Ügyvédi irodám eddig három tudat ügyben kapott bírósági végzést, melyben felfüggesztették az egyes perek tárgyalását. És ezek még csak az elektronikus kapcsolattartással megvalósuló kézbesítések. A papír alapon folyó perek száma nagyságrendileg ugyanennyi és nem lepődöm meg, ha szabadságom után tömegével kapom meg a felfüggesztő végzéseket.

 

De nézzük meg a végzések indokolását, melyek – talán nem meglepő módon – szóról szóra megegyeznek. Úgy, mintha körlevélben kötelezték volna a bírókat az indokolás szövegének alkalmazására. Márpedig nagyon hajlok erre, hacsak a törvény nem tartalmazza eleve az indokolás kötelező szövegét, melyet – bevallom – eddig nem néztem meg ilyen szemmel. De most megteszem.

 

Az indoklás szövege az alábbi:

 

„A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 16. §-a értelmében a bíróság a külön törvényben meghatározott intézkedésig, de legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból felfüggeszti – a 6. alcímben szabályozott per kivételével – azt a peres eljárást, amelynek a tárgya részben vagy egészben a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti szerződéses kikötés, illetve amely pert az ilyen szerződéses kikötésen is alapuló követelés érvényesítése iránt a pénzügyi intézmény indított a fogyasztóval szemben.

 

A bíróság megállapította, hogy a per tárgya a fenti körbe tartozik, ezért a peres eljárást a törvény 16. §-a alapján hivatalból felfüggesztette.

 

A peres eljárás felfüggesztésére tekintettel – a Pp. 155. § (2) bekezdésére is figyelemmel – a kitűzött tárgyalási határnapot a bíróság hivatalból elhalasztotta.

 

A törvény 16. §-ának harmadik mondata értelmében a végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.”

 

Az idézett perben előterjesztett kereseti kérelem az alábbi volt:

 

 

Azaz a szerződés – úgy, ahogy van – semmis, érvénytelen.

 

Egy szerződés semmisségére való hivatkozással indított per kezdődhet járásbíróságon és törvényszéken is. A törvényszék illetékessége a Pp. 2006. március 1-től hatályos 23. § (1) bekezdés k) pontján alapul, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában [Ptk. 209/A. § (1) és (2) bek., 209/B. §, 301/A. § (4)-(6) bek.] indított perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak.

 

Azaz az érintett kereset egyik eleme nyilvánvalóan a Ptk. 209/A.§-a. Kérdés pedig az, hogy mindegyik pert fel kell függeszteni, mely tisztességtelen szerződéses feltétel megtámadása kapcsán indul? Álláspontom szerint ez elvi jelleggel kizárható.

 

Ám mégis minden pert igyekeznek a bíróságok felfüggeszteni, ahol megjelenik az a varázsszó, hogy „deviza”, vagy „árfolyamrés”. Függetlenül attól, hogy a „varázsszavak” mögött milyen érvek és következtetések húzódnak meg.

 

A Kúria 2/2014. PJE határozatával már korábban foglalkoztam, véleményem cseppet sem változott. Ám a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény értékelése új feladat. Nem is annyira egyszerű és egyértelmű.

 

Esetünkben az alapkérdések voltaképpen egyszerűek: a deviza alapúnak, vagy deviza nyilvántartásúnak elkeresztelt szerződések tulajdonképpen kölcsönszerződések. Legalábbis a felek állítása szerint. Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint a pénzintézetek által nyújtott szolgáltatások nem csupán kölcsön nyújtását célozták, hanem valamilyen befektetési szolgáltatást is. De ezt a kérdéskört praktikusan hagyjuk most figyelmen kívül, mert zsákutcába viszi a polémiát.

 

Adott tehát a pénzintézet és a fogyasztó közötti kölöncszerződés, mely során csak az nem vitás, hogy a fogyasztók kaptak kölcsönt. Hogy a kölcsön tárgya, összege mi volt, már napi viták tárgyát képezik. Furcsa, hogy ahány per, annyi előadás, annyi variáció, így a felek konszenzusának hiánya előbb prognosztizálható, mint egy egybehangzó akaratnyilvánítás. Ugyanis a kölcsön tárgya ugyan pénz volt, de milyen? És mennyi?

 

Márpedig a kölcsönszerződést, mint nevesített szerződést, a Ptk. egyértelműen megfogalmazza, és a hozzá tartozó bírói gyakorlat sem botladozott a kötelmi jog terén. Ha pedig így van, akkor mi kényszerítette rá a törvényalkotót, hogy normát alkosson? Volt ennek valamilyen szükségszerűsége, praktikuma, és a megalkotott norma jelentősége egyáltalán miben rejlik?

 

Az évekkel ezelőtt megindult perekben alig-alig született olyan jogerős ítélet, mely a Kúriát megjárta volna. Ismerték a hasonló ügyekben eljáró jogi képviselők és bírók az eltérő fel- és alperesi álláspontokat, és ítélkezési gyakorlatot, ám a Kúria nem kicsit túllihegve az egészet úgy próbált – politikai és társadalmi (?) – nyomásra jogegységi döntéseket hozni, hogy egyetlen pert sem sikerült még tisztes módon végigvinni jogerőig és felülvizsgálatig. Az un. Kásler-ügy, vagy annak ismertségét el nem érő néhány másik ügy messze nem szolgáltatott alapot arra, hogy a bíróságok elsőfokú ítéleteit megelőzően szülessenek a bíróságokra kötelező erővel alkalmazandó jogegységi döntések. Azt ugyan megértem, hogy a rémisztően magas ügyszámok miatt a törvénykezés megroppanni látszott, de az azért mégis nonszensz, hogy csak saját ügyeimnél maradva, a 2011-ben benyújtott keresetek alapján – egy darab ügy kivételével – még elsőfokú döntések szülessenek. Ám a három év alatt a Kúria több, egymásnak ellentmondó jogegységi határozatot is meghozott.

 

Azaz könnyen tetten érhető az igazságszolgáltatás azon törekvése, hogy az ügyeket már csírájában elfojtsa, és előre megmondja, hogyan fog dönteni, így talán nem adnak be további ezerszámra ügyeket, mert a jogkérdés eldöntött.

 

Ám egyet elfelejtett az igazságszolgáltatás. Ugyanis a jogkérdést lehet egyenletbe foglalni, ám a ténykérdések a szélrózsa összes irányába haladnak, hiszen egy és ugyanazon bank, ugyanazon blanketta szerződések alkalmazása kapcsán is számos, akár egymásnak ellentmondó előadásokat tett a különböző perekben. Márpedig ha a ténykérdések különböznek, akkor nem lehet az ítéletben megjelenő tényállás sem azonos, és hiába akarunk egyes kérdéseket egységesítve megjeleníteni, a jogkérdésben való előzetes döntés csak akkor alkalmazható, ha a történeti tények is azonosak. De ezt lefordítom magyarra:

 

Van, mondjuk, a K&H Bank, és annak száz ügyfele. A száz ügyfél előzetes tájékoztatása pont ugyanaz volt, szóról szóra, ugyanazon kérdéseket tették fel, ugyanazon válaszokat kapták, ugyanaz volt az igény, ugyanaz lett a szolgáltatás, etc. Ha bárhol egyedi eltérés tapasztalható, azonnal ugrott egy egységes szemlélet lehetősége. Hol ez volt, hogy az volt a konszenzus tartalma, így a létrejött szerződés. A szerződésnek hol részét képezte az általános szerződéses feltétel, hol nem. De a K&H Bank minden fiókjában más volt az eljárás. Egyezőséget csak egy ponton találunk: a blankettát a központ határozta meg, a fiók feladata csak a személyes adatok rögzítése és az okiratok aláírattatása volt. A tipizálás jegyében tehát nem az adott perbeli jogvita tárgyát képező szerződés – mely nem összekeverendő az okiratokkal, mint a szerződés kötelező írásba foglalásával – ragadható meg, hanem a banki központ blankettája. Márpedig a blankettát a felek szerződés akaratától függetlenül kellene értékelni, mely egy perben nem igazán lehetséges. Ugyanis nem abban a kérdésben kell a bíróságnak döntenie, hogy a formanyomtatvány szövege jó vagy nem, hanem abban, hogy a jogvitában melyik fél tény- és jogállítását fogadja el igaznak. Azaz a blanketta puszta léte nem ugyanaz, mint a tény- és jogállítás megalapozottsága.

 

A Kúria igen furcsa módon azt hitte, hogy ha a Kásler-ügy olyan, akkor az összes többi ügy is olyan. Ez azért félelmetesen torz képet rajzol a legfőbb bíróságról, és annak nagyhatalmú bíráiról. A Kúria a jogegységi határozatok meghozatalakor elkanyarodott tehát a sokszínű perek sokaságától, és jogelméleti igénnyel kívánta azon kérdéseket megfogni, melyet egyes felperesi jogi képviselők dömpingszerűen terjesztettel elő. Ugye, itt hozzávetőlegesen 4-5 ügyvédi iroda jöhet számba, melyek több száz, ezer keresetet terjesztettek elő sablonszerűen.

 

Ahogyan egy siófoki ügyvéd lehet sablonszerű, a bíróságok is lehetnek azok? Álláspontom szerint nem. Ugyanis pusztán azért, mert egy siófoki ügyvéd helytelen jogkövetkeztetésekre jut, és az adott tényeket nem is ismerheti, mert soha nem találkozik ügyfeleivel, a bíróságoknak nem arra lehetőséget, hogy a tények ismerete nélkül döntsenek el egy jogvitát. Márpedig nagyon úgy néz ki, ez történt.

 

A 2/2014. PJE határozat így szól:

 

1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.

E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.

 

Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.

 

3. A folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen, mert ezekkel szemben nem áll a fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az számára indokolatlan költséget jelent. E rendelkezések azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett az Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a szerződés részévé a Ptk. 231. § (2) bekezdésében meghatározott diszpozitív törvényi rendelkezésre tekintettel, mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe.

 

 

A bíróságokra kötelező erővel bíró jogegységi döntés csak olyan rendelkezésekre vonatkozik, melyek a szerződés részévé váltak. Ha nem, akkor a PJE egyszerűen közömbös. Az is közömbös, hogy a szerződés részévé egyedileg megtárgyaltként, vagy egyedileg meg nem tárgyaltként (általános szerződésként) válik a konkrét rendelkezés.

 

A példaindító esetben megfogalmazott petitum szerint a szerződés semmisségének deklarálását kéri a felperes. A bíróságok a perekben a felperesek valamennyi kérelme felől kötelesek dönteni. Alapvetően megfogalmazott, hogy egy ítélet nem lehet meglepetésszerű, azaz a perben végig kell rágni mindazon gittet, mely az ítéletben érint a bíróság. Ha azonban a felperes csak a semmisség deklarálását kéri, akkor a kérelem egy. Más kérdés, hogy a szerződés miért semmis. Mi az érvénytelenség jogi indoka. A szerződés jóerkölcsbe ütköző, a szerződés jogszabályba ütköző, a szerződés tisztességtelen? Ma ott tartunk, hogy nem ismert olyan bírósági döntés, ahol elvi éllel kimondták volna, a devizás ügyekben mely érvénytelenségi ok rendelkezik elsőbbséggel. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és a Fővárosi Ítélőtábla az egyetlen ezen az úton jogerőre futó peremben eltérő jogi álláspontot foglalt el. Az első fok szerint a szerződés a Hpt. sérelme miatt jogszabályba ütköző. Márpedig a hatályos törvények megsértésének szankcionálása elsődleges minden mással szemben, még a jóerkölcsbe ütközéssel szemben is. A másodfok másként látta: a szerződést egészében és érdemében kell megvizsgálni, és a Ptk. lesz az az elsődleges norma, melynek sérelme miatt kell kimondani a tisztességtelenség okán a semmisséget. A jóerkölcsbe ütközés meg majd kullog hátul. Én meg váltig állítom, hogy a szerződés összes körülményének vizsgálatával, a releváns történeti tények feltárásával bizony elsődlegességgel bír a jóerkölcsbe ütközés, és ezt követően jönnek csak a fogyasztóvédelmi normák Ptk-ba és Hpt-be ültetett szabályainak sérelme. Ez eddig egy ügy, és három variáns. Volt a perben számos tanúvallomás, mely alapján a bíróságok dönthettek volna a szerződés tartalmát illetően, de nem tették. Nagy munka lett volna. A könnyebb úton haladtak, és ráhúzták a felekre azt, hogy a szerződés része mindazon betű, mely papíron megjelenik. Igaz, ez nem kicsit iratellenes megállapítás. De engem nem nagyon érdekelt, ha jogerősen semmis az egész szerződés. Más kérdés, hogy a pernyertesség ellenére is vakarom magam, mert a bíróságok ismételten elszaladtak a lényeg mellett, és nem volt annyi vér bennük, hogy kicsit tovább rágják a gittet, és ne tüneti kezelést alkalmazzanak, hanem a gócot ismerjék fel és ott orvosolják a problémát.

 

Azaz teljesen egyértelmű, csak egy konkrét, jogerős bírói döntés képes res judicata hatállyal megállapítani, hogy a szerződés részét mi képezi, és az, ami a szerződés tartalma, milyen érvénytelenségi hibában szenved. Ha nincsen ilyen jogerős ítélet, akkor a szerződés tartalma vitás, és a 2/2014. PJE határozat igen korlátozottan alkalmazható.

 

Fentiek után lehet elgondolkodni azon, hogy a Kúria 2/2014. számú PJE határozatából származó egyes követelmények érvényre juttatása, valamint a további intézkedések előkészítése érdekében az Országgyűlés egyáltalán minek alkotott törvényt?

 

Tételezzük fel, hogy jogos igény volt a törvényre. (Ebben azért nem hiszek.)

 

Az 1. § (1) bekezdés szerint a törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

Mit mond a törvény? Ha a felek között létrejött szerződés részévé vált az un. árfolyamrés, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésköre.

 

3. § (1) A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön-, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

 

4. § (1) Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés vonatkozásában vélelmezni kell, hogy tisztességtelen az annak részét képező egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés – az egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével -, tekintettel arra, hogy az nem felel meg:

 

Azaz ha azt állítom, hogy a szerződés részévé váltak e feltételek, akkor a törvény hatálya a szerződésre kiterjed, ha azt állítom, hogy nem képezi a szerződés részét, akkor nem. De a tényállításommal szemben az alperesek ellentétes állítást fogalmaztak meg. Márpedig a bíróság nem hozott döntést annak tárgyában, kinek a tény- és jogállítását fogadja el valónak. Ergo, nem tudni, hogy van-e hatálya a törvénynek, vagy nincsen. Ha egy bíróság e törvényt alkalmazza, akkor azzal quasi prejudikál, és azt mondja, hogy a szerződés részévé vált.

 

Márpedig ez súlyos eset, hiszen, ha a felperes azt mondta, hogy a Ptk. 205/B.§ alapján az általános szerződéses feltételekben szereplő árfolyamrés, etc. kitételek nem váltak a szerződés részévé, és az alperesi pénzintézetet terheli a bizonyítási kényszer, akkor a bíróság a per törvény hatálya alá rendelésével – be nem várva az alperesi bizonyítás eredményét – meg nem engedett módon foglal abban a kérdésben állást, hogy az általános szerződéses feltételek mindenképpen a szerződés részét képezik.

 

A fenti bírói magatartás azt jelenti, hogy elfogulttá vált a bíró, és a továbbiakban nem lesz alkalmas a pártatlan döntésre, hiszen saját hibáját fogja kezelgetni és megmagyarázni. A prejudikálás miatt előre borítékolható a döntés. Ez azonban tiltott. Tehát ki kell zárni az ügy elbírálásából a bírót. De minden bírót zárjanak ki a perből, ahol beleszaladt ebbe a csapdába? Képtelenség. Ráadásul a bírói kar méltóságát végképp szétrombolta. Az élet feldobott egy kissé nehezebb ügyet, átitatva jó adag politikai és gazdasági presszióval, és a gépezet becsődölt.

 

De térjünk vissza a törvényhez. A törvény hatálya kapcsán az 1.§ (2) szerint „az e törvényben foglalt szabályokat nem kell alkalmazni azokra a fogyasztói kölcsönszerződésekre, amelyek teljesítésére irányuló kötelezettség megszűnt.”

 

Ha egy szerződés nem jött létre, vagy az érvénytelen, akkor ahhoz nem fűződhet semmilyen joghatás, azt teljesíteni sem lehet. Ergo, ha nincsen érvényes szerződés, akkor nem lehet beszélni teljesítésre irányuló kötelezettségről sem. A semmis szerződés kapcsán el kell mondani, hogy az adott kölcsönösszeg a fogyasztó birtokába került, de érvényes jogcím hiányában a tulajdonába nem is kerülhetett. Csak érvényesen létrejött kölcsönszerződés alapján szerezhetett az adós tulajdonjogot. Ha nincsen ilyen érvényes jogcím, akkor a vélt adó, akihez a pénz került, a felelős őrző jogállásába kerül, hiszen idegen dolog került a birtokába, melyet köteles visszaszolgáltatni. A bírók, ügyvédek többsége tévesen beszél itt elszámolásról, de nincsen mit elszámolni, a pénzt vissza kell adni. E kötelezettség a jogalap nélküli gazdagodás keretein belül értelmezhető, és ez is egy kötelem. Ám a törvény kifejezetten a kölcsönszerződés teljesítésének kötelezettségéről beszél. Azaz – ha igazam lenne, és minden hasonló deviza alapú kölcsönszerződés semmis lenne – akkor szóba sem kerülhetne kölcsönszerződés teljesítéséről, így a kötelezettség megszűnni sem képes, így az 1.§ (2) bekezdés csak azon esetekre lenne igaz, ahol a felek együttesen azt állítják, hogy érvényesen létrejött a kölcsönszerződés, és annak alapján teljesített az adós. (A semmis szerződést végtörleszteni sem lehet.) Ilyet azonban én még nem láttam. Kivéve Léhmann ügyvéd úr eseteit, ahol tisztelt ügyfelei még nem jöttek rá, mekkora zsákutcába futottak bele…

 

A törvény arra az esetre nézve, ha a szerződés részévé vált egy olyan feltétel (egyedileg megtárgyalt, vagy meg nem tárgyalt), mely tartalmazta az un. árfolyamrést, kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a szerződés részévé a tisztességtelen feltétel helyett a törvényben szabályozott MNB árfolyama vagy árfolyama lép.

 

Itt vissza kell térni az eredeti kérdésre. Ha volt szerződés, akkor a törvény vélelmez egy tisztességtelenséget, mely külön perben megdönthető. A törvényi vélelem praktikus jószág, csak semmire nem jó. Ugyanis a „vélelem vélelme” következik be. HA a szerződés részévé válik egy kikötés, HA a vélelmet nem döntik meg, akkor az semmis, de a semmisség csak e kikötés vonatkozásában áll be, így a törvény kiveszi a rosszat és beteszi a jót (MNB árfolyam). Ám a törvény bebetonozza a szerződést a „deviza alapú létébe”. Márpedig a perbeli esetekben pont az a vita tárgya, hogy a deviza alap, vagy nyilvántartás létező, érvényes, megalapozott, tisztességes kitétel-e. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tanácsa pont ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy ez egy számítási módszer, mögötte semmilyen szolgáltatás nem áll. Erre a törvény mit eredeztet? A deviza alap létezik, de a számolgatást kivesszük belőle, nincsen vételi- és eladási árfolyam, de van a forint elértéktelenedéséből adódó teher a fogyasztó számára. Azaz a „számítási mód” helyett van „mód”. A bank a törvény alapján elvileg követelheti az árfolyam kockázatából eredő marzsot. Ugyanis megint csak nincsen perbeli döntés abból eredően, hogy létezett-e árfolyam kockázat vagy sem. Pontosabban, a nyújtott kölcsön kapcsán a szolgáltatás tárgya a forint összeg, vagy valami más volt. Márpedig res judicata hiányában a törvény hatálya alá rendelt perben a bíró konzekvensen prejudikál, legfeljebb nem vette észre. Ha a törvényt alkalmazza, akkor azzal kinyilvánítja, hogy létező kérdés az árfolyamkockázat, melyet a fogyasztónak viselnie kell. De tegyük fel, a bíró korrekt és nem prejudikál:

 

Akkor azt kell mondja, egyáltalán nem biztos, hogy volt valós árfolyamkockázat, hiszen adott esetben lehetséges, hogy a felperesnek adhatok majd igazat és valós az a hivatkozás, hogy a fogyasztó és a bank között forint összegre jött létre a kölcsönszerződés, nem másra, és a devizának de facto semmi köze nem volt az ügylethez, az összes erre irányuló kikötés nem vált a szerződés részévé. Márpedig, ha ez így volt, akkor nem csupán az árfolyam kockázatot kell kizárni, hanem logikailag kiesik az árfolyamrés kérdésköre is, így szóba sem kerülhet a 2014. évi XXXVIII. törtvény hatálya. Ergo, aki alkalmazta a törvényt és felfüggesztette a pert, az prejudikált.

 

A törvény átnyúlván a fogyasztók által indított perek felett, generálisan akadályozza meg a Pp-ben foglalt eljárási kötelezettség teljesítését a megindított perek kapcsán.

 

7. Folyamatban lévő perek kezelése

 

16. § A bíróság a külön törvényben meghatározott intézkedésig, de legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból felfüggeszti – a 6. alcímben szabályozott per kivételével – azt a peres eljárást, amelynek a tárgya részben vagy egészben a 3. § (1) bekezdése vagy 4. § (1) bekezdése szerinti szerződéses kikötés, illetve amely pert az ilyen szerződéses kikötésen is alapuló követelés érvényesítése iránt a pénzügyi intézmény indított a fogyasztóval szemben. A bíróság a felfüggesztés tárgyában tárgyaláson kívül is határozhat. Az eljárás felfüggesztésére a Pp. 155. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a felfüggesztést elrendelő bírósági határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Mit jelent a „per tárgya” szóhasználat?

 

Többször idéztem már tanulmányaimban Magyarit, aki a per fogalmát illetően úgy fogalmazott leegyszerűsítve: a perben a felperes azt kéri a bíróságtól, hogy az alperes cselekvését „egy bizonyos magánjogi viszonyra vonatkozólag határozza meg.” A Fővárosi Ítélőtábla adott perben megfogalmazott indokolása szerint a fogyasztói szerződés tisztességtelensége alapján indított perekben a bíróság nem csak egyszerűen deklarálja egy adott szerződés semmisségét, hanem az alperest egyben el is tiltja attól a magatartástól, hogy a szerződés alapján követeléssel lépjen fel a felperesi fogyasztóval szemben. Ez az érvelés jelentős vitákat vájt ki azon bírók körében, akik képesek megfogalmazni eljárásjogi jogelméleti álláspontjukat. Ám annyi biztos, hogy a szerződés semmisségének deklarálását azért kell a bíróságtól kérni, mert a törvény szava általi semmisséget a bank nem hajlandó figyelembe venni, ezért a felperes jogainak megóvása érdekében res judicata igénnyel kényszerül kimondatni, hogy a szerződés semmis, érvénytelen. Ugyanis csak ezzel képes megakadályozni, hogy egy ellene, a teljesítés kikényszerítése érdekében indítson pert, vagy végrehajtást a bank. Azaz akárhogy is nézzük, Magyarinak igaza van, a kereseti kérelem alapján a bíróság csak meghatározza az alperesei cselekvőséget a jövőre nézve.

 

A per tárgya a lehet egy jog, egy kötelezettség. A jog és a kötelezettség a kötelem létezésében, vagy hiányában fogható meg. A kötelmet a szerződés keletkezteti. Azaz a per tárgya végső soron a szerződés léte, vagy nem léte.

 

A felperes azt állítja, hogy a felek között kölcsönszerződés jött létre. A felek konszenzusa, mely szerződést hozott létre, a kölcsön forint összegére, a futamidőre és a kamatra terjedt ki. Ezt meghaladóan nem volt konszenzus, nem jött létre szerződés. Ha a kereset tehát nem tagadja az egész szerződés hiányát, ám korlátozza a tartalmát, akkor e korlátozott tartalommal bíró szerződést kell jogi górcső alá venni. E szerződés ugyanis lehet jóerkölcsbe ütköző, lehet tisztességtelen, lehet részben, vagy egészben érvénytelen.

 

Ha a felperes tagadja az un. árfolyamrés szerződéses létét, avagy tagadja az általános szerződéses feltételek szerződés részévé válását, így az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, akkor a per tárgyát csak és kizárólag az a szerződés képezi, mely tartalmát illetően a felperes tényállítást tesz. A per tárgyát ugyan az alperes szélesítheti, hiszen ellenkérelmével, viszontkeresetével állíthat olyan tényt, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás a szerződés részét képezheti. Ezáltal lehetséges, hogy alperesi perbeli nyilatkozat alapján a per tárgya lesz a törvény 3.§ (1) bekezdésében és a 4.§ (1) bekezdésében írt feltétel.

 

Fentieket azonban a bíróságoknak egyesével, perenként kellett volna elbírálnia. A bíróságok a nyári ítélkezési szünetekben lettek volna kötelesek elkülöníteni a pereket a törvény hatálya alá tartozás és hatály alá nem tartozás vonatkozásában. Tételezzük fel, ezt meg is tették.

 

És innentől kezdve okoz a törvény teljes jogbizonytalanságot. Ugyanis:

 

a)    elvi éllel nem lehet kizárni azt, hogy a felperesi kereseti kérelemre reagálva az alperesi védekezés sodorja a pert látszólag a törvény hatálya alá, így a tárgyalás felfüggesztésére kerül sor a törvény 16.§-a alapján,

b)    ám, ha a bíróság alkalmazza a törvényt, és annak hatályát elismeri, akkor a fentebb ismertetett prejudikálás lehetősége vetődik fel.

 

Tételezzük fel a legjobbat, és leggondosabb eljárást. A bíróság nem terjeszkedhet túl a felek kérelmén. Amennyiben a bíróság az érvénytelenséget észleli, úgy is fel kell hívnia a felek figyelmét arra, hogy miképpen kérik, vagy kérik-e egyáltalán a jogkövetkezmények levonását. Érdekes módon, a Ptk. 239/A.§ pont e jogkövetkezmény levonása nélkül teszi lehetővé a semmisség deklarálását.

 

A felperes azt állítja, hogy nem vált a szerződés részévé olyan elem, mely a törvény hatálya alá tartozik. Az alperes azt állítja, hogy igen.

 

A törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

Azaz, ha

 

1. ha nem jött létre a szerződés, akkor nincsen a törvénynek hatálya,
2. ha létrejött, de azt egészében egyedileg megtárgyalták, akkor nincsen a törvénynek hatálya,
3. ha létrejött, és a bank a blanketta alkalmazásával diktátumot alkalmazott, akkor azt a másik félnek valahogy el is kellett fogadnia.
4. ha nem fogadta el a fogyasztó semmilyen módon, és ismeretet sem szerzett annak létéről, akkor nincsen a törvénynek hatálya.
5. ha az ászf-et, etc. a fogyasztó elfogadta, és így a törvénynek van hatálya, akkor a tárgyalást fel kell függeszteni, mert a törvényi vélelem megdöntésére lehetőséget ad a törvény.

 

Fentiek alapján a bíróság gondban van. Mindenképpen prejudikálni fog. Ha a törvény hatálya alá sorolja a pert, akkor a felperes vádolhatja a bírót, ha nem függeszti fel a tárgyalást, akkor a pénzintézet. Nagyobb gond akkor keletkezik, ha a bíró a vélt vagy valós prejudikálás mentén, a végén hibás ítéletet hoz. És erre iszonyat nagy az esély.

 

Ha a felperes keresetének helyt ad, akkor a törvény hatálya kizárt. Ha korábban felfüggesztette a tárgyalást a törvény alapján, akkor a felperest megfosztotta azon jogától, hogy a pert a bíróság ésszerű határidőn belül befejezze. A fogyasztó jogainak védelme nem valósul meg. Csak a bíróság tehet egy pipát a statisztikába.

 

Ha a felperes keresetét a bíróság elutasítja, akkor a per felfüggesztésével valóban prejudikált. És ezt úgy tette, hogy az alperesi pénzintézetnek még csak bizonyítania sem kellett. Így válik feloldhatóvá a tanulmányomban rejlő ellentmondás a bíróság felelősségét illetően.

 

A törvény pont azért rossz, mert a bíróság nem jár semmiképpen sem jól. Mindenképpen alappal, vagy látszólag alappal vádolhatja a peres felek tömege elfogultsággal. Azaz a jogalkotó merő infantilizmusból sodorja az igazságszolgáltatást mély gödörbe. Ha a törvény nem hoz létre megdönthető vélelmet, akkor sem történik semmi, a bíróságok perenként képesek lettek volna elbírálni a perbe vitt jogokat és kötelességeket. Ezen a vélelem semmit nem segít. Ugyanis a valós kérdés ott feszül, ha az árfolyamrés tisztességtelen, akkor a szerződés részben, vagy egészben lesz semmis.

 

Az én eddigi összes tanulmányom pedig azt mondta, hogy a tisztességtelenségnek csak egy lépcsője az árfolyamrés alkalmazása. Valós deviza hiányában logikailag kizárt a vételi- és eladási árfolyam alkalmazása, így az MNB árfolyammal történő helyettesítés is logikai képtelenség. De ez csak logika, nem semmisségi ok. Ugyanis a szerződés nem létező okból nem lehet semmis. Ám lehet jóerkölcsbe ütköző a banki törekvés miatt, hiszen a banki akarat a jogalkotó akaratával volt ellentétes. És érdekes módon, az inkriminált törvény is azt a jogalkotói akaratot tükrözi, hogy nem szabad becsapni a fogyasztót, sőt, senkit!

 

Márpedig a kérdés súlya az, hogy volt-e megtévesztés, vagy sem. És az alappal támadott Kúria más jogegységi döntésében ezt azért már feszegetni merte.

 

A felfüggesztő végzésekkel kapcsolatban a törvény kimondja, nincsen helye fellebbezésnek. Ha azonban a törvénynek nincsen hatálya az adott jogvitára, akkor a Pp. általános rendelkezései alapján kell megítélni a jogorvoslatot. Kérdés az, hogy a felfüggesztő végzés un. pervezető végzés, vagy érdemi, jogorvoslattal támadható határozatnak minősül. Van olyan bírói álláspont, mely szerint a tárgyalás felfüggesztése érdemi döntés, ellene jogorvoslatnak van helye. Van olyan vélemény, mely szerint nem érdemi döntés.

 

Másfelől, ha helye van fellebbezésnek, és azt az ítélőtáblák tárgyalják, akkor ki várja ki majd az egy-másfél évet? A tárgyalások felfüggesztése elvileg az év végéig szólnak. Utána mehetnek a perek – melyeken egyébként a bankok által indított perek semmit nem változtatnak.

 

Mindenkinek a saját vérmérsékletére bízom, hogy fellebbez-e vagy sem. egy azonban biztos, az interneten olvasható vélekedések, melyek néha nem is ügyvédektől, hanem valamilyen szakértőktől erednek, nagyon félreviszik a gondolkodást. Teljesen mindegy, hogy az a bizonyos takarékszövetkezet mit állított a perben, és kivette magát a törvény hatálya alól vagy sem. Ugyanis a fogyasztó által, vagy ellene indított perben megtett jognyilatkozata köti majd az ott eljárt bírót, hogy az adott feltételt egyedileg megtárgyalták, vagy sem. A takarékszövetkezet most azt állítja, hogy egyedileg megtárgyaltak mindent. (Nem mellesleg a Raiffeisen is így érvel mostanában…) Ezt a konkrét perben bizonyítani köteles. Ha nem sikerül neki, akkor mi a helyzet, mégis van a törvénynek hatálya, és az általam nagyra becsült eljáró bíró ítéletét hatályon kívül kell helyezni? A törvény kizárja a speciális per felfüggesztését előkérdés kapcsán. De annak bizonyítása, hogy a fogyasztóval egyedileg megtárgyaltak egy feltételt, vagy sem, mégis csak előkérdése a mostani pereknek, hiszen pont az az előkérdés, hogy alkalmazható-e a törvény, vagy sem. Van hatálya, vagy sem.

 

Mivel a jogalkotó e kérdéskört el elbaltázta, teljesen mindegy. Barbár világban barbár jogi megoldások születnek, és a hozzá nem értő emberek szabják meg, ki és mit tehet. Ez a törvény egy cseppet sem lóg ki a többi közül, de kérdem én: a bírói kar nem érzi a szükségességét annak, hogy felfortyanjon? Mert évfolyamtársaim hogyan fognak a szemembe nézni, ha összefutunk majd a bírósági folyosón?

 

Nem csupán a családokat ugrasztja egymásnak ez az agymosás, hanem a jogász társadalmat is. Vészesen konfrontálódik mindenki. És akkor még nem beszéltem azon ügyvédi irodákról, akik ilyen keretek között vállalják az állam képviseletét. Mert ott is megfelelő súllyal jelentkeznek etikai, szakmai kérdések.

 

Messze nem állítom azt, hogy mindenben igazam van. Azonban kérdéseket teszek fel, és a kérdéseket indokolom. Olyan platóni érvelés ez. Olyan, amilyen, de azért aggódni érdemes. És gondolkodni sem ártalmas.