Nem szeretnék tökéletesnek feltűnni az oldalon, mert messze nem is vagyok az. Nálam a sütőben nem napocskáznak a husik, meg nem vigyorognak a tészták, hanem merő izgalomban próbálom ehetővé tenni azt a húst, melyet egy közepes szakács is séróból elkészít. Na, azt azért nem merem állítani, hogy kezdő vagyok, mert láttam már konyhát és ételt, ám azt vallom, hogy a középszert én is elérhetem, és ha csak egy kicsit is átlépek az átlagon, akkor már nincs is baj.

 

Persze, anyáinkra illik odafigyelni, hiszen az évtizedes gyakorlat nem smafu, ha nem is szándékozok minden ugyanúgy csinálni, legalább azt tudom, hogy miért nem. Miért szeretnék mást. Egyébként meg a családi kedvenc ételek az ember szerves részévé váltak, és hiszem, bizonyos fogások több emberöltőn keresztül ugyanúgy készülnek.

 

A hétvégi versenyszám a falusi kacsa elkészítése volt. Én arra adtam le nevezésemet, hogy egyben megsütöm. Előre kell bocsátanom, a siker fél siker volt, és a legnagyobb örömöt az jelentette, tudom, legközelebb – a másik fél kacsával – mit teszek teljesen másképpen.

 

Nos, a megtisztított kacsa bőrét (háját) bemetszettem, és a másik oldalát fűszereztem, fokhagymával megtűzdeltem. Állni hagytam a hűtőben egy fél napot, majd jénaiba tettem, lefedtem, megsóztam és hosszasan sütöttem. Közben cikkekre vágott almát és jó fajta portóit is tettem hozzá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amint a képen is látszik, a bőre szép piros lett, ám a tálalásnál szomorúan tapasztaltam, hogy a bőre alatt bizony felesleges háj maradt, mellyel nem tudtam mit kezdeni, levágtam a húsról, és a hájat kisütöttem, így egy kisebb tálnyi tökéletes kacsazsírom maradt. A hús kicsit sótlan lett, melyet még lehetett ellensúlyozni, és nekem az íz is megfelelő volt, ám messze elmaradt a késztermék a várakozásomtól. Nem lett zamatos a kacsa, így döntöttem: legközelebb kivágom a mellét és a combját, és külön-külön sütöm meg őket. Tervezem, a melle szép rozé lesz, míg a comb porhanyós, ízletes.

 

Ez volt életem második próbálkozása a kacsákkal, így nem adom fel, végül minden elfogyott és éltet a remény, még lehet belőle jó dolog is.

 

 

 

Az étel mellé megnyitott borról azonban csak jókat mondhatok. A szekszárdi házasítás nem több, és nem kevesebb, mint amit a Merlot, a Cabernet Franc és a Cabernet Sauvignon nyújtani tud. Nem kell benne erdőket, mezőket, és nyergeket keresni, tökéletesen felismerni benne a fajtákat.

 

Színében és illatában is a legelegánsabb jegyeket hordozza, ám van egy sejtésem, a ez a bor nem az a bor, melyet évtizedekre el kell fektetni. Így 3-4 évesen már ereje teljében van, nem vagyok benne biztos, hogy sokkal többet ki tud hozni magából, de ez cseppet sem von le az értékeiből. Persze, vannak borok, amiket fektetni érdemes, de ha mindegyik ilyen lenne, akkor mit innánk a mindennapokban?

 

Egy kifejezettem elegáns, ám közérthető, iható bor került így az asztalra. A 2007-es évjáratú Ferenczi Cuvée-t bátran ajánlom mindenkinek.

 

Don Marcello

 

http://www.ferencziszolobirtok.hu/