A korábbi, nyilván sokaknak rémisztően unalmas történelmi felvezetést követően jöhetnek a képes beszámolók, melyek mindig esélyesebben a sok-sok lájkolásra, mint a kidolgozott esszék.

 

Ott tartottunk, hogy a Qutb Minar-t, a tornyot 1193-ban kezdték építeni, azaz tulajdonképpen a rajputok legyőzését követően azonnal. A torony mellett nekikezdtek a Quvvet-ul-iszlám Mecsetnek, mely jelentése az „iszlám erőssége”.

Először is nézzük meg, hogyan lehet meglátogatni a nevezetességeket Delhiben. Nyilván lehet gyalogolni, metrózni, tuktukkolni, riksázni, és a szenvedés megannyi módját választani. Én javaslom a bérelt autót, ha már nincsen kéznél egy vendéglátó, ugyanis annak ellenére, hogy szimpátiát ébreszt bennem India, azért nem őrültem meg, hogy végigszenvedjem az egész utazást. Persze, mindent meg lehet indokolni…

 

A sofőrünk, Anil, hindu lévén, ügyesen párosította a látnivalókat. Minden egyes muszlim műemlék mellé önszorgalomból hozzátett egy számára hindu jelenséget, így nem volt egyszerű idegenvezetésnek nevezhető az utazás, sőt, szubjektív mivolta miatt meglehetősen szórakoztatóvá vált. A közlekedés gépjárművel sem mindennapi esemény, a forgalmi dugó kifejezés teljesen értelmét veszítette, hiszen az állandó dugó mellett dugó nem is alakulhatott ki. A helyiek agresszívnek nevezhető vezetési stílusa furcsa módon mentes az agressziótól, egyszerűen ilyen. A duda használata a levegővétel egyszerűségével kötelező, így az állandó, fülsüketítő zaj egyre lassabban monotonizálódik, napokkal később már alig hallja az ember.

 

Egyik délután elszórakoztuk az időt és nagyon későn értünk ki a műemlék együtteshez, így érdemi időnk nem maradt a látogatásra, így másnak korán nekiveselkedtünk a forgalomnak. A korai érkezés egyik előnye a ritkás turista forgalom volt, azonban hátránya, hogy a laposan sütő nap állandó jelleggel vakította a fényképezőt, így a képalkotási lehetőséget korlátozottak voltak.

 

Sok blogon olvasni a belépőjegyek furcsa árszabásáról. A nem indiai rezidens a tízszeres értékét fizeti a helyi erők jegyének, ellenben jutalmul nem kell sorba állni a tömeggel az egyes helyszíneken. Ez mondjuk egy Taj Mahal esetében nem elhanyagolható. A beléptetések soha nem egyszerűen, az állandó katonai jelenlét olyan mértékű motozással társul, mely idehaza már zaklatásnak minősülne. Szerényen megfogalmazva, a katonák simán tikitakit játszanak a férfiemberek golyóival. És illik hozzá mosolyogni…

 

A VIII. századnap rajtutok által alapított Lal Kot település Dhilli néven vált később ismertté, ám a helynévnek bizonyára számos írás, vagy kiejtésbeli alakja lehet ismert. A település anno fallal körülvett, citadellával megerősített lehetett, és Dehli telis-tele van olyan épületromokkal, falmaradványokkal, melyet szinte lehetetlenség felismerni, és beazonosítani a forgalomban lévő útikönyvek alapján. Fogadjuk el tehát, hogy a Qutb Minar és a Quvvet-ul-iszlám Mecset létrehozása vallási, inkább politkai-hatalmi elgondolás terméke lehetett. A tornyot minaretnek nevezik, ám sokan kételkednek ebbéli minőségében. Sokkal inkább hihető az az álláspont, mely szerint győzelmi emléknek épül az afganisztáni Jam minaretjének képére.

 

Hiába igyekszik az ember bejárni nyitott szemmel a világot, az iszlám kulturális kincsen döntő hányadát soha nem láthatjuk, hiszen azok a világpolitika állandó háborús gócpontjain fekszenek, vagy eleve nem szeretik, ha nem muszlim ember teszi be a lábát. Így tehát az egyszerű utazó azon muszlim országok építészeti emlékeivel igyekszik összevetni a Qutb Minart, melyet láthatott, megérinthetett. És ez az összevetés semmire sem jó. Ugyanis keletkezésének kora, körülményei semmihez nem foghatóak saját, személyes emlékeim sorában, másfelől az olyan szent helyek, mint a tunéziai Kairouan hiába lehetnek régebbiek, ilyen építészeti gazdagság nem jellemzi azt.

 

Kezdjük ott, hogy az utazó a toronyra koncentrál, de lényegében egy muszlim mecsetbe lép be. A mecset területén kívül kertek, árkádok húzódnak, sajnos az építmény falai erősen töredékesek, nehezen lehet felismerni az eredeti felépítményt. Felleltem a neten egy nagyszerű japán leírást Takeo Kamiya tollából, akinek alaprajzát (Henri Stierlin “Architecture de l’Islam” könyvéből vette át ő is) is felhasználom, és néhány gondolatébresztő megállapítását.

 

Kérdés számomra az, hogy a mecset helyén állt-e korábban hindu templom vagy csak a máshol lerombolt hindu és jain templomok, avagy a rajput város egyéb falainak, építményeinek köveit hordták össze egy új helyre. Sajnos az alaprajzon látható udvar-szerkezetekből alig maradt valami. Utólagosan saját képeimet is nagyon nehezen illesztem össze emlékeimmel.

 

Az tény, hogy a mecset klasszikus, ám kissé elhanyagolt mogul kerteken keresztül közelíthető meg, az alaprajzon 2. sz. alatt jelzett udvar jó két méterrel magasabban fekszik a külső udvar szintjénél, így egy díszesebb kapun át, lépcsősoron jutunk fel a belső udvarba, melyben a hindu eredetű vasoszlop is található. A belső udvar falain kívül egy látványos árkádsor húzódik, mely oszlopain keresztül remek rálátás nyílik a félbehagyott minaretre, az Alai Minar-ra. Az álló képen látható, hogy a hindu templomokból elhordott oszlopokat egyszerű kőgerendákkal kötötték össze, majd a sarkokat lefedve, három rétegben zárták le a födémet. Stabil, egyszerű, időtálló szerkezet. A belső udvar falai nem engednek bepillantást, egy befelé nyitott kerengőt határolnak, melyet a bejáratoknál kupolával zárnak le. A belső kerengőnél még egy lépcsőfokot feljebb kell lépni, így szemben állva láthatjuk a mecset imahelyének megmaradt boltívmaradványait. A középső rész előtt áll a vasoszlop.

A belső kerengő oszlopai a legszebben díszített hindu, vagy jain motívumokat láttatják, a födém lezárása egyszerűbb.

 

 

Egy kis lazításként érdemes megjegyezni, hogy India városainak is igen érdekes és gazdag állatvilága van. először is van a speciális, sárga indiai kutya, a „kuta”. A papagáj és a mókus. És legutolsó sorban a majom. Papagájos és mókusos képem van, és lesz még egy tucatnyi, mert jó fotótéma egy ideig.

A leírás közepére hagytam a leglátványosabb építményt, magát a minaretet. Ha messziről felnézünk rá, akkor láthatjuk, hogy a torony felsőbb részén megtörik a szabályosság. A leírások azt mondják, hogy angolok restaurálták, és ferdére alakították ki a bordákat, de itt nem egyszerűen erről van szó.

 

A harmadik részén a bordák íve megtörik, csavarodik, így lehet, a torony függőleges, de a tagolás a szemet már bántja. Ha más nem, ez talán hűen árulkodik arról, hogy 8 évszázaddal ezelőtt a mesterek nem a szájukat jártatták, hanem tették a dolgukat, és ez a mai napig fejtörést okos a XXI. század mérnökeinek.

Néhány képet szeretnék mellékelni azt bemutatandó, hogy akár a torony felületének megmunkálása, de még inkább a teraszok alsó szerkezetének csipkézettsége mennyire remekmű. A vörös homokkő Delhiben általános építőanyag, viszonylag könnyen megmunkálható, és az időjárásnak is ellenáll. A mecset falain egyébként látható, hogy a mintázott részt a már megépített falszerkezetre utólagosan rögzítették fel, a földön mintázták, így a muszlim díszítés bonyolultsága nem volt könnyen kivitelezhető. Érdekes, hogy a legóként összerakott falak kapcsán az indiaiak képessége letűnőben lehet, mert ahogyan vendéglátónk fogalmazott, a tetris nem az erőssége e népnek. Azt hiszem, az érszázadok alatt erősen megkopott a képesség, mondom ezt annak ellenére, hogy a műemlékek restaurálása a mai napig mesterek százait igényli. Ám valahogy mégis…

 

 

A vasoszlopról felejtettem el szólni. II. Chandragupta királyhoz (Gupta birodalom, isz. 375-413) köthető kovács remekmű egy Visnu templom tartozéka lehetett, és a rajputok hozhatták Lal Kot-ba. Állítólag nem rozsdásodik, és szerencsét hoz annak, aki hátrakulcsolt kézzel átöleli az oszlopot. Ma már a körberítettség miatt nem is próbálkozhatunk, talán jobb is.

Másfelől a minaret szomszédságában van egy szemnek kellemes látványt nyújtó Alai Darwaza, az 1311-ben épített bejárat.

Az írás végén – csak a szépség kedvéért – néhány általam érdekesebbnek tartott képet mellékelek, mely kapcsán újra azt kell megállapítanom, hogy újra látnom kellene a mecsetet, és újra, alaposabban körülnéznem. Sajnos, ha az utazó ideje erősen korlátozott, akkor a nagy rohanás soha nem tesz jót az alaposságnak.

Az imaterem bejáratának gyönyörű ornamentikája, illetve a befejezetlen minaret tömbje.

Balra egy részleg a mecsetből, illetve jobbra az Alai Darwaza homlokzata és Zamin imám síremléke