A Kúria ma délelőtti tárgyalásának anyagát volt szerencsém teljes egészében áttanulmányozni és abból úgy levonni következetéseket, hogy az általam vitt csaknem három tucat per tapasztalataival összevetni.

 

Az első legfontosabb jelenség nem más, minthogy a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtti perekben eljáró tanácsok felkészültségben és tapasztalatban sokkal előrébb járnak, mint más bíróságok. Ugyan vannak kellemes meglepetések járásbíróságokon is – lásd a PKKB egyes bíráinak ítéleteit – és vidéken is, azonban ezek száma eltörpül.

 

Való igaz, hogy a szakmailag helytelen fogyasztói képviselet miatt a pénzintézeteknek kedvező ítéletek születtek, és ügyeimben még nem is születhetett ítélet az idő rövidsége miatt. Az már egy más kérdés, hogy a végén igazam lesz, vagy sem.

 

Jelentős alapgondolati különbségeket tapasztalok más ügyvédek által készített keresetlevelek tartalma és saját szándékom, érvelésem között. Ugyanis a legtöbben egyes semmisségi okokra koncentrálnak igen erősen – mint például az árfolyamrés jogi megítélése – míg én igyekszem a deviza alapú hitelezésnek nevezett valamit egészében megítélni.

 

Számomra a „legtetszetősebb” Róna Péter közgazdász rövid megközelítése, mely szerint ez a valami egyszerűen nem lehet kölcsönszerződés, mert a Ptk. 523.§ (1) bekezdésében szabályozott törvényi tényállásban szereplő „meghatározott pénzösszeg” hiányzik az ügyletből. Szerintem igaza van.

 

Mostani írásomnak nem célja eldönteni a jogvitát, ám sokkal inkább szeretnék rámutatni a bíróságoktól megkövetelt ítélkezési kötelezettségek körére.

 

A mai kúriai tárgyalás – ahogyan hallottam – ismételten az árfolyamrés problematikája körül forgott. Azaz van egy kereseti kérelem, egy ellenkérelem és a felek kérelmeinek korlátai között „vergődve” próbál előre jutni úgy a Kúria, hogy a lassanként gittként rágott árfolyamrés problémáján egy kérdéssel sem terjeszkedik tovább. No persze, egy felülvizsgálati eljárás nem lehet parttalan, de talán mégis van erre lehetőség és kényszer. ezt kívánom bemutatni:

 

Az első axióma nem más, minthogy a törvényszéki gyakorlatban megjelent olyan veszélyes elem, mely szerint a látszólagos, alaki keresethalmazatok esetén a törvényszéki hatáskör nem állapítható meg, amennyiben a keresethalmazat egy eleme tekintetében járásbírósági hatáskört ír elő a polgári perrendtartás. Le kell szögezni, hogy a keresethalmazat egyes tételei nem választhatóak külön, annak logikai egysége miatt lehetetlen amellett érvelni, hogy a Törvényszék áttenni rendeli – hatáskörének hiányát megállapítván – a keresetlevelet a járásbíróságra, majd a járásbíróság csak azt tárgyalja, melyre hatásköre van, és amennyiben a Ptk. 209.§ és 209/A.§ által érintett hatásköri szabályok által már korlátozva van eljárása, az ügyet visszateszi a Törvényszékre.

 

Könnyen belátható, hogy a törvényszéki hatáskör mintegy magába szippantja a járásbírósági hatásköröket is, hiszen a fair eljárás szabálya alapján nem lehet egy bírósági jogérvényesítést azzal ellehetetleníteni, hogy a bíróságok egymás között „passzolgatják” a keresetlevelet. Másfelől a hatáskörrel rendelkező bíróságtól egyszerűen nem lehet elvonni akkor az ügyet, ha egyébként nem lehet helye elkülönítésnek.

 

A másik – talán már helyre tett – furcsa törvényszéki jogértelmezés a pertárgy értékével és a lerovandó kereseti illetékkel kapcsolatos.

 

A felperes a Ptk.239/A.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján jogszabállyal nem nevesített megállapítási kereset indításának jogát gyakorolva kéri a T. Törvényszéket, hogy ítéleti rendelkezésével nyilvánítsa ki és állapítsa meg (deklarálja), hogy a felek között létrejött szerződés semmis.

 

A jogi tény megállapítása iránti petitum nem összekeverendő a jogérvényesítés iránt indított keresetekkel, így a pertárgy értéke nem megállapítható, hiszen a jogi ténynek nincsen összeggel kifejezhető értéke.

 

A Szegedi Járásbíróság egy eseti döntésében hivatkozik a helyi ítélkezési gyakorlatra, mely szerint, ha a felperes egy szerződés semmisségére hivatkozik, akkor a pertárgy értéke a szerződésben kikötött ellenszolgáltatás értéke lesz. Ezzel egybevágó döntéseket hoz előszeretettel a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának egy adott bírája is, habár indokolást nem fűz döntéséhez.

 

Az állítólagos, szegedi, egységes bírói álláspont nem megengedhető, pontosabban nem fenntartható, ugyanis a Pp. pergazdaságossági okból szabta meg azt, hogy amennyiben marasztalásra is irányulhat egy kereset, úgy a felperes ne bonthassa két részre jogérvényesítés iránti petitumával az eljárást. Ugyanis a ténymegállapítás iránti külön kereset az eljárásokat indokolatlanul elhúzná.

 

Külön ki kell emelni, hogy a tények megállapítása körében a jogi tény csak egyike a lehetséges petitum tárgyaknak. Lehet ugyanis történeti tényeket is megállapítani, etc. A jogalkotó azonban furcsa módon az anyagi jog keretein belül helyezte el a Ptk. 239/A.§ (1) bekezdésében foglalt lehetőséget, így az anyagi jogi felhatalmazás felülírta, megbontotta a Pp.123.§-ban előírt rendelkezés egységességét.

 

A jogi tény megállapítása iránti kereset gyakorlására tehát lehetősége van a felperesnek úgy, hogy a jogérvényesítés iránt egy lépést sem kell megtennie.

 

A Ptk. 234. § (1) bekezdése alapján a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A felperes azonban a törvényes lehetőségével élve kérheti a bíróságtól annak ellenére a semmisség deklarálását, hogy arra külön jogi szükségesség nincsen. Ugyanis nem kötelessége megvárnia azt, hogy a semmis szerződés alapján az alperes pert indítson ellene, és abban a perben védekezzen a felperes a semmisségre hivatkozással. Mivel a bíróság előre nem határozhat meg alperesi-felperesi pozíciók kapcsán elvárhatóságot, a bíróság köteles tiszteletben tartania a felperesi petitumot, és köteles tárgyalni a pert.

 

A semmiség deklarálása különösen azért bír jelentőséggel, mert a semmis szerződésnek nincsen hatálya, arra alapítva sem jogot, sem kötelezettséget nem lehet formálni. A semmis kölcsönszerződés kapcsán a felperest azonban a felelős őrzés szabályai alapján illeti meg a kapott összeg tekintetében visszatérítési kötelezettség.

 

Fentiek alapján nincsen szó jogérvényesítési keresetről, és értelemszerűen a petitum nem irányul a szerződésben kikötött ellenszolgáltatásra sem. A kötelem ugyanis érvényesen nem jött létre – már amennyiben a kereset megalapozott – így nem lehet szó sem szolgáltatásról, sem ellenszolgáltatásról.

 

 

A keresethalmazattal kapcsolatos problémakört csak úgy lehetett, úgy tudom feloldani, ha tudomásul veszem a fair eljárás szabályaival ellentétes bírósági gyakorlat létét, pontosabban annak lehetőségét, kockázatát ügyfelem kárára nem kívánom felvállalni, ezért csak és kizárólag a Ptk. 209.§ és 2009/A. § alapján terjesztek elő kereseti kérelmet, mert így szóba sem kerülhet a látszólagos alaki keresethalmazat problémája.

 

A kereseti kérelmem tehát egyértelmű, és a fentiek alapján az ügyfél érdekét szem előtt tartva azt célozza, hogy a bíróságok az ügy tárgyalását ne tudják „ledobni” magukról. A keresetlevélben megjelölt történeti tényállás a hasonló ügyekből levont tanulságok alapján adott. A jogkérdésben felmerülő tudományos kérdések állandóan változnak, de a helyzet jogilag releváns tényeinek felismerése miatt sokkal szélesebb körben kell elgondolkodni, mint azt elsőre feltételezhetnénk. Ugyanis számtalan olyan „lusta” ítélet született az un. deviza alapú hitelek körében, ahol az eljáró bírók egyszerűen nem vették a fáradtságot arra, hogy elgondolkodjanak az ügy lényegét illetően.

 

A peres felek ügyleti kapcsolatában egyszerűen azt kell megvizsgálni, hogy a létrejött-e kötelem a felek között, volt-e konszenzuál kapcsolat a felek között, és ha igen, akkor a kötelem tárgya micsoda. Egyértelműnek látszik, hogy a felek között a Ptk. 523.§ alapján kölcsönszerződés jött létre. A főkötelem a kölcsönösszeg teljesítésére irányult.

 

A következő megoldásra váró jogi probléma nem más, minthogy a bíróságok arra kötelezik a fogyasztókat, hogy egyenként jelöljék meg a semmisnek tartott általános szerződéses feltételeket, mert ellenkező esetben a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítják. Erre aztán minden jogi képviselő listát készít, és egyre inkább elveszik a lényegtelen részletekben, mintsem a bíróság számára a tisztességtelenség jogi alapjait bontaná ki.

 

Axiómaként jelenik meg az Európai Bíróság egységes álláspontja, ítélkezési gyakorlata, mely szerint minden feltétel általánosnak minősül, melyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg, a pénzintézet előre meghatározott, megfogalmazott, és a szerződés aláírása előtt gyakorlatilag a fogyasztó már csak arról dönthetett, hogy aláír, vagy sem. ezt később részletesen és pontosabban kifejtem.

 

Az ÁSZF kapcsán a pénzintézetek az elmúlt hetekben hangolták össze érveléseiket a különböző perekben. Ennek tanulsága az, hogy az ÁSZF feltételeket nem kellett külön egyedileg megtárgyalni, azonban azokat azért valahogy mégis csak a fogyasztó tudomására kellett volna hozni, és az csak akkor válhatott a szerződés részévé, ha ezt igazolja az alperes. A K&H Bank például egyenesen leszögezte, hogy az általános szerződéses feltételeket esze ágában sem volt a fogyasztóval megtárgyalni, hiszen az attól „általános”. Az ÁSZF-et a falra kibiggyesztette, miért nem kérte el a fogyasztó, miért nem kérdezett, etc. A furcsa, ám ettől logikus banki érvelés sajnos megfelel a valóságnak.

 

A bíróság egy perben konkrétan köteles megállapítani azt, hogy a szerződés részévé milyen feltételek váltak. A felperes, mint fogyasztó azt mondja, amennyiben az ÁSZF a szerződés részét képezi, akkor abból a felperes által megjelölt tisztességtelen kikötések semmisek. Ám a bíróság a tényállás felderítése kapcsán (kizárólag a Ptk. 209.§ és a 209/A. § körében) nyilván arra fog jutni, hogy az ÁSZF nem is vált a szerződés részévé. Ugyanis az összes perben meghallgatott összes tanú egyezően nyilatkozik, a szerződés és az ÁSZF szövegét a fogyasztó csak az aláírást megelőzően ismerhette meg, az előzetesen nem juttatták el hozzá, etc.

 

A keresetlevelekben külön kiemelem, hogy a 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 3. pontja értelmében, ha egy kereset megjelöli a Ptk. 209-209/A. § rendelkezéseit, mint a kereset jogalapját, tartalmilag ezt ki is fejti, de külön nem szól szerződéses pontokról, akkor a bíróságnak a szerződést a maga egészében a kell vizsgálnia a Ptk. 209. § (2) és (4) bekezdésében felsorolt szempontok alapján.

 

Összegezve tehát: ha egy bíróság azt állapítja meg, a „szerződés” fogalmába az Üzletszabályzat/ÁSZF általános szerződési feltételei beletartoznak, mert azok a szerződés részévé váltak, akkor a PK véleményben nevesített bírói kötelezettség (és értelemszerűen a felperesi kereset) erre is vonatkozik. Ellenkező esetben a kölcsönszerződésben kell vizsgálni, hogy abban melyek voltak az egyedileg megtárgyalt pontok, és melyek nem, hiszen valami nem attól lesz általános szerződési feltétel, hogy az ezt a címet viselő papírra írták-e rá vagy sem, hanem attól, hogy a felek egyedileg nem tárgyalták meg, és a fogyasztónak az adott feltételre kihatása nem lehetett. Tehát akkor a Ptk. 209-209/B. szerint a megmaradt, de egyedileg meg nem tárgyalt feltételeket kell vizsgálni, és a felperes keresete szükségszerűen erre korlátozódik.

 

A fentiekből is látszik, hogy a felperesi bizonyítási indítványok – különösen a szerződés megkötésében részt vevők és az aláírók meghallgatása – mennyire alapvetőek, mert mind a kereset terjedelmét, mind a bíróság eljárását és a hivatalbóli észlelés kapcsán követendő magatartását meghatározzák.

 

 

A Hpt., mint speciális jogszabály sérelme – akár a szerződés érvényes létrejötte (aláírások kérdésköre) vagy az árfolyamrés kapcsán – nem lesz a petitum része. Ugyan is, ha az lenne, akkor egyes bírók a törvényszéki hatáskör hiányára hivatkozva dobnák vissza a járásbíróságra a keresetet. A felperes „pusztán” felhívja a Törvényszék figyelmét semmisségi (érvénytelenségi) okokra.

 

A perben a Ptk. 209.§ és 209/A. § szakaszainak alkalmazásával tanúként kérem kihallgatni az ügyletkötés során eljárt alperesi (pénzintézeti) törvényes képviselőt. E kérdéskörben várhatóan felmerül az, hogy a képviselő nem is rendelkezett képviseleti joggal. Az álképviselet szabályain túlmenően a Ptk. és a Hpt. egyaránt írásbeli alakot rendel a kölcsönszerződéshez, és az írásbeliség megsértése miatt kell alkalmazni a Ptk. rendelkezését, mely szerint az így megkötött szerződés érvénytelen. Ám ezzel kapcsolatosan nincsen petitum, azt majd a bíróság hivatalból lesz kénytelen észlelni.

 

Az árfolyamrés kapcsán nincsen kereseti kérelem, petitum. Ám felhívom a Törvényszék figyelmét arra, hogy a Kúria előtt elfekvő, a PSZÁF és a Legfőbb Ügyész reagálását is kiváltó perben (Gfv.VII.303.078/2013.) azon pénzintézeti magatartás került górcső alá, mely az alperes által alkalmazott eladási és vételi árfolyam alkalmazásából eredő költséget érinti.

 

 

A keresetben kifejtett összes semmisségi ok, amely nem a Ptk. 209-209/B. § alapul, nem előterjesztett kereseti kérelem, hanem a bíróság figyelmének felhívását szolgáló jogi érvelés. Ugyanis bár a semmisségi okot (és a szerződés létre nem jöttét) a bíróság köteles hivatalból észlelni, de az ítéletek indoklása kapcsán kikristályosodott bírói azt mondja, hogy a bíróságnak ez a kötelezettsége csak akkor áll fenn kétségtelenül, ha a peres fél kifejezetten felhívta a figyelmét a semmisségi okra, vagy ezt így nem tette meg, de az erre vonatkozó körülményeket részletesen ismertette a per során.

 

A felperes ennek kívánt maradéktalanul eleget tenni azzal, hogy ugyanolyan alapossággal igyekezett kifejteni azokat a semmisségi okokat is, amelyre kifejezett kereseti kérelem nem irányult.

 

 

A tisztességtelennek tartott szerződéses pontok kapcsán a keresetlevél általában az alábbiakat fejti ki:

 

a)    a felek megállapodása ad maximum a Ptk. 523.§-ban szabályozott kölcsönszerződés megkötésére terjedhetett ki, melynek tárgya egy konkrétan meghatározott forint összeg volt,

b)    a kölcsönügyletben soha nem szerepelt értékállósági kikötés,

c)    a kölcsönügyletben soha nem szerepelt deviza, habár az árfolyamkockázat kapcsán megtett, vagy megtenni elmulasztott tájékoztatás kapcsán a jogszabály konkrétan a deviza kölcsönszerződésekkel kapcsolatban írta elő ezt a kötelezettséget,

d)    az alperesi jogelőd soha nem folyósított devizát,

e)    ha nem folyósított devizát, akkor azt nem vásárolhatta meg a fogyasztótól vételi árfolyamon,

f)     a felperes soha nem törlesztett devizában és nem vásárolt devizát az alperestől,

g)    ha az alperesi jogelőd elméletileg devizában folyósított is volna, és azt megvásárolta volna a felperestől, akkor a deviza azonnal visszakerült a pénzintézethez, így az árfolyam kockázata nem létező kategóriának minősül.

 

Fentiek alapján belátható, hogy az egész deviza konstrukció fiktív, nem világos, nem érthető, tisztességtelen, és az a felek kötelmi jogviszonyát úgy hatja át, hogy a kölcsönszerződés és az általános szerződéses feltételek szinte összes pontját érinti. Ugyan megtehetném, hogy egyes szerződéses pontok mellé egyenként és ismételten kiszerkesztem a jogi érvelést, ám az erre való bírói kötelezés sérti a fair eljárás szabályait, és akkor szerződéses pontonként lenne 40 oldal a kereset, aminek szintén semmi értelme.

 

És itt érkezünk el a lényeghez:

 

Kitekintés a Kúria előtti, mai napon megtartott tárgyalás tényére, és a legfontosabb Európai Bíróság döntésre:

 

2013. február 21. napján kelt a C-472/11. sz. alatti ügyben meghozott ítélet az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (jelenleg Fővárosi Törvényszék) (Magyarország) a Bírósághoz 2011. szeptember 16‑án érkezett, 2011. június 16‑i határozatával terjesztett elő az előtte a Banif Plus Bank Zrt. és Csipai Csaba, Csipai Viktória között folyamatban lévő eljárásban.

 

Maga a döntés:

 

1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

2)      A nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.

Az egyes perek szempontjából azért érdekes a fenti eseti döntés, mert a hazai joggyakorlatban általánosan folytatott bírói magatartás az, hogy a felperes keresetlevelét alapján nem bocsátják ki az idézést, hanem vagy idézés kibocsátása nélkül elutasítják, vagy – jobb esetben – hiánypótlásra adják azt vissza.

 

A felperesi jogi képviselő határozott álláspontja az, hogy amennyiben a petitum a perbe vitt kötelmi jogviszonyt létrehozó, megtestesítő magánjogi megállapodás kapcsán kéri a semmisség, mint jogi tény deklarálását, az eljáró bíróságnak egyszerűen nincsen a fait eljárás szabályai szerint arra jogi lehetősége, hogy a határozott kereseti kérelem követelményére hivatkozással úgy szorítsa a felperest, hogy hivatalbóli észlelési kötelezettségének ne tegyen eleget.

 

Legegyszerűbben szólva – álláspontom szerint – a petitum kapcsán elegendő kell legyen annyi, hogy a szerződés semmis a felperes szerint, és kéri a bíróságot, hogy ezt deklarálja.

 

Az Európai Bíróság utóbbi időben folytatott joggyakorlata következetes. A keresetlevélben nem idézett C-243/08. számú döntésének (93/13/EGK irányelv — A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek — Tisztességtelen feltétel joghatásai — A nemzeti bíróságnak az illetékességi kikötés tisztességtelen voltának hivatalból történő vizsgálatához való joga és erre irányuló kötelezettsége — Értékelési  szempontok, Pannon GSM vs. Sustikné Győrfi Erzsébet) lényege nem más, minthogy

 

• „Az ügyben eljáró bíróság ugyanis köteles biztosítani a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13 irányelv rendelkezései által célzott védelem hatékony érvényesülését. Következésképpen a közösségi jog által az érintett területen ily módon a nemzeti bíróságokra ruházott feladat nem korlátozódik annak puszta lehetőségére, hogy valamely szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét megítéljék, hanem magában foglalja e kérdés hivatalból, akár saját illetékességük vizsgálata során történő megítélésének kötelezettségét is, amennyiben a nemzeti bíróságok rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek. E kötelezettség teljesítése során azonban a nemzeti bíróságnak az irányelv alapján nem kell mellőznie a kérdéses feltétel alkalmazását, amennyiben a fogyasztó e bíróság általi kioktatást követően nem kíván hivatkozni a tisztességtelen jellegre és a kötelező erő hiányára.” (rendelkező rész)

 

A bíróság az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése kapcsán vizsgálta meg azt a kérdést, hogy a tisztességtelen feltétel jelent-e kötelezettséget a fogyasztóra nézve. A korábbi EB ítéleteket értékelve úgy fogalmazott a bíróság, hogy:

 

• így az említett irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát (a C-240/98 – C-244/98. sz.,Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben 2000. június 27-énhozott ítélet [EBHT 2000 I-4941.o.] 25.pontja).

 

• A Bíróság az említett ítélet 26. pontjában azt is kimondta, hogy az irányelv 6. cikkében megfogalmazott célkitűzés nem érhető el, ha a fogyasztóknak maguknak kell valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltára hivatkozni, és hogy a fogyasztók hatékony védelme csak akkor biztosítható, ha a nemzeti bíróságnak lehetősége van az ilyen feltétel hivatalból történő értékelésére.

 

Azaz megannyi ítéletben megjelenik az a tudatos szándék, hogy tisztességtelen feltétel, mint semmis kikötésből nem keletkezik jog és kötelezettség. Ez az EB által ismételt elv egyébként egybevág a semmisség Ptk-ban szabályozott jogkövetkezményeivel. A szerződés semmisségét nem a bíróság ítélete okozza, a bírói ítélet csak deklarálja a törvény általi semmisséget.

 

Ha tehát a semmisség kapcsán a bíróságnak alapvető kötelessége a hivatalbóli eljárás, és e körben az Európai Bíróság ítéletei sokkal erősebb kötelezettségeket jelentenek, mint a gyakorlatilag meghaladott PK vélemény, arra kereshetjük a választ, vajon a semmisség deklarálásának körében korlátozhatja-e a Pp. bármely normája a fogyasztó jogérvényesítését vagy sem.

 

• Az ügyben eljáró bíróság tehát köteles biztosítani az irányelv rendelkezései által célzott védelem hatékony érvényesülését. Következésképpen a közösségi jog által az érintett területen ily módon a nemzeti bíróságokra ruházott feladat nem korlátozódik annak puszta lehetőségére, hogy valamely szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét megítéljék, hanem magában foglalja e kérdés hivatalból, akár saját illetékességük vizsgálata során történő megítélésének kötelezettségét is,  amennyiben a nemzeti bíróságok rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek.

 

Ez nem mást jelent, minthogy a fogyasztók védelme olyan jelentős közérdek, mely kapcsán a fogyasztónak hatékony jogvédelmet kell biztosítani, mely lehetővé teszi a bírósághoz fordulás lehetőségét, nem okoz számára vállalhatatlan költséget. Mivel a haza jog a tisztességtelen szerződéses feltételek bírósági megítélése kapcsán elsőfokú, törvényszéki hatáskört jelöl meg, illetve kötelezővé teszi a jogi képviseletet, le kell szögezni, hogy az irányelvvel nagyon komoly ellentétben áll a Pp. ezen rendelkezése. Ugyanis a kötelező jogi képviselet ellátása a legtöbb fogyasztó számára vállalhatatlan anyagi megterhelést jelent. Az ügyek nagy számára tekintettel lehetetlenség pártfogó ügyvéd kirendelése.

 

Azaz a Pp. elvileg biztosítja a fogyasztó számára a bírósághoz fordulás lehetőségét, de olyan anyagi terhet ró rá, melyet gyakorlati szemmel nézve képtelenség viselni. Másfelől a semmisség, mint jogi tény bírói deklarálásával kapcsolatosan is jogsértő az a bírói vélekedés, hogy a pertárgy értéke meghatározható, és az a szerződés értékét jelenti.

 

• Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a nemzeti bírósághivatalból köteles vizsgálni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek. Ha álláspontja szerint az ilyen feltétel tisztességtelen, annak alkalmazását mellőzi, kivéve, ha ezt a fogyasztó ellenzi. Ez a kötelezettség a nemzeti bíróságot sajátilletékességének vizsgálata során is terheli.

 

A peres eljárás megindításának objektív lehetősége kapcsán a bíróság így érvelt:

 

• Amint ugyanis a fent hivatkozott Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesítettügyekben hozott ítélet 22. pontjában a Bíróság kiemelte, egy ilyen feltétel következtében az a kötelezettség hárul a fogyasztóra, hogy a lakóhelyéhez képest esetleg távoli bíróság kizárólagos illetékességének vesse alá magát, ami megnehezítheti megjelenését a bíróság előtt. Kis perértékű perek esetében a fogyasztónak a bíróság előtt való megjelenésével járó költségek visszatartó hatásúak lehetnek, és arra indíthatják, hogy teljesen lemondjon a bírósághoz fordulás lehetőségéről vagy a védelemről. A Bíróság ezért az említett 22. pontban kimondta, hogy egy ilyen feltétel azon, az irányelv melléklete 1. q) pontja szerinti feltételek kategóriájába tartozik, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy kizárják vagy gátolják a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában.

 

 

Az Európai Bíróság C-472/11. számú ítélete a fentiekhez hasonló elveket fogalmaz meg.

 

Az alábbi, a tényállás kivételével teljes egészében idézett EB-döntés ismételten egyértelművé teszi a magyar bíróságok feladatait a hivatalból való észlelés és vizsgálat körében, és olyan aktív bírói hozzáállást tesz követelménnyé, amely fogyasztó szerződés kapcsán jelentősen elrugaszkodik nemhogy a kereseti kérelemhez kötöttségtől, de en bloc a kereseti kérelem fogalmától. Az EB-döntésből az is kitűnik, hogy a Ptk. 209-209/B. §-ra hivatkozással előterjesztett kereseti kérelmet akkor sem lehet idézés kibocsátása nélkül elutasítani, ha a kérelem pusztán ennyit tartalmaz, és a hiánypótlás kiadására is jóval szűkebb körbe ad lehetőséget, mint más jogszabályhelyre alapított kereseti kérelmek esetében.

 

A felperesnek azonban nem pusztán az a célja az ítélet idézésével, hogy a Ptk. 209-209/B. § körében irányadó bírósági kötelezettségekre rávilágítson. Ugyanis az ítélet emellett még egyértelműbbé teszi a bíróság azon kötelezettségét, hogy a szerződés egészét érintő semmisségi okok kapcsán is hasonlóképpen járjon el, így kérjük a Tisztelt Bíróságot, hogy ilyen szemmel is vegye figyelembe a – rá nézve egyébként kötelező – döntést.

 

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2013. február 21.

„93/13/EGK irányelv – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Valamely feltétel tisztességtelen jellegének a nemzeti bíróság által hivatalból történő vizsgálata – Valamely feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróság azon kötelessége, hogy az ezen észlelésből eredő következtetések levonása előtt felhívja a feleket nyilatkozataik megtételére – A tisztességtelen jelleg vizsgálatakor figyelembe veendő szerződési feltételek”

A C‑472/11. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (jelenleg Fővárosi Törvényszék) (Magyarország) a Bírósághoz 2011. szeptember 16‑án érkezett, 2011. június 16‑i határozatával terjesztett elő az előtte a Banif Plus Bank Zrt. és Csipai Csaba, Csipai Viktória között folyamatban lévő eljárásban.

 

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első és második kérdésről

 

17      A kérdést előterjesztő bíróság együttesen megvizsgálandó első és második kérdése lényegében arra irányul, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, vagy – éppen ellenkezőleg – azok lehetővé teszik, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróság tájékoztassa a feleket arról, hogy semmisségi ok fennállását észlelte, és felhívja őket az ezzel kapcsolatos nyilatkozataik megtételére.

 

18      Az ügyiratból kiderül, hogy e kérdések a nemzeti jog azon szabályának fennállásával függnek össze, mely szerint az a bíróság, amely hivatalból semmisségi okot észlelt, köteles erről tájékoztatni a feleket, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy nyilatkozzanak az érintett jog szerinti érvényesség hiányának esetleges megállapításával kapcsolatban, amelynek hiányában e bíróság nem mondhatja ki a semmisséget.

 

19      E kérdések megválaszolásához emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv által létrehozott védelmi rendszer valójában azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát (lásd többek között a C‑40/08. sz. Asturcom Telecomunicaciones ügyben 2009. október 6‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑9579. o.] 29. pontját és a C‑618/10. sz. Banco Español de Crédito ügyben 2012. június 14‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 39. pontját).

 

20      E hátrányos helyzetre tekintettel az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (lásd többek között a C‑137/08. sz. VB Pénzügyi Lízing ügyben 2010. november 9‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑10847. o.] 47. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 40. pontját).

 

21      Az irányelv által elérni kívánt védelem biztosítása érdekében a Bíróság már több esetben hangsúlyozta, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (lásd többek között a fent hivatkozott VB Pénzügyi Lízing ügyben hozott ítélet 48. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 41. pontját).

 

22      E megfontolások fényében mondta ki a Bíróság, hogy a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet (lásd többek között a fent hivatkozott VB Pénzügyi Lízing ügyben hozott ítélet 49. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 42. pontját).

 

23      Következésképpen az uniós jog által az érintett területen a nemzeti bíróságokra ruházott feladat nem korlátozódik annak puszta lehetőségére, hogy valamely szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét megítéljék, hanem magában foglalja e kérdés hivatalból történő megítélésének kötelezettségét is, amennyiben a rendelkezésükre állnak az e tekintetben szükséges jogi és ténybeli elemek (lásd többek között a C‑243/08. sz. Pannon GSM ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑4713. o.] 32. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 43. pontját).

 

24      E tekintetben a Bíróság – a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti kontradiktórius eljárás keretében eljáró nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során – megállapította, hogy e bíróságnak hivatalból kell bizonyítást folytatnia annak megállapítása érdekében, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés részét képező feltétel az irányelv hatálya alá tartozik‑e, és amennyiben igen, hivatalból kell értékelnie az ilyen feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott VB Pénzügyi Lízing ügyben hozott ítélet 56. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 44. pontját).

 

25      Valamely feltétel tisztességtelen jellegének észleléséből levonandó következményeket illetően az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a tagállamok előírják, hogy az ilyen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint” ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve.

 

26      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy uniós szabályozás hiányában a jogalanyok uniós jogból származó jogainak a védelmét biztosító bírósági eljárási szabályok a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak. E szabályok azonban nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozó szabályok (egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 38. pontját és a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 46. pontját.

 

27      Az irányelv által a tisztességtelen feltétel szankcionálása tekintetében előírt védelem tényleges érvényesülésének biztosítására irányuló kötelezettséget illetően a Bíróság korábban már rámutatott arra, hogy a nemzeti bíróságnak minden, a nemzeti jog értelmében a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegének észleléséből eredő következményt le kell vonnia annak biztosítása céljából, hogy a szóban forgó feltétel ne jelentsen kötelezettséget a fogyasztóra nézve (a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 59. pontja). A Bíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy a nemzeti bíróságnak az irányelv alapján nem kell mellőznie a kérdéses feltétel alkalmazását, amennyiben a fogyasztó e bíróság általi kioktatást követően nem kíván hivatkozni a tisztességtelen jellegre és a kötelező erő hiányára (lásd a fent hivatkozott Pannon GSM ügyben hozott ítélet 33. és 35. pontját).

 

28      Ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az irányelv által előírt védelem teljes hatékonysága megköveteli, hogy a feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróság minden következményt levonhasson ezen észlelésből, anélkül hogy meg kellene várnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen.

 

29      Az uniós jog végrehajtása során azonban a nemzeti bíróságnak tiszteletben kell tartania a jogalanyok uniós jogból származó jogainak a hatékony bírói jogvédelmére vonatkozó követelményeket is, ahogyan ezt az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke biztosítja. E követelmények között szerepel a kontradiktórius eljárás elve, amely a védelemhez való jog része, és amely köti a bíróságot különösen akkor, ha hivatalból felhozott indok alapján bírálja el a jogvitát (lásd ebben az értelemben a C‑89/08. P. sz., Bizottság kontra Írország és társai ügyben 2009. december 2‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑11245. o.] 50. és 54. pontját).

 

30      A Bíróság így kimondta, hogy a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint nem csupán azt a jogot biztosítja az eljárásban részes felek mindegyike számára, hogy megismerjék és megvitassák az ellenérdekű fél által a bírósághoz benyújtott beadványokat és észrevételeket, hanem a felek azon jogát is magában foglalja, hogy tudomást szerezzenek a bíróság által hivatalból felhozott azon jogi természetű jogalapokról, amelyekre a határozatát alapítani szándékozik, és hogy azokat megvitassák. A Bíróság kiemelte, hogy a tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó követelmények betartása érdekében ugyanis fontos, hogy a felek mind az olyan tényállási elemekről, mind pedig az olyan jogi kérdésekről tudomást szerezhessenek és megvitathassák azokat, amelyek az eljárás kimenete szempontjából meghatározóak (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Írország és társai ügyben hozott ítélet 55. és 56. pontját).

 

31      Ebből következik, hogy abban az esetben, ha a nemzeti bíróság – azután, hogy a rendelkezésére álló, vagy az e célból általa hivatalból elrendelt bizonyításfelvételt követően tudomására jutott tényállási és jogi elemek alapján megállapította, hogy valamely feltétel az irányelv hatálya alá tartozik – az általa hivatalból lefolytatott értékelés során észleli e feltétel tisztességtelen jellegét, főszabály szerint köteles a peres feleket tájékoztatni erről, és felhívni őket arra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírtak szerint, kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

 

32      Az alapjogvitában szereplő azon nemzeti szabály, amely szerint a semmisségi okot hivatalból észlelő bíróság köteles erről tájékoztatni a feleket, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy nyilatkozzanak az érintett jog szerinti érvényesség hiányának esetleges megállapításával kapcsolatban, megfelel e követelménynek.

 

33      A feltétel tisztességtelen jellegének hivatalból történő észlelése esetén a felek kioktatására, valamint a nyilatkozattétel lehetőségének számukra való biztosítására irányuló kötelezettség végezetül nem tekinthető úgy, mint amely önmagában összeegyeztethetetlen az uniós jogrend által biztosított jogok tagállamok általi végrehajtását szabályozó tényleges érvényesülés elvével. Nem vitatott ugyanis, hogy ezen elvet többek között a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgáló olyan elvek figyelembevételével kell alkalmazni, mint például a védelemhez való jog, amelynek a kontradiktórius eljárás elve az egyik eleme (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 39. pontját).

 

34      E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban a kontradiktórius eljárás elvét tiszteletben tartva és az irányelv által a fogyasztó számára előírt védelem tényleges érvényesülésének veszélyeztetése nélkül hívta fel mind az ezen eljárásban felperes pénzintézetet, mind pedig az alperes fogyasztót a vitatott szerződési feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelésével kapcsolatos észrevételeik megtételére.

 

35      A fogyasztó számára az ezzel kapcsolatos nyilatkozat megtételére vonatkozóan biztosított e lehetőség megfelel a nemzeti bíróság azon, a jelen ítélet 25. pontjában felidézett kötelezettségének is, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztó által kifejezett szándékot, amikor a tisztességtelen feltétel kötelező ereje hiányának tudatában ez utóbbi mégis kijelenti, hogy tiltakozik ennek mellőzése ellen, ezáltal szabad és világos hozzájárulását adja a kérdéses feltételhez.

 

36      Következésképpen az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

 

A harmadik kérdésről

37      A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése arra irányul, hogy úgy kell‑e értelmezni az irányelvet, hogy a tisztességtelen szerződési feltétel vizsgálata során az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, sőt kötelezi őt arra, hogy a szerződés valamennyi feltételét megvizsgálja, vagy – éppen ellenkezőleg – a vizsgálatát azon feltételekre kell korlátoznia, amelyeken az általa elbírálandó igény alapul.

 

38      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy az ügyiratból kiderül, hogy az alapügyben a Banif Plus Bank által a Csipai házaspárral szemben indított kereset az általuk kötött kölcsönszerződés 29. pontján alapul, és hogy e feltétel tisztességtelen jellegének vagy annak hiányának meghatározása döntő jelentőségű a Banif Plus Bank által követelt különböző követelések megfizetése iránti kérelem tárgyában hozandó döntés szempontjából.

 

39      A harmadik kérdést tehát úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy az igény alapját képező feltétel tisztességtelen jellegének értékelése során figyelembe lehet‑e vagy kell‑e venni a szerződés egyéb feltételeit.

 

40      Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. Ugyanezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében ezt azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.

 

41      A harmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

2)      A nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.

 

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:62011CJ0472:HU:HTML

 

http://eur-lex.europa.eu/JURISIndex.do?ihmlang=hu

 

A felperes ennek kapcsán szeretné leszögezni, hogy

 

• a kereseti kérelemként nem előterjesztett érvénytelenségi okokat a bíróságnak hivatalból észlelnie, vizsgálnia kell, hiszen erre a felperesnek érvelése és tényelőadása van;

 

• amennyiben szükséges, ennek kapcsán akár a fél kérelmétől függetlenül a bizonyítást kell lefolytatnia;

 

• a felperesi bizonyítási indítványok teljesítése, illetve a szerződés aláírásában közreműködő személyek meghallgatása minimális előfeltétele annak, hogy a szerződés létrejöttét (képviseleti jog, írásba foglalás követelménye), tartalmát és terjedelmét (Üzletszabályzat a szerződés részévé vált-e), az egyes rendelkezések minősítését (egyedileg megtárgyalt és egyedileg meg nem tárgyalt feltételek) meg lehessen állapítani, és így a bíróság a hivatalból való észlelés, vizsgálat és megítélés követelményének eleget tudjon tenni.

 

A legnagyobb különbség a tisztességtelen szerződési feltételek okozta, egyes szerződéses kikötések kapcsán jelentkező semmisség és az egész szerződés semmisségét jelentő érvénytelenség (Hpt. 213. §, Ptk. 523. §) között – a hivatalbóli észlelés miatt ide sorolva a szerződés létre nem jöttét is – hogy ezek kapcsán a hivatalbóli észlelés, vizsgálat és megítélés követelménye még súlyosabb. Ugyanakkor nyilván nincs lehetőség arra nyilatkoztatni a fogyasztót, hogy ilyenkor a szerződést magára nézve kötelezőnek ismeri-e le vagy sem, hiszen ahhoz joghatás nem fűződhet.

 

Azaz ilyen speciális jogszabályba ütközés esetében a felek nyilatkozata nélkül kell dönteni és megállapítani a szerződés semmisségét. Legfeljebb azt lehetne mondani, hogy a bíróságnak – magyar bíróságok esetében ez elég ritka – a per során esetleg tájékoztatnia kell a feleket az észlelt semmisségi okról, hogy arra vonatkozóan nyilatkozzanak.

 

[Megjegyzés: ha nem lenne speciális (a Ptk. 209-209/B. §-ot megelőző) semmisségi ok, és valóban eljutnánk a kereseti kérelemként előterjesztett okok vizsgálatához, akkor előállhatna az az eset, hogy részleges érvénytelenségre azt mondja az alperes, hogy ő így nem szerződött volna, ilyenre az akarata nem irányult – ez pedig a szerződési akaratok találkozásának hiánya lenne.]

 

 

 

 

Fentiekből összességben csak azt a következtetést lehet levonni, hogy

 

A)   a Pp. által előírt kötelező jogi képviselet az Irányelv rendelkezésébe, alapelvébe ütközik, így alapjogokat sért,

B)   a Pp-re történő hivatkozással nem lehet a keresetlevél alapján megtagadni az idézés kibocsátását, amennyiben a keresetlevél tartalmazza azon ténybeli és jogi elemeket, melyek alapján a bíróság teljesíteni képes a hivatalbóli eljárási kötelezettségét. E körben a felperes kereseti kérelme nem köti, nem köteles egyenként megjelölni a semmisnek tartott rendelkezéseket, és nem köteles részletes jogi indokolást fűzni ahhoz, hogy miért tartja semmisnek a rendelkezéseket.

 

Tagyon, 2013. június 24.

 

Tisztelettel:

Dr. Marczingós László