Amikor a fogyasztót és ügyvédjét az ág is húzza, és a langyos tavaszi szellő is árokba löki, akkor lőn csoda, és a posta olyan levelet kézbesít, melyet igen nehéz megemészteni:

Budapesti Közjegyzői Kamara válaszlevele 2016_02_04

Az alapul fekvő ügyre jelen pillanatban egyszerűen nem emlékszem, az ELLA/AXA ügyfelek a közjegyzők nevét jól ismerhetik.

A következő válaszlevelet intéztem dr. Parti Tamás elnök úr részére:

Budapest Közjegyzői Kamara

1016 Budapest, Naphegy u. 33. II/5.

 ügyszám: BKK18/2016.

Dr. Parti Tamás

elnök

 r é s z é r e

Tisztelt Elnök Úr!

Fenti szám alatti tájékoztatását köszönettel megkaptam. Az alábbiakra szeretném kérni szíves válaszát:

 A Ktv. 120.§ (1) bekezdésében foglaltakat a vizsgált közjegyzők milyen módon teljesítették? Ugyanis a közjegyző által készített közjegyzői okirat nem képes bizonyítani azt, hogy a közjegyző valóban a törvény normái szerint járt el.

 A panasz kivizsgálása során milyen tényeket vizsgált meg, és ezek közül melyek kapcsán állapította meg azt, hogy a közjegyzői eljárás megfelelt a Ktv. 120.§ (1) bekezdésének?

 Miképpen lehetséges záradékkal ellátni egy közjegyzői okiratot, amennyiben az eljáró közjegyzőnek fogalma sincsen arról, hogy a jogosult tényállításai és jogállításai megfelelnek a valóságnak? Ráadásul Ön szerint a közjegyzői eljárás nem is terjed ki az állítások jogi kontrolljára, tények valóságnak megfelelőségi ellenőrzésére.

 Az ügyvédi működés során ügyvédi tényállás felvételével kell bizonyítanunk azt, hogy az okiratok szerkesztése során teljesítettük az Ütv. alapján fennálló kötelezettségünket, mely gyakorlatilag megfelel a Ktv. rendelkezéseivel. A közjegyző – akinek nem kell ilyen tényállást felvenni – ugyan mivel bizonyítja azt, hogy eljárása megfelelt a jogszabályoknak? Ön mégis milyen ténybeli alapon vizsgálja ki a panaszt, amennyiben csak a közjegyző állításaira képes hagyatkozni?

 Az egyes perekben tanúként kihallgatott közjegyzők egytől egyig közlik, nem emlékeznek semmire. Az Ön vizsgálati eljárása során is így történt mindez?

 A közjegyzői okiratok készítése során az ÖSSZES közjegyző köteles volt a jogszabályoknak megfelelőség alapján megvizsgálni a szerződéseket és annak aggályossága esetén az okirat kiállítását megtagadni. Az ÖSSZES devizás ügyben a közjegyzők semmis rendelkezéseket foglaltak közokiratba. A jogalkotó és a Kúria egységesen deklarálta a semmisség fennállását. E körben a semmisség az egyes közjegyzői okiratok kiállítása napján is fennállt.

Tisztelt Elnök Úr!

 Ön is gyakorló közjegyző. Számos ügyben találkoztam olyan közokirattal, melyet az Ön irodája állított ki. Azon okiratok is semmis rendelkezéseket tartalmaztak. A közjegyzők által készített okiratok Ön állítása alapján hogyan minősülhetnek változatlanul közjegyzői okiratnak? Hiszen az Önök által nem vizsgált semmisségi okok fennálltak, és a jogalkotó kénytelen volt a jogszabályban is deklarálni az érvénytelenséget, hiszen Önök ezt sem akkor, sem most nem veszik figyelembe. Mi ennek az oka?

 A felek (fogyasztó és bank) közötti jogvita eldöntése nem a közjegyzői kamarák feladata, ilyet nem is kértem. Ám a közokiratok bizonyítási eszköznek minősülnek a perben, és a bizonyítandó tények vonatkozásában egyáltalán nem mindegy, kit terhel a bizonyítási kötelezettség. A perben hamis tartalmú okirat felhasználása szintén bűncselekmény alapos gyanúját veti fel.

 Ön mégis milyen eljárás és milyen tények alapján jutott állításommal, aggodalmammal ellentétes következtetésre, amikor a puszta közjegyzői kijelentések (nem emlékszik semmire, betartotta a törvényi rendelkezéseket) mögött semmilyen tényadat nem húzódik.

 Aggodalomra ad okot, hogy Ön a konkrét eljárásban a közjegyzői felelősséget elmosni igyekszik, holott – sajnos – Önnön maga is érintett hasonló jellegű problémákban.

 Kérem tehát szíves válaszát a panasz elbírálása során vizsgált tények vonatkozásában.

 Tagyon, 2016. február 6.

A csupasz gond nem más, minthogy amennyiben a közjegyzői kamara elnöke az egyes közjegyzők puszta bemondására deklarálja azt, az összes közjegyzői okirat készítése során az összes közjegyző betartotta a közjegyzői törvényben foglaltakat, akkor annak egyenes és logikus következménye az, a bíróságok nem adnak lehetőséget a közokirattal szemben való bizonyításra.

Ma ott tartunk, hogy a PKKB (járásbíróság) előtt induló kötelmi jogi perekben a bíróság asztalára kerül egy közokirat, akkor azonnal alkalmazni rendelik a DH1 és DH2 “deviza mentő” törvényeket. Ennek folyományaként a felpereseket megfosztják a Ptk.239/A.§ alapján őket egyébként megillető jogmegóvó kereset előterjesztésének lehetőségétől. Kötelezik őket, hogy a Kúria és a jogalkotó által deklarált semmisség (különnemű árfolyamok és egyoldalú szerződésmódosítás joga) mederében szenvedve úgy terjesszenek elő jogérvényesítés iránt keresetet, hogy a szerződés érvénytelenségének levonása körében csak a hatályossá nyilvánítást és az érvényessé nyilvánítást kérhetik. Az eredeti állatot helyreállítása itt kiesik.

A DH1 és DH2 törvények hatálya azon ügyletekre vonatkozik, ahol a keresetet indító felperesek azt állítják, olyan szerződés jött létre a bank és a fogyaszt között, melynek az általános szerződéses feltételek a részévé váltak, és annak is része a fentebb idézett két kitétel. Ha ezt állítja a felepres, akkor kell a DH1 és DH2 törvények alapján megfogalmazni tény- és jogállításait, majd kérni az érvénytelenség jogkövetkezményeinek orvoslását.

Csakhogy jön a józan ésszel rendelkező felperesi fogyasztó és közli a perben, ő olyan tartalommal kötött kölcsönszerződést a bankkal, melynek csak a meghatározott kölcsönösszeg, a meghatározott kamat és futamidő vált a részévé, más egyéb nem. Ezt a konszenzust (felek egymás irányába ható, egyező akaratnyilvánítása) nem foglalták írásba, így a felek szerződése a Hpt. 210.§ (1) bekezdésébe ütköző módon semmis. A bank azt mondja erre, mindent vitat, nem úgy volt.

A bíróságok a közjegyzői okiratokat tekintik szerződésnek, nem ügyelvén arra, hogy olyan nincs: “szóbeli szerződés” és “írásbeli szerződés”. A szerződés maga a konszenzus, még pontosabban, a felek konszenzusa szerződést hoz létre, melyből kötelmek fakadnak.

A felek megállapodásának minden olyanra ki kell terjednie, melyet a jogszabály előír avagy az egyik fél lényegesnek tart. A szerződés szóban jön létre, ám bizonyos esetekben kötelező az írásba foglalása. Azaz a szóbeliségnek meg kell egyeznie az írásbeliséggel.

Nos, a közokirat nem szerződés, hanem egy szerződés írásba foglalása. A közokirat egy perben bizonyítási eszköz, nem szerződés.

Ha a közjegyzői kamara és a bíróságok abból indulnak ki, hogy a közjegyző által készített okirat önmagában bizonyítja mindazt, amit a közjegyzőnek meg kellett volna tennie, akkor két dolog lehetséges:

A) ha benne van a közokiratban a közjegyző pontos, mindenre kiterjedő kioktatása, melyet a felek aláírtak, akkor megvalósította a közjegyző a törvényben foglaltakat, ha nincsen benne, akkor a közjegyzői okirat nem minősül közokiratnak

B) ha a bíróság a perben csatolt közokirat alapján eleve valótlannak minősíti a felperesi tényállításokat a szerződés létrejötte, tartalma szempontjából, és így csorbítja a felperesi jogokat, akkor későbbi bizonyításnak nincsen értelme.

De megvilágítom ezt:

Ha akad egy közokirat, mely szerint én aláírtam azt, hogy a vörösiszap katasztrófájáért én felelek, mert kiástam a töltés alapját, akkor a bíróság előbb elítél 100 év halálra, majd azt mondja, hogy bizonyíthatom ártatlanságomat. Ez nonszensz.

A magyar bíróságok felállítottak egy csiki-csuki játékot. Ráadásul úgy malmoznak, hogy a felperesi fogyasztók nem is léphetnek. Ha van rajtuk sapka, akkor DH törvények, ha nincsen, akkor azért DH törvények. Más lehetőség nincsen.

Az OBH elnöke, dr. Handó Tünde, 2015. június 23-án „A szolgáltató bíróságért” c. programot jelentetett meg. Tette ezt azt követően, hogy az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatos kötelmi jogi perek száma 17.000 darabra nőtt, kezelhetetlenné vált, majd a jogállami mércével mérve elfogadhatatlan DH1 és DH2 törvények alkalmazásával az összes pert meggátolták a bíróságok abban bízván, hogy majd a jogalkotó rendezi a szükséges kérdéseket. 2015. december 31.ig a 17.000 ügy mellé csaknem ennyi érkezett meg, közben a bíróságok anyagi finanszírozásának elégtelensége miatt nem csupán a devizás ügyek, hanem az összes többi per várható befejezése kérdésessé vált. Ugyanis a PKKB-n egyszer csak olyan gyakorlat jelent meg, hogy egy tárgyalási napon az eljáró bíró legalább 6 ügyet köteles kitűzni. Aki járt már egyszer is életében tárgyaláson, az pontosan tudja, ez lehetetlenség, a pereket így ésszerű határidőn belül nem csupán képtelenség befejezni, hanem a bizonyítási eljárások darabjaira hullnak, a feleknek felesleges költséget okoznak, etc.

A bíróságok működésével kapcsolatban jelentkező gondokat már csak azzal lehetett tetézni, hogy a Pp. módosítás 2016. január 1-től az összes olyan perben, ahol jogi képviselő jár el, kötelezővé tette az elektronikus kapcsolattartást. A máról holnapra történő, ad hoc Pp. módosítás a problémát ugyan eltolta a nyár közepéig, azonban a perek lefolyása, maga a peralapítás ugyanolyan gondokkal küzd, mint korábban. A költségvetés változatlanul alulfinanszírozza a bíróságokat, ám megjelennek az anyagi források helyett a verbális sikerek. Sajnos ezeknek de facto és de jure hatásuk van a peralapításokra.

Sajnos az alábbi 10 pont pusztán demagógia, szakmailag értelmezhetetlen, ugyanis az adott perek ésszerű határidőben való befejezése nem cselekvési tervek és a NER függvénye, hanem a „mocskos anyagiaké”. A bíróságok kellő finanszírozása technikai feltételeket teremt, a személyi állomány megemelése gyorsabb adminisztrációt, a bírságok helyigényének kiszolgálása több tárgyalótermet, a magasabb bírói fizetések nem kontraszelekciót, hanem magasabb szintű jogalkalmazást eredményeznek.

1. Felhívom a bíróságok elnökeit, hogy készítsenek cselekvési tervet annak érdekében, hogy az ügyfelek ésszerű időben hozzájussanak a döntésekhez. 

Nézzük meg példaként a Gyulai Törvényszék cselekvési tervét:

„A Gyulai Törvényszék cselekvési tervében feladatként határozta meg, hogy hosszabb pertartamú ügyek vizsgálatával ügyszakonként és bírósági szintenként fel kell tárni a problémás területeket, mely felöleli mind a bíróság működésében rejlő belső, mind pedig az eljárási szereplők oldalán felmerülő külső okok megkeresését is. Ezen túlmenően tartalmazza a cselekvési terv a feltárt problémák kiküszöbölését biztosító intézkedéseket és azok ütemezését, illetve a pertartamok csökkenésének eléréséhez szükséges vállalásokat is.”

http://birosag.hu/media/aktualis/szolgaltato-birosagert-elkeszult-gyulai-torvenyszek-cselekvesi-terve

Azt gondolom, eddig is ez volt a törvényszék kötelezettsége. Ha most rádöbbentek a cselekvési szükségszerűségre, akkor mi történt eddig?

A Zalaegerszegi Törvényszék hasonló terve itt elérhető: http://zalaegerszegitorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment/szt-elnoki-15111109570.pdf

Egy dolgot azonban ki kell innen emelnem: a „devizapereket tárgyaló bírák szakmai értekezlete 2015. október 31-i határidővel. Kérdésem az, eddig nem volt szakmai egyeztetés? Ha pedig volt, akkor azt miért tagadják?

2. Felhívom a bíróságok elnökeit, hogy a bírák ellen irányuló méltatlan támadásokkal szemben határozottan és hathatósan lépjenek fel. 

Ez már érinti mind a peralapítás körében jelentkező problémákat, mind az ügyvédek képviseleti jogának korlátozását. A „méltánytalanság”, mint fogalom ugyan az irodalomban ismert, azonban a gyakorlati életben a bíróságok nem ebben az értelemben kívánják alkalmazni. „Méltánytalan támadás” szemükben mindaz, mely kritikát jelent. Azaz a kritika önmagában méltánytalan támadás.

3. Felhívom a bíróságok elnökeit, hogy a hibákkal, hiányosságokkal szemben továbbra is következetesen lépjenek fel.  

Ennek nyomát sem lehet látni az elmúlt fél évben. Az egyes perek pont ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint eddig.

4. Felkérem a bírákat és a bírósági dolgozókat, hogy javaslataikkal és véleményeikkel is támogassák a bírósági szervezetet, hogy közös céljainkat sikerre vigyük. 

Ezzel kapcsolatban erős kételyek fogalmazódnak meg, ám az Egri Törvényszék populista, demagóg törekvése mindent elmond e tárgyban:

A törvényszék a jogkereső állampolgárok véleményét és javaslatát várja 2015. június 23. és 2015. július 15. között.

http://egritorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/news/sajtokozlemeny_10_pont.pdf

5. Kérem a jogkereső polgárokat, hogy javaslataikkal, véleményeikkel járuljanak hozzá, hogy az igazságszolgáltatás közmegelégedésre végezhesse munkáját. 

A kritika méltánytalan támadásnak minősül, így az Egri Törvényszék példája alapján meghatározott 3 hetes intervallum minősíti az egészet. Ugyanis az Egri Törvényszék nem tette közzé sem a zemberek építő javaslatait, sem annak megfontolását, sem a cselekvési tervet.

6. Kérem az Országos Bírói Tanácsot, hogy tegyen meg mindent az Etikai Kódex érvényesülése érdekében. 

Az etikai kódex kapcsán kevés az információ. Ám azt már látom, hogy egyes bírók nem elégedettek vele, van, aki az Alkotmánybírsághoz fordult. Én csak annyit tapasztalok, hogy volt évfolyamtársaimmal meglévő emberi kapcsolataimat is ellehetetleníti.

7. Kérem a Kúria Elnökét, hogy a közvélemény érdeklődésére számot tartó ügyekben a jogegység biztosítása érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. 

A Kúria devizás ügyekben megalkotott jogegységi határozatait nem a törvénykezési gyakorlatban megvalósult ellenmondások feloldása érdekében alkotta meg, hanem a befejezetlen ügyekre vonatkozóan előre alkotott kötelező normát. Ezzel torzította az ítélkezést, nem segítette elő a bírói függetlenség alapján megvalósuló szerves folyamatot. A különböző szakmai tanácskozások, értekezletek eredménye szintén nem a különböző szakmai álláspontok egybevetése volt, hanem kötelező irányítás megteremtése. Így kerülhetett sor arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának szakmai értekezletértől felvett jegyzőkönyvnek már melléklete is született, melyet kötelező erővel alkalmaznak a bíróságok a devizás ügyekben, akár alapja van a végzéseknek, akár nincsen.

8. Megkeresem a Legfőbb Ügyészt, a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökét, hogy az etikai és szakmai szabályok alapján közösen lépjünk fel az ítélkezés hatékonysága és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom erősítése érdekében. 

Ennek ügyvédi oldalról még semmilyen eredményét nem láttam. Sajnos az ügyvédi kamarák – információk hiányában – nem tudnak segítséget nyújtani a jogi képviselet ellátása körében kialakult anomáliák kapcsán. Másfelől a kamarák nem arra felhasználandóak, hogy a kamarai tagság kritikáját elhallgattassák.

9. Kérem a Kormányt, hogy a bírósági szervezet véleményét a jogalkotás során továbbra is vegye figyelembe és a tervezett fejlesztésekhez szükséges forrást biztosítsa. 

Forrás továbbra sem biztosított. A jogalkotás folyamatát Vékás Lajos professzor véleménye hűen jellemezte a Ptk. tervezett módosítása kapcsán.

10. Az Országos Bírósági Hivatal a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a bírák, a bírósági dolgozók anyagi es társadalmi megbecsülése erősödjön.

Azt nem kell deklarálni, mely törvényi feladata az OBH-nak.

Nem vagyok zenekritikus, és nem is leszek az. Ellenben rettentő módon tisztelem azokat, akik magas fokon űzik e művészeti ágat. Amikor beléptem abba az életkorba, hogy képessé váltam végigülni egy zongorahangversenyt, rájöttem, nem elegendő az egy darab megértéséhez, befogadásához, hogy csak fülelek, mert kevés kivétellel a darabok semmit nem jelentenek számomra. Nem tagadom, hogy a megértéshez Vásáry Tamás előadásai jelentettek kapaszkodót. Majd egyre nagyobb bátorságot vettem, és amikor egy szál hegedű állt velem szemben, nem is tudtam, ki izgul jobban, én, vagy a fiatal művész. Az ugyanis a minimum, ha egy fél életet arra áldozott, hogy kilépjen a színpadra, akkor már önmagában ezt értékelem.

Lehet komolyzenét hallgatni egy lesötétített szobában, teljes nyugalomban, és lehet hangversenyteremben, ahol több száz ember csak azon erőlködik, hogy a köhögéssel és a cukorkabontásokkal kibírja a szünetekig. A szerencsés középutat a kis, kamarakoncertek jelentik, ahol az előadó és így révén a mű is kézzelfogható közelségbe kerül. Amikor eljut az ember odáig, hogy egy adott darabot már több előadó interpretálásában élvezhette, természetszerűleg alakulnak ki a kedvencek. Nekem nagy kedvenceim vannak, de kinek nincsenek.

Hogy ki lesz kedvenc, néha nagyon sok dolgon múlik, néha pedig csak egy húr véletlenszerű elpattanásán. Lehet értékelni a tehetséget (az ezen a szinten tulajdonképpen mindenkinek bőven kiosztott), a konkrét tudást, az alázatot, és ezeken túlmenően valami mást, ami akár el is fedhet hibákat, hiányosságokat, mégis páratlanná teszi az előadót és előadását.

Már írtam arról korábban, hogyan hatottak rám Jávorkai Sándor hegedű-, és Jávorkai Ádám csellóművészek. Hogy rajongásomat tompítsam, hadd említsem meg, hasonlóan, de mégis másképpen hatott rám a nagyon fiatal Banda Ádám és a már nagyon világhíres Steven Isserlis, amennyiben maradunk a hegedűnél és a csellónál.

Ám Jávorkaiék azok, akik oly magabiztossággal kezelik hangszerüket és a darabokat, hogy azokon tényleg virtuóz módra képesek eluralkodni, szinte felülírni azokat. Bizonyára vannak olyan műértők, akik szentségtörésnek veszik ennek elvi lehetőségét is, én azonban nagyon pártolom azt, ha a művész saját személyiségét mutatja be egy adott darabon keresztül. Meg is őrülnék, ha mondjuk, egy Haydn darabot évszázadokon keresztül hangról hangra pont ugyanúgy játszanák el milliónyiszor.

Ilyen gondolatok mentén kaptam egy értesítést, Dubrovay László kifejezetten a Jávorkai fivéreknek írt egy hegedű és cselló kettősversenyt, és nem mellesleg, ezt élőben meg is tekinthetjük. Mit vártam előzetesen a darabtól? A szerzőt nem igazán ismertem, bevallom, ez szerény műveltségem árnyoldalát jelentheti, de mentségemre szolgáljon, itt a legjobb alkalom, hogy megismerjem. Jávorkaiékat ismerve azt gondoltam, a darab hangszeres tudásuknak megfelelő virtuozitást enged meg, bizonyos örömjátékot. Ebből a szempontból valahol csalódnom kellett, hiszen a darab igen fegyelmezett rendet követel, nem lehetséges kilépni a szerepekből, ám a mű egésze mégis festményként mutatja be a testvérek elhivatottságát és tudását.

A darab felütése kapcsán ezer és egy dologra lehet asszociálni, ám én ezen érzések közül valami megfoghatatlan mesevilágot érzek tapinthatónak. A sűrű ködben fények pislákolnak, zajok hallatszanak minden frekvencián, mindenhonnan, gomolyog minden, zavarosak az érzetek, nincsen semmi, ami egyértelmű és megfogható. Ebből bontakozik ki a hegedű és a cselló kettőse, mely viszonylag hamar bemutatja a darab fő témáját, mely egészében talán soha nem is tér vissza. Ez a dallamsor azonban egyszerű, megnyerő, eleven, mely többszöri hallgatást követően az ember agyába óhatatlanul belopja magát.

A szerző nem teszi meg azt a szívességet nekem, hogy könnyen emészthető művel találkozhassak, ugyanis a gondolati rendet azonnal megtépi, nem hagy nyugalmat, szinte szétesik minden, bizonytalanná válik az ember, a hallgató. Ám ebből a káoszból képes egy csapásra újra harmóniát varázsolni, és még el sem telt 7-8 perc a darabból. Majd újra valami álomszerű világba kalauzol el, kontrasztba állítja a zenekart a hegedűvel és a csellóval. Ugyanis a rendet a két szólóhangszer vibrálása töri meg, háttérbe szorítván a zenekart. Azonban ahogyan átveszik a szólamot, szinte azonnal el is hallgatnak.

Érdekes, számomra állandóan változónak tűnik, mi képviseli a nyugalmat, a harmóniát, avagy az idegességet, bizonytalanságot, a szólóhangszerek, avagy a zenekar. Egyszer ez, egyszer az. Ettől válik izgalmassá. Azonban a versenymű elnevezés engem zavar. Ugyanis nem a szólisták kiemelkedő játéktudása tör előre, hanem a hegedű és a cselló váltakozva érzelmeket, érzeteket jelenítenek meg egészen különleges hangzásvilággal. Szokatlan számomra az egész mű felépítése, elgondolása, ahányszor meghallgatom, mindig másként és másként értékelem. Azt is rendhagyónak gondolom, hogy néha klasszikus filmzenei megoldásokkal találkozom, néha szinte romantikus megoldásokkal, néha pedig a XX. század második felének számomra nehezen feldolgozható érzelemkitöréseivel, melyek szinte nem is kívánnak rendszerbe állni, így az embert elbizonytalanítják.

A darab közepén megnyugtató hangulat veszik át a szerepet, és amennyire a mű elején a hegedű és a cselló kitörni kívánt a biztos közegből, addig itt már ők veszik át a nyugalmat, ellenben a zenekar szólamai keltenek ideges feszültséget. Majd az utolsó harmadban újra megfordul minden szerep. Ahogyan a zenekarból egyes hangszerek, szólamok kiemelkednek, tisztára olyan, mintha egy színpadi szerző az egyes szereplőket konfliktusokba állítaná, azok egymással versengenek, vitatkoznak. A főszereplők hol kivonulnak a színről, hol belépnek. Itt már nincsen igazából főszerep és mellékszerep, ugyanis nincsen a szólóhangszereknek olyan szerepe, mely a zenekar fölé helyezné őket. Minden egyenértékűvé válik. A káosznak tűnő álomban, mesében azonban a szerző mégis képes egy élvezhető, kíváncsisággal, élménnyel teli egységes világot varázsolni.

A mű vége felé válik azonban érthetővé, miért is a Jávorkai fivéreknek címezte a darabot a szerző. Ugyanis ők azok a jelenlegi magyar zenei világban, akik ilyen virtuozitással, egységgel képesek érzelmeket, gondolatokat, ritmust váltani egy művön belül. Ők azok, akik a zenét, a műveket, a szerzőket, a hallgatóságot a legkomolyabban veszik, mégis képesek egy pillanat alatt kilépni ebből a szerepből, és tréfát, humort belevinni a legkomolyabb részekbe is. Márpedig ahhoz nagy tudás és önbizalom kell, hogy egy művet ilyen előadással ne „sértsenek meg”.

A komolyzenei előadásokkal mindig apró gondom támad, amikor az előadó oly annyira alárendeli magát a darabnak, hogy elfelejti, miért is jött létre a mű, a zene. Kizárt dolognak tartom azt, hogy egy klasszikus szerzőnek ne az járt volna a fejében, hogy a kor adott felfogásában, közegében hogyan szórakoztasson. A világ a XX. századra talán egy kicsit túlontúl is „bekomolyult”. Mondjuk, ezen nem is tudok meglepődni. Ismervén a kor művészeti ágait, inkább zavarba ejtőnek nevezném a legtöbbet, mintsem felüdítőnek. Ráadásul nem egyszer kell azt megtapasztalnom, hogy a közönség csak sokadlagos, a művész annyira önmagára koncentrál. De én vagyok a közönség, ezt soha nem tudom elfelejteni.

Nem tagadom, Dubrovay jelen darabja is pont ennyire zavarba ejtő első hallásra. Ha ez volt a cél, akkor tökéletes volt a mester. Nem látok bele a fejébe, nem ismerem a gondolatait, azonban azt tudom, hogy olyan jól felfogott modernséggel közelíti meg darabjaiban a zenét, melyet sokszor inkább a könnyebb műfajokban tapasztalok meg. Amikor eldöntöttem, hogy leírom meglátásaimat a darabról, igyekeztem utánajárni a művész egyéb műveinek is. Azt gondolom, nekem ez a törekvés, mint laikusnak, igen megbocsátható. Balázs János hívta fel figyelmemet Dubrovay zongoraműveire, de hallgattam korábbi, a Jávorkai fivéreknek írt egyéb művet is. Van, ami örömmel töltött el, valami pedig kétségbe ejtett. Az életműből szeleteket kiragadván pont az a sokrétűség, ellenpólusozottság köszönt vissza, mint ebből a darabból is. Hogy ez számomra miként bír értelemmel, értékkel, először igen nehezen volt eldönthető.

Vásáry Tamás magyarázta oly sokszor előadásain, hogy a komolyzenei alkotások nehezen befogadhatóak, hiszen iszonyat mennyiségű információ van bennük. Valóban. A népszerű darabok leegyszerűsített „adathalmazt” tartalmaznak, melyek dúdolható dallamokká állnak össze. Az átlagos hallgató képtelen visszaidézni egy egész művet, az is nagy szó, ha egy részletet hallván már legalább a korszakot beazonosítja, nemhogy a szerzőt és a darab címét. Nos, ebből a szempontból Dubrovay kettős versenye meglehetős kivételt jelent, mert szinte bármely részletéről azonnal beugrik, ki is a szerző, melyik műről van szó. Ha valami gyengeségre is utalnom kellene, akkor a zenekar által vitt dallamvilág, a hangszerelés, megannyi szerző műveiben átlagosan köszön vissza. Ezt nem tudom jobban megfogalmazni, minthogy „filmzene”. Más kérdés, hogy ebből bontakozik ki, és ide tér vissza a két szólista.

Összességében kell azt mondanom, hogy a mű egyre több figyelem és élvezet mellett egyre többet ad ki magából. Egy idő múlva azt veszem észre, nem „elemzem” az egyes részeket, hangszereket, hanem a hangulat ragad magával, és e vonatkozásban kétség kívül szerves egységgé áll össze az egész mű. Helyére kerül az összes gondolat, az összes kontraszt, és kiemelkedik a darabból a két szólóhangszer. Ugyanis ezt a darabot hallgatván el kell felejteni a barokk, a romantika, etc. összes klasszikus alapvetését, bizonyos érzékeket ki kell kapcsolni, másokat bekapcsolni, majd szimplán élvezni az egészet.

Miután sokadszor is meghallgattam, visszaidéztem a mű egyes részleteit, az jutott eszembe, ha kívánhatnék egyet, és azt kérném a két művésztől, a kettősverseny főbb elemeire improvizáljanak, vajon hogyan állítanának összes belőle egy zenekar nélküli kettőst. Gondolatban kizárom a zenekart, csak a hegedűre és a csellóra összpontosítok, és azt figyelem, „összeesik” a mű, vagy sem. Egyes részek kivételével egyáltalán nem. Ugyanis minden teljesen logikus, okszerű, következetes.

Hogy a darab milyen életet fog élni, hogyan fogadják majd a jövőben, ha több ízben játsszák, nem tudom megmondani. A két művész személyes ismerete nyilván érzelmi kötődést jelent, melyet a véletlen csak megtoldott, ugyanis Dubrovay László a Zeneakadémián pont előttem adta le a ruhatárba kabátját, és a várakozás során erőt merítve szólítottam meg, méltatva a kettősversenyt. A művész barátságosan fogadta a gratulációt, és invitált a Faust, az elkárhozott c. darabjának előadására, megjegyezvén, abban olyan sok hang van, hogy az páratlanul ritka.

https://www.mupa.hu/program/dubrovay-laszlo-faust-az-elkarhozott-2016-04-21_19-30-bbnh

Úgy érzem, jó helyre kerültem…

https://www.mupa.hu/program/a-magyar-radio-szimfonikus-zenekaranak-hangversenye-bartok-bela-halalanak-evfordulojan-2015-09-26_19-30-bbnh

Egy konkrét ügy kapcsán keletkezett beadványom részleteit teszem közzé okulásul. Előre kell bocsátanom ismételten, nem tartom magamat tévedhetetlennek, ám az szörnyen idegesít, hogy ma 16.00 és 22.00 óra között csak egy darab üggyel tudtam foglalkozni. Miért? Mert az általam ismert kollégiumvezetői ülések jegyzőkönyvei számunkra megismerhetetlenek, a fejünk fölött dekázgatnak az ügyfelek (fogyasztók) koponyájával, és az egésznek semmi köze nincsen a Polgári Perrendtartáshoz. A kormányzat újra nem ért ahhoz, hogyan kellene egy kódex jellegű törvényt módosítani, így aktuálpolitikai érdekek mentén született salátatörvényei durván beleavatkoznak egy jogág működésébe, abban nem csak zavart okoznak, hanem értelmezhetetlenné és alkalmazhatatlanná teszik azt. A bíróságok nem jogrendszerben gondolkodnak, hanem sajnos megfelelni kívánnak az elvárásoknak.

Lássuk azt a kritikámat, melyért bőven kaphatok majd a fejemre ismét:

A felperesi jogi képviselő immáron 6 (!) éve próbálja követni a jogalkotási gondolatokat, nemkülönben a jogalkalmazási próbálkozásokat, ám csak most jut abban a nem szerencsés helyzetbe, hogy kibarchobázni kénytelen azt, az egyes bíróságok milyen belső normák, elvek szerint próbálják mederbe terelni a törvénykezés folyamatát.

A felperes keresetindítás jogával élve kérte idézés kibocsátását azon alperessel szemben, akivel szemben jogának megóvását kérte azáltal, hogy egy konkrét szerződés semmiségének deklarálását kérte, az egyes tisztességtelen szerződéses feltételekre is kiterjedően.

A kereset jogalapja tekintetében semmisségi okként jelölte meg a Ptk. 200.§ (2) bekezdését, a Hpt. 210.§ (1) és (2) bekezdésének sérelmét, ahhoz kapcsolódván a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének b-c-d) pontjait. Ha ebből a jogalkotó semmisségi okként már deklarálta a különnemű árfolyamok alkalmazásából és az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kitételeket, akkor sem változik semmi, de semmi a keresetben. Ugyanis a keresetlevél a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének rendelkezéseit a Ptk. anyagi jogszabályaihoz köti, a semmisséget eleve nem a Hpt-ből vezeti le, hanem a kötelem keletkezése szempontjából releváns jogi tények polgári jogi megítéléséből, a kötelmi jogból.

A törvényszéki hatáskört a Pp.23.§ (1) bekezdésének k) pontja alapította, ergo a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában előterjesztett petitum. Ha a felperes tényállítása szerint nincsenek a szerződés részévé váló ilyen feltételek, akkor azt megtámadni sem lehet, így nem is támadja meg a felperes.

Való igaz, hogy a szerződés érvénytelenségének deklarálása érdekében indított perben a bíróság csak a lefolytatott bizonyítás eredményeként állapíthatja meg, mi vált a szerződés részévé, a Pp. hatásköri szabályai vonatkozásában nem a majdan meghozandó ítélet releváns, hanem a felperesi tény- és jogállítás.

Ugyanis a Pp. 121.§ (1) bekezdésének d) pontja alapján megjelölte a felperes a hatáskörre és illetékességre vonatkozó adatokat. A bíróság hatáskörét megállapította, ugyanis a Pp.124.§ (1) bekezdése alapján járt el.

A bíróság az ügyben idézést nem bocsátott ki, azonban meghozta a 3.G.40.095/2015/2. sorszámú végzésével a peres eljárást felfüggesztette.

A Pp.152.§ (1) bekezdése alapján a per tárgyalását lehet felfüggeszteni. A tárgyalás felfüggesztéséről a perindítás hatályának beállta előtt nem lehet határozni. A tárgyalás felfüggesztésének célja az, hogy a felperesi tény- és jogállítások felől való döntési kötelezettség körébe tartozó előkérdések tisztázására a perbíróság lehetőséget adjon.

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

Való igaz, hogy a polgári peres eljárás a keresetlevél előterjesztésével megindul. Ettől az időponttól kezdődően például az eljárás félbe is szakadhat (Pp. 111.§) De lehetséges-e az eljárás felfüggesztése a perindítás hatályainak beállta előtt? Lehetséges-e magát az eljárást felfüggeszteni úgy, hogy idézést ki sem bocsátott a bíróság?

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

A peres eljárás felfüggesztésének fogalmát maga a Pp. nem igazán. Azaz mégis: Pp. 108.§ az igazolási kérelem kapcsán, ugyanis igazolási kérelem vonatkozhat azon tárgyalási határnap elmulasztására melyen a bíróság ítéletet hozott, ám azt a félnek még nem kézbesítették. A bíróság ítélethozatal előtt a per tárgyalását már berekesztette, a tárgyalás felfüggesztésének nem lehet helye. A bíróság az eljárást függeszti fel ebben az esetben.

A jogorvoslathoz fűződő jog érvényesülésének körében tárgyalt az, a Pp. 233.§-a mely határozatokkal szemben engedi meg a fellebbezést, és melyekkel szemben nem. Érdekes módon, a Pp. kodifikációs sajátossága kapcsán megint csak egy esetben merül fel a peres eljárás felfüggesztésének esete: a 108.§ kapcsán. A Pp. lehetőséget ad a fellebbezésre a per tárgyalását felfüggesztő végzéssel szemben, míg Pp. 108.§ szerint az eljárást felfüggesztő végzéssel szemben megtagadja e jogot. A per tárgyalása a peres eljárás egyik „része”, fázisa, így a törvény a többet tiltja, a kevesebbet megengedi.

A DH1 törvény rendelkezik a peres eljárás felfüggesztésének lehetőségéről, így jelen peres eljárásban a bíróság végzésében nem is hivatkozhatott a Pp. valamely rendelkezésére. Álláspontom azonban az, hogy a végzés eleve sértette az alábbi felperesi alapjogokat:

• bírósághoz fordulás joga,
• rendelkezési jog gyakorlása
• jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

Ám jelen kérdés nem az, hogy a 2. sorszámú végzés jogi sorsa mi, hanem az, hogy a végzés indokolása, mely ellen jogorvoslat nem volt biztosított, mennyiben tartalmazott a hivatkozott rendelkezési jogot megsértő állításokat.

A felperes keresetlevelének 1. pontja kifejezetten azt a tényállítást tartalmazza, hogy a felek között a szerződés a meghatározott forint kölcsönösszeg, az ügyleti kamat és a futamidő tárgyában jött létre. A 2. pont szerint más kérdésben nem volt egyező akaratnyilvánítás a felek között, az általános szerződéses feltételek nem váltak a szerződés részévé. Ennek ellenére a 4. pont úgy fogalmaz, az alperesi érvelés mentén alakít ki látszólagos keresethalmazatot. Valójában azonban ez nem keresethalmazat, hanem a felperesi tény- és jogállítások rendszerében rejlő ellentmondás. E körben a bíróság köteles lett volna hiánypótlási végzésben felhívni a felperest az ellentmondás tisztázására.

Amennyiben a kereseti kérelem körében felmerülő ellentmondás tisztázott lett volna, úgy kerülhetett volna sor – a felperes tény- és jogállítása alapján – az idézés kibocsátására és a keresetlevél megküldésére, avagy a hatáskör hiányának megállapítására. Ám a bíróság nem volt figyelemmel a keresetlevél tartalmára, blanketta módon közölte a felekkel a 2. sorszámú végzést. Ez azonban nem mást jelent, minthogy a bíróság deklarálta a szerződés tartalmát, és a felperes tény- és jogállításait – legalábbis részben – valónak nem fogadta el. Ezt azonban a tárgyalás előkészítése során nem tehette volna meg.

A Pp. a hatáskör vizsgálata kapcsán leszögezi:

28. §  A bíróság a hatáskörének hiányát hivatalból veszi figyelembe. Ha azonban a hatáskör a per tárgyának értékétől függ, az alperes érdemi ellenkérelmének (139. §) előadása után a hatáskör hiánya figyelembe nem vehető.

Jelen perben az alperes ellenkérelmet nem közölt perbe nem bocsátkozott. Ennek megfelelően a T. Törvényszék az eredeti keresetlevél, és a kereset pontosítása kapcsán is köteles megvizsgálni a felperes előadását. Hatáskör nem rögzül.

Az, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

A törvényszék a peres eljárást új ügyiratszámra iktatva a 3.G.40.666/2015/2. sorszám alatti végzésével rendelkezett a DH1 és DH2 törvények hatálya szerint. A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet, ám erre a Pp. nem ad lehetőséget, azt kifejezetten tiltja.

A fenti bírói magatartás nem csak a logika szabályaival ellentétes, hanem sérti a felperes alkotmányos jogait is. Az semmiképpen nem nevezhető fair eljárásnak, ha a bíróság megjelenési kötelezettség kiszabása (idézés) nélkül közöl keresetlevelet (perindítás hatályainak beállta) az alperessel csak azért, hogy a peres eljárást felfüggeszthesse egy Pp-n kívülálló jogszabályra hivatkozással. Majd az eljárás felfüggesztésének hatálya alatt perbeli cselekményeket tesz és e körben kötelezi a felperest rendelkezési jogának csorbításával a kereset olyan tartalmú megváltoztatására, mely okszerűen magával vonja a tényállítások megváltoztatását is.

Az alperes nem bocsátkozott perbe, érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő, idézést nem vett kézhez, ám a 2015. június 30. napján iktatott bejelentése (perbeli cselekmény) a per megszüntetésére tesz indítványt.

A bíróság e végzésére reagálva közölte a felperes, hogy fenntartván a keresetlevélben közölt tényállításait, nem támadja meg a tisztességtelen szerződési feltételeket, mert azok nem váltak a szerződés részévé. Azaz, a hatáskört megalapozó petitum mögött sem korábban, sem most nincsen tény- és jogállítás, így a kereseti kérelmet sem korábban, sem most nem lehetne tárgyalni. Ám a keresetlevél korábban is tartalmazott a kereseti kérelmet alátámasztó olyan jogalap megjelölést, mely alapján a pert valamely bíróságnak le kellene folytatni, így ítélettel kellene dönteni a kereset tárgyában.

A törvényszék 6. sorszámú végzése ismét sérti a fair eljárás követelményét. Ugyanis a bíróság hatáskörét a felperesi tény- és jogállítások határozzák meg. Az, hogy a felperes „nem hivatkozik tisztességtelenségre”, nem ezen állítások körébe tartozik. A bíróság logikája – erősen félek ettől – abba az irányba halad, hogy a felperes tényállításával ellentétesen a bíróság megállapítja ismét a szerződés tartalmát, mely szerint a teljes ászf a szerződés részévé vált, majd a „nem hivatkozik tisztességtelenségre” utalással a pert megszünteti, avagy a per tárgyalására határnapot tűz, majd ott utasítja el a keresetet, mivel „nem hivatkozik tisztességtelenségre”.

Az a Pp. szellemével ellentétes bírói rendelkezés, hogy idézést nem bocsátott ki, hiánypótlást nem adott ki, ellenben a perbe nem bocsátkozó alperesnek perbeli cselekményeket engedett, jogellenes, kifogásolható.

A 2. sorszámú végzésnek való megfelelés elmaradása nem eredményezheti a per megszüntetését, ha van nyitva álló egyéb kereseti kérelem. Márpedig van. Azt miért kellene lemódosítani, erre milyen jogszabály ír elő kötelezettséget? A maradék kereseti kérelem kapcsán mi alapozza meg a bíróság hatáskörét?

Sajnos a válasz az, hogy az eljáró bírósági titkár a Pp. szellemét messzire elkerülve indult el egy olyan úton, melyet a kollégiumvezetők tanácskozásán kialakított többségi vélemény előírt számára. Csakhogy ez az út törvénytelen.

~ ~ ~

Előadom, hogy a felperesek a jogi tény (semmisség) megállapítása iránti kereseti kérelmüket úgy tartják fent, hogy

• tényállításuk szerint a fogyasztói szerződés részévé nem váltak az általános szerződéses feltételek,
• így azok megtámadása sem lehetséges, nem is támadják a felperesek azokat,
• így a törvényszéki hatáskör kizárt.
• a felperes kéri a szerződés semmisségének deklarálását a Ptk. 239/A.§ által felhatalmazottan, a Ptk. 200.§ (2) bekezdése, a Hpt. 210.§ (1) és (2) bekezdése alapján.

Tisztelettel kérem, hogy a T. Törvényszék állapítsa meg hatáskörének hiányát, és a keresetlevelet tegye át a PKKB-hoz, mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz.

Tényállításként kell még megfogalmazni, hogy az alperes un. elszámolása egy olyan magatartásfolyamat eredménye, melyet a felperes jóerkölcsbe ütközőnek, így semmisnek tart. Az un. elszámolás valós adatokat, tényeket nem tartalmaz, csak arra szolgál bizonyítékul, az alperes hogyan, milyen összegre követett el büntető törvény tényállásába ütköző cselekményt, illetve ez a magatartás miként összeegyeztethetetlen a jogalkotó akaratával, és a jog társadalmi rendeltetésével.

Az un. elszámolás nem tartalmaz adatot arra nézve, a felperes milyen összegű forint teljesítését ismeri el valónak az alperes.

Az un. Elszámolási törvény és az annak alapján megvalósuló bírói magatartás a Pp. egyes szabályaiból nem levezethető, az a felperes alapjogait sérti, így kérem, hogy a T. Törvényszék rendelkezzen az áttételről. Ugyanis annak megtagadása esetén a felperes eljárási jogait képtelen gyakorolni. Áttétel esetén a járásbíróság köteles és jogosult dönteni arról, hogy a felperes tényállítás, mely szerint az ászf nem vált a szerződés részév, valós, vagy sem. Az áttétel megatagadása esetén e kérdés már eldöntött a DH1 és DH2 törvények alkalmazásával.

Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a deviza mentő törvények alapján kiadott kötelező végzést követően lesz olyan bíró, aki kimondja, hogy „bocs, tévedtem”, felperes nyugodtan módosítsa vissza a jogérvényesítő keresetét a jogmegóvó keresetére.

Kérem tehát a T. Törvényszéket, a Pp.8.§ alapján nyilatkozzon arról, miért nem bírálta el a petitum-jogalap kapcsán az ellentmondást, miért nem adott ki hiánypótlást, miért nem bocsátotta ki az idézést, milyen eljárásjogi alapon tesznek a felek perbeli cselekményeket az eljárásban, mely nincsen folyamatban. A keresetmódosításra vonatkozó felszólítás a Pp. mely rendelkezése alapján értelmezhető. Ha a perben kell elbírálni azt a bizonyítás eredményeképpen az, hogy a DH1 és DH2 törvények hatálya jelen esetre is vonatkozik, akkor az anyagi jog miért hat ki az eljárási jogot felülírandó módon. Ha a felperes bizonyítása eredményes a perben, akkor a kereset visszaváltoztatása a jelenlegire mely anyagi vagy eljárási jogszabály alapján lehetséges.

Drága Paola néni!

Nagyon régen váltottunk már levelet, mert a viharos hónapok azzal telnek, mennyiben tudják percemberek a normális napi emberi működést ellehetetleníteni azzal, elszívják a levegőt, megmérgeznek tettekkel és gondolatokkal mindent, így az egyszerű ember állandóan hátrál és hátrál, kerüli a konfrontációt, majd azt veszi észre, a háta a falhoz ér, de csak üvöltik az orrától milliméterekre a hamis igét.

Néhanapján valami svédcsavarral kibújunk a szorításból, és legalább egy-egy este erejéig polgárnak kívánjuk érezni azzal magunkat, hogy felvesszük legszebb ruhának és elmegyünk egy komolyzenei hangversenyre. Ebből ugyan széles kínálat van, csak az a gond, hogy a hallgatóság átlagéletkora 60 felett lebeg. MI az oka annak, hogy Magyarországon generációk esnek ki az egyetemes emberi kultúra e szegmenséből?

Jómagam is bőven 30 felett kezdtem érdeklődni a komolyzene iránt, bevallom, ehhez le kell nyugodni, stabil értékrendet kell megtapasztalni, és a műveltség bizonyos szintjére kell lépni. És ha minden szerencsésem összeállt, még akkor sem annyira egyszerű a dolog. Ugyanis lehet azt mondani, a komolyzenét élvezni kell. Persze, hogyne. De hogyan élvezze az ember, amikor az a zene összetett, valamire utaló, nem mellesleg minden hangjegy mögött egy esemény, egy érzelem, egy adott személyiség áll. Nem lehet csak úgy belecseppenni egy Beethoven darabba, hogy azt sem tudjuk ki-kicsoda. De, lehet. Persze, hogy lehet, csak annak nem sok értelme van.

A magyar zene oktatás kritikán aluli, míg egy osztrák faluban percek alatt összeáll egy zenekar, addig idehaza ennek reménye sincsen meg. És jöhet valaki, hogy Bartók és Kodály hazájában, de ez üres fecsegés, mert minden országnak van kiemelkedő zeneszerzője és voltaképpen Bartók és Kodály sem volt képes olyan nyomot hagyni a társadalomban, mely alapján általános iskolában magától értetődő legyen a zeneoktatás, akár a hangszereken való örömteli játék elsajátítása.

Ahhoz, hogy megértsem a zenét, nekem valóban egy Vásáry Tamásra volt szükségem. Sokan tudták, hogy világszerte elismert művészünk a zenén túl enged bepillantást az adott szerző életébe, gondolataiba, és emellett a hallgatóság számára kapaszkodópontokat jelöl ki az adott mű élvezetéhez, megértéséhez. És ezek a pillérek valóban szükségesek. Megüti egy gondolat az embert, azon elmereng, majd hazamegy, utánanéz a témának, belehallgat a konkrét műbe, majd kialakul benne egy kép. Mely ugyan vagy adekvát a valósággal, vagy nem, de ez valahol teljesen mindegy is. Állítom, hogy a figyelem a lényeg!

Egyszóval Vásáry Tamás előadásaira járván bárki alkalmassá válik arra, hogy egy olyan koncertre is beüljön, ahol bejön a zongoraművész, meghajol, leül a hangszere elé, majd “belecsap a közepébe”. Ugyanis a könnyebben emészthető, dallamosabb műveken keresztül lehet beleszeretni a komolyzenébe. Olyan ez, mint amikor valaki nem szerette a bort, de találkozott egy gyümölcsös, friss tétellel, majd azt élvezve, azon elmerengve egyre komolyabb, összetettebb, nehezebben érthető fajták és alkotások felé nyújtja ki kezét.

Így tehát nem rejthetem véka alá, Vásáry Tamás előadásai örökkön örökké támasztékul szolgálnak a zene megismeréséhez. Ezért örültem annak, hogy a Zeneakadémia ismét teret adott a művész új sorozatának, melynek aktuális “epizódja” Hayd életét és művészetét vette górcső alá. Vásáry a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarát vezényli évek óta az előadások során, melynek 1993-tól 2004-ig volt zenekarvezetője.

2015. június elején Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója bejelentette, Vásáry Tamás ismét a zenekar élkére állt.

A sajtótájékoztatón a Zeneakadémia, az MTVA és a Magyar Rádió Zenei Együttesei háromoldalú együttműködési keretmegállapodást kötöttek, amely többek között előmozdíthatja az egyetemi hallgatók zenekari gyakorlatszerzését, valamint a zenekar közreműködését a Zeneakadémia egyes programjain, így például az operavizsgákon. A megállapodás érinti a rádiós és televíziós felvételek készítését is.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott: a rádió együtteseivel mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltak, és ez most hivatalos formát is ölt. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a keretmegállapodás a Magyar Rádió mindhárom zenei együttesét, a szimfonikus zenekart, az énekkart és a gyermekkórust is érinti. Szabó László Zsolt bejelentette azt is, hogy a Magyar Rádió Énekkarának vezetését egy éve átvevő Pad Zoltán további négy évig folytathatja munkáját az együttes élén.”

Fentiek alapján döbbenetes volt megtapasztalni azt, hogy Vásáry Tamás – a szokásos igényességgel felépített – előadását szinte összecsapva zárta le Haydn estjét háromnegyed 10 felé, és 10 óra előtt néhány perccel a kabátját felöltő nagyérdeműre konkrétan rákapcsolták figyelmeztetőleg a villanyt. Hogy is van ez?

Anno volt olyan, hogy éjfél felé ért véget egy előadása a művésznek, melyek legendássá váltak, és szervesen beépültek a magyar zenekultúrába. Ezen előadások teszik lehetővé, hogy egy hallgató beleszeressen a komolyzenébe, mely konkrét személyek kisugárzásán keresztül hat. Sopánkodunk, hogy a hallgatóság életkora igen magas, alig vannak 30-as, 40-es éveiben járó emberek a koncerteken. Balázs János zongoraművész és Jakobi László erejüket megfeszítve dolgoznak a legkisebbek megnyerése érdekében, és bizonnyal e névsort hosszasan lehetne sorolni. Azaz van akarat, van törekvés. Akkor hogyan hathat ez ellen, hogy a legendás Vásáry előadásokat zárjuk be 19.30 és 21.30 közé? Úgy, hogy az előadások soha nem tudnak valóban pontosan kezdődni, a szünet soha nem tartható keretek között. Miért van az, hogy a Zeneakadémia bezárja a kaput annak lehetősége előtt, hogy az előadó egy gondolatba belemerülve kifuttassa mondandóját, és úgy zárja le az estét, hogy katarzis is legyen?

Úgy tesz tönkre egy estét a villanyoltás, mintha fenékbe billentenének. Mi lehet az a megkerülhetetlen akadály, mely útját állja Vásáry Tamás előadásának? Persze, parttalanná semmi nem válhat, de könyörgöm, ha 22.00 óra után külön kell fizetni a villanyt, akkor szóljanak, gyűjtést szervezünk, és kifizetjük azt a saját zsebünkből. A ruhatáros, a gondnok és a takarítók bérével együtt. De legalább azt a percnyi örömöt ne vegyék el tőlünk!

Így tehát drága Paola néni, jó magyar szokás szerint megmondják nekünk, hogy mikor hagyjuk abba a tapsot, hány percen belül vegyük fel a kabátokat, és mikor hagyjuk el az épületet. Ám közben a pártpropaganda kidoboltatja, mekkora változások állnak be a honi kultúrában. A mindennapi énekléssel kapcsolatban megy a marketing, bizottságokat alakítanak, elszórnak egy rakás pénzt a semmire, bizonyára lesznek óriásplakátok is, de Vásáry hagyja félbe az előadását, mely valójában az egyedüli forrása a kultúrának az egyszerű ember számára.

Miután kidühöngtem magam Neked, biztosíthatlak, a közeljövőben többször adok hírt magamról.

Ölellek szeretettel,

Drn Marcello