Példa kedvéért, vegyük elő a Raiffeisen Bank Nyrt. (1054 Budapest, Akadémia u. 6.) alperessel szemben indított perben taglalt, a 2005. szeptember 14-én kelt szerződésre vonatkozó hatályos jogszabályokat:

A peres felek 2005. szeptember 14. napján kötöttek szerződést. A felperes 410.000.-Ft személyi kölcsönt kért és kapott. A kölcsön futamideje 72 hónap volt.

A Hpt. csak 2006. január 1-től tartalmazza az árfolyamkockázat „ismertetésére” vonatkozó kötelezettséget, amelyet a 2004. évi LXXXIV. törvény az alábbi módon iktatott be.

 30. § A Hpt. 203. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

(6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(8) A pénzügyi intézmény az (1)-(7) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.”

Ezt a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXXIV. törvény indokolása az alábbiakkal indokolta.

A 30. §-hoz

A fogyasztóvédelmi rendelkezések módosításának célja az ügyfelek jobb, alaposabb tájékoztatásának biztosítása. 2004 elejétől dinamikusan bővült a devizahitelek állománya a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamatozásnak köszönhetően. A devizahitel ugyanakkor az árfolyam változása esetén jelentős kockázatot is rejt magában, a törlesztő részletek megemelkedhetnek, amire célszerű külön kockázatfeltáró nyilatkozatban felhívni a fogyasztók figyelmét.

Egyes hitelintézetek önálló biztosítékként, valamint jelzáloghiteleknél is alkalmazzák biztonságuk növelése érdekében a vételi jog kikötését, amelynek következményeire szintén indokolt külön felhívni az ügyfelek figyelmét.

 

A Hpt-nek az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezései az alábbiak 2005. szeptember 14. napján:

 Az ügyfelek tájékoztatása

203. § (1) A pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni.

Azaz a fenti norma tartalma olyan törvényben előírt magatartást fogalmaz meg, melynek egyértelmű megsértése maga után vonzza a jogszabályba ütköző szerződés miatti érvénytelenséget.

  (6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

2005-ben a jogalkotónak fogalma sem volt arról, hogy majd valakiknek eszébe jut olyan konstrukció, melyet „deviza alapú” vagy „devizában nyilvántartott” hitelnek neveznek majd. A Hpt. 203.§ (6) bekezdése a kockázat feltárására vonatkozó jogi előírást az egyértelműen devizában nyújtott hitelek esetében tette kötelezővé.

 (7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(8) A pénzügyi intézmény az (1)-(7) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.

 

Mint arra a keresetlevélben is hivatkoztunk, a rendelkezések egytől egyig a Ptk-nak a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó alapelveiből levezethetőek, azokból következnek.

A Hpt. melléklete külön is meghatározza a lakossági kölcsön fogalmát, amely szerint lakossági kölcsönnek minősül a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, üdülő vásárlására, építésére, felújítására, továbbá közműfejlesztésre természetes személy által igénybe vehető kölcsön.

 13. Lakossági kölcsön: a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, illetőleg üdülő vagy egyéb ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre a természetes személy által igénybe vehető kölcsön.

Fogyasztási kölcsön

212. § (1) A fogyasztási, lakossági kölcsönszerződésnek tartalmaznia kell a külön jogszabály alapján megállapított éves százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót.

(2) A teljes hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat és minden egyéb – a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő – költséget.

(3) A teljes hiteldíjmutató az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és teljes hiteldíj egyenlő az ügyfél által a folyósításkor a pénzügyi intézménynek fizetett költségekkel csökkentett hitelösszeggel.

213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

a) a szerződés tárgyát,

b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb – esetleges – költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,

c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,

d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,

e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,

f) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint

g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését.

 

A Hpt. fenti rendelkezései kapcsán a Kúria az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját az árfolyamrés kapcsán:

 „A felmerült jogkérdés megválaszolásához a Kúria rögzíti – mert ezen fogalmak tartalmát jogszabály nem adja meg -, hogy árfolyam alatt egy deviza másik devizában kifejezett értékét érti. Az árfolyam különbözet számszerűen mutatja meg adott időpontban az adott devizavételi és -eladási árfolyama közötti különbséget (pl. 8 Ft). Az árfolyamrés pedig azt fejezi ki, hogy az adott devizavételi és -eladási árfolyama az adott időpontban hány százalékban tér el az adott deviza középárfolyamától (pl. +/- 1 %).”

 „A THM funkciójával kapcsolatban az Európai Unió Bírósága a C-76/10. sz. Pohotovost’ s. r. o. kontra Iveta Korčkovská ügyben 2010. november 16-án hozott határozatában az irányelvet értelmezve foglalt állást. Kifejtette, miszerint a hivatkozott irányelv 4. cikke a fogyasztók tisztességtelen hitelfelvételekkel szembeni védelme érdekében írja elő, hogy a kölcsönvevő a szerződés megkötésekor rendelkezzen mindazon tényezők ismeretével, amelyek kötelezettségvállalására hatással lehetnek; hogy a fogyasztó teljes körűen megismerhesse az általa megkötött szerződés jövőbeli teljesítésével kapcsolatos feltételeket (68. pont). Az Európai Unió Bírósága szerint alapvető fontossággal bír a fogyasztónak a hitel összköltségéről – egységes matematikai képlet alapján kiszámított kamat formájában – való tájékoztatása. Egyrészről ez az információ – melyet az irányelv 3. cikke értelmében a hirdetésben fel kell tüntetni – hozzájárul a piac átláthatóságához, mivel lehetővé teszi, hogy a fogyasztó összehasonlítsa a hitelajánlatokat. Másrészről pedig lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy felmérje kötelezettségvállalásának terjedelmét (70. pont).”

Itt szeretném közbeszúrni, hogy nem az irányelv teremtette meg a tájékoztatási kötelezettséget, hanem a magyar jogalkotó a Ptk-ban, és a fenti idézettek szerint a Hpt. 203.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel.

 „A THM rendelet az előbbiekben másodikként megjelölt célja, funkciója nem tud maradéktalanul érvényesülni deviza alapú kölcsönszerződések esetén. A THM nem alkalmas, nem lehet alkalmas arra, hogy annak alapján a kölcsön felvevője összegszerűen kiszámítsa a teljes futamidő alatt őt terhelő fizetési kötelezettségét. A forint-deviza árfolyamok alakulását illetően ugyanis a THM semmilyen előzetes tájékoztatást nem tud adni. A forint-deviza árfolyamának változása a feleken kívül álló körülmény. Ugyanakkor a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, a banki működéshez, a belső árképzéshez kapcsolódó fogalom. Azt, hogy az árfolyamrést a pénzügyi intézmény milyen %-ban határozza meg, üzletpolitikája, üzleti érdekei és a keresleti-kínálati viszonyok befolyásolják. A perbeli tényállás szerint az árfolyamrés hosszú ideig – a THM meghatározásától egészen 2008 októberéig – változatlan mértékű volt, a deviza-középárfolyamhoz viszonyítva +/- 0,5%. Ezt követően emelték fel a deviza-középárfolyamhoz viszonyítva +/- 1%-ra.

 A felperes törlesztőrészleteit tehát – a perbeli szerződés alapján – két egymástól elkülönülő körülmény is növelhette: egyrészt az árfolyamkockázat (ez akár csökkenthette is), másrészt az árfolyamrés, amely a fogyasztó számára szükségképpen többlet terhet jelent az egynemű árfolyam alkalmazásához képest. A kétnemű, a folyósításkor vételi, a törlesztésekkor  eladási árfolyamok alkalmazásából eredő teher mindenképpen a fogyasztót terheli, melyet a szerződés megkötésekor tudomásul vett és annak mértéke változatlanságával  főszabályként jogszerűen számolhatott. A kétnemű árfolyamok alkalmazása miatt a vételi és eladási árfolyam közötti különbözet az árfolyam változatlansága mellett is teher, az árfolyam változása – akár a forint erősödése – esetén is többletfizetési kötelezettséget eredményez a fogyasztó számára az akkori vételi árfolyammal összehasonlítva.”

 „Tekintettel arra, hogy a Hpt. 213. §-a egyértelműen fogyasztóvédelmi célú, a fogyasztó megfelelő informáltságát célzó rendelkezés, a „költség” e jogszabályhely szerinti fogalmát objektív teleologikus módon nem a pénzügyi intézmény oldaláról, hanem a fogyasztó szempontjából kell értelmezni. Ez azt jelenti, hogy ami a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget, terhet jelent az költség. Ezt az értelmezést támasztja alá a hivatkozott irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontja is, mely szerint a fogyasztónak nyújtott hitel teljes költsége alatt mindazt a költséget kell érteni, mely a kölcsönszerződéshez közvetlenül kapcsolódik. Ezen elvárásnak felel meg a Hpt. 212. § (2) bekezdése is, amely szerint a teljes hiteldíj a kölcsönért fizetendő teljes terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, a folyósításkori jutalékokat és minden egyéb – a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő – költséget. E jogszabályhely nyelvtani értelmezése alapján a kölcsönért fizetendő terhelés alatt a kamatokat, jutalékokat (járulékokat) és az egyéb költségeket kell érteni, ez utóbbi körbe tartozik a vételi és eladási árfolyam közötti eltérés mértéke is.”  

 

Azaz attól, hogy a Ptk. nem ismerte 2005-ben a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, a szerződés semmissége levezethető a Hpt. akkori állapotából is.

Szeretném azonban kiemelni, hogy teljes mértékben igaza van Róna Péter közgazdásznak, aki így fogalmazott:

 ”Kérdezem én: miféle jogállam az, ahol az átlag ember csak olyan hitelhez juthat, amely feltételei értelmezéséhez a bírói karnak (!) rendkívüli erőfeszítésekkel előteremtett külön kiképzésre van szüksége? Hogyan képzelhető el, hogy létrejött az a közös akarat, ami a szerződés megkötésének alapfeltétele, ha szöveg értelmezése, külön kiképzés hiányában, meghaladja a magyar bírói kar képességét?

Komolyan mondom: ilyen nincs a világon.

Üdvözlettel,
Róna Péter”"

 

Sajnos a forrást nem leletem fel, azonban a felvetett gondolatok penge élesek. Ezt a pert lassan egy éve folytatják a felek, habár annyi is elegendő lenne, hogy a felperes leteszi az asztalra a kölcsönszerződéseket, majd a bíróság 5 perc alatt ítéletet hoz, hiszen neki sem kell több idő ahhoz, mint a fogyasztónak, hogy aláírja.

2013. február 21. napján kelt a C-472/11. sz. alatti ügyben meghozott ítélet az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (jelenleg Fővárosi Törvényszék) (Magyarország) a Bírósághoz 2011. szeptember 16‑án érkezett, 2011. június 16‑i határozatával terjesztett elő az előtte a Banif Plus Bank Zrt. és Csipai Csaba, Csipai Viktória között folyamatban lévő eljárásban.

 

Maga a döntés:

 

1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

2)      A nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.

Az egyes perek szempontjából azért érdekes a fenti eseti döntés, mert a hazai joggyakorlatban általánosan folytatott bírói magatartás az, hogy a felperes keresetlevelét alapján nem bocsátják ki az idézést, hanem vagy idézés kibocsátása nélkül elutasítják, vagy – jobb esetben – hiánypótlásra adják azt vissza.

 

A felperesi jogi képviselő határozott álláspontja az, hogy amennyiben a petitum a perbe vitt kötelmi jogviszonyt létrehozó, megtestesítő magánjogi megállapodás kapcsán kéri a semmisség, mint jogi tény deklarálását, az eljáró bíróságnak egyszerűen nincsen a fair eljárás szabályai szerint arra jogi lehetősége, hogy a határozott kereseti kérelem követelményére hivatkozással úgy szorítsa a felperest, hogy hivatalbóli észlelési kötelezettségének ne tegyen eleget.

 

Legegyszerűbben szólva – álláspontom szerint – a petitum kapcsán elegendő kell legyen annyi, hogy a szerződés semmis a felperes szerint, és kéri a bíróságot, hogy ezt deklarálja.

 

És akkor felvetődik az „5 perc kérdése”. Ha a fogyasztónak nem adott több lehetőséget a pénzintézeti szolgáltató, akkor minden esetben azonnal, 5 perc alatt le lehet vonnia a bírói következtetést is, ítélet meghozatalára kerülhet sor. Hiszen könnyen belátható, hogy a hazai bírói gyakorlatban is évek kellene ahhoz, mire egységes joggyakorlat alakul ki, és egyáltalán a bíróság értelmezni képesek a szerződések tartalmát. Így felmerül a gondolat, vajon mennyire tekinthetőek fair eljárásnak azon peres eljárások, mely során 5 perc alatt nem mondja ki a bíróság, hogy amennyiben csak ennyi ideje volt az ügyfélnek, akkor a szerződés semmis?

 

Tessék odaállni a bíró elő, és adni neki 5 percet. Elegendő bátorság kell hozzá, ám Róna Péternek nagyon igaza van.