É S Z R E V É T E L E K

A Kúria Jogelemző Csoportjának megállapításaira

 

 

 

1.) A pénzügyi intézmény a fogyasztói nem lakáscélú hitel – és kölcsönszerződésekre (fogyasztói kölcsönszerződés) vonatkozó általános szerződési feltételei között (üzletszabályzatában) a kamat, díj, költség ügyfélre kedvezőtlen, egyoldalú módosításának jogát – törvényi felhatalmazás alapján, annak megfelelően – kikötheti. E szerződési kikötés nem semmis önmagában amiatt, mert a pénzügyi intézmény maga számára a fogyasztóra hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás jogát kiköti.

 

Álláspontom szerint a végső konklúzió levezetéséhez vezető út téves, rosszul alkalmazza a tanulmány a releváns jogszabályokat, illetve a gyakorlatban megvalósuló fogyasztói, illetve pénzintézeti magatartást is életszerűtlenül értékeli.

 

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban általánosan elmondható – és itt nem kell különbséget tenni lakáscélú, vagy nem lakáscélú hitelezés között – hogy a pénzintézetek valós piaci viszonyok között kell, hogy kialakítsák szerződéses feltételeiket, melyet a nem jogi szakma termékként jelöl meg. Gyakorló jogász számára egy általános szerződéses feltételrendszer, egy ajánlat nehezen nevezhető pénzügyi terméknek, főként akkor, amikor a jogszabályi környezet eleve a szerződés létrejöttéhez a felek egybehangzó akaratnyilvánítását követeli meg. A „termék”, mint egy elvont fogalom, azt feltételezi, hogy a „terméket” valaki vagy „megveszi”, vagy sem. Tehát már a pénzintézetek által kialakított fogalomrendszer feltételezi azt, hogy a fogyasztó nem lesz részese a szerződéses feltételek kialakításának, választási szabadsága csak különböző konstrukciók közötti választásra korlátozódik.

 

A pénzintézetek, mint piaci szereplők nem csak a Hpt. rendelkezéseinek alávetettek. A szerződéses rendszerek, „termékek” kialakítása során – meglátásom szerint – sokkal fontosabb jogszabály a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény.

 

1)    A pénzintézetek felé akár az uniós normák, akár a hazai jog olyan követelményrendszert fogalmaz meg a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan (Ptk.; Hpt.; Tptv.; 25/2009/EK irányelv;2008. évi XLVII. törvény; BH 364/1996.), mely nem csupán a szerződés aláírásának pillanatára, hanem az azt követő szerződéses időszakra is kihat.

 

2)    A pénzintézetek tájékoztatási joga korlátlan, pontosabban szólva jogszabályban taxatíve körülhatárolt, így sem banki gyakorlat, sem bírósági ítélkezési gyakorlat nem adhat felmentést ezen kötelezettség alól, mert minden ilyen tartalmú bírói ítélet jogszabálysértőnek minősül.

 

3)    A megkötött szerződésekre vonatkozó „pacta sunt servanda” elve, melyet előszeretettel használ – ám teljesen helytelenül – számos bírói tanács, nem jelentheti azt, hogy a kölcsönszerződés megkötését követő bármelyik pillanatban előhozakodhat az egyik fél azzal, hogy indokolttá vált a szerződés módosítása, mert az eredeti feltétellel nem tartható fent a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlya. Ugyanis ennek megengedésével nem a törvényalkotó, hanem a jogalkalmazó teremtene jogot arra – konkrétan a pénzintézetnek – hogy a „pacta sunt servanda” elvét semmibe vegye. Ezzel pedig nem csupán jogtörténelmi alapelveket, hanem a tételes jogot is kiüresítheti a bírói gyakorlat.

 

4)    Mivel a tartós jogviszonyra vonatkozó sajátosságok eleve jellemzik a banki tevékenységet, ugyanúgy elvárható a pénzintézetektől a szakmai felelősség, mint a gyakorló ügyvédektől – vagy akár az egyszerű állampolgároktól – a jogszabályok ismerete és betartása. A pénzintézeti vezetők megfelelő szakmai képesítéssel és gyakorlattal rendelkeznek, és munkájuk során nyilvánvalóan azért kerülnek vezetői pozícióba, mert képesek a tartós jogviszony minden ügyfélre vonatkozó fennállása esetén előre kalkulálni a jövőbeni eseményeket. A napi élet színterén semmi mást nem hallunk, minthogy milyen kormányzati, vagy jogalkotói magatartásra miképpen reagál a piac. Ha tehát van piac, ami „reagál”, akkor ez feltételez egy olyan közgazdasági, jogi logikát, okozati láncot, mely mentén meghatározható egy folyamat, és azt nem a véletlenek hosszú sora determinál, hanem a piaci szereplők magatartása. Sajnos a fogyasztó ebben a láncban a legkisebb jelentőséggel bír, hiszen magatartása csak utólagos hatású, ráadásul a legkiszolgáltatottabb elemnek is minősül. Ugyanis, ha van olyan hitel-konstrukció, mely a társadalmi-gazdasági viszonyok közepette igénybe vehetőnek bizonyul, akkor lesz kölcsönügylet, ha nincsen, akkor a hitelezés pont úgy haldoklik, mint jelenleg.

 

5)    Nyilván a T. Kúria hozzávetőlegesen 50 ügy elemzése kapcsán nem lát bele a társadalmi viszonyokba, ám sok száz, sok ezer adós ügyének ismerete már több mint feltételezés szintjén veti fel a gondolatot, hogy a kölcsönszerződések jelentős része nem az adósok teljesítőképessége mentén realizálódott, hanem a családok gazdálkodásának utófinanszírozása kapcsán. Magyarul, nem azért vettek fel a családok hiteleket, mert abból beruházni szerettek volna, hanem azért, mert már bukott hiteleket kellett finanszírozni. A hazai pénzintézeti gyakorlat tehát a „banki termékeket” folyamatosan úgy változtatta meg, hogy nem kell kezes, vagy nem kell jövedelemigazolás, illetve eleve adósságot kiváltó csomagokat kreáltak.

 

6)    Fenti pontokból az látszik, hogy a banki szektor eladni kívánt, ám ezt nem a racionalitások mentén tette meg, hanem mindenáron erre törekedett. Miért? Mert a szektor teljesítményéből olyan széles réteg kívánt megélni, mely nem volt reális. A banki menedzserek, alkalmazottak mellett kirívóan indokolatlanul nagyszámú hitelközvetítő létezett és befolyásolta a pénzintézeti döntéseket. Ma már világosan látható, hogy a hitelközvetítők szerződésekre gyakorolt hatása nagyobb, mint korábban hittük volna. Ugyanis nem csupán gyengítette a szerződés létrejöttéhez szükséges közös, egybehangzó akaratnyilvánítást, hanem néha meg is szüntette azt. Végső soron, nem hibás szerződésekről kell beszélni, hanem létre nem jött szerződésekről.

 

7)    Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy mennyire volt szükséges a pénzintézetek számára a szerződések egyoldalú módosításának lehetősége jogi morbiditást vet fel.

 

8)    Ugyanis, a Ptk. 241.§-ra történő hivatkozást egyetlen adós vonatkozásában sem fogadta el eddig magyar bíróság – mondhatnám helyesen – de akkor hogyan vetődhet fel ez az igény a pénzintézetek oldalán? Azon túlmenően, hogy a hazai jogszabályok megengedik a korlátozott esetekben alkalmazható egyoldalú szerződésmódosítást (kamat, díj, etc.) ennek akár racionalitásával, akár jogelméleti megengedhetőségével súlyos problémák merülnek fel.

 

9)    A tartós jogviszonyok esetében a pénzintézetek általános tevékenységükkel, magatartásukkal direkt befolyásolják a piaci viszonyokat. A lakossági hitelezés csak egy szegmense a banki tevékenységnek, ám az állampapírok vásárlása, sokkal nagyobb volumenű kereskedelmi ügyletek finanszírozása a fogyasztói hitelezésnél sokkal nagyobb kockázatot rejtenek magukban. A 2008-as válságot nem lehet a fogyasztók nyakába varrni, hiszen a válság kirobbanásához vezető okok nagy részben feltártak, és azok kizárólag felelőtlen, jogellenes pénzintézeti magatartásokhoz köthetőek Pont fordítva, a bank a fogyasztókon szedi be mindazon árbevételt, mely a bukott banki ügyletek finanszírozásához szükséges. A lakosság e tekintetben pont az a „fejőstehén,” melyre nem csupán a pénzintézetek vadásznak, hanem maga az állam is, aki az adók, illetékek, etc. beszedésével minden terhet végül az állampolgárokra hárít.

 

10) Amikor a fogyasztó és a bank megkötnek egy 10 évre szóló szerződést, mindkét fél kötelessége előre látni a 10 éves folyamatokat. Ahogyan a fogyasztó nem háríthatja át például munkanélkülivé válásának kieső vagyoni terhét a bankra, ugyanúgy nem befolyásolhatja a bank magatartását az, hogy a kölcsön fenntartása neki mibe kerül. Abban az esetben, ha a pénzintézet nem gyakorolhatna más tevékenységet, csak lakossági betéteket gyűjtene és annak terhére a lakosságot hitelezne, az elmélet működhetne. Ám onnantól kezdve, hogy ez messze nem így működik, nincsen értelme a szolgáltatás és annak ellenértéke közötti egyensúlyról beszélni. Ugyanis abban a pillanatban, hogy az „egyensúly” egy eleve veszteséges, felróható banki gazdálkodásból ered, és ez a magatartás mondjuk, megfelelhet a Btk. csődbűncselekmény törvényi tényállásában megjelölt elemeknek, már saját felróható magatartására nem hivatkozhat a pénzintézet. Márpedig a banki teljesítmények mögött mindig áll egy turpis magatartás az okozati láncban, valahol, akár messze, akár közel. Jogosan mondhatja a velem vitába szálló személy, hogy nem korrekt feltételezni ilyen magatartást, de a tényekből kiindulva nem igazán lehet kizárni. Ha csupán jóhiszemű magatartásokat tekintünk végig, akkor nem zárható ki az, hogy a gazdasági viszonyok, úgy változzanak meg, hogy az nem felróható sem az egyéneknek, sem a pénzintézeteknek. Ha ők nem részesek az okozatosságnak, akkor mind a fogyasztót, mind a hitelezőt egyformán terheli a káros folyamatok. De vajon mi indokolja, hogy a folyamatok ne érinthessék a pénzintézeteket, csupán a fogyasztókat? Miért lehet privilegizált helyzete a pénzintézeteknek? Ameddig ezt tudományosan nem fejti ki valaki, addig tiltott axióma alkalmazása az, hogy a bank feljebb áll a hierarchiában, mint az állampolgár.

 

11) Mivel a törvényi szabályozás nem csupán a szerződéskötés pillanatára teszi követelménnyé a teljes körű tájékoztatást, nem járhat el a pénzintézet úgy, hogy „ma ez a helyzet, holnap pedig meglátjuk”. Ha egy ilyen, vagy ehhez hasonló magatartás megengedett lenne, akkor senki nem venne fel kölcsönt, hiszen hiányozna a jogügyletből a kiszámíthatóság, az ellenőrizhetőség, a felelősség. Egy példával élve: adott pénzintézet kiad egy konkrét összeget kölcsönként, melynek adott a tervezett árbevétele. Ezt követően az ügyvezetés sikkasztást követ el, vagy bemennek az első kaszinóba, és a maradék vagyont felteszik a „zöld nullára”, melyet jó eséllyel el is vesztenek. Majd ezt követően a fogyasztókra hárítják át a felelőtlenséget, és egyoldalú szerződésmódosítással emelik a bank árbevételét. A fogyasztónak ugyan mi köze van ehhez a felelősséghez? A bank felelőssége az, hogy a szerződéskötéskor pontosan és számoljon, kalkuláljon, hiszen ez a hivatása.

 

12) Fenti gondolatmenetből adódik az utolsó konklúzió. A pénzintézeteket egy gondolat motiválja a szerződéskötéskor. Olyan „terméket” kell az asztalra tenni, mely eladható a piacon. Akkor eladható, ha ismert, ezért milliárdokat költenek reklámra. Eladható, ha szimpatikus a fogyasztónak, így a fogyasztót vagy eleve megtévesztő módon csak az előnyös oldalát mutatja a dolognak, de a hátrányokat elhallgatja, vagy másképpen, nem a valóságnak megfelelően súlyoz. Mindegyik tiltott magatartás. Eladható, ha marketing eszközökkel népszerűvé teszik a terméket, és ebben újra a reklámnak van túldimenzionált hatása. (pl. „Te kinél bankolsz?” vagy a Cofidis reklámjai, etc) A banki „termék” eladása során jogi kategóriák alig játszanak szerepet, ahol a megfelelő jogászi hozzáállást a banki közeg kifejezetten hátrányosan, az „ügyletet akasztónak” minősíti. Tehát az alábbi kúriai megállapítás második mondata a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében nem állja meg a helyét:

 

„Az egyoldalú (fogyasztóra hátrányos) szerződésmódosítás lehetővé tétele annak megfelelő eszköze, hogy a hosszú távú szerződés ideje alatt a szolgáltatás és annak ellenértéke között a szerződésben a szerződés megkötésekor kialakult értékegyensúly fennmaradjon. Célja, hogy a tartós jellegű szerződésekhez kapcsolódó kalkulációkból származó rizikót csökkentse, ezáltal megóvja a fogyasztót attól, hogy az általános szerződési feltétel alkalmazója a lehetséges jövőbeli költségemelkedést elővigyázatosságból már a szerződéskötéskor a fogyasztóra áthárítsa, ezzel a kölcsön felvételét megdrágítsa.”

 

Ugyanis a banki kalkuláció rizikója a banki tevékenység szükséges velejárója, már amennyiben megengedett a kockázatvállalás e körben. A törvényi tilalmak miatt pedig az esetleges jövőbeni kockázatokat nem lehet előre beárazni, így attól félni sem kell. Ha valamilyen rejtett indokát, félelmét a bank beárazza, akkor azt kockáztatja, hogy a kevésbé előrelátó, vagy „félős, aggódós” bankokkal szemben a „terméke” nem lesz eladható, mert drága lesz. Ez a piac, az a logikus. Ha tehát a bank piacion akar maradni, olcsó, kedvező ajánlatokat kell tennie, nem megfontoltat. De a bíróságnak vajon milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy fenntartson egy elítélendő banki felelőtlen magatartásformát? Miért nem a jog következetes alkalmazásával kényszerülnek rá a piaci szereplők a kiszámítható, logikus, tisztességes piaci viselkedésre?

 

A T. Kúria 1.) ponthoz fűződő megállapításával kénytelen vagyok nem egyetérteni, ugyanis az piacot torzító, nem a tényekből fakadó, egyes piaci szereplőket tudatosan előnyben részesítő gyakorlatot készít elő. A T. Kúria – számomra furcsa – álláspontja már kézzel foghatóan befolyásolja a törvénykezési gyakorlatot, és sajnos észlelhető, hogy egyes bíróságok a szerződések tisztességtelensége kapcsán, mint valami érinthetetlen dolgot kezelik a pénzintézeteket a fogyasztók rovására.

 

~ ~ ~

 

2.) Az egyoldalú  szerződésmódosításra vonatkozó  kikötés nemcsak jogszabályba ütközés miatt lehet semmis, hanem azért is, mert az egyoldalú  szerződésmódosításra okot adó  egy vagy több, esetleg valamennyi feltétel – tartalmát tekintve – indokolatlanul és egyoldalúan előnyös a pénzügyi intézmény számára, ezért a Ptk. 209.§-ának (1) bekezdése értelmében tisztességtelen.

 

A Ptk. 209.§-ának (6) bekezdése alapján azonban a bíróság által nem vizsgálható az olyan feltétel tisztességtelensége, amelyet jogszabály határoz meg, vagy amely tisztességtelenségének vizsgálatát jogszabály kizárja (209. § (5) bekezdés). A Magatartási Kódexben foglalt egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételek semmisségét a bíróság vizsgálhatja.

 

 

Elsőként azon aggodalmamnak kell hangot adnom, hogy ma Magyarországon megjelent az a tudatos törvényalkotás, mely nyilvánvalóan tisztességtelen, hiszen alkotmányos alapelveket sértve bizonyos érdekcsoportoknak kedvez, mások hátrányára. A hazai jogban csak jogelméleti szinten merül fel a jogszabályalkotással okozott kár fogalma, annak megtérítésére irányuló lehetőség felvetése. Ám a való életben tömegével lehetne hozni azon példákat, ahol az átlagos jogalkalmazó is érzi, hogy a demokrácia és a jogállami értékek megroppanásával bizony nem egyszerűen jogbizonytalanság alakul ki, hanem a törvényalkotó, mely az uralkodó politikai érdek korlátozásmentes kiszolgálója, egyszerűen a saját akaratának kiszolgálójává, eszközévé alacsonyítja le a jogalkotás rendjét. Amikor maga az Alkotmány (Alaptörvény) is csak eszköz, nem mérce, akkor már nagyon nehezen lehet a hatályos jogot tisztelni. A jog tisztelete tehát egy elvont jogi fogalom marad, ami a valóságban egyre nehezebben realizálódhat.

 

A jogalkotó tehát abból indul ki a Ptk. 209.§ (6) bekezdése esetén, hogy a jogszabály olyan jogi norma, mely eleve tisztességes, tehát az annak megfelelő magatartás sem lehet tisztességtelen. A gyakorlat azonban mást mutat, így az alapelv megtörik. A jogszabályhely tehát jogdogmatikailag követendő, ám jogállami elvek mentén erősen kétségbe vonható. Az ilyen vagy hasonló tendenciák vezethetnek a jogi norma kiüresedéséhez, alkalmazhatatlanságához.

 

Az azonban más kérdés, hogy egy adott bíróság hozhat-e a Ptk. 209.§ (6) bekezdésével ellentétes ítéletet. A válasz egyértelműen az, hogy nem. A problémát alkotmányossági szinten kell megoldani.

 

~ ~ ~

 

3. Tisztességtelen az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó olyan kikötés, amely a fogyasztóval szerződő pénzügyi intézmény számára – a fogyasztó hátrányára – indokolatlan és egyoldalú előnyt nyújt. Tisztességtelen – adott esetben jogszabályba ütköző – az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés, ha:

 

a) tartalma az átlagfogyasztó számára nem egyértelmű, nem világos (világos és egyértelmű megfogalmazás elve);

 

b) az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis ok-listát nem tartalmaz, vagy az ok-lista csak példálózó jellegű felsorolást tartalmaz (tételes meghatározás elve);

 

c) az egyoldalú módosítás feltételei nem objektív jellegűek, vagyis a fogyasztóval szerződő félnek lehetősége van a feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni, a módosításra okot adó változás mértékét befolyásolni (objektivitás elve);

 

d) az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem olyan mértékben hatnak a kamatra, költségre illetve díjra (ténylegesség és arányosság elve);

 

e) a másik fél nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén  és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá  történő áthárítására (átláthatóság elve);

 

f) a szerződésmódosítás bekövetkezése esetére nem biztosítja a fogyasztó számára a felmondás jogát.  

 

Kérdésem az, ha az egyoldalú szerződésmódosítás kikötése sérti:

 

• a világos és egyértelmű megfogalmazás követelményét,
• a tételes meghatározás elvét,
• az objektivitás elvét,
• a ténylegesség és arányosság elvét,
• az átláthatóság elvét, illetve
• a felmondás jogának biztosíthatóságát,

 

akkor hogyan lehet ütköztetni a jogszabályi megfelelősséggel, megengedhetőséggel? Melyik jog a magasabban hierarchizált? Erre talán még nincsen kialakított válasz.

 

Másfelől ha a fenti elveket elismerjük, akkor ennek tisztelete mellett hogyan kerülhet szóba az egyoldalú szerződésmódosítás megengedhetősége? Ugyanis a joggyakorlat eddig nem dobott fel olyan esetkört, amikor bármely bank megfelelt volna a fenti elveknek. Nyilván elméletileg létezik olyan esetkör, amikor egy pénzintézet az összes elvet betartja, de annak interpretálása vajon hogyan néz ki, hogyan működik az egyoldalú szerződésmódosítás kapcsán a megfelelő tájékoztatási kötelezettség? Tehát elméletileg nem lehetetlen az ellentmondás feloldása, csak a gyakorlat nem mutatott rá eddig példát.

A T. Kúria ennél a pontnál egyébként hasonló, vagy szó szerint megegyező következtetésekre jut a banki magatartások kapcsán:

 

„Az arányosság szempontjából kiindulópont lehet, hogy a fogyasztóval szerződő  pénzintézet – aki a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti [Ptk. 685.§ f) pont] – nyilván valamilyen mértékig előre kalkulálja a kölcsönnyújtás kockázatait, és azokat a Hpt. szerint kezelni is köteles.”

 

„Vitatott azonban, hogy a fogyasztóra a körülmény-változással arányban minden esetben és teljes mértékben át lehet-e hárítani a körülmény-változással járó többletterheket.”

 

Ezek szerint a fentiek megítélése komoly bizonyítási kérdés, melyet a Pp.3.§ értelmében közölni is kell a felekkel a bizonyítási teherrel kapcsolatos kioktatás körében. A bírósági gyakorlat azonban ezt soha nem alkalmazta, a legjobb esetben is megrekedt a tisztességtelenség körében alkalmazandó Korm. rendelet szövegének taxatív ismertetésével.

 

„Ehhez képest az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége révén a fogyasztóval szerződő fél – aki a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti [Ptk. 685.§ e) pont] – egyoldalú, indokolatlan előnyhöz jutna azáltal, ha a rendes üzleti kockázatába tartozó hátrányokat is átháríthatná a fogyasztóra.”

 

Igen, így van, és milyen módon lehet azt bizonyítani, hogy indokolatlan az előny, ha a fogyasztó nincs, és nem is lehet ilyen, ezt bizonyító adatok birtokában? A bizonyítási teher a fogyasztóra hárítható, de arra ő nem képes, így az elmélet nem ültethető át a gyakorlatba. Egyetlen lehetőségként egy teljes, átfogó banki könyvvizsgálat lehetne a lehetséges bizonyítási eszköz, de melyik fogyasztó viselné ennek tízmilliós nagyságrendű terhét, és melyik bíró rendelne el ilyen bizonyítást, illetve miképpen lehetne megindokolni az indítványt, hiszen a büntetőeljárásokban is tilalmazott az a szakértői tevékenység, mely a „majd csak találunk valamit” elvre támaszkodik.

 

A T. Kúria elméleti felvetésemet meg is válaszolta:

 

„A konkrét egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán lehet vizsgálni, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra olyan okból került-e sor, mellyel a pénzügyi intézménynek már a szerződés megkötésekor számolnia kellett a kamat, a díj és a költség meghatározásakor, ha igen az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen. Egy ilyen perben a bizonyítási teher megfordul és a pénzügyi intézményt terheli annak bizonyítása, hogy az egyoldalú fogyasztóra hátrányos szerződésmódosításra nem tisztességtelenül került sor, hiszen az árazási elvekben foglaltakat a fogyasztó nem ismerheti meg.”

 

Nem kötözködni szándékozom, de annak elbírálása, hogy a banki bizonyításra ítéletet lehet-e alapozni, vagy sem, igen képlékeny.

 

a)    először is, a bank előadása a fél személyes előadásának minősül, nem pedig bizonyítéknak,

b)    ha bizonyítás szükséges, akkor azt szakértő igénybevételével kell megtenni, hiszen a bírónak egyébként sincsen szakmai képessége ahhoz, hogy ilyen számviteli, közgazdaságtani kérdéseket megítéljen.

 

Azaz monstre, igen költséges pereknek nézünk elébe.

 

~ ~ ~

 

4.) Mind a jogszabályba ütköző, mind a tisztességtelen szerződési feltétel semmis; e két érvénytelenségi ok vizsgálatának nincs a jogszabályból levezethető kötelező sorrendje.

 

Nos, ezzel a kérdéskörrel nem lehet vitába szállni, és nem is indokolt, teljesen egyetértek a véleménnyel.

~ ~ ~

 

5.) Ha a fogyasztó a szerződéskötési eljárás során az egyoldalú  szerződésmódosítás feltételeit nem ismerheti meg, az egyoldalú  szerződésmódosításra vonatkozó kikötés nem válik a szerződés részévé.

 

Szintén egyetértek az érveléssel.

 

~ ~ ~

 

6. a.) A bíróságnak a per tárgyává tett általános szerződési feltétel érvénytelenségét hivatalból kell észlelnie, ha az érvénytelenség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható.

 

b.) A bíróságnak a már nem alkalmazott vagy nem hatályos általános szerződési feltétel érvényességét is vizsgálnia kell, ha ez szükséges a jogvita eldöntéséhez.

 

c.) A bíróságnak az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés érvénytelenségét attól függetlenül kell vizsgálnia, hogy azt a fogyasztóval szerződő fél ténylegesen alkalmazta-e. 

 

Itt azzal kell kezdenem, hogy praxisomban még csak hasonlót sem láttam. A bíróságok nagy részének még az alábbi PK vélemények alkalmazása is nehezen megoldható.

 

Érthetetlen számomra, hogy – a tartalmilag, de sok esetben szó szerint is megegyező –kereseti kérelmet az egyes bíróságok, törvényszékek, illetőleg ezek különböző tanácsai teljesen véletlenszerűen

• azonnal tárgyalásra kitűzik, vagy
• idézés kibocsátása nélkül elutasítják, vagy (akár ugyanazon ok esetében is)
• hiánypótló végzést adnak ki, és
• a hiánypótló végzések esetében azok indoklása igencsak különböző.

 

Az érvénytelenségi perek tekintetében a kereseti kérelemre és az ahhoz való kötöttségre speciális szabályok vonatkoznak. Még ezen belül is különös megítélés alá esnek a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos érvénytelenségi perek. Előbbit a 2/2010., utóbbit a 2/2011. PK vélemény részletezi.

 

Ha a két PK véleményt egymással és a Pp-nek a keresetlevélre vonatkozó szabályaival összefüggésben nézzük, akkor egyértelmű, hogy a keresetek hiánypótlás/idézés kibocsátása nélküli elutasítás gyakorlata ezen PK véleményekbe és a Pp. rendelkezéseibe ütközik.

Nézzük először az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló

2/2010. (VI.28.) PK vélemény számunkra releváns részeit.

2. A félnek a szerződés érvénytelenségére alapított marasztalási kereseti (viszontkereseti) kérelemben pontosan meg kell jelölnie, hogy az érvénytelenség melyik törvényi jogkövetkezményének alkalmazását milyen tartalommal kéri a bíróságtól.

2. A marasztalásra irányuló kereseti kérelemnek az érvénytelenség jogkövetkezményeit illetően konkrétnak kell lennie. Nem elegendő a bíróságtól az eredeti állapot helyreállítását vagy a szerződés hatályossá nyilvánítását kérni. A felperesnek az érvénytelenség jogkövetkezményei hivatalból történő levonásának kizártságára tekintettel pontosan meg kell jelölnie a kereseti kérelmében, hogy ezt milyen tartalommal kéri a bíróságtól (pl. mekkora összeg visszafizetését, mely dolog visszaadását igényli). A jogkövetkezmények alkalmazása során a bíróság elsősorban a fél kérelmét veszi alapul. A kért jogkövetkezmények alkalmazásához nincs kötve, ha az ügy körülményei más jogkövetkezmények levonását teszik szükségessé.

 

A legfőbb probléma ezekben a perekben, hogy a kereset nem tartalmazza azon összeg megjelölését, melyet az eredeti állapot helyreállítása körében a fogyasztó, mint felperes követelhet a pénzintézettől a szerződés semmissége megállapítása esetén. Már amennyiben a bank többet kapott, mint ami járt neki. Az ügyek jellegzetessége, hogy a pénzintézetek ellehetetlenítenek minden korrekt elszámolást a fogyasztói befizetések nyilvántartásának hiányával, vagy az adatszolgáltatás tudatos megtagadásával. A hiányzó elemek azt jelentik, hogy matematikailag lehetetlen marasztalási összeget kérni (nincs miből és nincs mit kivonni).

 

Éppen ezért egy-két évvel ezelőtt ugyanezt megállapítási keresetként nyújtottam be néhány esetben, azonban a megállapítási keresetet a bíróságok nem találták megengedhetőnek. Tegyük hozzá: jogosan.

 

Manapság egyes bíróságok a marasztalási összeg – a fentiek okán egyáltalán nem megjelölhető – pontos mértékét igyekeznek számon kérni, vélhetően mögöttes illeték-megfontolásokból.

 

Tekintettel a Ptk. 2012. május 26-tól hatályos 239/A. § rendelkezésére, amely lehetővé teszi a részleges érvénytelenség megállapításának kérését a jogkövetkezmények megjelölése nélkül is, jogi képviselőként visszaigazolva érzem azt, hogy ez logikailag mindig is első lépésben megállapítási kereset, és második lépésben lehet bármi más. Emellett ez az új rendelkezés az ilyen perekben a marasztalási összegre vonatkozó hiánypótlást is okafogyottá teszi, hiszen már lehet megállapítási keresetet előterjeszteni az érvénytelenségi perekben.

 

Ettől még lehet lesújtó szakmai véleményünk arról, amikor a jogalkotó a Ptk-t kifejezetten Pp-rendelkezésekkel tűzdeli tele [a Ptk. 239/A. § tartalmilag mindenképpen a Pp. 123. § (2) bekezdése], de ettől még alkalmazni kell.

4. a/ A bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie. A semmisség megállapíthatósága érdekében a bíróság hivatalból bizonyítást nem folytathat le. Ugyanígy hivatalból észlelnie kell a bíróságnak azt is, ha a szerződés nem jött létre.

Az egyértelműen megállapítható semmisségi ok hivatalbóli észlelésének a kötelezettsége nem csak akkor terheli a bíróságot, ha a felperes a szerinte érvényes szerződésre alapítja a keresetét, hanem akkor is, ha a kereset más semmisségi okon vagy a szerződés megtámadásán alapszik. A bíróságnak a szerződés létre nem jöttét is hivatalból, a semmisségi okok vizsgálatát megelőzően kell észlelnie.

 

Ha egy kereseti kérelemben felmerül a szerződés létre nem jötte, akkor minden egyébre történő hiánypótlás kizárólag időhúzás, hiszen a keresetet mindenképpen tárgyalni kell.

 

Az egésznek azért van jelentősége, mert a Pp. ugyan csak a per ésszerű időn belüli befejezésének követelményét nevesíti, de ez még nem ok arra, hogy ésszerűtlenül hosszú idő áll rendelkezésre a tárgyalás kitűzésére, mégpedig az idézés kibocsátása nélküli elutasítás vagy a hiánypótlás alkalmazásával – tehát látszólag jogszerűen.

 

5. a/ A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához általában kötve van. A kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által megjelölt jogcímhez is kötve van. A bíróság a fél kérelmének helyt adhat akkor is, ha a fél által előadott tények a kérelmet más jogcímen megalapozzák.

A kérelemhez kötöttség elve nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenségi perben, mert az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében a fél kérelmének tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság azonban nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.

A kereset tartalma a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem. A Pp. 121. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a keresetlevélben fel kell tüntetni a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

A polgári perben a bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához, tehát a fél által érvényesíteni kívánt joghoz is általában kötve van. A Pp. 121. §-a (1) bekezdésének c/ pontja értelmében az érvényesített jogot kell a keresetlevélben megjelölni, nem pedig a konkrét jogcímet. Így a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által tévesen megjelölt jogcímhez kötve lenne. Ha a fél által előadott tények a keresetet, vagy a viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák, a bíróság a jogviszonyt a jogszabályoknak megfelelően minősítheti.

Az érvénytelenségi perekben az említettekkel összhangban az 1/2005.(VI.15) PK. vélemény tartalmazza, hogy amennyiben a felek egyike sem kéri a Ptk. 237. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását, arról a bíróság a Pp. 215. §-a értelmében nem dönthet. Ugyanakkor a kérelemhez kötöttség elve nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenségi perekben, mert az érvénytelenség jogkövetkezményének levonására irányuló kérelem tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság csak annyiban van korlátozva, hogy nem választhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.

A kérelemhez kötöttség kérdése körében nagy jelentősége van annak, hogy a felek az érvénytelenségi keresetben a szerződés semmisségének a megállapítását kérik, vagy – gyakran több jogcímre hivatkozva – megtámadási jogukat gyakorolják. A semmisségre alapított érvénytelenségi kérelem esetén a bíróság a szerződés semmisségét – hivatalból is – más okból, más jogcím alapján megállapíthatja, mint amit a keresetében a felperes megjelölt. Ebben a körben tehát nem érvényesül a kérelemhez kötöttség elve.

A PK vélemény 5/a. pontjából egyértelmű, hogy az érvénytelenségi perekben érvényesül legkevésbé a kereseti kérelemhez való kötöttség. Ergo az a jogcím, amit nem is kell konkrétan megjelölni ahhoz, hogy a kérelem „határozott” legyen, amúgy sem köti a bíróságot. Sőt, még a kért jogkövetkezmény sem. Harmadszor pedig a hivatalbóli észlelés csökkenti a kereseti kérelem megfogalmazásának jelentőségét.

 

Ez mind arra vezet, hogy érvénytelenségi perekben más perekhez képest komolyabb ok kell ahhoz, hogy idézés kibocsátása nélküli elutasítással vagy hiánypótlással a tárgyalás kitűzésére ne kerülhessen sor. Másképpen: érvénytelenségi perekben a keresetnek a tárgyalásra való alkalmassága tekintetében a mérce szükségképpen megengedőbb.

 

Mindezt azért érdemes így leszögezni, mert fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos érvénytelenségi perekben ez – a Kúria kollégiumi véleménye alapján is – még hangsúlyosabb. Ilyen esetben ugyanis igencsak alapos ok kell a határozott kereseti kérelem hiánya miatti elutasításhoz vagy hiánypótláshoz.

 

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy itt már közösségi jogról beszélünk, tehát a Ptk. 209-209/A. § rendelkezéseire alapított kereseti kérelem esetében az Európai Bíróság gyakorlatát is komolyan figyelembe kell venni.

 

2/2011. (XII. 12.) PK vélemény
a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről

3. Fogyasztói szerződésben az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel valamint az általános szerződési feltétel tisztességtelenségét a bíróság – a szerződés teljes feltételrendszerének a mérlegelése alapján – akkor állapíthatja meg, ha az a jóhiszeműség és tisztesség követelményének a sérelmével egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára bontja meg a szerződésből fakadó jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát.

3. A Ptk. 209.§ (1) bekezdése a szerződési feltétel tisztességtelensége megállapításának szempontrendszerét egységesen határozza meg az általános szerződési feltétel és az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel esetére. A tisztességtelenség megállapításának két módját ismeri a Ptk.: egyrészt a bíróság mérlegelésére bízza azt, másrészt maga a Ptk., [209. § (4) bek.] illetve a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) nevesít tisztességtelennek minősülő feltételeket.

A mérlegelés során a bíróságnak figyelemmel kell lennie a szerződésekre vonatkozó diszpozitív szabályokra is, melyek a szerződő felek egyensúlyára, a szerződési kockázatok, jogok és kötelezettségek kiegyensúlyozott elosztásának elveire épülnek. Tisztességtelenségre utal ezért a Ptk. lényeges diszpozitív szabályaitól való eltérés, vagy a jogok és kötelezettségek olyan meghatározása, amely a szerződés céljának a megvalósítását veszélyezteti.

A jóhiszeműség és tisztesség objektív kötelmi jogi kategória, az általánosan elfogadott etikai követelményrendszert juttatja kifejezésre a szerződései feltételeknek a Ptk. 209. § (1) bekezdésében írt szempontok alapján történő értékelésekor. A bíróságnak mérlegelése során e követelmény mércéjén keresztül a szerződés megkötésére vezető minden körülménynek, a kikötött szolgáltatás természetének és az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy a felek közötti más szerződésekkel való kapcsolatának vizsgálatával kell megállapítania, hogy az adott esetben a szerződési feltétel támasztója a másik fél hátrányára egyoldalúan és indokolatlanul nem idézett-e elő egyenlőtlenséget a szerződéses jogokban és kötelezettségekben [Ptk. 209.§ (2) bekezdés].

A tisztességtelenségnek a jóhiszeműség és tisztesség követelményrendszerén keresztül történő megállapítása mellett, a jogalkotó – kizárva a bírói mérlegelést – kifejezetten is meghatározta azokat a konkrét feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek. Ilyen rendelkezést tartalmaz a Ptk. 209.§ (4) bekezdése, amely szerint az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető. A Korm. rendelet – nem taxatív módon – olyan szerződési feltételeket nevesít, amelyek minden esetben tisztességtelennek minősülnek (Korm. rendelet 1.§). Felsorol ezen kívül olyan szerződési feltételeket is, amelyek nem feltétlenül, hanem az ellenkező bizonyításáig minősülnek tisztességtelennek (Korm. rendelet 2.§). Mindezek alapján, ha a vitás szerződési feltétel a Korm. rendelet 1.§-ában felsorolt okok egyike miatt tisztességtelen, a bíróságnak nem kell vizsgálnia a Ptk. 209.§ (2) bekezdéseiben felsorolt egyéb körülményeket. Abban az esetben pedig, ha a feltétel a Korm. rendelet 2.§-a szerint minősül, úgy a feltételt támasztó félnek kell bizonyítania, hogy az nem esik a 209.§ (1) bekezdésének hatálya alá.

 

Ennek értelmében, ha egy kereset megjelöli a Ptk. 209-209/A. § rendelkezéseit, mint a kereset jogalapját, tartalmilag ezt ki is fejti, de külön nem szól szerződéses pontokról, akkor ez a PK vélemény értelmében azt jelenti, hogy a bíróságnak a szerződést a maga egészében a kell vizsgálnia a Ptk. 209. § (2) és (4) bekezdésében felsorolt szempontok alapján.

 

Az, hogy a felperes az összes szerződéses pontot külön megjelöli vagy sem, esetleg az összeset megjelöli vagy egyet sem, teljesen irreleváns, hiszen – ahogy az a fent hivatkozott két PK véleményből is egyértelmű – a bíróság hivatalból vizsgálja a szerződés létrejöttét, illetve a szerződés teljes feltételrendszerét.

 

Nem beszélve arról, hogy az ÁSZF-módosítások és a teljes pénzügyi elszámolások hiányában kölcsönszerződések esetében a kereseti kérelem pontosítására, újragondolására legalább egyszer sor kerül, így az a felsorolás, amely tartalmazhatja a tisztességtelennek tartott pontok listáját, biztosan módosul.

 

A fentiek szerint, a fogyasztói kölcsönszerződések tisztességtelen szerződéses feltételei miatt indított perben az, hogy

• a felperes a Ptk. 209-209/A. § rendelkezésein túl jelöljön meg további / egyéb konkrét jogcímet; vagy
• összegszerűen határozza meg az érvénytelenség jogkövetkezményeit, amely nem csak lehetetlen, de egyáltalán nem is köti a bíróságot; vagy
• szerződéses feltételekre pontonként mutasson rá és egyenként jelöljön meg érvénytelenségi okot, holott ez a 2/2011. PK vélemény alapján egyáltalán nem kötelessége

 

végeredményben jogellenes (vagy jogszabályba ütköző, vagy PK véleményt sért, vagy a tárgyaláskitűzés elhalasztásának szándéka által visszaélésszerűen alkalmazza az elutasítást vagy a hiánypótlást).

 

Hangsúlyozni kell azt is, hogy ha netán egy adott bíróság nem érti a kereset egészét, vagy egy részét, vagy a kereseti kérelmek egymáshoz való viszonyát (mert esetleg csak a petitumot olvassa el, ami 50-60 oldal esetén elképzelhető), ezt is az első tárgyaláson történő keresetpontosítási felhívással, és nem elutasítással vagy hiánypótlással célszerű kezelni.

 

Ugyanis – akár érti elsőre a kereseti kérelmet a bíróság akár nem – a kereset kapcsán fél tucat dolog van, amit vagy hivatalból kell észlelni, vagy nincs kereseti kérelemhez kötöttség, vagy kifejezetten és kizárólag a bírói vizsgálat, mérlegelés függvénye, tehát a keresetet tárgyalni kell. Ebben a kontextusban egy nem érdemi, csak formai (értsd: fölösleges) elutasítás vagy hiánypótlás nem a Pp. szerinti célt szolgál.

 

~ ~ ~

 

7. Az ok-listában szereplő érvénytelen – tisztességtelen, semmis – kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés e kikötés mellőzésével, egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket. A bíróság ítéletében azt állapítja meg, hogy mely tisztességtelen feltétel érvénytelen. Nincs lehetőség arra, hogy a bíróság az érvénytelen szerződési feltétel helyett, vagy azt kiegészítve új, a felek egyenlőségét helyreállító szerződési kikötést állapítson meg.

 

Olyan esetben, amikor a szerződési feltételnek csak meghatározott része tisztességtelen, nincs akadálya, hogy a bíróság – a részleges érvénytelenség szabályait alkalmazva – ne a teljes szerződési kikötés, hanem csak a tisztességtelen jellegét okozó rész érvénytelenségét állapítsa meg és az érvénytelen részt mellőzze, a szerződési kikötést pedig az érvénytelen része nélkül, annak elhagyásával érvényessé nyilvánítsa, ha az adott esetben ennek az érvénytelenségi jogkövetkezménynek az alkalmazása célszerű és indokolt.

 

Igen, egyetértek. A T. Kúria így fogalmaz:

 

„Tipikusan fogyasztói kölcsönszerződések esetén a fogyasztó érdeke kifejezetten ellentétes az egész szerződés megdőlésével, az eredeti állapot helyreállításával: egy ilyen jogkövetkezmény az azonnali, egyösszegű visszafizetési kötelezettségének a beálltát jelentené. A fogyasztó célja és érdeke ezzel szemben az, hogy a szerződés – a kikötés – a tisztességtelen része nélkül legyen érvényes a felek között.”

 

Habár a T. Kúria nem beszél arról, hogy az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatban mi is a lényegi kérdés, talán minden olyan jogalkalmazó, aki találkozott hasonló jogesetekkel, és az egyedileg megtárgyalt, főszolgáltatás tisztességét vitató keresettel, az úgy veti fel a kérdést, hogy mi lesz azon szerződésekkel, melyek esetében a semmisséget a főszolgáltatás körében kell kimondani.

 

Ugyanis az a banki gyakorlat, amikor a kölcsön összegét két egymástól eltérő mennyiségben határozzák meg, mondjuk HUF és CHF összegben, akkor kérdéses a feltétel világossága és érthetősége. A deviza alapú perekben nem a lényegtelen kérdésekben kell elveszni, hanem azt a kérdést kell felvetni, hogy maga a szerződés miről szól? Deviza kölcsön, vagy forint kölcsön?

 

Felteszem tehát a kérdést? A bíróság miért nem vizsgálja hivatalból a főszolgáltatás semmisségét?

 

~ ~ ~

 

8. a) Az általános szerződési feltételek között szereplő ok-listában foglalt feltételek érvénytelensége az egyoldalú szerződésmódosítás érvényességével kapcsolatosan is vizsgálható.

 

b.) Az egyoldalú szerződésmódosítás érvénytelenségének megállapítása iránt – ha az általános szerződési feltételnek minősül – közérdekű kereset indítható.

 

c.) Az egyoldalú szerződésmódosítás érvényességének körében vizsgálandó, érvényesül-e a ténylegesség és az arányosság elve.

 

Itt csak egyetlen megjegyzésem lenne: Magyarország Ügyészsége vagy nem képes, vagy nem alkalmas arra, hogy közérdekű kereseteket indítson. Miért? Mert nem áll érdekében, de ez elsősorban nem jogkérdés. Például a Fővárosi Főügyészség sommás álláspontja az, hogy a főszolgáltatásra irányuló szerződéses kikötések nem támadhatóak, és kész. Ezen a szinten ki is merül az érvelés.

 A kérdés tehát marad egyelőre elméleti jellegű, szándékozik a Legfőbb Ügyészség komolyan venni a jogi és társadalmi problémát vagy sem?

ÖSSZEFOGLALÁS:

 

Saját életemben példátlannak minősül, hogy a kamarán keresztül, de a T. Kúria megtiszteljen azzal, hogy véleményemet kikéri, és feltehetőleg meg is hallgatja.

 

Azt gondolom, hogy a T. Kúria munkájának magas színvonalával egyező minőségben és részletességgel kíséreltem meg a problémás kérdésekre választ adni.

 

Mindenképpen saját elemi érdekem, mint gyakorló ügyvédnek, hogy az ítélkezési gyakorlat ne a bíróságok kávézójában dőljön el – mint sok esetben szomorúan tapasztaltam – hanem a jogalkalmazás számos résztvevőjének bevonásával, részletes álláspontjának meghallgatásával.

Tagyon, 2012. október 8.

Tisztelettel:

Dr. Marczingós László