konkrét panaszban foglalt titkári eljárás a jogállamisággal össze nem egyeztethető módja a felperesi fogyasztók jogfosztásának.

 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 10. cikkelyének (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkének (1950.) és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkének (1966.) sérelme miatt a felperes ugyan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat, azonban az eljárás évekig eltarthat. Másfelől ez az eljárás nem érinti közvetlenül a polgári perben eljáró jogi képviselő (ügyvéd) jogainak sérelmét.

 

Az eljáró titkár bizonyára nem saját szakállára cselekszik, hanem kimondott, vagy meg nem fogalmazott elvárásnak kíván megfelelni szakmai továbbjutása érdekében. Csakhogy ügyfeleimet nem érdekli az, hogy egy titkár havi néhány tízezer forint többlet miatt megszegje esküjét, és negligálja a jogszabályokat. Engem meg pláne ne próbáljon fegyelmi vétség elkövetésébe behúzni a bírósági titkár, mert ez innentől kezdve személyes ügy.

 

Kérem, hogy Tisztelt Elnök Asszony vizsgája ki az ügyet. Egyfelől kérem, hogy a bírósági titkár alkalmasságát vizsgálják ki, ugyanis egyszerűen nem hiszem el azt, hogy a titkár ez tudatosan és szándékosan teszi. Ha alkalmas és mégis célzatos a magatartása, akkor ez kemény bűncselekmény alapos gyanúját veti fel.

 

Kérem, hogy Tisztelt Elnök Asszony a fentiekben vázolt problémát terjessze a civilisztikai konferencia elé, mert a kollégiumvezetők minden bizonnyal helyre képesek tenni ezt a kérdést oly módon, hogy az egyes tanácselnökök, önállóan eljáró bírók és titkárok ne a barbárság mély gödrébe rántsák le a jogalkalmazást.

 

Tagyon, 2016. augusztus 31.

 

Tisztelettel:

                                              

Dr. Marczingós László

ügyvéd

Sokan tudomással bírnak arról, hogy a PKKB elnöke, az OBH elnöke és a MÜK elnöke felé jelzéssel éltem annak okán, hogy egyes bírói tanácsok az alaptörvénnyel és nemzetközi szerződéssel ellentétesen fosztják meg jogérvényesítéshez fűződő jogaiktól a fogyasztókat, melyek közül az ügyben érintett egyik fél per speciel az én ügyvédi segítségemmel kívánt jogot érvényesíteni egy pénzintézettel szemben.

 

A konkrét ügyben fizetési meghagyásos eljárással indult az ügy. Az FMH eljárásban maga a FMH kibocsátása iránti kérelem jelenti a keresetlevelet, az ellentmondás pedig az előadott keresettel szembeni érdemi perbebocsátkozást. A fizetési meghagyásos ügyben egy szerződés érvénytelenségét (semmisségét) állítva követelte vissza a felperes a tartozatlanul megfizetett összeget a kötelezettől.

 

A kötelezett ellentmondása folytán az eljárás perré alakult, így a felperes a bíróság 9.P.xx.xxx/2015/3. sz. alatt bocsátotta ki az idézést. A felperes a 2015. május 6. napján kelt előkészítő iratban jelölte meg tény- és jogállításait.

 

„A felek között létrejött kölcsönszerződés (konszenzuál ügylet) kötelező írásba foglalása, azaz az elvileg azt bizonyító magánokirat okirat aláírása előtt a Ptk. 523.§ (1) bekezdés alapján kölcsönszerződés jött létre, melynek tartalma kizárólag azon feltételekre vonatkoznak, melyeket a felek valóban megtárgyaltak. Ez a meghatározott forint kölcsönösszeg, a kamat és a futamidő. Az alperes a megállapodásban szereplő összeget szolgáltatta, e körben létezett egyező akaratnyilvánítás.”

 

A perbíróság a kereseti kérelmet ennek megfelelően rögzítette a tárgyalás során, így a felperes 29.612.-Ft és kamatai kapcsán kérte kötelezni az alperest. A szerződés semmissége ugyanis egy jogi tény, melyet a bíróság figyelembe köteles venni, azt nem kell külön megállapítania, hiszen a felperesi kereset nem jogmegóvó, hanem jogérvényesítő volt.

 

A bíróság a per tárgyalásán közölte, hogy a felperesi tény- és jogállításokat nem fogadja el valónak, így azzal szemben azt állapítja meg, az un. DH1 és DH2 törvények hatálya alá tartozik a per, így az alperes marasztalására irányuló kereseti kérelem tárgyában nem hajlandó dönteni, kötelezi a felperest, hogy változtassa meg kereseti kérelmét, illetve az ahhoz tartozó tény- és jogállításait, csak így hajlandó a pert tárgyalni és ítéletet hozni.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (DH1) a Kúria 2/2014.PJE határozatát „emelte” jogszabályi szintre, mely célját és módszerét tekintve is ellentétes a jogállami alapelvekkel és a jogbiztonság követelményével.

 

Ugyanis az un. deviza alapú, avagy deviza nyilvántartásos kölcsönökkel kapcsolatos jogviták voltaképpen kötelmi jogi jogviták, melyekben a bíróságok a felperesi peralapítás kapcsán kötelesek lefolytatni a polgári peres eljárást, majd dönteni a felperes tény- és jogállításainak valónak való elfogadása felől.

 

A DH1 törvény hatálya így alakul:

 

1. § (1) E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

A DH1 törvény alkalmazása tehát csak akkor megengedett, amennyiben a felek egyező tényállítást tesznek a 1.§ (1) bekezdésében foglaltakkal, avagy erre irányuló ellentétes tényállításuk kapcsán a bíróság már eldöntötte, hogy melyik fél tényállítását fogadja el valónak, így megállapítván a szerződés tartalmát.

 

Mindaddig, míg a felek vitában állnak a szerződés tartalom vonatkozásában, és a felperes tagadja a DH1 törvény hatályát megalapozó feltételek szerződés részévé válását, illetve a bíróság az erre irányuló jogvitában nem hoz döntést, a bíróság DH1 törvény szerinti rendelkezése prejudikálást, hivatali kötelezettségének szándékos megsértését, súlyos jogsértést valósít meg.

 

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény hatálya így alakul:

 

1. § E törvény hatálya a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: 2014. évi XXXVIII. törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekre terjed ki.

 

A bíróság kötelességszegését megvalósító cselekmények nem a jogszabály téves értelmezésén alapulnak, hanem a polgári peres eljárás alaki jogszabályainak tudatos megsértésével a felperes eljárásbeli jogainak csorbításán.

 

16. A szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részleges érvénytelenség) megállapítása iránti perekre vonatkozó szabály alkalmazásának kizárása

 

37. § (1) E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 239/A. § (1) bekezdése alapján, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:108. § (2) bekezdése alapján – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indult és folyamatban lévő eljárásokban a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani vagy az eljárásokat meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn. E szerint kell eljárni a felfüggesztés megszűnését követően folytatott eljárásokban is.

(3) Ha a folyamatban lévő eljárásban a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye, az eljárást meg kell szüntetni, ha a fél a keresetében (viszontkeresetében) a bíróság erre irányuló hiánypótlási felhívásának kézbesítésétől számított 30 napon belül nem kéri az érvénytelen szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását, továbbá nem jelöli meg, hogy milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fél a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn.

 

A fenti jogszabály azért született meg ezzel a tartalommal, mert a felfüggesztéssel érintett 17.000 ügy döntő részében a kereseti kérelmek csak és kizárólag a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdése és a 4.§ (1) bekezdése szerinti feltételek semmisségének deklarálását kérhetik. Mivel egyéb, más feltételek érvénytelenségét nem állították, a jogügyletek biztonsága érdekében kívánta a jogalkotó a perek elhúzódását megakadályozni, így a felperesi fogyasztók számára úgy adni jogérvényesítés lehetőségét, hogy a szerződés érvénytelenségének orvoslását tette kötelezővé a DH2 törvény 37.§ alapján. A hatályossá nyilvánítás és az érvényessé nyilvánítás kötelező eleme azonban a felek szerződéséből mellőzendő érvénytelen kikötés hiányában a jogok és kötelezettségek meghatározása, miként alakul a felek szerződésének tartalma.

 

37/A. § (1) Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során a felek fizetési kötelezettségét a bíróság – a 38. § (6) bekezdés szerinti felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével – az e törvényben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg.

 

A hivatkozott elszámolás az érintett pénzintézetek egyoldalú jognyilatkozata, mely de facto és de jure tételesen mutatja ki, milyen összegben károsították meg a fogyasztókat. Azonban a megkárosítás összege egy forintban kifejezett tétel, míg a „pénzforgalom” elszámolása egy egészében ellenőrizhetetlen deviza nyilvántartás. Ennél fogva a fogyasztó a DH2 törvény 37/A.§ és 38.§ alapján csak a különnemű árfolyamok alkalmazásából eredő – egyébként jogállami keretek között tiszta bűncselekménynek minősülő elkövetési magatartásként kimutatott – többlet követelést kérhetik mellőzni a szerződésből. Így állapíthatja meg a bíróság a szerződés tartalmát.

 

Aki tehát nem állítja a szerződés semmisségét, avagy létre nem jöttét más okból, az képes keresetét így megfogalmazni.

 

Más a kérdés abban az esetben, ha a felperesek eljárást megindító beadványukban, illetve előadott keresetükben azt a tényállítást teszik, hogy a szerződés tartalma nem alapozza meg a 2014. évi XXXVIII. törvény hatályát, ugyanis nem illeszkedik az 1.§-ra. Ráadásul a szerződés érvénytelenségét nem a Hpt. 213.§ (1) bekezdésére alapozzák, hanem egyéb jogcímeken állatják a semmisséget.

 

A bíróságok számára tilos a DH1 és DH2 törvények alkalmazása, hiszen általános kötelmi jogi perben kell a jogvitát elbírálni az alábbiak szerint:

 

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

 

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

 

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

 

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

 

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

 

A DH1 és DH2 törvény alkalmazása eleve sérti az alábbi felperesi alapjogokat:

 

Ø  bírósághoz fordulás joga,

Ø  rendelkezési jog gyakorlása

Ø  jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

 

Mint utaltam arra, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

 

A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet.

 

A PKKB eljáró bírójának, azaz a panaszosnak a munkáját így kell megítélni:

 

Felszólítja a felperest, hogy rendelkezési jogának megsértésével állítson más tényeket és abból vonjon le más következtetéseket. Ellenben a pert megszünteti. Ergo, a felperes jogérvényesítési lehetősége, bírósághoz fordulási joga ezzel megszűnt a bíró szándékos cselekménye által. A felperes helyett, képviseletében jogi képviselője teszi meg a perbeli jognyilatkozatokat. Azaz nekem, mint eljáró ügyvédnek volt felelősségem abban, hogy ügyfelem tényállításai helyett olyan tényeket adok elő, melyek a bíró által kívánt DH1 törvény 1.§-nak megfelelnek, ám ezzel nem csupán én követel el fegyelmi vétséget, hanem ügyfelemet jogairól mondatom le, ráadásul a valóságnak nem megfelelő tények előadására kötelezem, mely bűncselekmény.

 

Mivel a perben a felperes és képviselője változatlanul ragaszkodott eredeti tény- és jogállításához, vele szemben a bíróság jogkövetkezményt alkalmazott. Az ehhez vezető bírói magatartást kell bemutatni:

 

- az eljáró bíró nem az eljárást befejező érdemi döntésében, ítéletében ítélte meg a felperesi tény- és jogállítások valóságát, egy lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként, hanem eleve közölte, a felperes állításai valótlanok. Ezzel a peres eljárás bizonyítási részét tudatosan mellőzte.

- a peres eljárásban az alperes a felperesi tényállításokat vitatva ellentétes tényeket állított. Annak érdekében, hogy tény- és jogállításait a bíróság valónak fogadja el, bizonyítási eszközt vett igénybe. Okirattal kívánta alátámasztani állításait. Az okirattal szemben a felperest ellenbizonyítás joga illette meg. Ettől a bíró a felperest tudatosan megfosztotta.

- a bíró a peres eljárás tárgyalási szakában az eljárási jogok helyes gyakorlásától megfosztotta a felperest, így a fair eljárás joga sérült.

 

Fenti körülményeket előre jeleztem az OBH, a PKKB és a MÜK felé. Tisztelt Elnök úr is megkapta a vonatkozó iratot tudomásszerzés végett. A MÜK elnöke válasziratában jelezte, akkor tud fellépni az Ütv. szerint, amennyiben eljárási jogaim gyakorlásában jogerős bírói határozat korlátoz. Ez sajnálatos módon pont ebben az be is következett:

 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 67.Pkf.xxx.xxx/2015/3. sz. alatti határozatával a per megszüntetésével szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmemet elutasította. Így indokolt a tanács a döntését:

 

“Az alperes csatolta a felek aláírásával ellátott, írásba foglalt kölcsönszerződést, amely írásba foglalt tartalma alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a perbeli szerződés a DH törvények hatálya alá tartozik. A felperesi tényállítások vizsgálata – így az, hogy az ÁSZF nem vált a szerződés résévé – az érdemi döntésre tartozó kérdés”

 Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk én egy okiratot aláírok, melynek az a tartalma, hogy a vörösiszap katasztrófát, vagy bármi mást, mely sok ember halálát eredményezte, én okoztam, akkor a bíróság előbb “halálra ítél”, majd a “kivégzésemet” követően “lehetőséget kapok” ártatlanságom bizonyítására.

A másodfokú bíróság döntésével szemben nincsen helye jogorvoslatnak. Amennyiben a felperes újból megkísérli jogérvényesítését a bíróság előtt, ugyanígy fogják elutasítani idézési kérelmét, avagy megszüntetni a pert.

 

A másodfokú bíróság nem csupán döntését nem volt képes megindokolni, hanem szintén tudatosan követett el kötelezettségszegést annak érdekében, hogy a felperesnek jogsérelmet okozzon.

 

Megelőlegezett jogi érvelésem kapcsán látható volt, hogy az alperes bizonyítási eszköze volt a döntő érv a per megszüntetése mellett. Ebből messzemenő következtetések vonhatóak le:

 

1.    ha az első- és másodfokú bíróság eljárása jogszerű lenne, úgy az okirati bizonyítékok csatolása eldönti a perbeli jogvitát az alperesi pénzintézetek javára

2.    sem a felperes, sem annak jogi képviselője nem gyakorolhatja eljárási jogait

3.    nincsen valós jogorvoslat a perben

4.    nincsen lehetőség a Kúria felülvizsgálatára,

5.    nincsen lehetőség – illetve elméleti jelleggel csupán – az Alkotmánybíróság eljárására.

 

Ennek megfelelően a bíróságok ehhez igazodó eljárása a jogállamisággal össze nem egyeztethető módja a felperesi fogyasztók jogfosztásának.

 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 10. cikkelyének (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkének (1950.) és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkének (1966.) sérelme miatt a felperes ugyan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat, azonban az eljárás évekig eltarthat. Másfelől ez az eljárás nem érinti közvetlenül a polgári perben eljáró jogi képviselő (ügyvéd) jogainak sérelmét.

 

Különös tekintettel, hogy az ügyben érintett bíró még fegyelmi eljárásom lefolytatását is kezdeményezte, mivel tudatos jogsértését felkészültsége hiányának szubjektív oldalával magyaráztam. Sajnos az ügyet megítélő személynek mindkét bíróság kapcsán alappal kell feltennie a kérdést: a bírói eljárás pusztán jogismeret és gyakorlat hiányának, avagy tudatos, célzatos kötelességszegésnek tudható be.