Elmúlt pénteken a szerencse rám mosolygott, és egy telefonhívás feljogosított a Corinthiában megtartandó Takler borvacsorán történő a váratlan megjelenésre. Nem volt terveim között a gasztronómiai élmény abszolválása, hiszen másnap kora hajnalban már a repülőtéren kellett lennem. Ám Takler úr neve legyőzte a kialvatlanságot, a fásultságot, így összeszedtem magamat és megjelentem a rangos eseményen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előre kell bocsátanom, hogy az asztaltársaság önmagában is megérte volna az estét, ám a menü, a felkínált borok, nem megfeledkezvén Takler Ferenc és fia személyéről, hosszú időre felejthetetlenné tették az eseményt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Royalnak új főszakácsa van, akit ezen az estén ismerhettem meg, ám a vacsora – úgy vélem – a magyar személyzet szorgalmát és fantáziáját dicsérheti. Az első fogás:

 

Kacsamell carpaccio fűszeres zselével és parmezán sajtkrémmel

 

Szemre is tetszetős étek került az asztalra, és ebben nem is lehetett csalódni. Hiszen a képileg is megkomponált, ízben visszafogott, kacsamell könnyed felvezetője lett a soron követő fogásoknak. Egyben tökéletesen hagyta érvényesülni a 2008-as évjáratú Cabernet Franc-t.

Nagyon régen ittam a szekszárdi pincészet kínálatából, így talán nem csoda, ha meglepődtem a bor viszonylagos „egyszerűségén”. De itt álljunk meg egy szóra: ez a bor egyszerű lenne? Jó ez a szó rá? Nem biztos.

 

A rubinvörös nedű tükrössége, áttetszősége szokatlan a szememben, mert a nagy vörösborokat mostanában áthatolhatatlan tannin, egészen feketébe hajló, sötét bordó színvilág jellemzi. Legalábbis hazánkban. Nem is olyan régen kezembe került néhány burgundi palack, és ezek tartalma állhatott talán legközelebb Takler Ferenc borához.

 

A Cabernet Franc tiszta fajtajellege mellett könnyedséget, könnyen érthetőséget hordozott magában. Szívesen kortyolt az ember a pohárból. A szinte semleges kacsamell mellett a bor érvényesülhetett, az étel tökéletes felvezetője, kísérője volt a bornak. Ugyan első olvasatra bátor ötletnek tűnt a párosítás, ám belátom, a fogás tervezője nagyon ügyes volt.

 

Serpenyőben sült atlanti ördöghal filé

pármai sonkával, zöld spárgával és beurre rouge-zsal tálalva.

 

Talán még soha nem is ettem ördöghalat, ám ez nem jelent semmit, mert messze nem vagyok „halas”, amin több okból is illene változtatni. Persze ez nem olyan egyszerű, hogy csak csettintünk. Amíg hazánkban az is előfordulhat, hogy a Balaton mellett nem lehet balatoni halat kapni, addig ne várjuk, hogy a tapolcai nagyáruházban ördöghalat kínálnak.

A hal érdekes módon a cápa húsára emlékeztetett, kicsit „gumiszerű”, homogén, erős állagú volt. A hal kérge roppant finom volt, meg nem tudom mondani, mivel fűszerezték. A képen látható zöld alap íze spárgát és parajt feltételez számomra. A beurre rouge egy vaj alapú szósz, melyből csak nagyon keveset mutattak meg, szinte kizárólag a tálalás kedvéért, ám az íze elég intenzív volt, így a pürével és a hallal együtt kóstolva kellemes benyomást keltett.

 

A fogáshoz a séf – meglepő módon, visszalépve egy komolyabb bortól – 2010-es évjáratú Rosét kínált. Habár Kékfrankos alapra házasították a Pinot Noir és Cabernet Sauvignon fajtákat, az összbenyomás alapján gondolni sem mertem a Kékfrankosra. A vacsora alatt megtudtam, hogy a 2010-es, igen furcsa időjárás számlájára írható a kiemelkedően kellemes rosé, hiszen az alapszőlők rothadási veszélye miatt kénytelen volt a pincészet gyorsan, fehér boros technológiával feldolgozni a kékszőlőt, és rosét készíteni a normális időjárás esetén „jobb sorsra érdemes” szőlőkből. Persze, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a rosé nem becsületre érdemes ital, ám akár tetszik, akár nem, igen jelentős gazdasági különbség van egy rosénak és egy klasszikus vörösbornak feldolgozott tétel között.

Azt kell mondjam, aki teheti, vásároljon be a 2010-es tételből, mert nem biztos, hogy a következő években ennyire kimagasló értékkel rendelkező roséhoz jut. Persze, eltenni nem kívánatos, meg kell inni, és élvezni minden cseppjét.

 

Szeretném hozzátenni, a bor színe nagyon kellemes, talán a mellékelt kép vissza is adja kellemes árnyalatát. Szerencsére – Balla gázhoz hasonlóan – itt sem „szőkítették ki” a rosét.

 

Roston sült francia tavaszi csirketekercs libamájjal,

zsenge cukkínivel, fehér spárgával és törtburgonyával tálalva

 

 

A szemre igen kellemes fogás íze ismét visszafogott volt, ahol a csirke szinte egyetlen fűszere a libamáj lehetett. Természetesen a tekercs külseje hordozott némi fűszerességet ám a köret ismét csak színében és megjelenésében bírt jelentőséggel. Itt szeretném kiemelni, hogy végre egy olyan borvacsora, ahol nem kellett degeszre ennem magamat, a kellemes fogások mellett a fő hangsúly a borokon volt. A hotel eleganciája mellé minden egyes fogás tökéletesen párosult. Az egyébként robosztus vörösbor minden cseppje után szinte felfrissítette a szájat a spárga, a csirke, a kellemesen enyhe fűszerezettséget tényleg a bor kíséretére szánták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokan mondhatják, hogy a 2006-os Bartina Cuvée mellé egy jó steak, vagy vad illett volna, ám én ezzel kivételesen vitatkoznék. Persze, egy őzgerinc mindig a szívem csücske, és látatlanban is elfogadnám, ám a harmadik fogás után még minden ízt éreztem, nem teltem el, könnyeden telt a vacsora minden perce, pillanata, ám a bor mennyisége nem uralkodott el rajtam.

 

A Kékfrankos, Cabernet Franc és Merlot fajtákból házasított bor többszörös díjnyertes tétel. Itt is megmarad a gyönyörű áttetszőség, a szín már mélyül, ám változatlanul ragyog. A Merlot természetesen könnyen érthetővé, bársonyossá, simulékonnyá teszi, mely mellé a Kékfrankos kemény gerincet, a Franc megfelelő fűszerességet ad. Komplex, igen harmonikus bort ismerhettem meg, mely az este egyik fénypontja lett számomra.

 

Magyar tanyasi sajt választék

 

Szerintem itt francia vendégmunkások is besegíthettek, mert egyes sajtszeletek igen hajaztak a legremekebb francia „kollégáikra”, ám ha nincsen igazam, akkor annál nagyobb dicsőség az ismeretlen tanyáknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hangsúly itt is a borra került, ám ezt már nem is kellene megemlítenem. A 2008-as Reserve Syrah 18 hónapig érlelődött új, 500 l-es magyar tölgyfahordókban. Én igen kedvelem a Syrah-t, ám kevés összehasonlítható ismert tétel miatt bátortalan a véleményem. Ez az én mulasztásom, amit lehet korrigálni, így csak annyit tudok mondani, hogy egy még sötétebb színnel, változatlanul csak oda illő tanninnal hódit a bor. Nem szeretném az ízeket sem lekvárhoz, sem gyümölcsökhöz hasonlítani, mert nekem ez igen erőltetettnek és mesterkéltnek tűnik. Egy fűszeres, ismételten könnyen iható borról van szó, mely mellé már jóval „keményebb” főfogást lehet társítani. Elbírja a nagy vadakat, a keményen fűszerezett vadakat, a csípős ételeket, szinte mindent. A sajtokkal könnyen harmonizált. Nagyon tetszett.

 

Eper parfé friss és marinált eperrel

 

Ha más nem is történt volna az életemben, csak ez a desszert és a hozzá kínált 2008-as Merlot, akkor már boldog ember lehetnék. A vacsora végén ismét könnyű a fogás. A parfé lazítja a fáradtságot – itt már legalább 10 óra felé járhatott az idő – az eper mindig jól jön, miként egy tökéletes Merlot is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ár-érték arányban verhetetlen vörösbort mindenkinek ajánlom. A kezdő borkedvelőknek, és a régen csiszolódó szakértőknek is. Sokat nem lehet, és nem is érdemes mondani. A borból bársonyos melegség árad, minden korty szétárad a szájban, hosszú lecsengésével tökéletesen zárta le az estét.

 

Összességében elmondhatom, hogy a vacsora tökéletes volt, az új séf bemutatkozása számomra kellemes meglepetést okozott. Bátor étel és bor párosításában hibát nem találtam. Volt bátorsága az összes fogást a bornak és a borásznak alárendelni, így igen tisztelem alázatosságát, eleganciáját, becsületességét. A mércét így nagyon magasra tette a szememben, és csak azt várom, hogy vajon a szálloda tesz-e alá egy olyan éttermet, mely a nagyközönség számára is elérhetővé válik egyszer? Mert ugye a Royal anno rendelkezett itt egy Pálmakerttel, melyet nem is akárki működtetett, ám ez már egy másik értekezés tárgya.

 

Egyelőre csak annyit kívánok magamnak, hogy jöjjön el a kor, amikor nem a Rickshaw étterem áll majd az ajánlat központjában, hanem egy kellemes, magyaros-franciás étterem, a magyar gasztronómia minden nemes hagyományával felvértezve.

 

2 Responses to “Takler Borvacsora a Royalban”