Fővárosi Törvényszék

Gazdasági Kollégiuma

1027 Budapest, Varsányi Irén u. 40-44.

1535 Bp. Pf. 887

útján

 

Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla!

 

Alulírott ………. sz. alatti lakos felperes (jogi képviselő a Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda), az alábbi

 

fellebbezési indokolást

 

terjesztem elő a ……….. Bank Zrt alperessel szemben indított perben meghozott végzéssel szemben már a tárgyaláson előterjesztett fellebbezéssel kapcsolatban.

 

 

A felperes kereseti érvelése nem igazán változott lényegesen az eredeti kereseti kérelemhez viszonyítottan. Az eredeti felperesi érvelés az volt, hogy a az egyes szerződéses pontok olyan tisztességtelen kikötéseket tartalmaznak, melyek semmisségét kell vizsgálni a Ptk. erre vonatkozó fogyasztóvédelmi normái alapján.

 

A T. Törvényszék – álláspontunk szerint helyesen – a kereset alapján tárgyalást tűzött ki, melyen a felperes a keresetét pontosította. E körben úgy érvelt, hogy a 2006 márciusa előtt kelt szerződés esetében is alkalmazni kívánja a Ptk. 205-209/A.§ rendelkezéseit, ám a megtámadási jog kapcsán további előkészítést igényel a kereset. Utalt a felperes a szerződés létre nem jöttének eshetőlegességére is, ám e nyilatkozatot az alperesi előkészítő irat tartalmától kellett függővé tenni.

 

Az alperes a legutóbbi tárgyalást megelőzőleg részletesen fejtette ki álláspontját, mely kapcsán az alábbi látszólagos keresethalmazat alakult ki:

 

A felperes fenntartotta a Törvényszék hatáskörét megalapozó kereseti kérelmet a fogyasztói szerződés megtámadása kapcsán azzal, hogy a megtámadási határidő kezdete és elévülése kapcsán kételyek merülhetnek fel, ám a kereseti kérelem kapcsán a bíróságnak ítéletben kell dönteni, és ehhez tényállást kell megállapítania, a felperes személyes meghallgatását ugyanúgy foganatosítani kell, mint a meghallgatni kívánt tanúkét is.

 

Az, hogy látszólag a felperes megtámadásra alapított kereseti kérelme megalapozott vagy sem, nem lehet előre megjósolni, pláne nem prejudikálni, és pláne nem dönteni a kereseti kérelem kapcsán. Ugyanis:

 

Pp. 2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.

 

Pp. 3. § (1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.

(2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

 

Nem kétséges, hogy egyetlen bíróság sem teheti meg, hogy egy kereseti kérelmet nem bírál el, ugyanis ez abszolút hatályon kívül helyezési ok. Látszólag a mai végzés azt okozza, hogy a kereset nem marad elbírálatlanul, csak arra nem a Törvényszék lesz hivatott, hanem a kerületi bíróság. De e körben miként kell a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontját megítélni?

 

Lehetséges olyan megoldás, mely szerint egy kereseti kérelem elbírálására az alsóbb fokú, eredetileg hatáskörrel nem rendelkező bíróság lenne jogosult? A válasz egyszerűen az, hogy nem, az oly mértékben kizárt, hogy fel sem merülhet még egy kezdő jogász esetében sem a gondolat.

 

A polgári eljárásjog keresethalmazatokra vonatkozó elméleti joganyaga olyan kérdés volt a felperesi jogi képviselő számára, melyről azt gondolta korábban, hogy az életben nem fordulhat elő ilyen jellegű eljárásjogi jogvita. Az élet azonban mindent megcáfol.

 

A Fővárosi Törvényszék több tanácsa végzéseken keresztül gondosan, szépen kidolgozva mutatta be a látszólagos keresethalmazat gyakorlati alkalmazhatóságát. A felperes álláspontja szerint a látszólagos keresethalmazatba tartozó kérelmek nem különíthetőek el, hiszen a halmazatba tartozó kérelmek szoros logikai összefüggésben állnak, az egyik kérelem megalapozottsága kizárja a másikat.

 

Jelen esetben a pontosított kereseti kérelem pontjai az alábbiak:

 

• a szerződés létre nem jöttének megállapítása,
• a létrejött szerződés jóerkölcsbe ütközésének vizsgálata
• egyes szerződéses feltételek tisztességének vizsgálata.

 

A fenti sorrend nem valami „erősorrend”, hiszen azt nem a felperesi „önkény” határozta meg, hanem a bíróság – kereseti kérelmeken túlmutató – eljárási kényszere.

 

A hatáskör szempontjából a Ptk. 209/A.§ szerinti érdemi bírálatot kell lefolytatni, ám a felperesi kereset és alperesi védekezés adatot, tényállást tartalmaz arra nézve, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközhet, így mielőtt a bíróság elmerülne a fogyasztói szerződés egyes részleteiben, az egész szerződést érintő semmisségi okot kell megvizsgálnia a Ptk. 200.§ (2) bekezdése alapján. Amennyiben a szerződés jóerkölcsbe ütközése miatt semmisnek minősül, a Ptk. 209/A.§ szerinti mérlegelésre már nincs is lehetőség. Ám a jóerkölcsbe ütközés jogdogmatikai levezetése – a megfelelő AB határozat mentén – a fogyasztói szerződés tisztességtelenségéből indul ki!

 

Ám hiába látható, igazolható, hogy a szerződés sérti a jóerkölcsöt, ha a per adatai arra utalnak, hogy a szerződés létre sem jött, hiszen a Ptk. 205.§ (1) bekezdésében megkövetelt kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítás nem létezik. A felek nyilatkozatai nem egymás felé hatnak, hanem elbeszélnek egymás mellett.

 

Azaz kiindulunk a Törvényszék hatáskörét meghatározó Ptk.209/A.§ szerint előterjesztett kereseti kérelemből, ám a jogvita jellege felveti a bíróság aktív magatartását is.

 

Jelen ügyben a bíróság úgy érvelt – és az alperes szaporán egyet is értett – hogy nem lehet a hatáskör hiányáról beszélni, ha nincsen előterjesztett kereseti kérelem a szerződés létre nem jötte és a szerződés jóerkölcsbe ütközősége miatt. Azaz ha a bíróságnak hivatalból kötelessége kimondani a szerződés létre nem jöttét, akkor van hatáskör, ha erre a felperes kereseti kérelme is irányul, akkor nincsen.

 

Szomorú dolog az, ha egy kollégium nyílt vagy zárt ülésen a bírói függetlenségbe harapó ajánlásokat tesz, pláne, ha az nyilvánvalóan jogsértő. Mivel nem ismerjük a kollégiumi ülés anyagát, megállapításait, csak az alábbiakat lehet leszögezni:

 

Egy perbíróság eljáró tanácsától, a per bírájától az ügyet elvonni nem lehet, és ez alapszabály. A bíró a jogszabályoknak alárendelten, de minden mástól függetlenül ítélkezik, és e körben nem befolyásolhatják az ítélkezési tevékenységet sem kívülről, sem belülről. Kivételt természetesen a kötelező erővel bíró kúriai állásfoglalások, etc. jelenthetnek. A nem kötelező erejű álláspontok – legalábbis a felperesi jogi képviselő szerint – egy olyan kontrollálhatatlan, nyilvánosságtól elzárt befolyást jelentenek, melyek végső soron egy bírósági jogkörben okozott kár okozati elemét is jelenthetik, ugyanis minden bírói tevékenység kapcsán vagy egy olyan minimum, melyet nem lehet átlépni a tévedések terén.

 

A látszólagos keresethalmazokkal kapcsolatosan kialakított – általunk törvénysértőnek tartott – kollégiumi ajánlás nem mást jelent, minthogy az adott ügyet a bírájától elvonja a kollégium vezetője. Ugyanis a konkrét ügyek megtárgyalása, elemzése nem a konkrét ügy befejezése után történik, hanem előtte, még folyamatban léte alatt. Mivel jelen keresethez hasonló keresethalmazatról nem igazán tudni az ügyfajta kapcsán, joggal vetődik fel, hogy egy adott ügy kapcsán befolyásolták az ügy bíráját. Ez pedig jogállami, alkotmányossági kérdéseket vet fel.

 

Tehát, az az önkényesnek mondható érvelés, mely szerint a látszólagos keresethalmazat két eleme (semmisség, létre nem jött szerződés) kapcsán elvileg nem lehet megállapítani a Törvényszék hatáskörét, így a halmazat maradék eleme kapcsán nem kell tekintettel lenni a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontjára, nem csak téves, hanem rosszhiszemű is, hiszen az a per indokolatlan elhúzódását is eredményezi.

 

A per felperese nem kísérleti alany, akin ki lehet próbálni egy eljárásjogi kérdés megoldását. Az Ítélőtábla elméleti jogorvoslati lehetősége mögé nem lehet elbújni egy tudatos törvénysértéssel, mert amennyiben a per elsőfokú bírája feladja az önálló döntés hatalmát és kötelességét, úgy eleve megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás jogorvoslati rendje, és a fair eljárás alapelve.

 

Akár legyen szó anyagi jogi, vagy eljárásjogi kérdésekről, azokkal nem csak a per vitelére meghatalmazott ügyvéd birkózik meg, hanem természetszerűleg az elsőfokú bíróság is. Ha a kollégium vezetője az általa vezetett bírák válláról le kívánja dobni a felelősséget, akkor rossz úton járunk. Ám tegye, de amennyiben ez jogellenesnek minősül, úgy a felelősséget is vállalni kell ezért, és perek garmadája indulhat „nyugaton”, a fair eljárás sérelme miatt.

 

Sajnos a deviza alapú kölcsönszerződések politikai és gazdasági jelentősége ismert, ahol a felperesi képviselő úgy látja, a bírósági szervezet nem mentes a politikai nyomás alól. a kétely felmerülési nem jogellenes és nem tisztességtelen, és a kétely eloszlatásának legjobb megoldása az, ha a bíróságok független és befolyásmentes ítélkezése nem csak biztosított, hanem megkövetelt is egyben.

 

Az a tendencia, hogy egy látszólagos keresethalmazat kapcsán nem mer komoly döntést hozni a Törvényszék, joggal kifogásolható, és messze mutató jelentősége van.

 

Ugyanis, amennyiben a fenti nézetet a kollégiumi hatás miatt más tanácsok is osztják, úgy hasonló jogesetekben más tanács is megállapítja majd hatáskörének hiányát. Majd a helyi bíróság szintén ezt teszi a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontja alapján, így egy csokor ügy köthet ki az Ítélőtáblán, mely a peres feleknek horribilis időveszteségét okoz.

 

Mint már más beadványaiban is utaltam arra, nem tisztességes a felperesi keresetet bírói hatalommal befolyásolni így. Ugyanis csak úgy lehetne védekezni a furcsa kollégiumi vélemény ellen, hogy a felperes nem hoz létre látszólagos keresethalmazatot, és nem terjeszt elő kereseti kérelmet a szerződés létre nem jötte és a szerződés jóerkölcsbe ütközésének alapján. Mert akkor majd a Törvényszék hajlandó tárgyalni az ügyeket. Ekkor azonban nem lehet felperesi pozícióból kikényszeríteni a bíróság döntését a keresettel nem érintett kérdésekben. Sajnos a bírói gyakorlat számos példát felvet azzal kapcsolatban, hogy a bíróság „szemét majd’ kiverte” a szerződés létre nem jöttének kérdése, avagy a jóerkölcs sérelme, ám figyelmen kívül hagyta ezen jellemzőket.

 

Csak utalni szeretnék a Kásler Árpád vs. OTP perre, mely jelenleg a Kúrián folytatódik. A probléma súlya nem csekély, mintegy 1.200.000 család érintett az un. deviza alapú kölcsönszerződések jogvitájában. Soha senki nem volt képes elmagyarázni, hogy a deviza alapú szerződés fogalma mit jelent, ámbátor bátortalan bírák köztudomású tényként kezelve tartják azokat jogszerűnek. Úgy, hogy az ítéletet meghozó bírák maguk sem képesek feltárni a lényeget, és a felek szerződéses akaratát sem tartják indokoltnak megvizsgálni.

 

Az 1.200.000 család szerződésének megdőlése a magyar bankszektort veszteségbe csapja át, mely miatt a pénzintézetek mérlege úgy fordulhat át, hogy veszteség miatt a szektorális különadók kivetésének nem lesz jogalapja, és ez Magyarország költségvetését is úgy ingathatja meg, hogy államcsőd következhet be.

 

Kérdésem az: vajon az igazságszolgáltatást mennyire érinti a másik elkülönült hatalmi ág költségvetési problémája? Vajon elkülönült a két hatalmi ág? Miért kell az ítélkezési tevékenységet napi politikai érdekeknek, vagy szektorális magánérdekeknek alávetni, vagy csak ennek látszatát kelteni?

 

Sajnos a problémával érintett társadalmi réteg – mely az aktív lakosság csaknem felét teszi ki – nem képes elszakadni attól a gondolattól, hogy a bíróság elfogulatlan. Sajnos a közelmúlt Alkotmánybíróságot és az OBH-t érintő kormányzati, avagy pártpolitikai intézkedése alátámasztják a közvélemény aggodalmát.

 

 

Tagyon, 2012. december 11.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Marczingós László