Egy konkrét ügy kapcsán keletkezett beadványom részleteit teszem közzé okulásul. Előre kell bocsátanom ismételten, nem tartom magamat tévedhetetlennek, ám az szörnyen idegesít, hogy ma 16.00 és 22.00 óra között csak egy darab üggyel tudtam foglalkozni. Miért? Mert az általam ismert kollégiumvezetői ülések jegyzőkönyvei számunkra megismerhetetlenek, a fejünk fölött dekázgatnak az ügyfelek (fogyasztók) koponyájával, és az egésznek semmi köze nincsen a Polgári Perrendtartáshoz. A kormányzat újra nem ért ahhoz, hogyan kellene egy kódex jellegű törvényt módosítani, így aktuálpolitikai érdekek mentén született salátatörvényei durván beleavatkoznak egy jogág működésébe, abban nem csak zavart okoznak, hanem értelmezhetetlenné és alkalmazhatatlanná teszik azt. A bíróságok nem jogrendszerben gondolkodnak, hanem sajnos megfelelni kívánnak az elvárásoknak.

 

Lássuk azt a kritikámat, melyért bőven kaphatok majd a fejemre ismét:

 

A felperesi jogi képviselő immáron 6 (!) éve próbálja követni a jogalkotási gondolatokat, nemkülönben a jogalkalmazási próbálkozásokat, ám csak most jut abban a nem szerencsés helyzetbe, hogy kibarchobázni kénytelen azt, az egyes bíróságok milyen belső normák, elvek szerint próbálják mederbe terelni a törvénykezés folyamatát.

 

A felperes keresetindítás jogával élve kérte idézés kibocsátását azon alperessel szemben, akivel szemben jogának megóvását kérte azáltal, hogy egy konkrét szerződés semmiségének deklarálását kérte, az egyes tisztességtelen szerződéses feltételekre is kiterjedően.

 

A kereset jogalapja tekintetében semmisségi okként jelölte meg a Ptk. 200.§ (2) bekezdését, a Hpt. 210.§ (1) és (2) bekezdésének sérelmét, ahhoz kapcsolódván a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének b-c-d) pontjait. Ha ebből a jogalkotó semmisségi okként már deklarálta a különnemű árfolyamok alkalmazásából és az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kitételeket, akkor sem változik semmi, de semmi a keresetben. Ugyanis a keresetlevél a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének rendelkezéseit a Ptk. anyagi jogszabályaihoz köti, a semmisséget eleve nem a Hpt-ből vezeti le, hanem a kötelem keletkezése szempontjából releváns jogi tények polgári jogi megítéléséből, a kötelmi jogból.

 

A törvényszéki hatáskört a Pp.23.§ (1) bekezdésének k) pontja alapította, ergo a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában előterjesztett petitum. Ha a felperes tényállítása szerint nincsenek a szerződés részévé váló ilyen feltételek, akkor azt megtámadni sem lehet, így nem is támadja meg a felperes.

 

Való igaz, hogy a szerződés érvénytelenségének deklarálása érdekében indított perben a bíróság csak a lefolytatott bizonyítás eredményeként állapíthatja meg, mi vált a szerződés részévé, a Pp. hatásköri szabályai vonatkozásában nem a majdan meghozandó ítélet releváns, hanem a felperesi tény- és jogállítás.

 

Ugyanis a Pp. 121.§ (1) bekezdésének d) pontja alapján megjelölte a felperes a hatáskörre és illetékességre vonatkozó adatokat. A bíróság hatáskörét megállapította, ugyanis a Pp.124.§ (1) bekezdése alapján járt el.

 

A bíróság az ügyben idézést nem bocsátott ki, azonban meghozta a 3.G.40.095/2015/2. sorszámú végzésével a peres eljárást felfüggesztette.

 

A Pp.152.§ (1) bekezdése alapján a per tárgyalását lehet felfüggeszteni. A tárgyalás felfüggesztéséről a perindítás hatályának beállta előtt nem lehet határozni. A tárgyalás felfüggesztésének célja az, hogy a felperesi tény- és jogállítások felől való döntési kötelezettség körébe tartozó előkérdések tisztázására a perbíróság lehetőséget adjon.

 

A Pp. 2.§ (1) bekezdése alapján a bíróságnak kötelező feladata a felek jogvitáinak elbírálása. Az Alaptörvény XXVIII. cikke biztosítja a fél jogát ahhoz, hogy jogait és kötelezettségeit a bíróság ésszerű határidőn belül elbírálja. Az Alkotmány ugyanezen cikkelye biztosítja a jogorvoslat jogát a bíróság döntésével szemben.

 

Az alkotmányos szabályozás levezethető az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkelyéből (ENSZ, 1948.) a Római Egyezmény 6 cikkéből (1950.) a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 14. cikkéből (1966.). A magyar jogforrások közé sorozatosan épületek be a nemzetközi szerződések, így 1989-ben az első lépés volt az alkotmányozás során, hogy az Alkotmányban megjelenjen a vonatkozó norma. Ezt azonban nem merte kétségbe vonni azóta sem senki, habár a kormányzat tagadja azon alkotmányozás érdemeit. A rendszerváltást követően a jogalkotó fokozatosan lebontotta bírósági út igénybevételével kapcsolatos korlátozásokat. A jogirodalom nem tekinti e jog csorbításaként azt, ha a törvény a bírósághoz fordulást megelőzőleg bizonyos eljárások megindítását előfeltételként köti.

 

A peralapítás Plósz Sándor álláspontja szerint az állammal szembeni közjogi jogosultság érvényesítését jelenti, mely formailag a keresetlevél bírósághoz való benyújtásában jelenik meg mostani jogunkban, tartalmát tekintve pedig a kereset, mint perindító cselekmény előterjesztésében. Magyary Géza így fogalmaz: „A per létrejön: a felperes kérelme – keresete, a bíróságnak az alpereshez intézett parancsa által, nyilatkozni a keresetre és az és az alperesnek nyilatkozása által a keresetre. Ez a három cselekvény együttesen alapítja meg a pert azon feltétel mellett, hogy mind a két fél a bíróság előtt együtt jelen van.” Magyari az idézési kérelmet (valójában hatályos jogunkban maga a keresetlevél) peralapítást előkészítő cselekménynek minősül. Ugyancsak Magyary volt, aki szerint a polgári per egy jogvédelmi eljárás. És ezzel ma is egyet kell érteni, ha a nemzetközi szerződésekből és a hatályos jogból is levezethető a fél ehhez fűződő joga.

 

A jogvédelmi igény érvényesülése tehát alapjog, azt korlátozni ugyancsak alkotmányos keretek között lenne lehetséges. A felet megilleti a rendelkezési elv alapján a kereseti kérelem előterjesztésének joga, a keresetváltoztatás, keresetkiterjesztés joga, de a keresettől való elállás joga is. Németh János szerint „a bíróság nem vizsgálhatja felül a rendelkező cselekmények érvényességét, nem késztetheti a feleket nyilatkozataik újbóli megfontolására…”

 

Való igaz, hogy a polgári peres eljárás a keresetlevél előterjesztésével megindul. Ettől az időponttól kezdődően például az eljárás félbe is szakadhat (Pp. 111.§) De lehetséges-e az eljárás felfüggesztése a perindítás hatályainak beállta előtt? Lehetséges-e magát az eljárást felfüggeszteni úgy, hogy idézést ki sem bocsátott a bíróság?

 

A keresetindítás jogát a fél a Pp. 3.§ (1) bekezdése, illetve a Pp.121.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolhatja. A Pp. 124.§ alapján a bíróság azt ott szabályozott határidőn belül köteles megvizsgálni, és dönteni arról, a Pp.95.§, 129.§, 130.§ alkalmazásának helye van. Ha nincsen, akkor a 125.§ (1) bekezdése alapján intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A perindítás hatályai a kereset alperessel való közlésével állnak be a Pp. 128.§ alapján.

 

A peres eljárás felfüggesztésének fogalmát maga a Pp. nem igazán. Azaz mégis: Pp. 108.§ az igazolási kérelem kapcsán, ugyanis igazolási kérelem vonatkozhat azon tárgyalási határnap elmulasztására melyen a bíróság ítéletet hozott, ám azt a félnek még nem kézbesítették. A bíróság ítélethozatal előtt a per tárgyalását már berekesztette, a tárgyalás felfüggesztésének nem lehet helye. A bíróság az eljárást függeszti fel ebben az esetben.

 

A jogorvoslathoz fűződő jog érvényesülésének körében tárgyalt az, a Pp. 233.§-a mely határozatokkal szemben engedi meg a fellebbezést, és melyekkel szemben nem. Érdekes módon, a Pp. kodifikációs sajátossága kapcsán megint csak egy esetben merül fel a peres eljárás felfüggesztésének esete: a 108.§ kapcsán. A Pp. lehetőséget ad a fellebbezésre a per tárgyalását felfüggesztő végzéssel szemben, míg Pp. 108.§ szerint az eljárást felfüggesztő végzéssel szemben megtagadja e jogot. A per tárgyalása a peres eljárás egyik „része”, fázisa, így a törvény a többet tiltja, a kevesebbet megengedi.

 

A DH1 törvény rendelkezik a peres eljárás felfüggesztésének lehetőségéről, így jelen peres eljárásban a bíróság végzésében nem is hivatkozhatott a Pp. valamely rendelkezésére. Álláspontom azonban az, hogy a végzés eleve sértette az alábbi felperesi alapjogokat:

 

• bírósághoz fordulás joga,
• rendelkezési jog gyakorlása
• jogbiztonság elve, ugyanis a Pp. rendelkezéseivel ellentétes az alkalmazott törvény.

 

Ám jelen kérdés nem az, hogy a 2. sorszámú végzés jogi sorsa mi, hanem az, hogy a végzés indokolása, mely ellen jogorvoslat nem volt biztosított, mennyiben tartalmazott a hivatkozott rendelkezési jogot megsértő állításokat.

 

A felperes keresetlevelének 1. pontja kifejezetten azt a tényállítást tartalmazza, hogy a felek között a szerződés a meghatározott forint kölcsönösszeg, az ügyleti kamat és a futamidő tárgyában jött létre. A 2. pont szerint más kérdésben nem volt egyező akaratnyilvánítás a felek között, az általános szerződéses feltételek nem váltak a szerződés részévé. Ennek ellenére a 4. pont úgy fogalmaz, az alperesi érvelés mentén alakít ki látszólagos keresethalmazatot. Valójában azonban ez nem keresethalmazat, hanem a felperesi tény- és jogállítások rendszerében rejlő ellentmondás. E körben a bíróság köteles lett volna hiánypótlási végzésben felhívni a felperest az ellentmondás tisztázására.

 

Amennyiben a kereseti kérelem körében felmerülő ellentmondás tisztázott lett volna, úgy kerülhetett volna sor – a felperes tény- és jogállítása alapján – az idézés kibocsátására és a keresetlevél megküldésére, avagy a hatáskör hiányának megállapítására. Ám a bíróság nem volt figyelemmel a keresetlevél tartalmára, blanketta módon közölte a felekkel a 2. sorszámú végzést. Ez azonban nem mást jelent, minthogy a bíróság deklarálta a szerződés tartalmát, és a felperes tény- és jogállításait – legalábbis részben – valónak nem fogadta el. Ezt azonban a tárgyalás előkészítése során nem tehette volna meg.

 

A Pp. a hatáskör vizsgálata kapcsán leszögezi:

 

28. §  A bíróság a hatáskörének hiányát hivatalból veszi figyelembe. Ha azonban a hatáskör a per tárgyának értékétől függ, az alperes érdemi ellenkérelmének (139. §) előadása után a hatáskör hiánya figyelembe nem vehető.

 

Jelen perben az alperes ellenkérelmet nem közölt perbe nem bocsátkozott. Ennek megfelelően a T. Törvényszék az eredeti keresetlevél, és a kereset pontosítása kapcsán is köteles megvizsgálni a felperes előadását. Hatáskör nem rögzül.

 

Az, hogy a szerződés részévé milyen feltételek válnak, nyilván egy lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet megállapítani. Azonban e körben más és más felet terhel annak bizonyítása, hogy mi vált a szerződés részévé. Alapvetően az alperes köteles azt bizonyítani, hogy az ászf a szerződés részévé vált. Ha ezt okirattal teszi, akkor az okirattal szemben a felperes bizonyít. Olyan megoldás lehetetlen, hogy a bíróság az alperes el sem hangzott tényállításait bizonyítás nélkül, a felperest negligálva fogadja el valónak. Márpedig ez történt.

 

A törvényszék a peres eljárást új ügyiratszámra iktatva a 3.G.40.666/2015/2. sorszám alatti végzésével rendelkezett a DH1 és DH2 törvények hatálya szerint. A keresetmódosítás törvényi kötelezettsége csak a két „deviza mentő” törvény hatálya alá tartozó ügyekre terjed ki. A felperes olyan tényeket állít, melyek kizárttá teszik a két jogszabály alkalmazhatóságát. Olyan pedig egyszerűen nincsen, hogy a bíróság kötelezi permegszüntetés terhével a felperest a keresetmódosításra, majd kiderül a tárgyaláson, hogy a felperesnek van igaza, a szerződés részévé nem vált az ászf, így „vissza kellene változtatni” a keresetet, ám erre a Pp. nem ad lehetőséget, azt kifejezetten tiltja.

 

A fenti bírói magatartás nem csak a logika szabályaival ellentétes, hanem sérti a felperes alkotmányos jogait is. Az semmiképpen nem nevezhető fair eljárásnak, ha a bíróság megjelenési kötelezettség kiszabása (idézés) nélkül közöl keresetlevelet (perindítás hatályainak beállta) az alperessel csak azért, hogy a peres eljárást felfüggeszthesse egy Pp-n kívülálló jogszabályra hivatkozással. Majd az eljárás felfüggesztésének hatálya alatt perbeli cselekményeket tesz és e körben kötelezi a felperest rendelkezési jogának csorbításával a kereset olyan tartalmú megváltoztatására, mely okszerűen magával vonja a tényállítások megváltoztatását is.

 

Az alperes nem bocsátkozott perbe, érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő, idézést nem vett kézhez, ám a 2015. június 30. napján iktatott bejelentése (perbeli cselekmény) a per megszüntetésére tesz indítványt.

A bíróság e végzésére reagálva közölte a felperes, hogy fenntartván a keresetlevélben közölt tényállításait, nem támadja meg a tisztességtelen szerződési feltételeket, mert azok nem váltak a szerződés részévé. Azaz, a hatáskört megalapozó petitum mögött sem korábban, sem most nincsen tény- és jogállítás, így a kereseti kérelmet sem korábban, sem most nem lehetne tárgyalni. Ám a keresetlevél korábban is tartalmazott a kereseti kérelmet alátámasztó olyan jogalap megjelölést, mely alapján a pert valamely bíróságnak le kellene folytatni, így ítélettel kellene dönteni a kereset tárgyában.

 

A törvényszék 6. sorszámú végzése ismét sérti a fair eljárás követelményét. Ugyanis a bíróság hatáskörét a felperesi tény- és jogállítások határozzák meg. Az, hogy a felperes „nem hivatkozik tisztességtelenségre”, nem ezen állítások körébe tartozik. A bíróság logikája – erősen félek ettől – abba az irányba halad, hogy a felperes tényállításával ellentétesen a bíróság megállapítja ismét a szerződés tartalmát, mely szerint a teljes ászf a szerződés részévé vált, majd a „nem hivatkozik tisztességtelenségre” utalással a pert megszünteti, avagy a per tárgyalására határnapot tűz, majd ott utasítja el a keresetet, mivel „nem hivatkozik tisztességtelenségre”.

 

Az a Pp. szellemével ellentétes bírói rendelkezés, hogy idézést nem bocsátott ki, hiánypótlást nem adott ki, ellenben a perbe nem bocsátkozó alperesnek perbeli cselekményeket engedett, jogellenes, kifogásolható.

 

A 2. sorszámú végzésnek való megfelelés elmaradása nem eredményezheti a per megszüntetését, ha van nyitva álló egyéb kereseti kérelem. Márpedig van. Azt miért kellene lemódosítani, erre milyen jogszabály ír elő kötelezettséget? A maradék kereseti kérelem kapcsán mi alapozza meg a bíróság hatáskörét?

 

Sajnos a válasz az, hogy az eljáró bírósági titkár a Pp. szellemét messzire elkerülve indult el egy olyan úton, melyet a kollégiumvezetők tanácskozásán kialakított többségi vélemény előírt számára. Csakhogy ez az út törvénytelen.

 

~ ~ ~

 

Előadom, hogy a felperesek a jogi tény (semmisség) megállapítása iránti kereseti kérelmüket úgy tartják fent, hogy

 

• tényállításuk szerint a fogyasztói szerződés részévé nem váltak az általános szerződéses feltételek,
• így azok megtámadása sem lehetséges, nem is támadják a felperesek azokat,
• így a törvényszéki hatáskör kizárt.
• a felperes kéri a szerződés semmisségének deklarálását a Ptk. 239/A.§ által felhatalmazottan, a Ptk. 200.§ (2) bekezdése, a Hpt. 210.§ (1) és (2) bekezdése alapján.

 

Tisztelettel kérem, hogy a T. Törvényszék állapítsa meg hatáskörének hiányát, és a keresetlevelet tegye át a PKKB-hoz, mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz.

 

Tényállításként kell még megfogalmazni, hogy az alperes un. elszámolása egy olyan magatartásfolyamat eredménye, melyet a felperes jóerkölcsbe ütközőnek, így semmisnek tart. Az un. elszámolás valós adatokat, tényeket nem tartalmaz, csak arra szolgál bizonyítékul, az alperes hogyan, milyen összegre követett el büntető törvény tényállásába ütköző cselekményt, illetve ez a magatartás miként összeegyeztethetetlen a jogalkotó akaratával, és a jog társadalmi rendeltetésével.

 

Az un. elszámolás nem tartalmaz adatot arra nézve, a felperes milyen összegű forint teljesítését ismeri el valónak az alperes.

 

Az un. Elszámolási törvény és az annak alapján megvalósuló bírói magatartás a Pp. egyes szabályaiból nem levezethető, az a felperes alapjogait sérti, így kérem, hogy a T. Törvényszék rendelkezzen az áttételről. Ugyanis annak megtagadása esetén a felperes eljárási jogait képtelen gyakorolni. Áttétel esetén a járásbíróság köteles és jogosult dönteni arról, hogy a felperes tényállítás, mely szerint az ászf nem vált a szerződés részév, valós, vagy sem. Az áttétel megatagadása esetén e kérdés már eldöntött a DH1 és DH2 törvények alkalmazásával.

 

Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a deviza mentő törvények alapján kiadott kötelező végzést követően lesz olyan bíró, aki kimondja, hogy „bocs, tévedtem”, felperes nyugodtan módosítsa vissza a jogérvényesítő keresetét a jogmegóvó keresetére.

 

Kérem tehát a T. Törvényszéket, a Pp.8.§ alapján nyilatkozzon arról, miért nem bírálta el a petitum-jogalap kapcsán az ellentmondást, miért nem adott ki hiánypótlást, miért nem bocsátotta ki az idézést, milyen eljárásjogi alapon tesznek a felek perbeli cselekményeket az eljárásban, mely nincsen folyamatban. A keresetmódosításra vonatkozó felszólítás a Pp. mely rendelkezése alapján értelmezhető. Ha a perben kell elbírálni azt a bizonyítás eredményeképpen az, hogy a DH1 és DH2 törvények hatálya jelen esetre is vonatkozik, akkor az anyagi jog miért hat ki az eljárási jogot felülírandó módon. Ha a felperes bizonyítása eredményes a perben, akkor a kereset visszaváltoztatása a jelenlegire mely anyagi vagy eljárási jogszabály alapján lehetséges.