Régi vágyam teljesült, amikor utam a Lago Maggiore partjára sodort. A televízióban ugyanis merev szemekkel lestem a „80 kert nyomában a Föld körül”, illetve az „Édenkertek Itáliában” epizódjait. Hja, akit megcsapott a kertészet szeretete… A vágy tárgya mintegy 10 órai autóút, méregdrága környezet, egyben olyan minőség megjelenése, mely hazánktól teljesen idegen.

A Borromeo család saját történelmét a XII. századig vezeti vissza, nem mellesleg kapcsolatot találván IV. Károllyal, mint a Német-római Birodalom (avagy Szent Római Birodalom) császárával. Ez a kevésbé államhatalmi struktúra, mintsem inkább vallási konföderáció nem összekeverendő a Nyugatrómai Birodalommal, Nagy Károllyal és az Ottókkal. A Borromeók igazi jelentőségüket a XVI. századra érték el, amikor az egyházi ranglétrán kardinálisi és érseki ragig emelkedtek Frederico (1564-1631) és (San) Carlo (1538-1584) személyében, Mivel a családban Arona grófi címe is öröklődött, nem mellesleg bankári tevékenységet is folytattak – legalábbis erre emlékszem valahonnan – gyakorlatilag az egész Lago Maggiore és vidéke felett tényleges uralmat gyakoroltak.

Milánó érsekének lenni önmagában kiemelkedő rangot és hatalmat jelentett, mely köszönhető volt annak, hogy a család az ellenreformáció szárnyain ügyesen evickélt. Megúsztak mindent, még Napóleont is. Pedig Bonaparte nem egy kastélyra, vagyontárgyra mutatott rá hanyagul és einstandolta Itáliában.

Sajnos a családi történet inkább olasz nyelven elérhető, így számomra vágyálom marad, így pusztán és kényszerűen „csak” az érdekel, hogy a XVI. századtól tulajdonolt szigetcsoport háttérvagyona vajon honnan eredhetett. Bárhonnan is, az nem volt egy kisszerű lépték, az biztos.

Mivel most csak az Isola Bella kapcsán fogalmazok, elmélkedek, két részre bontom feljegyzéseimet. Az elsőben maga a kicsiny sziget barokk kastélyával foglalkozom, majd sorra kerül maga a Kert, mely az egyik legcsodálatosabb, amit valaha is láttam. Annak ellenére, hogy a barokkért nem repdesem.

A Borromeo-szigetek a Lago Maggiore nyugati nyúlványának, öblének bejáratánál fekszenek, Stresa, Baveno és Pallanza (Verbania) között. Én Baveno hajóállomását választottam kiindulópontnak, akár a kikötőből, akár a közeli Hotel Dino teraszáról remek a kilátás a szigetekre. Előre kell bocsátani, az összes sziget megtekintése egy nap alatt szinte lehetetlen, pláne a forró nyár kellős közepén. Ha valakinek van ideje, akkor sorolja be két külön napra a kerteket, látnivalókat. Ha nincsen, akkor bírni kell tüdővel… A kalap ajánlott!

A hajójeggyel együtt érdemes megvásárolni a belépőket is, talán nem is a fene nagy árkedvezmény miatt, inkább a jegyvásárlások időveszteségének elkerülése érdekében. A hangulatos hajóút első állomása az Isola dei Pescatori, mely inkább a szokásos turista lehúzás, mintsem érdekes, így azt érdemes kihagyni, inkább visszatérni egy vacsora érdekében majd valamikor vagy soha, de erről külön szólnék a későbbiekben.

A hajó az Isola Bellát a barokk palota felől közelíti meg, kicsit túlfut rajta, így kikötést követően bal kéz felé kell kanyarodni. A palotából nyílik a kert.

Az eredetileg kis halászsziget III. Carlo Borromeo idején változott meg. Fokozatosan felvásárolta a sziget telkeit a halászoktól, így biztosította a palota és a kert helyszükségletét. Iszonyatos mennyiségű földet és követ hordtak évtizedeken keresztül a piciny szigetre, mire kialakult mai látképe. Érdekes módon, a kikötő mentén nem adták meg magukat az őslakosok, így furcsa ellentét bontakozik ki helyi jellegzetes építészet és a barokk pompa között. A falu szűk utcáit főleg a kert megtekintése után érdemes végigjárni – nem tart sokáig. Vásárolni az vásároljon, akinek két anyja van, mert a válság hatására az egekig tornászták fel az árakat a kufárok.

A böhöm nagy épületegyüttes építészete nem igazán lopta be magát szívembe, hiszen még a barokk stíluselemeket is furcsán vegyítve alkot néhol disszharmoniát, néha egységet, ám a vízszinthez közeli alsóbb részek meglepően fantasztikusra sikeredtek.

Az értékes festmények és kárpitok a kétség kívüli gazdagságról árulkodnak, ám az inkább hivalkodó, mintsem illő díszítőelemek nem győztek meg. A barlangszerűen kialakított grották valójában ugyanolyan barokk termek, mint a felsőbb szinten, de a falakat és mennyezetet borító kavicsokat, kagylókat mindegy 25 évig illesztgették a helyükre. A termek klímája remek, hűvös, és Baveno irányába remek, festői kilátás nyílik. Tudták, merre kell nézni.

Mivel úgy voltam vele, inkább a kert érdekel, hamar átsuhantam a termeken. A barokk pompa ugyanis ott jelenik meg a maga teljességében, nem az épületekben.

A jobbra lévő képen ügyes megoldást alkalmaztak a boltív lezárásához, míg a jobb oldalon a tömény látvány.

A jobbra lévő képen egy furcsa, középkori stílusú körlépcső található, mely a legmélyebb szintről a tetőszerkezetig tart egy légteret. A bal oldali képen az erősen túldíszített boltozat látható.