Nem tudom, hogy mikor lesz ismételten időm arra, hogy belakjam a konyhát, próbálkozzak, takarítsam a romokat, élvezzem a pillanatot, mert kegyetlen évnek nézünk elébe. Ilyen kemény nyitás még talán soha nem volt. De maradjunk pusztán a gasztronómiánál…

Tapolcán van egy remek húsbolt, Pápai Hús, vagy mi a neve. Remek alapanyagokat árulnak, melyek minősége még nyilván nem hozza el a csillagot konyhámnak, de az átlagostól jóval eltér a kínálat és a kvalitás, természetesen fölfelé, mely nem is olyan nehéz. Itt vettem más harmadízben kacsamellet, mely nem olcsó játék, hiszen egy pár mell olyan 2.300-2.500.-Ft körül mozog. Az árakat szándékosan próbálom felidézni, hogy vendég szemszögből is megítélhessünk egy fogást, annak költségét és étlapon szereplő árát. A két mell tehát két kifejezetten nagy adag ételt eredményez. Ha egy menüsorba illeszteném, akkor legalább két adagot jelentene egy mell.

A húst vákuumfóliázva értékesítik, így könnyű kezelni. Természetesen megtisztítottam, találtam még benne tollat, és néhány órára jó fajta vörösborba áztattam. Ugye, minden konyhai művelethez kell egy nem kiemelkedően drága bor, de kifogástalan minőségű bor, mely a franciáknál, olaszoknál természetes, idehaza szinte csak hírből ismerni. azaz legyen jó és legyen igen mérsékelt az ára. A bor nem csupán az íz anyagokat viszi bele a húsba, és színezi vörösre azt, hanem savassága miatt eleve megdolgozza azt. A fűszerezés sokkal könnyebben hatja, járja át a húst.  Amíg a kacsa pihent, addig elkészítettem a köretet.

Jó lenne, ha akár a magánkonyhák, akár az éttermek elfelejtenék a rizst és a krumplit, újra megtalálván az összes olyan zöldséget és gyümölcsöt, mely egészségesebb, nem drágább és jobban variálhatóbb. A magukra jobban adó séfek már egy ideje változatos köretekkel dolgoznak, de az átlagember képtelen elszakadni tőle.

Nekem volt idehaza lila káposztám, melyből szinte mindenki párolt köretet készít, szigorúan a krumpli mellé. Mi miért kellene ezt így megvalósítani, amikor más variációi is léteznek. Mondjuk, azonnal itt van a káposztás rétes, sokak kedvence. Persze, az snassz, ha nem variálunk rajta, így dolgozott az agyam, és párosítások jutottak eszembe. Kacsa és meggy, meggy és dió/mandula, kacsa és sütőtök, sütőtök és káposzta. Megannyi egymásnak ellent nem mondó alapanyag.

 

A vörös káposztát lereszeltem, és kacsazsíron dinszteltem. Só, bors ment bele. A diót megtörni nem volt energiám, így mandulát törtem annak gyorsasága miatt. A ledarált mandulát beletettem a káposztába, majd megnyitottam egy sima meggykonzervet, mely még akkor is kedvezőbb talán, ha van friss gyümölcs. Ugyanis nem kell magozni. A meggy jó minőségű, és a levével folyamatosan lehet felönteni a káposztát, hogy párolódjon.

Amikor már egyben volt a káposzta, a mandula és a meggy, még mindig nem volt kielégítő az eredmény, így friss gyömbért és narancs héját reszeltem hozzá. Így már kialakult a töltelék, mellyel elégedett voltam.

 

Néhány nappal ezelőtt vettünk egy mangót, majd csak jó lesz valamire alapon. A sütőtök léte természetes, így különleges chutney készítésének álltam neki. A tököt megsütöttem, a mangót csak szétmarcangoltam, ahogy nevemhez illik. Egy narancs belét felkockáztam, és a három alkotót összefőztem gyorsan. Chili pehely ment bele, hogy érezni lehessen a csípősséget, de ne zavarjon. Az édes-savanyú-csípős élmény önmagában sem rossz. Természetesen ebbe is került friss gyömbér.

 

A kacsamelleket a hájas oldalán beirdaltam, sóval, borssal szórtam, és mivel maradt még gyömbér, azzal is bekentem a két oldalát, illetve a hájas részének vágataiba beletömködtem a rostokat. A serpenyőben a hájas oldalát 10, míg a másik oldalát 3 percig sütöttem, majd jó 10-15 percre betettem a sütőbe, mely a rétes kisütését követően már nem volt, csak 70-80 fokos. A sütéskor még szinte véres hús így a rostok közé visszaszívta a nedvességet.

 

A köretek ára nem volt megalázó. A réteslap és a mangó egyenként 250.-Ft, a káposzta sem lehetett több. Én azt mondom, hogy a húson kívüli összes adalék nem lehetett több mint 1.500.-Ft, így kijelenthető, hogy a képen látható két étel összköltsége fejenként 2.000.-Ft, mely nem kevés. De!

 

Két adagot főzni gazdasági totálkár. Kiskereskedelmi áron vásárolni két valamit gazdasági totálkár. Ha erre szakosodnék, jelentősen olcsóbban lehetne gazdálkodni. Ám így is azt kell, hogy mondjam, az igényes hús és köretek alapanyag-igénye jelentős, így nem kell meglepődni, ha egy ilyen fogás ára 3.000.-Ft körül mozog egy étteremben, hiszen az árrésből kellene eltartani a vállalkozást költségeivel, közterheivel együtt.

 

Ha valaki egy családi eseménykor több fogást tervez, akkor az összes megvásárolt alapanyag 5-6 fogásra valót ad ki, hiszen nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség.

Én inkább a hasamat szeretem, mint értek a sütéshez-főzéshez, de úgy vagyok vele, ha nem próbálom meg, akkor nem is kritizálhatok. Márpedig azt szeretek. Jelen esetben elégedett voltam magammal. Mondom ezt kaján mosollyal az arcomon, azzal a tudattal, hogy az előző két kacsás ételemet szinte csak tisztességből fogyasztottam el. Sajnos gyakorolni kell, nincsen mese.

 

Érdekes módon, bort nem ittunk hozzá, mert lazításként elzarándokoltunk Balatonfüredre és a sétát lezártuk a Karolina legjobb süteményeivel és teáival. Ám ha ajánlanék hozzá valami jó bort, akkor csak a Bor és Más borait ajánlanám, mert az öcsém felé húz a szívem. Majd ő megmondja, hogy mit ajánl, én ugyanis mindent meginnék szívem szerint.

 

És a fenti ötlet nem is olyan tréfa. Ma azon gondolkodtam, miután Károly walesi hercegről készített BBC filmet néztem, hogy álszentség lenne nem a családi kötelékeket erősíteni a gazdaság terén is.

 

Valahogy kis hazánk nem az általánosan elfogadott, tradicionálisértékek mentén szervezte meg az utóbbi 22-23 év gazdaságát. Percemberek ötletelése csak egy gondolatra volt felfűzve, minél nagyobb haszon, minél rövidebb idő alatt, ahol nincsen isten, nincsen etika, nincsen hosszútávú gondolkodás. Az elmúlt két évtizedben a társadalom lerabolta saját morális tartását, jövőjét, és sokan csodálkoznak, hogy anya szült olyan embereket, mint rogán, szijártó, orbán, vagy a másik oldalról is sorolhatóak a nevek.

 

Ilyen emberek bizonyára mindig születnek, csak senki nem tudja, mert nem kerülnek képre, nem adnak mikrofont a kezükbe. Ugyanis a család ül otthon, megvan a saját maga felé megkövetelt igényesség, műveltség, és értékrend. Most a család eleve darabokban van, és még a maradék családot is jogilag darabolják a Ptk. tervezete szerint. Ugyanis attól, hogy valaki elvált, össze sem házasodott, együtt él, külön él, a vérségi kötelékek erősek egy normális társadalomban. A magyar vérségi kötelék manapság csak pogány rítusok félreértelmezése kapcsán kerül említésre. Az egyház azonban a családot csak úgy tudja elképzelni, hogy az óvszert nem ismerik, mindenki befizeti az egyházi adót, pap – némi ellenszolgáltatás fejében – köti a házasságot (Isten színe előtt), és közben nyalunk a költségvetési támogatásért.

 

Én azt mondom, hogy én is, és akárki is, Isten színe előtt esszük meg a magunk kacsáját, és az számomra közömbös, hogy milyen vallás alapján közelítünk a kérdésre. Ha muszlim lennék, nem innék bort, ha keresztény, akkor igen. Ha dzsainista lennék, csak a köretet enném, ha hindu, akkor a kacsát is. Teljesen mindegy, hiszen, a tálat mi alakítjuk ki, mi fogyasztjuk el, de egyre kevesebb beleszólást viselünk el.

 

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a kacsás ételem így néz ki:

 

1., A kacsát egy nagy bankár által tulajdonolt farmról kell venni.

2., A zöldséget a 7 nagy földbirtokostól kell vásárolni.

3., Az energia legyen nemzeti, magyar energia

4., A tányér lehetőleg a Közgép gyárában készüljön.

5., Az adót fizessem be a tányérra, a kacsára, a káposztára.

6., Mondjunk asztali áldást vezérünkre is.

7., A bor kapcsán csak a Párt által elismert szakértő borászoktól vásároljunk, mert a többi bor nem bor.

 

 

Egy normális társadalomban úgy nézne ki a dolog, hogy a tányért a fazekas készíti, a kacsát a szomszéd faluból veszem Mari nénitől, a káposzta a kertben nő, vagy a helyi piacról szerzem be. Az adót megfizetem, mert van miből, van munka, van tisztességes munkabér és megbecsülés. Az áldást mondom, vagy nem mondom, és olyan istennek áldozom, amilyennek akarom, és azt mondok a vezérre, amit akarok. A bort meg a hegyről veszem, ahol a közösség néha összeül, és nem a borról beszélünk, hanem az életről.

 

Azt gondolom, hogy furcsa emberek élnek Magyarországon, akik nem képesek felmérni egy tál étel értelmét. Pedig oly egyszerű az egész…