Fővárosi Törvényszék

Gazdasági Kollégium

1027 Budapest, Varsányi Irén u. 40-44.

1535 Bp. Pf. 887.

Tisztelt Fővárosi Törvényszék!

Alulírott Dr. Marczingós László ügyvéd (Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda, 8272 Tagyon, Muskátli u. 3., eljáró ügyvéd Dr. Marczingós László, aki a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara tagja, anyakönyvi száma 360.) NM felperes képviseletében eljárva az alábbi

nyilatkozatot

 

terjesztem elő a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt alperes ellen, az alábbiak szerint a 9.G.xxxxx/2013. sz. alatti eljárásban.

 

Az un. deviza alapú hitelek kapcsán létrejött jogviták szereplői mintegy messiásként várták az alábbi jogegységi határozatot, miként a 2013. december 12-re előjelzett jogegységi döntést is. Ám az elmúlt napok tárgyalási eseményei arra világítottak rá, hogy a polgári jogegységi határozat messze nem jelent megoldást a jogalkalmazók számára, pláne nem a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos perekben. Azaz lehet, hogy mégis, de úgy látom, nem ez volt a Kúria elsődleges szándéka.

 

Az időzendő 5/2013. PJE így szól:

2.a. A Ptk. 239/A. §-a alapján indult megállapítási perben a per tárgyának értékét főszabályként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján kell meghatározni.

b. Ha a Ptk. 239/A. §-a alapján előterjesztett kereset a szerződés részleges érvénytelenségének a megállapítására  irányul, a per tárgyának értékét meg nem határozhatónak kell tekinteni, kivéve ha a támadott szerződési kikötéshez kapcsolódó  érték a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékétől elkülönülten meghatározható.

A 2. pont kulcsszavai számomra a kivételben jelennek meg. A a) esetben teljes érvénytelenségről, míg a b) esetben részleges érvénytelenségről van szó. A b) esetben még egy kivételt is megfogalmaz a Kúria, mely a felek nyelvhasználatára lefordítva úgy szól, hogy a szerződés egyes elemeihez társított érvénytelenségi ok kapcsán megfogalmazható érték összegszerűsíthető-e, elkülöníthető-e az a) pontban is taglalt egész szerződésben meghatározott ellenszolgáltatás értékétől.

Azt előre le kell szögeznem, hogy álláspontom szerint a Kúria megfogalmazása és iránymutatása helyes. Ám a gyakorlatban való alkalmazás szempontjából könnyebbséget nem jelent, hiszen most dörzsölhetik a szemüket az eljáró jogi képviselők, a felek, és gyakran még az eljáró bírói tanácsok is, hogy akkor most milyen fogalom alatt mit is kell érteni valójában. Pont ezért találom hasznosnak, ha teljes egészében elrugaszkodunk a köznapi szavaktól és „szakzsargonba” menekülünk. Ami egyébként helytelen, mert a polgári jog egyik alapelveként jelentkezik, hogy:

 

Ptk. 207. § (1) A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

Ennél fogva tehát hasznos lehet egy „fordítókulcs” alkalmazása.

 

A T. Törvényszék is arra kötelezett, hogy megóvni kívánt polgári jogomat úgy jelöljem meg, hogy azzal illetékfizetési kötelezettségemet is a pertárgy értékének megfelelően teljesítsem. A contrario, a 36.000.-Ft illeték megfizetése nem illeszkedik a pertárgy értékéhez, azaz elméletileg vagy a szerződés teljes semmisségére utal petitumom, vagy hiába csak egyes szerződéses feltételeket támadok, a támadott rendelkezések kapcsán külön meg lehet állapítani az értéket, a pertárgy értékét, mely alapján le kell róni az illetéket. A „fordítókulcs” szerint valami baj van…

 

Segítségül hívom azonban a Kúria indokolását:

A második kérdésben az indítványozó szerint az egyik értelmezési lehetőség az, hogy a Pp. 239/A. §-a szerinti megállapítási perben a pertárgy értékeként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét kell figyelembe venni. Ezt az álláspontot látszik alátámasztani a Legfelsőbb Bíróság két korábban közzétett eseti döntése (BH2001.132/II., BH1997.411.), amelyek azonban még a Pp. 123. §-a alapján indított megállapítási perek tekintetében foglaltak állást. Így döntött az egyik ügyében a Szegedi Ítélőtábla is az új jogszabályi rendelkezés hatálybalépését követően is (lásd Pf.II.20.486/2012/3.). Ehhez képest a felsőbíróságok gyakorlatában megtalálható az a másik jogértelmezés is, amely szerint a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben a pertárgy értéke nem meghatározható (lásd Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.952/2012/7.).

…

A Legfőbb Ügyész írásban kifejtett és szóban is fenntartott álláspontja szerint:

2. Az ilyen perekben a pertárgy értékét – és így a hatáskört és a perköltséget is – a szerződésben foglalt érték alapján kell meghatározni.

…

2. A második jogértelmezési kérdés az, hogy ha a fél csak az érvénytelenség megállapítása iránt indít pert, ebben a perben miként kell meghatározni a pertárgy értékét.

A Pp. 23. § (1) bekezdésének l) pontja szerint a megállapítási per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a pertárgyérték meghaladná a törvényszéki hatáskört megalapozó értékhatárt, ha marasztalás kérhető lenne. E rendelkezés – bár a Pp. 123. §-ára utal – arra mutat, hogy a Pp. a megállapítási keresettel indított pert nem tekinti automatikusan meg nem határozható pertárgyértékűnek, hiszen a bíróság hatáskörét a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján állapítja meg ilyen esetben is. A Pp. ezzel biztosítja, hogy a jogkövetkezmények levonása iránt esetleg később meginduló per is ugyanezen a bírósági szinten kerüljön elbírálásra. Hasonló rendelkezést tartalmaz a kiemelt jelentőségű ügyek esetében a Pp. 386/A. § (1) bekezdésének b) pontja is.

A per tárgya értékének a fentiek szerinti meghatározását alátámasztja a Pp. 123. §-ának szabályozása is. Ez  egyértelműen megállapítási keresetként nevesíti a számadás helyességének megállapítása iránt, illetve a számadási kötelezettség megállapítása iránti pereket. Ezekben a perekben mégsem az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani a pertárgy értékét.  A Pp. 24. § d) pontja azt tartalmazza, hogy az első pertípusban a vitás követelések, illetve tartozások közül a nagyobb összeget, a második pertípus esetében pedig azt az összeget kell a pertárgy értékeként alapul venni, amelyet a felperes a számadás előterjesztésének elmulasztása esetére felszámít.

Ahogy arra a legfőbb ügyész észrevétele is helyesen utal, az, hogy a perben érvényesített követelés, igény vagy jog értéke meghatározható-e vagy sem, valójában független a kereseti kérelem típusától. Marasztalási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke nem határozható meg pl. ha a kereseti kérelem a jogsértő cselekmény abbahagyására, vagy a jogsértőnek a további jogsértéstől való eltiltására vonatkozó igényt tartalmaz. Ugyanakkor – ahogy az már említésre került -  megállapítási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke a Pp. 24. §-ának rendelkezései alapján megállapítható. Ennek a rendező elvnek érvényesülnie kell a Ptk. 239/A §-a alapján indított  megállapítási perek esetében is. Ha a kereseti kérelem nem marasztalásra irányul, hanem annak megállapítására, hogy az adott jogviszony fennáll-e, a követelés vagy az érvényesített jog értéke határozott összegben még kifejezhető lehet.

A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) eddigi gyakorlata is az előbb kifejtetteket igazolja. Amikor a fél a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállása mellett indíthatott csak megállapítási keresetet a szerződés érvénytelensége iránt, a pertárgy értékeként a bíróság következetesen a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét vette figyelembe annak ellenére, hogy a fél marasztalásra irányuló keresetet nem is terjeszthetett elő (EBH2000.335., BH2001.132., BH2001.30.). Ezt az álláspontot foglalta el 2005-ben a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása is. A BH2005.58. eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállására vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét a tartozás összegében kell meghatározni; ilyen esetben az eljárás tárgyának az értéke megállapítható.

A Ptk. 239/A. §-a arra biztosít a félnek lehetőséget, hogy bár marasztalási keresetet is előterjeszthetne, kizárólag a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indítson pert. A Ptk.-t módosító törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolásból kitűnően az volt a szabályozás célja, hogy a felek az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását egymás között peren kívül rendezzék. Az új Ptk. a 6:108 § (2) bekezdésében tartalmazza a 239/A. §-ában  foglalt rendelkezést. A félnek tehát a megállapítási per megindítása előtt kell tájékozódnia arról, hogy az ellenfél a szerződés érvénytelenségének tényét elismeri-e, illetve van-e mód az érvénytelenség jogkövetkezményeinek peren kívüli rendezésére. Ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, a félnek a jogkövetkezmények levonására irányuló kereseti kérelmet is célszerű előterjesztenie. Erre a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben is módja van addig az időpontig, amíg a Pp. a keresetváltoztatást számára megengedi (Pp. 146. §, 146/A. §). Ezzel a fél elkerülheti, hogy két külön bírósági eljárással felmerülő illetékköltség előlegezésének kötelezettsége terhelje.

A meg nem határozható pertágyérték elfogadása ellen szól az is, hogy az Itv. 39. § (3) bekezdése alapján számított pertárgyérték esetében az érvénytelenség megállapítása iránti perek, ha a Pp. a 23. § (1) bekezdése a pertárgyértékre tekintet nélkül nem utalja az ügyet a törvényszék hatáskörébe, többségükben a járásbíróság előtt indulnának. Ez azt jelentené, hogy az érvénytelenség megállapítása, illetve a jogkövetkezmények levonása iránti per elbírálása nemcsak időben, hanem a bírósági szintet illetően is elválna egymástól abban az esetben, ha a marasztalásra irányuló kereseti kérelem pertárgyértéke a 23. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott összeget meghaladja.

Ez az értelmezés kihatna a 400.000.000 forintot meghaladó pertárgyértékű, úgynevezett kiemelt jelentőségű  ügyek elbírálására is, holott a Pp. XXVI. Fejezetében a 386/A.§ (1) bekezdésének b) pontja a kiemelt ügyek vonatkozásában a törvényszék hatáskörét állapítja meg megállapítási kereset esetében is. Csak a Pp. XXVI/A. Fejezete engedi meg bizonyos feltételekkel az ott meghatározott kiemelt jelentőségű ügytípusban a járásbíróság eljárását. Ha a megállapítási perben a per tárgyának értékét a Kúria meg nem határozhatónak tekintené, e jogértelmezéssel bővítené a járásbíróság hatáskörét.

A Ptk.239/A. §-a szerinti megállapítási kereset alapján hozott ítélet nem hasonlítható a jogalap kérdésében döntő közbenső ítélethez, amely esetében a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata, hogy a közbenső ítélet elleni jogorvoslatra irányuló per tárgyának értékét meg nem határozhatónak tekinti (lásd a 1/(2009. PJE-ben foglaltakat). Közbenső ítélet esetében ugyanis a bíróság a perben már előterjesztett kérelemről határoz elkülönülten, különválasztva a jogalaptól az összegszerűséget. Emellett ilyenkor nem a fél, hanem a bíróság dönt a saját mérlegelése alapján arról, hogy szükséges-e közbenső ítélet meghozatala.

Az érvénytelenség megállapítására irányuló kereset nem hasonlítható az 1/2013. PJE határozatban bemutatott megállapítási keresethez sem. Ez utóbbi esetben ugyanis a per tárgyának értéke valóban nem határozható meg. A pert indító hitelező a vezető tisztségviselő anyagi felelősségének megállapítását kéri, de az az összeg, amelyet emiatt a hitelező követelésként megjelölne e per megindításakor még nem állapítható meg. Ez függ attól, hogy a cég elleni felszámolási eljárásban a hitelező milyen mértékű kielégítést fog kapni. E megállapítási perben hozott ítélet alapján a későbbiekben a vezető tisztségviselő marasztalására irányuló keresetet bármelyik másik hitelező is előterjesztheti. Az ilyen perben tehát fogalmilag kizárt, hogy a per tárgyának értéke megállapítható legyen.

A Jogegységi Tanács megállapította, hogy az indítványban felvetett kérdések értelmezést igényelnek akkor is, ha a fél részleges érvénytelenség megállapítása iránt indít pert a Ptk. 239/A. §-a alapján.

A részleges érvénytelenség főszabályként nem  vezet a szerződés teljes érvénytelenségének a megállapításához, mivel a Ptk. 239. § (1) bekezdése szerint ez csak akkor következik be, ha a felek az érvénytelen rész nélkül a szerződésüket nem kötötték volna meg. Sajátos szabályt tartalmaz fogyasztói szerződés esetében a Ptk. 239. § (2) bekezdése, amely ahhoz köti a teljes szerződés érvénytelenségének a megállapítását, hogy a részleges érvénytelenség által érintett kikötések nélkül a szerződés nem teljesíthető. A részleges érvénytelenség megállapítására irányuló kereset esetén a vitatott szerződési kikötésekhez kapcsolódó pertárgyérték elkülönítetten általában nem határozható meg. Ilyenkor tehát az ügyben az illetékfizetési kötelezettség alapjául szolgáló értéket az Itv. 39. § (3) bekezdésének szabályozása alapján kell meghatározni.

Előfordulhat azonban az is, hogy a támadott szerződési kikötés vonatkozásában a pertárgy értéke a szerződésben meghatározott értéktől elkülönítetten megállapítható. Ilyen esetben  keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján, ennek az értéknek a figyelembe vételével kell meghatározni.

Két dolgot kell összevetni a fentiek alapján. Egyfelől a számomra irányadónak tekintett érvelést, függetlenül annak forrásától, másfelől a felperesi kereseti kérelem jellegét.

 

I.

A Fővárosi Törvényszék eseti ügyekben eljáró tanácsai a Pp. 26.§ alkalmazása szempontjából az alábbi álláspontot képviselték eddig, melyet a felperes is oszt:

“A felperes a nyilatkozatának figyelembe veendő tartalma szerint az anyagi jog szabályaival semmisségként nevesített jogi tény megállapítását kéri, így a jogszabállyal nem nevesített jogmegóvó (megállapítási) kereseten túl jogérvényesítéssel járó marasztalási vagy jogalakítási keresetet nem terjesztett elő.

Miután a jogérvényesítéssel egyelőre nem járó jogmegóvó megállapítási keresetéből következően a pertárgy értékét a felperes számításától eltérően meghatározni nem kell, a bíróság az idézési kérelem elbírálását megelőzően mellőzi a Pp.26.§-ával biztosított jog gyakorlásával határozat hozatalát.”

Erre mondja most a Kúria, hogy a jogmegóvó kereset kapcsán is lehet „találni” olyan értéket, mely mentén a pertárgy értéke meghatározható. Sajnos azonban a Kúria hallgat, hogy az értéket hol kell keresni, és az az érték hogyan jelentik meg a szerződésben.

 

Több ízben hangot adtam ama vélekedésemnek, hogy az általam képviselt felek szerződéses akarata egy, a Ptk. 523.§ (1) bekezdésében nevesített kölcsönszerződés megkötésére irányult. A kötelmi jog szabályai, alapelvei szerint a kölcsönszerződés klasszikusan konszenzuál ügylet, ahol a szerződést a felek egymás irányába mutató, egyező akaratnyilvánítása hozza létre. Sajnos azonban a joggyakorlat a szerződésen – igen gyakran – magát a papírt, az okiratot érti, és elfeledkezik arról, hogy szerződés helyett inkább kötelemről beszéljen.

A jogvita tárgyát képező kötelem kapcsán az adós szemszögéből nézve megállapítható a szolgáltatás értéke. Jelen perbeli esetben a felperes 2006. november 24. napján gépjármű-vásárláshoz 2.120.000 Ft kölcsönt igényelt és kapott az alperestől. Azaz a szolgáltatás értéke 2.120.000.-Ft.

Amennyiben az 5/2013. PJE 2.a. esetét nézzük, és a felperes petituma a teljes szerződés érvénytelenségére irányulna, úgy a pertárgy értéke lehet ez az érték. Ám a Kúria arra is gondolt, hogy ne a szolgáltatás, hanem az annak ellenében megfogalmazott ellenszolgáltatás értéke legyen a pertárgy értéke. Ezért hát meg kellene találni a sorok között az ellenértéket.

A perbeli szerződés, mint okirat kapcsán elvileg azon álláspontra lehetne helyezkedni, hogy az összes törlesztőrészlet összege teszi ki az ellenszolgáltatást. Ennek alapján 84 x 43.692.-Ft-ról van szó, mely 3.670.128.-Ft-ot tesz ki. Ám vajon ez tekinthető az ellenszolgáltatásnak? A felperesnek ez megfelelő lenne, de az alperes ezt nagyon másként gondolja.

Mellékelten csatolom az alperes törvényes képviselőjéhez intézett levelemre kapott választ.

Ennek lényege, hogy az alperes változatlanul kiáll a szerződés érvényessége mellett, így a viszontkereset előterjesztésére az 5/2013. PJE alapján nincs is lehetősége. Álláspontja szerint a szerződés nem sérti a Hpt. és egyéb jogszabály rendelkezését.

Ahhoz képest, ügy a felperes 2006. óta fizeti a pertárgy értékeként megfogalmazható ellenértéket, és azt gyakorlatilag teljesítette is, az alperes hátralévő tőkeként 1.8 millió forintot, kamat- és árfolyam-különbözetként 1.1 milliót követelt. Ez gyakorlatilag 2.9 millió forint a már teljesített 3.6 millión felül. Akkor tehát az ellenérték 3,6 millió, vagy 6.5 millió? És amennyiben az alperes kitalál még valamit, vagy a gazdaságunkat, jogállamunkat a gránit agyonnyomja, akkor toldjuk meg egy nullával?

Azaz a Kúria jogegységi határozata semmilyen iránymutatást nem ad arra nézve, miként lehet megállapítani a szolgáltatás ellenszolgáltatásaként jelentkező értéket. Álláspontom szerint sehogy, az változatlanul meg nem határozható, vagy csupán annak minimuma rögzíthető. Ám tegyük fel, hogy így határozzuk meg a pertárgy értékét, összeadjuk a törlesztő részletek összegét. Akkor hogyan kell megítélni magát a kötelmet? Az hogyan felel meg a Ptk. 523.§ (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállásnak? Mi a meghatározható összeg?

 

A Törvényszék 18.G. Tanácsa előtti perben egy tanúként kihallgatott közjegyző világított rá a dolog lényegére:

“Arra a bírói kérdésre, hogy abban az esetben, ha a bank a szerződés aláírása, megkötése ellenére megtagadja a folyósítást a fogyasztó milyen összegű forint kölcsön folyósítását követelhette volna ki, az a válaszom, hogy a 14.226.240.-Ft folyósítására vált kötelessé a bank azzal, hogy beszámításával levonhatta a 276.240.-Ft folyósítási jutalék összegét, így 13.950.000.-Ft kifizetését követelhette volna a fogyasztó a banktól. Függetlenül attól, hogy milyen árfolyamváltozás következett be a szerződés megkötésétől a folyósítási feltételek teljesüléséig, hiszen a feltételek fennállásakori árfolyamhoz igazították aztán a svájci frank összegét. A CHF-ben a szerződés alapján keletkezett tartozás az pedig a 14.226.240.-Ft-nak volt megfelelő. A bank meghitelezte a fogyasztónak a folyósítási jutalékot is, egy szám nem volt meg egyértelműen, a 14.226.240.-Ft-nak megfelelő svájci frank. Csak az volt biztos, hogy maximum 105.979.-CHF lehet a kölcsön összege.”

 

Akkor most micsoda? Ha 105.979.-CHF a szolgáltatás, valamint annak kamatokkal, etc. növelt érétkében az ellenszolgáltatása, akkor hogyan keveredik oda a jó magyar forint?

Nézzük meg jelen esetben, hogy a felperes milyen összegre nézve terjeszthetett volna elő határozott, marasztalásra irányuló kereseti kérelmet, ha az alperes nem teljesítette volna a szerződést? Úgy néz ki, 2.120.000.-Ft-ot. Ám az ászf utal az OTP deviza vételi- és eladási árfolyamaira. A törlesztő részleteket – pontosan meg nem jelölt módon – a deviza eladási árfolyamhoz köti. Csak a hasonló jogügyletek tapasztalataiból lehet arra következtetni, hogy a szolgáltatás összegét deviza vételi árfolyamon számítja át CHF-re. De ha ez így van, és a váltás is megtörtént, akkor a szolgáltatás összege miért nem CHF? A pertárgy értékét a PJE szemüvegén keresztül nézve a HUF vagy a CHF összeg határozza meg?

A Kúria azt az elméleti kérdést vetette fel, hogy attól, mert a felperes az anyagi jog szabályaival nevesített semmisség deklarálását kéri jogmegóvó keresetével még lehetséges a pertárgy értékének meghatározása. („Ha a kereseti kérelem nem marasztalásra irányul, hanem annak megállapítására, hogy az adott jogviszony fennáll-e, a követelés vagy az érvényesített jog értéke határozott összegben még kifejezhető lehet.”) Azaz LEHET, amely számomra azt jelenti, hogy ez egy lehetőség, nem bizonyosság.

A jogvita egésze olyan speciális, mely a lehetőséget ugyan felkínálja a pertárgy értékének meghatározására, ám a szolgáltatás esetében ez logikailag és jogelméletileg is vitás, míg az ellenszolgáltatás körében kifejezetten lehetetlen.

Azaz a teljes érvénytelenség esetén alkalmazandó 2.a. pont kapcsán sem igazán tudom elképzelni, hogy ezekben a perekben meghatározható legyen a pertárgy értéke. Amennyiben a bíróság a szolgáltatás értékét végzésével rögzíti egy forint összegben, akkor vagy áttételesen prejudikál, vagy találgat. És egyik sem túl jó megoldás.

 

 

II.

A PJE 2.b. pontja kapcsán megfogalmazott részleges érvénytelenség kapcsán idézni kell a petitumot:

A felperes a Ptk.239/A.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján jogszabállyal nem nevesített megállapítási kereset indításának jogát gyakorolva kéri a T. Törvényszéket, hogy ítéleti rendelkezésével nyilvánítsa ki és állapítsa meg (deklarálja), hogy a felek között létrejött szerződés semmis.

A petitum kifejezetten a 209/A.§ (2) bekezdését emelte ki. („Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis.”)

A Ptk. 209. § (5) bekezdése, amely alapján a kölcsönszerződés egészének a semmissége is kérhető lenne, csak 2009. május 22-től hatályos. Ezen időpont előtti kölcsönszerződés esetében tehát a Ptk. 209. § (5) bekezdés alapján a semmisség a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát megállapító rendelkezésekre vonatkozóan nem kérhető.

Azaz törvényi rendelkezés hiányában a petitum egyértelműen részleges semmiségre irányul. ezzel összhangban minden esetben megjelölésre kerülnek a támadott szerződéses rendelkezések, pontok is.

 

Fentiek alapján nézzük meg a tisztességtelennek tartott szerződéses pontok felsorolását:

A szerződéskötéskor (2008. június 3.) hatályos Üzletszabályzat nem áll a felperesi oldal rendelkezésére, csak az ennek helyébe lépett, 2009. augusztus 1-től hatályos, ezért kénytelen ennek alapján megjelölni a tisztességtelennek tartott pontokat. Ahol látatlanban is biztosan eltérés van a két üzletszabályzat között, azt jelezzük.

 Kölcsönszerződés:

A törlesztő részlet igazítása a CHF árfolyamaihoz…

Általános szerződéses feltételek:

Előre kell bocsátani, hogy azon ÁSZF, melyet a mellékelten csatolt okirat elméletileg módosítani igyekszik, nem ismert a felperes előtt. Az MKCS-051 számú ÁSZF az alperes honlapján vagy nem érhető el, vagy az egyszerű fogyasztónak ehhez nincsen tehetsége.

7./ pont a devizakonstrukció kapcsán

9./ pont a deviza előtörlesztés kapcsán

 

Azaz a felperes a deviza konstrukcióra vonatkozó szerződéses pontokat jelölte meg. Ám ezek kapcsán kizárt az ellenszolgáltatás megjelölése.

Fentiek alapján egyértelmű, hogy a felperes a T. Törvényszék 7. sz. végzése alapján – összhangban az 5/2013. PJE jogegységi határozat 2.b. pontjában megfogalmazottakkal – a pertárgy értékét meghatározni nem tudja az egyes szerződéses pontok „beárazásával”.

Természetesen mindenki tévedhet. A fenti 8 oldalas érvelés is azt bizonyítja, hogy a felperes igyekszik eljárási jogait helyesen gyakorolni. Ahhoz, hogy a jogegységi határozatot következetesen lehessen alkalmazni, tulajdonképpen magát a pert kellene előzetesen, de érdemben eldönteni. Lehet, hogy majd decemberben születik ilyen jogegységi döntés a Kúria részéről, ám – a magam részéről – a jeges félelem hatja át a csontjaimat, hogy a Kúria az egyes, különálló, általa nem ismert kötelmek kapcsán majd jó előre megmondja, hogy a fogyasztó mit gondolt és tudott, mondjuk, 2006-ban. Jogi neveltetésem alapján egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a Kúria a főszolgáltatás körében ügydöntő álláspontot foglaljon el.

“A bíróság ezért a Pp. 26.§-ának megfelelően arra kötelezi a felperest, hogy a jogi tény ítélet-hatályú megállapításával megóvni kívánt polgári jogát úgy jelölje meg egyértelműen 15 napon belül, ahogy egyúttal illetékfizetési kötelezettségét is a törvénykezési gyakorlat szerint meghatározandó pertárgy értékének megfelelve teljesíti.”

 

A végzés fenti része törvénykezési gyakorlatra utal, ám az én olvasatomban a Kúria pont a törvénykezési gyakorlat egységességének hiánya miatt hozta meg jogegységi határozatát. Ennél fogva az egyszerű vidéki ügyvéd csak vakon tapogatózik az eddig kialakult „szokások” mentén, és próbál értelmezni egy kúriai okfejtést, mely mellé illene egy „fordítókulcsot” is mellékelni, valamit feltölteni tartalommal.

 

A Kúria jogegységi határozata egyébként helyes és útmutató, csak pont ezekre a „devizás” perekre nem ad egyértelmű útmutatást, így nem lehet szó egyértelmű törvénykezési gyakorlatról. A fair eljárás követelménye alapján a felperes tehát csak azt mondhatja, hogy az illetéket helyesen rótta le, így az idézést ki kellene bocsátani. Természetesen a bíróság a pertárgy értékét hivatalból is megállapíthatja, és annak megfelelően a felperest elméletileg terhelheti további illeték megfizetése. De mennyi?

“Az illeték teljes összegű megfizetésének hiányában a bíróság az idézési kérelem teljesítését megtagadni köteles (Pp. 124.§ (2) bekezdés c) pontja)”

A fenti mondat komoly aggodalomra ad okot. A teljes illeték mi után számítandó?

A)   2.120.000.-Ft után 127.200.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve lett, avagy

B)   3.670.128.-Ft után 220.207.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve lett, avagy

C)   6.500.000.-Ft után 390.000.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve van?

 

Én úgy gondolom, hogy ez nem lehet találós kérdés, és sorsolni sem illik. Álláspontom az, hogy a fenti rejtvény ügyében a Kúria sem találna megoldást, pláne úgy, hogy egyetlen ügy sem feküdt előtte, melyben ezt a kérdést egyáltalán valaki feltette volna.

Ha most a bíróság megtagadja az idézés kibocsátását, úgy a fair eljárás alapelvét megsérti, és a felperesnek súlyos joghátrányt okoz. És az sem vígasztal, hogy ezt köszönhetem a jogegységi határozatnak…

 

 

Tagyon, 2013. december 5.