Gyakorlatilag pont egy éve annak, hogy „dzsentri életem” budapesti székhelyét – 5 év kitartó Royal Corinthia tartózkodást követően – áttettem a Radisson Béke Hotel falai közé, melyre sokan azt mondták, ez a Royal arisztokratikus csillogását követően egyértelmű visszalépést jelent, hiszen a Béke „csak” 4 csillagos, míg a Royal öt. Nos, akik ezt mondják, azok vagy soha nem jártak huzamosabb ideig a két intézményben, vagy szemlátomást nem értenek a lényeghez.

Ugyanis aki járatos a hotelek világában, és mindent saját pénzügyi keret terhére teszi, hovatovább szükségszerűségből, nem pedig merő szórakozásból, az nem feltétlenül a csillogást fényezi még tovább, hanem azt becsüli, mely az otthontól távol is az otthon melegét idézi vissza. Így tehát nem minden a márvány, az aranyozás, a metszett üveg, a ház légkörét emberek melegítik fel, és a külcsín helyett mögötte rejtőzködő vendég – vendéglátó kapcsolat jelenti a belbecst.

 

Kezdjük azonnal egy igen fontos dologgal. Számos szállodai szakembert volt szerencsém megismerni idehaza. Az átkozott szocializmus alatt nem csak bejárható volt az út, hanem indokolt és ajánlott is, a portástól az igazgatói irodáig. Aki lent kezdte, soha nem szakad el a legkisebb szereplő alkalmazott világától. Ha valaki olvasta Láng György önéletrajzát, emlékezhetett egy csodás pálya nüanszaira. A Royal igazgatója még csak véletlenszerűen sem lehetett magyar ember, pláne olyan, aki a való életben művelte ki magát, nem a HR-PR-MLM szisztémák és merő mellébeszélések kosarában. Idegen embert kellett oda hozni, idegen identitással, mert a tulajdonosi kör is idegen. A Royal egy legenda, melyet anyagi forrásokkal bővelkedvén lehetett ugyan még csillogóbban újjáépíteni, de a legendát sajnos nem voltak képesek feltámasztani. Ugyanis alig van egy ember talpon, aki ismeri a lényeget.

 

A Béke nem kicsit más. Magyar igazgató, aki végigjárta a ranglétrát, és tudja, mit csinál. Régi vágású alkalmazottak, nem zselézett hajú huszonévesek, akik a élővé varázsolják a teret. A Zsolnay kávéház – szerintem – ismeretlen a nagyközönség előtt, hiszen a szállodai árak nem a nagyközönség számára megszabottak. Ám jelen esetben ez messze nincsen így. Bejárván Budapest hasonszőrű kávéházait, cukrászdáit, nem igazán érezhető a nagyságrendi különbség. Így nem is meglepetés, amikor inkább baráti találkozók színtere lesz (minden korosztálynak) a Zsolnay, mintsem fehér galléros „üzletemberek” tárgyalási helyszíne, melytől némely budapesti hotel képtelen megszabadulni. Este hat után pedig a környékbeliek „söprik tisztára” a süteményespultot, jó érzékkel megálmodott engedményt kihasználva. A Béke kávézója jó dolog.

 

Nos, a hotel igazgatósága üzleti partnereinek szervezett borvacsorát a minap, melyre meghívott minket is, melyért köszönettel tartozom. Reggel kidühöngtem magamat a bíróságon. Kora délután lenyugodtam, átöltöztem „szép ruhába”, és örömmel konstatáltam, hogy elérhetem azt az eszményi állapotot, mely során nadrágom élén nem lesz gyűrődés, amikor lemegyek az étterembe. ezt Schiffer Miklós barátom bizonyára értékeli, hiszen alig esik szó arról, hogyan lehetséges elérni az eszményi állapotot úgy, hogy az ember a fél országot autózza és utazza át néha, mielőtt beesik egy rendezvényre.

 

Amivel én szenvedek, az más embernek kérdésként sem merül fel. Meskál Tibor például az elegancia mesterfokát járja úgy, hogy a gyűrődést soha nem ismerte, de Dömötör Miklós sem hiszem, hogy leül a nap folyamán, hiszen a hotelben minden esetben úgy hordozza végig igazgatói szemét, hogy ráncnak nyoma sincsen. Egy olyan világban, ahol az átlag fölötti emberek sem igazán figyelnek az öltözködésükre, a ráncokon elmélkedni blaszfémiának tűnhet…

 

De térjünk vissza a vacsorához. Az elmúlt egy évben a hotel elérte, hogy a házon kívül igazából nem étkezem. Ugyanis minősége, árképzése, a felszolgálás minősége nem igazán hagy alternatívát a városnak. ezzel nyilván nem azt szándékozom mondani, hogy Budapesten nincsenek jó éttermek, mert vannak, de a jó vendéglők egzisztenciális elérhetősége csak egy egyre jobban szűkülő, a megsemmisülés felé mutató vendégkör rendelkezésére áll. Nyugaton megszokott, hogy a napi munkáját végző ember betér egy kisvendéglőbe, elfogyasztja menüjét, iszik egy pohár bort, egy remek kávét, majd visszatér dolgaihoz. Ez idehaza havi 80.000.-Ft-ot jelent egy személyre, és lehet jönni azzal, hogy már 1.000.-Ft-ért is lehet menüzni, kipróbáltam. Persze, lehet. Ki is foghatunk néha jobb fogásokat, de egy olyan tisztviselő, aki öltönyben, kosztümben tölti el mindennapját, egyáltalán nem mindegy a közeg. A napi 1.000.-Ft-os menü az étterem számára megalkuvás, mely az ételek minőségében is visszaköszön. Én gyakorlatilag azért nélkülözöm a szolgáltatás eme válfaját, mert a sertéshús alkalmazása olyan központi kérdéssé dagadt, melytől elszakadni nem képesek.

 

Nincsen tehát fizetőképes kereslet, ám mellette alig van olyan hely, ahol jó szívvel elkölthetném a pénzemet, mert nívótlan a minőség. Az, hogy melyik az ok és melyik az okozat, a tyúk és a tojás elméleti kérdését veti fel.

 

Tehát a Zsolnay kávézó képes megoldani a megoldhatatlant, hiszen a mindennapos egyszerű ételek mentén is van választási szabadságom.

 

A borvacsora italait Gere Tamás és fia, Gere Zsolt prezentálta. Sokan imádják a boraikat, és sokan negatívan nyilatkoznak róluk, szerintük nem lehet a boraikat a magas gasztronómiában eladni. Nem tudok igazságot tenni a kérdésben, ám elgondolkodtató, hogy az évi 350.000 palackos kapacitást mi köti le akkor.

 

Az Oliva étterem a hotel első szintjén van, a kör alakú asztalok klasszikus terítését imádom. Hely van bőven, így a felszolgálás magasiskolájának bemutatásra is van lehetőség. Sajnos az éttermek többsége annyira szűk, hogy lehetetlenség a klasszikus mozdulatok gyakorlása.

 

Az aperitif Geréék Comis elnevezésű gyöngyöző roséja volt, mely elnyertet tetszésemet annak ellenére, hogy nem volt tökéletesen száraz. Számomra öröm, hogy egyre többen készítenek hasonló borokat, de ahogy választék bővül, úgy lehet belefutni gyengébb tételekbe is. Én úgy látom, a buborékok nem elfedik a hibákat – ahogyan sokan hiszik – hanem pont ellenkezője történik, hatványozottan előhozzák. Régebben a sima boroknál is tapasztaltam, hogy a borhibákat a palackozásnál letuszkolják egy adag széndioxiddal. Ami a palack felbontását követően azonnal megcsapja az ember orrát, majd ugyanúgy megmarad minden zavaró tényező. És le kell szögezni, a magyar piacon sok a gyenge minőségű bor, még akkor is, ha ma nem azt mondatja a marketing, hogy jó és rossz, hanem azt, hogy nagyipari és kézműves, illetve más csacskaság…

A Comis jó belépő bor. Jó lehet a melegben, jó lehet a hűvösebb estékkor. Jó az mindenkor.

 

Az első fogást megelőzőleg Gere Tamás bemutatta a pincészetet, melyet a borszerető közönség vagy személyesen, vagy hírből, de ismer, majd egy szerény séf beszélt a vacsoráról, a fogásokról, a konyhai filozófiáról.

 

Tölgyfafüstön érlelt vajhaltatár, zöldség ratatouille-vel, tormás zöldborsómártással, lazackaviárral, roppanós salátákra tálalva

 

Villányi Chardonnay Válogatás 2007

 

Azt hiszem, nem lennék méltó önmagamhoz, ha csak örökké a jóról beszélnék, és kritikát soha nem fogalmaznék meg, így az összes fogásnál igyekszem kekec lenni, mert a sok dicséret örökké gyanús.

A vajhaltatár remek volt. Ugyanis annak ellenére volt harmonikus az étel, hogy a zöldség ratatouille beleveszett a tatárba, illetve a tölgyfafüst talán kissé sóssá tette az ételt. engem nem zavart, én odatartozónak véltem, egy korty borral meg kifejezetten csúszott. A zöldborsómártás konkrétan tökéletes volt, ezt szívesen venném a mindennapok során is. A roppanós saláták elkísérték a fogást, ám a pirítós feltálalása így, direkt módon, nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Lehet, elgondolkodtató lenne az, ha ilyenkor a meleg pirítóst külön kosárból ajánlanák. ezzel jómagam sem tudok ellenkezni.

 

A bor azért volt érdekes számomra, mert igen régen ittam villányi fehéret. A balatoni borok – főként Badacsony és Balatonfüred régiója – a terroár jelleg miatt harsányabb, élénkebb, szembeötlőbb, így ehhez képest ez a Chardonnay kifejezetten visszafogottnak tűnt. Ám az sem igaz, hogy mindenkinek a „megmondóbb” borok nyerik el a tetszésüket. amíg például az etyeki Kertész Pince Chardonnay bora a fajta egyik etalonja lehet, Geréék fajtája inkább csendes és lágy. Ehhez a fogáshoz a villányi illett, tetszett. Ha megkötöznek, akkor sem tudnék rosszat mondani a borról.

 

Fácánesszencia száraz sherry-vel, kakukkfűvel ízesített kacsamájas daragaluskával

 

Siklósi Hárslevelű 2010

 

A leves maga volt a tökély. Sajnos a kép nem tökéletes, de a leves mélysötét színe utal az esszencia ízeinek mélységére is. Én a sherryt nem is igazán éreztem ki belőle, ez gondolom, nem is baj. A galuska kapcsán a kakukkfű dominánsabb volt, mint a máj.

 

A Hárslevelű szintén a lágy kategória harcosa, ismervén a fajtát, én azt várom, hogy a későbbiekben az íz és illat mélyül. A leves jóval a bor fölé kerekedett, így a bor inkább letisztította az ízlelőbimbókat a következő korty előtt.

 

 

Roséra sütött báránygerinc filé, sült fokhagymás tökpürével és mentás-mangós zöldségekkel

 

Villányi Portugieser Újbor 2012-12-02

Kezdjük a körettel. Az este folyamán mindegyik fogás tökéletesen megalkotott garnírungot kapott. És ez nem csupán a borvacsora kapcsán állapítható meg, hanem a Béke összes napi fogására is. Pont a változatosság és minőség eme magas foka az egyik ok, mely számomra kedvessé teszi az Oliva éttermet. A sütőtök és a mangó érdekes egyveleg, a menta bátorságot ad.

 

A hús azonban számomra egy kicsit csalódás volt. Szerencsémre idehaza átlagon felüli bárány fogyasztóvá váltam, és jómagam készíthettem el különböző a bárány részeit. A gerinchús itt is extra tétel, mint bármilyen más állatnál. A tányéron szereplő tétel már egy idősebb bárány lehetett, hiszen a gerinc melletti hús terjedelme, formája adott. Ahogy idősödik a bárány, úgy válik egyre jellegzetesebbé az íze. Van, aki nem szereti, van, aki imádja. Én az utóbbiak közé tartozom. Ennek a húsnak is markáns bárány íze volt, melyet a sütési mód még ki is emelt. Az apró keresztmetszetű hús markáns kérget kapott, így hiába maradt a közepe rózsaszín és szaftos, a hús a szájban roppant, annak ellenére, hogy azt vártam elolvad. Az ízből és az összértékből nem vesz el szinte semmit a jelenség, csak arra mutat rá, hogy egy bárány gerinchúsa talán még összetettebb konyhai feladat, mintsem gondolnánk. Ha egyébként a vacsora nem lett volna olyan magas szintű, akkor nem tettem volna szóvá, de a kritika az kritika, mert az a célja.

 

Az újbor harsány szilvás vaníliás ízével, gyönyörű, mély lila színével érdekes színfolt volt, nagyon régen nem ittam hasonló bort. Az a baj, hogy ha valaki direkt módon nem ad a kezembe egy ilyen palackot, akkor nem is jutok hozzá, mert az általam beszerzett borok sokáig szoktak pihenni a fogyasztáshoz megfelelő idő hiányában. Ezt a tételt vissza is kóstoltam, annyira üdítő volt.

Amennyiben egy falatban vegyítjük a bort, a hőst és a köretet, remek élményben lehet részünk, ügyes ötlet volt, megfelelő kivitelezéssel.

 

 

Illatos fűszerekkel konfitált kacsamell karamellel sült céklával és sárgarépával, fügével ízesített magos dijoni mustármártással

 

Villányi Pinot Noir Válogatás 2007

 

Az este összességében legjobb fogása volt számomra. A kacsa több mint korrekt volt, eszményi. Ám a hús értékeit elfedi, háttérbe szorítja a cékla! Egyrészről kedvenc zöldségemről van szó, melyet fahéjjal és szegfűszeggel bolondított meg a séf. Kicsit még roppant is a cékla. A mártás rendben volt, miként a tócsni is.

A Pinot Noir elgondolkodtató volt, ugyanis jószerencsémnek köszönhetően az utóbbi időben nem csupán a burgundi típusú Pinot Noir-ok kerültek a kezembe, hanem kifejezetten a francia példányok. Abból is a jobbak – habár nehéz rangsorolni, és értékelni, mert még az olcsóbb burgundi vörösök is messze jobbak a hazai átlagnál.

 

A villányi Pinot Noir intenzív volt minden tekintetben. Sűrű, mely szemben áll a burgundiak könnyedségével, világosságával. Itt mély bordó, inkább lilás, feketés árnyalattal jelent meg a krémes íz, a villányi borokat jellemző tanninokkal együtt. Mivel ez a bor számomra idegennek tűnt, nem is soroltam az este legjobb borai közé, de nem áll módomban lesújtó véleményt mondani róla, mert hibát nem lehetett felfedezni benne.

 

A főfogást követően lazított a társaság, mely során nem csak laza beszélgetésekre adott lehetőséget az intermezzo, hanem igazgató úr beszállt egy kis örömzenélésre is. Ahogy hallom és látom, nem idegen tőle.

 

 

Magyar és mediterrán sajtok olajos magvakkal és gyümölcsökkel, narancslekvárral és roppanós grissinivel

 

Villányi Aureus Cuvée 2007

 

A legegyszerűbb a legjobb, szoktam mondani. A joghurtos mártogatós és a grissini párosítása tetszett, ám a sajtok – annak ellenére, hogy jók voltak – nem az intenzív fajtákból származtak, így a megannyi íz és illat után egy kicsit laposnak tűnt a sajtválogatás.

Az Aureus Cuvée egy klasszikus bordói házasítás, mely számomra kedves volt. Ugyanis a Pinot Noir ellenében, ebben volt könnyedség, nem nyomott agyon, és a tannin sem bántott. Sajnos a vacsora végére az ízlelőbimbók is elfáradnak, így a borról külön írok majd egy későbbi időpontban, amikor itthon, nyugodtan visszakóstolhatok egy palackkal.

 

 

Vadfűszeres vörösborral készített csokoládé ganache-sal gyümölcszseléből készült konfettivel

 

Villányi Merlot válogatás 2006

 

És itt visszakanyarodunk a Béke Zsolnay kávézójához. Ugyanis a különleges sütemények hada várja a vendégeket, melyek felfogásukban illeszkednek a vacsorát lezáró tételhez. Egy különleges tésztalapon található a csokoládé gyűrű, melynek közepébe applikálták a zselét. Erre mondják, hogy „jaj, nagyon finom!”

 

A Merlot megnyerő, klasszikus bor volt, minden vacsora méltó záróbora.

 

A borvacsorát egy párlat és az elegáns éttermi szakemberek nótaestje zárta le, mintegy felvillantván egy lehetséges pályamódosítás esélyét is, ha minden kötél szakad.

Ha minden igaz, akkor a Béke 2013 januárjában megismétli a borvacsorát a nagyközönség számára, melyet szívesen ajánlok bárki számára! És remélem, hogy a Béke helyszíne lehet egy dekádra előrevetített rendezvénysorozatnak, mely újra törzsvendégévé tehet sokakat.

One Response to “Gere Tamás és Zsolt borvacsora a Radisson Béke Hotel Olíva éttermében”