Drága Paola néni!

Nagyon régen váltottunk már levelet, mert a viharos hónapok azzal telnek, mennyiben tudják percemberek a normális napi emberi működést ellehetetleníteni azzal, elszívják a levegőt, megmérgeznek tettekkel és gondolatokkal mindent, így az egyszerű ember állandóan hátrál és hátrál, kerüli a konfrontációt, majd azt veszi észre, a háta a falhoz ér, de csak üvöltik az orrától milliméterekre a hamis igét.

Néhanapján valami svédcsavarral kibújunk a szorításból, és legalább egy-egy este erejéig polgárnak kívánjuk érezni azzal magunkat, hogy felvesszük legszebb ruhának és elmegyünk egy komolyzenei hangversenyre. Ebből ugyan széles kínálat van, csak az a gond, hogy a hallgatóság átlagéletkora 60 felett lebeg. MI az oka annak, hogy Magyarországon generációk esnek ki az egyetemes emberi kultúra e szegmenséből?

Jómagam is bőven 30 felett kezdtem érdeklődni a komolyzene iránt, bevallom, ehhez le kell nyugodni, stabil értékrendet kell megtapasztalni, és a műveltség bizonyos szintjére kell lépni. És ha minden szerencsésem összeállt, még akkor sem annyira egyszerű a dolog. Ugyanis lehet azt mondani, a komolyzenét élvezni kell. Persze, hogyne. De hogyan élvezze az ember, amikor az a zene összetett, valamire utaló, nem mellesleg minden hangjegy mögött egy esemény, egy érzelem, egy adott személyiség áll. Nem lehet csak úgy belecseppenni egy Beethoven darabba, hogy azt sem tudjuk ki-kicsoda. De, lehet. Persze, hogy lehet, csak annak nem sok értelme van.

A magyar zene oktatás kritikán aluli, míg egy osztrák faluban percek alatt összeáll egy zenekar, addig idehaza ennek reménye sincsen meg. És jöhet valaki, hogy Bartók és Kodály hazájában, de ez üres fecsegés, mert minden országnak van kiemelkedő zeneszerzője és voltaképpen Bartók és Kodály sem volt képes olyan nyomot hagyni a társadalomban, mely alapján általános iskolában magától értetődő legyen a zeneoktatás, akár a hangszereken való örömteli játék elsajátítása.

Ahhoz, hogy megértsem a zenét, nekem valóban egy Vásáry Tamásra volt szükségem. Sokan tudták, hogy világszerte elismert művészünk a zenén túl enged bepillantást az adott szerző életébe, gondolataiba, és emellett a hallgatóság számára kapaszkodópontokat jelöl ki az adott mű élvezetéhez, megértéséhez. És ezek a pillérek valóban szükségesek. Megüti egy gondolat az embert, azon elmereng, majd hazamegy, utánanéz a témának, belehallgat a konkrét műbe, majd kialakul benne egy kép. Mely ugyan vagy adekvát a valósággal, vagy nem, de ez valahol teljesen mindegy is. Állítom, hogy a figyelem a lényeg!

Egyszóval Vásáry Tamás előadásaira járván bárki alkalmassá válik arra, hogy egy olyan koncertre is beüljön, ahol bejön a zongoraművész, meghajol, leül a hangszere elé, majd “belecsap a közepébe”. Ugyanis a könnyebben emészthető, dallamosabb műveken keresztül lehet beleszeretni a komolyzenébe. Olyan ez, mint amikor valaki nem szerette a bort, de találkozott egy gyümölcsös, friss tétellel, majd azt élvezve, azon elmerengve egyre komolyabb, összetettebb, nehezebben érthető fajták és alkotások felé nyújtja ki kezét.

Így tehát nem rejthetem véka alá, Vásáry Tamás előadásai örökkön örökké támasztékul szolgálnak a zene megismeréséhez. Ezért örültem annak, hogy a Zeneakadémia ismét teret adott a művész új sorozatának, melynek aktuális “epizódja” Hayd életét és művészetét vette górcső alá. Vásáry a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarát vezényli évek óta az előadások során, melynek 1993-tól 2004-ig volt zenekarvezetője.

2015. június elején Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója bejelentette, Vásáry Tamás ismét a zenekar élkére állt.

A sajtótájékoztatón a Zeneakadémia, az MTVA és a Magyar Rádió Zenei Együttesei háromoldalú együttműködési keretmegállapodást kötöttek, amely többek között előmozdíthatja az egyetemi hallgatók zenekari gyakorlatszerzését, valamint a zenekar közreműködését a Zeneakadémia egyes programjain, így például az operavizsgákon. A megállapodás érinti a rádiós és televíziós felvételek készítését is.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott: a rádió együtteseivel mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltak, és ez most hivatalos formát is ölt. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a keretmegállapodás a Magyar Rádió mindhárom zenei együttesét, a szimfonikus zenekart, az énekkart és a gyermekkórust is érinti. Szabó László Zsolt bejelentette azt is, hogy a Magyar Rádió Énekkarának vezetését egy éve átvevő Pad Zoltán további négy évig folytathatja munkáját az együttes élén.”

Fentiek alapján döbbenetes volt megtapasztalni azt, hogy Vásáry Tamás – a szokásos igényességgel felépített – előadását szinte összecsapva zárta le Haydn estjét háromnegyed 10 felé, és 10 óra előtt néhány perccel a kabátját felöltő nagyérdeműre konkrétan rákapcsolták figyelmeztetőleg a villanyt. Hogy is van ez?

Anno volt olyan, hogy éjfél felé ért véget egy előadása a művésznek, melyek legendássá váltak, és szervesen beépültek a magyar zenekultúrába. Ezen előadások teszik lehetővé, hogy egy hallgató beleszeressen a komolyzenébe, mely konkrét személyek kisugárzásán keresztül hat. Sopánkodunk, hogy a hallgatóság életkora igen magas, alig vannak 30-as, 40-es éveiben járó emberek a koncerteken. Balázs János zongoraművész és Jakobi László erejüket megfeszítve dolgoznak a legkisebbek megnyerése érdekében, és bizonnyal e névsort hosszasan lehetne sorolni. Azaz van akarat, van törekvés. Akkor hogyan hathat ez ellen, hogy a legendás Vásáry előadásokat zárjuk be 19.30 és 21.30 közé? Úgy, hogy az előadások soha nem tudnak valóban pontosan kezdődni, a szünet soha nem tartható keretek között. Miért van az, hogy a Zeneakadémia bezárja a kaput annak lehetősége előtt, hogy az előadó egy gondolatba belemerülve kifuttassa mondandóját, és úgy zárja le az estét, hogy katarzis is legyen?

Úgy tesz tönkre egy estét a villanyoltás, mintha fenékbe billentenének. Mi lehet az a megkerülhetetlen akadály, mely útját állja Vásáry Tamás előadásának? Persze, parttalanná semmi nem válhat, de könyörgöm, ha 22.00 óra után külön kell fizetni a villanyt, akkor szóljanak, gyűjtést szervezünk, és kifizetjük azt a saját zsebünkből. A ruhatáros, a gondnok és a takarítók bérével együtt. De legalább azt a percnyi örömöt ne vegyék el tőlünk!

Így tehát drága Paola néni, jó magyar szokás szerint megmondják nekünk, hogy mikor hagyjuk abba a tapsot, hány percen belül vegyük fel a kabátokat, és mikor hagyjuk el az épületet. Ám közben a pártpropaganda kidoboltatja, mekkora változások állnak be a honi kultúrában. A mindennapi énekléssel kapcsolatban megy a marketing, bizottságokat alakítanak, elszórnak egy rakás pénzt a semmire, bizonyára lesznek óriásplakátok is, de Vásáry hagyja félbe az előadását, mely valójában az egyedüli forrása a kultúrának az egyszerű ember számára.

Miután kidühöngtem magam Neked, biztosíthatlak, a közeljövőben többször adok hírt magamról.

Ölellek szeretettel,

Drn Marcello