Általános érvényű mondás, hogy az esti fények mellett minden kopott és elhanyagolt város ezernyi színben ragyog fel. Ausztriára ez kevésbé, vagy egyáltalán nem volt eddig jellemző, mert az utóbbi 10 évben pont azt kellett megállapítani, hogy az utolsó ficak is rendezett, pedáns és végtelenül tiszta.

Sajnos ez már a múlté, ugyanis néhány héttel korábbi bécsi látogatásom során is azt kellett megállapítani, hogy valami nagyon nincsen rendben. Az utcákat már nem takarítják olyan intenzíven, a házak vakolata egyre koszosabb, az üzletek kirakatai egyre lehangolóbbak.

Grazi sétánk során egyáltalán nem éreztem olyan késztetést, hogy cél nélkül lődörögjek, és közben csodáljam az építészeti alkotásokat. Ám vacsora után a sötétség már ápolt és eltakart, és a világítás sápadt, sárgás színe mindjárt megváltoztatott mindent. Egy kedves cukrászdában elfogyasztott presszó kávé és Zacher torta segedelmével még inkább szebb fényben tűnt fel minden.

Lesétáltunk hát a Mura partjára, és onnan vettük szemügyre a hegyoldalt, az óratornyot, Graz jelképét. Ám amikor átsétáltunk a hídon a másik partra, észrevettük,  hogy valami kék izé szolgál átkelőként a folyón, nem messze a hídtól.

Megkerültük a hídon keresztül a létesítményt, és a jobb partról keltünk át vissza, a bal partra. A kék micsoda kétségkívül látványos alkotás, ám gyakorlati hasznát kevésbé értem. Ugyanis jó időben kellemes előadások színtere lehet, ám befogadóképessége igen szerény, így keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy mondjuk egy stand up előadást élvezzenek végig. Mert arra bizony tökéletes lenne.

Futurisztikus jelenség az egész, és csak nagyon remélni tudom, nincsen az a pénz, mely gondolkodóba ejtene egy-egy városatyát, hogy a Dunán is létesítsenek ilyen alkalmatosságot. Habár a gyaloghíd ötlete nem is áll annyira messze félelmeimtől. Ugyanis, ha van egy híd és azon sétálni is lehet, akkor azon portékát is lehet árulni…

Azt hiszem, egy ideig nem térek vissza Grazba. Kissé csalódtam benne.

Don Marcello