Az első Ákos borom. A névválasztásnak nálam némi felütése van, de bizonyára csak az én fülemben cseng hamisan. Hallottam már a pincészetről, mivel lesem Lukács Szabolcs elejtett mondatait. Pont itt volt az ideje, hogy a poharamba kerüljön a nedű.

Az élmény tárgya egy 2008-as évjáratú soproni Zweigelt. Az 5 éves kor önmagában meggyőző, a címke eltúlzottan szerény, de erre szoktam azt mondani, hogy tőlem cerkával is ráírhatja a dugóra, csak tudjam beazonosítani.

Nem igazán bírok nagy összehasonlítási alappal a soproni Zweigeltek kapcsán, így biztos amatőr megállapításokat teszek. Ez a bor olyan, mintha nem is lenne rokona a villányi vagy más magyarországi Zweigelteknek. Ugyanis itt egy lekerekedett, nem tanninos, nem nyers, nem savas borról van szó. Észrevettem, hogy az utóbbi időkben Sopron egyre kifinomultabb borokat ad.

A bor szinte olyan bársonyos, mint egy nagy Merlot. A bor olyan testes, mint egy nagy Cabernet Sauvignon, olyan kellemesen fűszeres, mint egy nagy Cabernet Franc. Megtévesztheti az ártatlan fogyasztót. Az sem biztos, hogy ha nem tudom mit iszok, felismerem a fajtát elsőre. Az éghajlat, terroir, mind-mind formálják a nyilván türelemmel és tökéletes technológiával készített bort. A palackot 4 nap alatt szopogattam el. Nem esik össze, a gyümölcsösségéből veszít az oxidáció során, de nem borul fel. Még az utolsó korty sem válik keserűvé, alkoholossá.

Én annak ajánlanám ezt a bort, aki nem szeret elemezgetni, csak meghúzni egy jó pohár bort és élvezni azt. Nem kell ételhez társítani, önmagában is remek. Ám elég nehéz ahhoz, hogy csak a bősz ivás bora legyen. Aki viszont eleve programozott egy maximálisan visszafogott mennyiségre, az vegye elő nyugodtan beszélgetéshez, vagy csak az íróasztali munka mellé, ahogyan én is tettem.