Ha már a hivatalos ügyek az embert Liverpoolba szólítják, akkor két jó – avagy három – dolgot lehet mindjárt elmondani a városról. Van egy remek egyeteme, illetve van egy még remekebb futball csapata. És van ugye a Beatles.

 

De a munka, a sport, a kultúra helyett most hadd beszéljek inkább a szórakozásról, mely szembetűnő helyszíne a PUB. Sajnos nincsen nagy összehasonlítási alapom a brit kocsmák tekintetében, ám azt azonnal meg lehet állapítani, hogy a londoniaktól merőben különbözik az összes liverpooli. Vagy szakadtabb, vagy elegánsabb. És felettébb hangosabb a hétvégéken, mert az a valami, amit itt szombat és vasárnap esti bulizás címén folytatnak, az elég nehezen megszokható.

 

Kezdjük a kocsmák taglalását egy olyan műintézménynél, melyhez foghatót soha nem láttam, és soha nem is hallottam róla. Az Anfield Road, mely mentén maga a stadion áll, kísértetiesen emlékeztet engem gyermekkorom Angyalföldjére, de inkább Újpestére. Eléggé régi, kopott munkásnegyed, annak minden tradíciójával, hangulatával. A stadion mellett áll a THE ALBERT. Az a kocsma, melynek építményi szerkezetét nagy valószínűséggel a belső falakra és a plafonra kifeszített mezek és sálak tartják össze. Illetve a húgykő. Ezt nem tudom finomabban megfogalmazni. A kellemetlen szagú intézmény egymagában áll a placcon, már nincsen őt támogató szomszéd, és iszonyat rosszul néz ki, ám fogadni mernék, ha egyszer bontásra ítélik, akkor az összes téglája relikvia lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meccsek előtt a pub tömve, a sört több tízezerezer pintben lehet csak kifejezni, és ezt valahol le is kell engedni. Nos, a toalett – ha már így tiszteljük meg a tisztiorvosi hivatal által hazánkban átvételre nem alkalmas alkalmatosságot – felettébb visszataszító, és szerintem maga a fal szívja fel a rettenetet. A végén ez kikristályosodik és „cementálja” az épületet. Másképpen ez nem lehetséges.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kicsit lejjebb van a SANDON, melyben anno a club megalapításra került, ám ebbe csak bekukkantottam, később érdemes lenne egy hosszabb írást szánni a történelemnek. Pláne, ha már magyar fociról elég nehéz érdemben szólni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elhagyván a foci vonatkozású helyeket, jóval kellemesebbnek tűnnek a belvárosi pubok. Sajnos nem mindegyikben lehet elfogadható minőségű ételt kapni, már amennyiben ebbe a körbe sorolhatjuk a „fish & chips” kategóriát, és a többi, tradicionális kocsma étket. Ám azért lehet válogatni, így esett a választás a THE ABBEY elnevezésű, szokásosnál rendezettebb, újabb, modernebb helyre, melynek konyhája kifejezetten felfelé tűnt ki a többi közül. említésre azért méltó a hely, mert azon hölgyeknek is tudom ajánlani, akik el nem tudják képzelni, hogy valaki egyáltalán belépjen egy pub ajtaján. Nincsen dohányfüst, nincsen ódon szag, szellős, hangulatos, és még fény is vetül az asztalok fölé. Az árai igen korrektek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos, a Britannia Adelphi Hotel közvetlen közelében megannyi pub található és az esti „kulturális társasági összejövetelekhez” mindegyik ajánlható. A Riley’s berendezése egyszerű, ám szellősebb, mint a mellette található The Beehive. Érdekes, hogy mindkét hely hangulata más és más. Az előbbiben öltönyös úriemberekkel találkozni, akik csöndesen kortyolgatják söreiket, az utóbbiban már elmélyült beszélgetéseket folytatnak a 6. kör után. Mindkét hely klasszikusnak mondható, és be kell térni legalább egy fél pint sörre, ám érdemes továbbállni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanis az Adelphitől balra található közvetlenül a sarkon a The Vines. Nem elírás, és bor sem nagyon kapható. Ám roppant jó az esti karaoke! Érdekes, a több tucatnyi bátor fellépő közül bármelyi bekerülhetett volna a magyar X-Faktor döntőjébe. Lehet, csak a sör tette…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legnagyobb hatást azonban a még lejjebb, a Lime str-en, a vasútállomás felé a THE CROWN gyakorolta rám. A hely belső kialakítása pompázatos. És csönd van! Egy kevésbé bulizós, idősebb korosztály látogatja. Ilyen gazdagon díszített mennyezetet eddig csak palotákban láttam, nem kocsmákban. De ilyen is van, és ez öröm, pláne, ha azt mutatom meg az asszonynak, hogy nem is kocsmáztam, hanem könyvtárbaj jártam…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy este gyakorlatilag a környék összes kocsmáját végig lehet szaladni. Beugrani egy nekünk tetsző helyre, rendelni egy pint sört, fizetni azonnal a pultnál, és elkortyolgatni, majd odébbállni, egy másik pintre, egy másik pub-ba. Jó tanács! Ha még nem fogyott el az ital, ám ki kell szaladni, könnyíteni magunkon, akkor simán lehet szólni egy vad idegen asztaltársnak, hogy vigyázzon az italra egy kicsit, mert senkinek eszébe sem jut meginni. Köszönetképpen jobb hüvelykujjunkat felfelé kell mutatni, hogy oké. Ez a mozdulat gyakorlatilag egész Liverpoolt jellemzi. Másik jó tanács pedig az, hogy ne rémüljön meg senki, ha azt gondolja, nem is angolul beszélnek. Mert talán nem is.

 

 

 

Don Marcello